Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-11 / 264. szám
4 • A K t;u Á L I s • SZOMBAT, 2006. NOVEMBER 11. KORKÉP ALGYŐ. Ma délután 5 órától „Egy darabot a szívemből..." címmel Máté Péter-emlékestet rendeznek a faluház színháztermében. Előadó: Mosonyi Ferenc. Belépőjegyek elővételben 500 forintért vásárolhatók a faluházban, illetve 700 forintért a helyszínen. - Este 6 órakor kezdődik az Algyői Borbarátok Szövetségének Márton-napi rendezvénye a tájházban. - Az idén július 18-án elhunyt Mucza Béla volt algyői plébános lelki üdvéért holnap délelőtt 9 órától szentmise lesz a templomban. DESZK. A Móra Ferenc Csicsergő Óvodában ezen a héten megkezdődtek az egészségügyi szűrővizsgálatok az óvodaorvos éves munkaterve alapján. A négy csoportban négy héten át végzik a különböző vizsgálatokat. FORRÁSKÚT. A Margaréta Napközi Otthonos Óvoda november 12-én este 7 órától rendezi meg jótékonysági bálját a Jerney János Művelődési Házban. A szervezők kérnek minden szülőt, nagyszülőt, leendő és volt ovis szülőt, vállalkozót, ha módjában áll, akkor tombolatárgy felajánlásával tegye emlékezetessé, sikeressé a bált. Belépő- és vacsorajegy 3000 forintért kapható. Jegyekelővételben Ádám Illésnénél vásárolhatók a Borostyán étteremben. KÜBEKHÁZA. Ma délelőtt 9 órától a polgármesteri hivatal előtti területen első ízben rendeznek bolhapiacot, ahol mindenki kihozhatja megunt tárgyait, amelyet eladhat, vagy elcserélhet. Ugyanitt rendezzük meg a hagyományos dísznövény és gyümölcsfa-vásárt. Este 7 órakor pedig a Hársfa Sörözőben rendez jótékonysági bált a Szülői Munkaközösség, amelyen a Dzsúsz együttes zenél. MÓRAHALOM. Kelendőek a mórahalmi telkek: a Balog Páter utcánál kialakított új, 150 telkes övezetben számos családi ház készültel. A 700-1200 négyzetméteres összközműves telkeket bruttó 2 forint négyzetméteráron kínálják. Az önkormányzat a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz pályázik gyalog-, illetve kerékpárút építésére a Bástya sortól a Mátyás király körútig. A 665 méter hosszú kerékpárút tervei elkészültek, a pályázatot várhatóan még az idén elbírálják. Az eladó telkekről érdeklődni Zsirmik Tibornál lehet a polgármesteri hivatalban, vagy a 62/281-022-es telefonszámon. SÁNDORFALVA. A Pallavicini Sándor Általános Iskola szaktárgyi versenyeket rendez. November 9-én az ifjú matematikusok adtak számot tudásukról, hétfőn pedig a kis nyelvészek mérik össze tudásukat a tanulmányi versenyen. SZEGED. A Hit Gyülekezete szeretettel vár minden rászorulót holnap 10 órától a Lugas Vendéglő parkolójába (Szeged-Baktó, Algyői út 34/b.), ahol pályázaton elnyert katonai ruhákat ajándékoznak a szükségben lévők részére. Az akció védnöke Gila Ferenc önkormányzati képviselő. - A MÁV Zrt. a szegedi nagyállomás aluljárójában, a kölyukná! karbantartást végez, ezért az átjárót hétfőtől, november'13-ától november 30-áig este 10 órától reggeli 6 óráig lezárják. Egyötödével több a felvett gyerek, mint a férőhely Szegeden Hosszú bölcsődei várólista Az önkormányzat szerint csak látszólag zsúfoltak a szegedi bölcsődék. Adataik azt mutatják, a gyerekek egyötöde „virtuális" bölcsődés, vagyis enynyien nem járnak be, annak ellenére, hogy felvették őket. Sokan viszont kint rekedtek. Huszkáné Anikó megengedheti magának anyagilag, hogy otthon maradhasson az első babájával. Zsófi viszont dolgozna, de sehova nem veszik föl, pedig a nagymama vállalná a gyerekmegőrzést. Egyedül Tóthné Mónika próbálkozott bölcsődével, de elvette a kedvét a várólista. Kényszerből bébicsőszt fogadott, mert a munkahelye nem várta meg. Azt mondja, már nem bánja, mert a bölcsődében úgyis rendszeresen megbetegedne a gyerek, akkor meg a sok táppénz miatt küldené el a főnöke. Nehéz megtudni, mennyi bölcsődei hely lenne az ideális. A kismamák mintha nem igényelnék a bölcsődéket - amelyek egyes hírek szerint túlzsúfoltak. A szegedi intézményekben úgy tűnt, éppen optimális a helyzet. A Hajlat utcai óvoda Füles csoportjában például tegnap reggel a felvett huszonnégy kisgyerek közül tizenhatan érkeztek meg. A 90 férőhelyes bölcsődébe idén összesen 99 gyereket írattak be. Mégis több a gyerek, mint a hely? A fenntartó önkormányzat SOKAN VARNAK g|| Új bölcsőde nyitásáról egyébként a közgyűlés dönthetne - gyerek lenne hozzá. A szegedi várólista hosszú, jelenleg 148-an várnak beiratkozásra. A Füles csoportban tegnap huszonnégyből tizenhatan voltak Fotó: Karnok Csaba REGI-UJ IGAZGATÓ Újabb öt évre meghosszabbította az önkormányzat legutóbbi közgyűlése Lihótzkyné Láng Ildikónak, a bölcsődék igazgatósága vezetőjének mandátumát. szociális irodáján azt mondják, különbséget kell tenni a beíratott és a ténylegesen bevitt gyerekek létszáma között. Van, akit felvesznek, mégsem jár be, ők amolyan virtuális gyerekeknek számítanak. - Az tény, hogy a felvett gyerekek száma az engedélyezett férőhelyhez képest akár egyötödével is több - mondta Novkov Veszelinka irodavezető. Az intézmények jelentéséből azonban az derül ki, hogy a 15 bölcsőde 812 férőhelye szinte sosem foglalt teljesen. Az átlagos kihasználtság körülbelül 95 százalékos, bár ezt a kéthetes nyári szünet is növeli. De tény, hogy ritka az az időszak, amikor a száz százalékot eléri a létszám. Az év első felében volt zsúfolt hónapja a bölcsődéknek. Februárban 812 gyereket, márciusban, áprilisban, májusban ennél többet láttak el. Júniusban volt a csúcs, akkor 930 kisgyereket láttak el. Júliusban visszaesett az ellátott gyerekek száma, és azóta is folyamatosan 812 alatt van. Hol a sok hiányzó? Sokakat csak biztos, ami biztos alapon íratnak be. Mások kimaradnak, mert megbetegszenek, vagy a család másképp oldja meg a napközi felügyeletet. Miért jó ez az intézményeknek? Pénzt az ellátott gyerekek után kapnak az államtól, vagyis a virtuális gyerekek után nem jutnak pluszbevételhez. Az irodavezető azt mondja, ez az évek alatt kialakult, bevált mechanizmus. DOMBAI TÜNDE A tanácsnokot régi asztala várta, a bizottsági elnök munkát keres Akik visszatértek a kaptafához Az önkormányzati választások óta több mint egy hónap telt el. Azokra a képviselőkre voltunk kíváncsiak, akik távozni kényszerültek a helyi politikából. Mivel töltötték a választások óta eltelt időszakot? Az előző ciklushoz hasonlóan ismét képviselők szerettek volna lenni, de mindhárman alulmaradtak kihívójukkal szemben a 2006-os önkormányzati választásokon. A helyi politikából ezért Pászti Ágnesnek, Makrai Lászlónak és Hingl Lászlónak is távoznia kellett. Mondják, nyugalmasabb lett az életük, de azért hiányzik nekik a városháza. Egy hónapja „civilként" élik mindennapjaikat. - Kicsit csendesebb lett az életem, nem csörög annyit a telefon. Most már jó - mondta Hingl László, utolsó mondatával arra utalva, hogy az elején kicsit furcsa volt számára a mobil némasága. Az egykor versenyszerűen kenuzó Hingl szerint olyan érzés kiszállni a helyi politikából, mint amikor az ember abbahagyja a sportot. - Versenyző típus Makrai László, Pászti Ágnes és Hingl László vagyok. Ha valaki jelöltként indul, abban benne van a vereség lehetősége is. A politikában nincs második helyezett - magyarázta. De azért bevallotta, egy kicsit hiányzik neki a városháza nyüzsgése. A két cikluson át az MDF színeiben politizáló képviselő a sportbizottság külső tagjaként továbbra sem szakadt el teljesen a közélettől, és mint mondta, a politizálást egyébként sem főállásban csinálta. Városházi pályafutása alatt is csoportvezető gondnokként tevékenykedett az MTV szegedi körzeti stúdiójában. Pászti Ágnest ügyvédi irodájában értük utol, egyik ügyfelével tárgyalt: az előző ciklus kulturális tanácsnoka hamar visszatalált a „civil" életbe. - Ugyanannál az asztalnál ülök, ahol az egyetem elvégzése után helyet kaptam. Nyugodtabb az élet, a szakmát nem hatja át a politika. Most csak az ügyfél számít, ami nagyon jó - beszélt a centrumos politikus. Azt mondta, hiányzik neki a szerepvállalás a kulturális életben, és azok az emberek is, akikkel napi kapcsolatban állt. A városháza mellett egyébként mindennap elhalad, mikor Tisza Lajos körúti irodájából a bíróságra, vagy onnan visszafelé sétál. Semmilyen hátrányt nem jelent a munkámban, hogy egykor a város kulturális tanácsnoka voltam - mondta. Makrai László - mint arról korábban már beszámoltunk - a Mont Blanc-t is megmászta, miután kikerült a városi politikából. A városüzemeltetési bizottság volt elnöke egyébként főállású politikusként dolgozott az elmúlt ciklusban - most munkát keres. Az utóbbi egy hónapot a „fehér hölgy" megmászásán és az állásvadászaton kívül szürettel és betakarítással töltötte. Családjának az ország különböző területein szántóföldje, szőlészete és erdője is van. - Szívesen részt vennék az EU-adminisztrációban, de a gazdaságtudomány területén is el tudnám képzelni a jövőmet - mondta a biológusként és az MBA, azaz az üzleti tanulmányok terén is diplomát szerzett Makrai. - Szeretnék a városban maradni, de az elmúlt években beszűkültek a lehetőségek. Pedig itt végeztem, tizenkét éve itt kapcsolódtam be a politikai életbe és lettem Fidesz-tag. Úgy érzem, utóbbit nem igazán becsülték meg, amit lelkileg talán a mai napig nem tudok feldolgozni — mondta. K.G. G. Oláh János: Növelni kell a bevételeket A legfőbb cél a városi adósságállomány növekedésének megállítása - mondta Oláh János a Délmagyarország és a városi televízió Szemközt című televíziós műsorában. A Fidesz városi elnöke, frakcióvezetője hangsúlyozta: nem támogatnak létszámleépítéseket, iskolabezárásokat. MUNKATÁRSUNKTÓL Oláh János a műsor elején elmondta, hogy már több fórumon értékelték az önkormányzati választások eredményét. Majd arról beszélt, hogy szerinte Botka László ugyanazt a taktikát követte a helyhatósági választáson, mint Gyurcsány Ferenc a parlamenti voksoláson: profi kommunikátorként sok mindent megígért a választóknak. Szerinte a város azért került adósságspirálba, mert a fejlesztések többsége hitelből valósult meg. A Fidesz városi elnökének számítása szerint idén 5,5 milliárd forinttal csökkent a város vagyona. A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője hangsúlyozta: minden olyan előterjesztést megszavaznak a közgyűlésben, ami a szegediek javát szolgálja, de nem támogatják a létszámleépítéseket, az iskolabezárásokat és az egészségügy privatizációját. Elmondta: nem kellett volna több száz millió forintot költeni olyan, Németországból behozott villamosokra, amelyek szerinte most az SZKT-telepen rozsdásodnak. Szerinte az sincs rendjén, hogy a 3,5 milliárdos hulladékudvar projekt szerződését augusztusban úgy módosította a polgármester novemberi befejezési határidőre, hogy nem tudni, kap-e ezért valami pluszt a város. Oláh úgy véli: a legfőbb cél a városi adósságállomány növekedésének megállítása, mely szerinte ma már meghaladja a 14 milliárd forintot. A politikus szerint nem csupán a kiadások lefaragásával, hanem a bevételek növelésével is lehet csökkenteni az adósságot. hírek UJ KÁPOLNÁT SZENTELNEK Vasárnap délután három órakor új kápolnát szeritelnek fel a szegedi városi kórházban. A szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrálja. Az intézmény rekonstrukciójával egy időben új épületben kapott helyet az 1990-es évek elején kialakított kápolna. Balogh fózsef, a móravárosi egyházközség plébánosa elmondta: a régi udvari épület mellett huszonöt méterrel található az új kápolna, amelyben november végétől minden vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődnek a szentmisék. MOLNÁR 1ÓZSEFRE EMLÉKEZNEK Csendes emlékezésre hívják és várják mindazokat, akik ismerték és szerették a televíziós Molnár Józsefet. A '80-as évek végétől az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójában asszisztensként, majd rendezőként dolgozott. Az elmúlt tíz évben a Szegedi Városi Televízió szerkesztő-rendezője volt, Képmutatók című műsorát a Helyi Érték Díj különdíjjal jutalmazta a Helyi Televíziók Országos Egyesülete. Az összejövetel helyszíne a szegedi Grand Café moziterme. Vasárnap délután 3 órától egy emlékező történettel várják tisztelőit: a barátokat, az ismerősöket, a munkatársakat, a riportalanyokat. VACSORAESTTEL ZÁRUL A KULTURÁLIS FESZTIVÁL Hagyományos zsidó vacsöraest zárja ma este az idei szegedi zsidó kulturális fesztivált. Az egy hónapos programsorozat kiállításai, koncertjei és tudományos előadásai kétezer embert mozgattak meg. Lednitzky András, a hitközség elnöke arra számít, hogy megközelítőleg nullszaldós lesz a rendezvény. 880 ezer forintot pályázaton nyertek hozzá, támogatta az önkormányzat és szponzoroktól kaptak 2,5 millió forintot. A jövő évi tervekben szerepel Varnus Xavér idén elmaradt koncertje, valamint egy különlegesség: Fellegi Ádám és fia, Fellegi Balázs közös koncertje. CIPŐGYŰJTÉS A VAKOK OTTHONÁNAK A szegedi Leo Klub ma 10-16 óra között cipőgyűjtést szervez a vakok otthona idős lakói számára a Dugonics téri Katolikus Házban (Dugonics tér 12.). Az ifjúsági jószolgálati szervezet tagjai kérik az adakozókat, a lábbeliket kívül-belül megtisztítva hozzák el a gyűjtő helyre, hogy méltó módon adhassák át a rászorulóknak. TÖMÖRKÉNYESEK JUBILEUMI TÁRLATA A szegedi Tömörkény István Képző- és Iparművészeti Szakiskola 45. éves jubileumi kiállítását tegnap este nyitotta meg Nátyi Róbert művészettörténész a Démász székházában. ÜZLETI ETIKAI DÍJ A BIOPETROLNAK Középvállalati kategóriában a szegedi székhelyű Biopetrol Környezettechnikai Kft. nyerte el a 2006-os év Üzleti etikai díját. A 2000-ben alapított elismerést a régióban elsőként kapta meg a Biopetrol, amely 2004-ben a Délmagyarország Presztízs Díjasa is lett. A díjat a Budapest Klub Alapítvány, valamint a Piac és Profit üzleti magazin alapította. Évente egyszer három hazai vállalatnak, vállalkozásnak, három kategóriában ítélik oda a kitüntető címet benyújtott pályázatuk alapján.