Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-08 / 261. szám

CSÜTÖRTÖK, 2006. NOVEMBER 9. • MEGYEI TŰKOR* 7 A 82 éves Gullay Mihály nem tud lemondani szenvedélyéről Fotó: Vidovics Ferenc GULLAY A PÉLDAKÉP Gullay Mihály valóban az ország legidősebb aktív pilótája - erősítette meg értesülésün­ket Matuz István. A Magyar Repülő Szövetség főpilótája szerint Gullay Mihály életvitele példaértékű lehet a fiataloknak. Elmondta: a szentesi repülőklub mindössze másfél évti­zede szerveződött újjá, élénk és lelkes társaság igyekszik őrizni a repülés hagyományait. A főpilóta fontosnak tartja, hogy a szentesiek nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás ne­velésére: számtalan ifjú repülős kap itt magas színvonalú képzést. szett oda. Arra igazán büszke, hogy hadnagyként szerelt le. A békeidőben szívesen újrakezdte volna a vitorlázást, múltjára való tekin­tettel azonban sokáig nem engedték fel­szállni. Ebben a korszakban repülés he­lyett a vizet választotta, a tiszai motor­csónakázást mutatta meg gyermekei­nek, akik most is ezt űzik. A repülés a nagyapa szenvedélye maradt. Gullay Mihály nem tudja megmondani, hány­szor is vágott neki a légtérnek az elmúlt hatvanhét évben, a harmincas-negyve­nes években készült startkönyve odave­szett a háborúban. Számon tartja vi­szont a horvátországi kirándulását, amikor Szentesről indulva fordult dél felé és Vinkovciban szállt le. A távrepü­léshez a pilóta visz magával térképet, magasságmérőt, fényképezőt. Rendsze­rint jó időben repül, akkor több a felfelé szálló légáramlat, vagyis a termik. Egyik legközelebbi barátja, Hári László motoros vitorlázójával repül leggyak­rabban. Könnyen észreveszi, ha a látha­tatlan erő megemeli a gépet, magasban tartja és viszi messzire. Gullay Mihály azt állítja, nem voltak nagy kalandjai a repülésben. Egyszer eltévedt, de azt ki­csit röstelli - belefeledkezett a látvány­ba, ment, amerre tetszett... BLAHÓ GABRIELLA Korda György Szegeden kártyázik Különleges kártyacsata színhelye lesz pén­teken a Szegedi Tudományegyetem Tanul­mányi és Információs Központja. Itt ren­dezik ugyanis az első Korda György Egyete­mi Jótékonysági Pókerverseny döntőjét, amelyen maga a névadó is asztalhoz ül - hi­vatalos versenyen először Magyarországon. A Démász Szeged olimpiai bronzérmes ke­nusa, Vajda Attila, a K-1 magyar bajnoka, Meiszter Gábor és az egykori valóság­show-szereplő Majka mellett Korda György is kártyázik november 10-én, pénteken a TIK-ben, azon a jótékonysági pókerverse­nyen, amelynek résztvevői adományaikkal a szegedi gyermekklinikát segítik, akárcsak a viadal szponzorai. Mindez közel félmillió forint támogatást jelent az intézménynek. A szervezők nevében Hrabovszki Zoltán érdeklődésünkre elmondta, hogy a versenyre főleg egyetemisták és főiskolások jelentkez­tek, több mint kétszázan. A játékosok nem fizetnek nevezési díjat, viszont a verseny fo­lyamán a kihelyezett perselyekbe adományo­kat tehetnek, amelyet teljes egészében a gyermekklinika kap meg. A hét elején lezaj­lott selejtezők után tizenhatan kerülnek a pénteki döntőbe, ahol további tizenegy meg­hívott csatlakozik a továbbjutottakhoz. A fi­náléban három asztalnál zajlanak majd a pó­kercsaták, többek között két hivatásos játé­kos, Karkas András és Zsoldos „Alonso " Sán ­dor társaságában. Korda György rég volt olyan népszerű, mint manapság. Pedig a ked­velt táncdalénekes lényegesen kevesebbet lép fel a feleségével, Balázs Klárival, és lemezeket is ritkábban készít, mint korábban. 1990-ben az eladott lemezeinek száma elérte a kétmilliót. Manapság mégseménekesként rajonganak Gyuri bácsiért, mint inkább a Sport 1 televízió pókerközvetítéseinek szak­kommentátoráért. HORVÁTH LEVENTE SZAKKOMMENTÁTORKÉNT IS SIKERES . A Korda György által tolmácsolt kártyajáték a leg­nézettebb műsorok között szerepel a sportcsa­tornán. Rényi Balázs, a Sportl Tv értékesítési menedzsere is megerősítette mindezt: „Egy pó­kerközvetítést adásonként 30-40 ezer néző követ végig míg egy olasz vagy angol bajnoki labdarú­gó-mérkőzést nem egészen kétszer ennyien néz­nek meg Ez nagyon jó aránynak tekinthető." A 82 éves mester a háború idején vadászpilótának készült, de a béke közbeszólt Gullay Mihály még ma is repül Hatvanhét éve repül az ország leg­idősebb pilótája. A 82 éves szentesi Gullay Mihály a háború idején va­dászpilótának készült, de a béke közbeszólt: azóta vitorlázik. Az idős mester nagy tekintély a fiatalok kö­rében. Szentesen a lődombokhoz közeli régi repülőtéren, még tizenöt éves cser­készként szállt fel először Gullay Mi­hály. A vitorlázásra készülő fiatalem­ber szülei nem aggódtak, inkább báto­rították, mondván: ha ezt választotta, legalább csinálja jól. Akkoriban a vi­torlázón csak egy kormány volt, va­gyis csak egyedül lehetett vezetni a gépet, elkélt a bátorság a fülkében. Azokban az években vontatással szálltak fel és kevésbé használták a felfelé szálló légáramlatokat, ezért nem is repültek nagyon magasra. Má­ra megfordult a helyzet: a most forga­lomban lévő vitorlázókat egyszerre ketten irányíthatják, a fülkében ugyanis két kormány van és több száz méter magasan repülnek. Misi bácsi életében tehát e szempontból is na­gyot fordult a világ. Az érettségi után a repülőakadémiára jelentkezett, vadászpilóta akart lenni. ­Az amerikaiak bombázták Magyaror­szágot, kötelékekben ötven vagy száz gép vonult egyszerre a hazai légtérben, több csoportban jöttek - emlékszik vissza a 82 éves szentesi férfi. Ezeknek a támadásoknak esett áldozatul Szol­nok és Budapest. Száz amerikai gépre mindössze tíz magyar jutott, esélyünk sem volt a túlerővel szemben. Gullay Mihály éjszakai vadászpilótának ké­szült. A két motorral felszerelt vadá­szok törzsébe építették be a gépágyú­kat, ezekkel kellett volna a levegőben kilőni az ellenséget. A magyar légierő elvérzett ezekben a csatákban. A szen­tesi férfi, aki az ország legidősebb piló­tája, különös módon élte túl a nagy üt­közeteket: amikor letette a vizsgáját, éppen akkor lett vége a világháborúnak. Misi bácsi utólag nem bánja, hogy nem vett részt a küzdelmekben. Osztálytár­sai közül sokan haltak hősi halált. Egyik legjobb barátja is a levegőben ve­Ugyan csak néhány hónapja indítottuk be a régióban egyedülálló kuponos előfizetői hűségprogramunkat, az eredmény önmagáért beszél: a Délmagyarország és a Délvilág segítségével máris több mint két és fél millió forintnyi vásárlási kedvezményt vettek igény­be olvasóink. Sokan már nemcsak a havi vagy negyedéves, de a fél­éves újság-előfizetési díjat is megtakarították. A sikeres programról Kóti Zoltánnal, kiadónk terjesztési vezetőjével beszélgettünk. A kuponos kedvezményrendszer ötlete akkor fogalmazódott meg kiadónknál, amikor annak ke­restük a módját, miképpen le­hetne a lap rendszeres olvasóit, hűséges előfizetőit a tágabb kör­nek szóló nyereményjátékokon, ajándékrendezvényeken túl kü­lön is megbecsülni. Ilyen kitün­tetett módszernek ígérkezett a hűségkuponos rendszer, melyre nemhogy a régióban, de országo­san is kevés még a példa. - Pontgyűjtő rendszert többet is ismerünk, kuponosat kevés­bé, vagy egyáltalán nem - miért ezt választották? - A pontgyűjtést nem találtuk elég hatékonynak és elég vonzó­nak - látjuk, van ahol évekig kell gyűjtögetni a pontokat ahhoz, hogy egy pólóhoz hozzájusson az ember. A kuponos rendszer telje­sen más, a kedvezmények azon­nal érvényesíthetők. Aki legalább hat hónapja járatja a Délmagya­rországot vagy a Délvilágot, auto­matikusan kapja a vásárlási ku­ponokat hónapról-hónapra, még kérnie sem kell. A termékskála kiválasztása rugalmas, igyek­szünk alkalmazkodni a szezonáli­san is változó fogyasztói igények­hez. Úgy próbáljuk a kereskedők, szolgáltatók ajánlatait befolyásol­ni, hogy előbb vagy utóbb min­denki találjon magának olyan kedvezményt, amelynek felhasz­nálása után, azt mondhatja, igen ez nagyon megérte. Azt kell látni, hogy aki nem használja fel a ku­pont az sem veszít semmit, igaz nem is nyer... De ha visszajön a lapelőfizetés ára, akár csak egy hónapra is, tiszta nyereség, ha többre, akár egy fél évre, pláne! A rendszer egyébként Amerikában hihetetlen népszerűségnek ör­vendenek a hasonló kuponok, a háziasszonyok pénztárcájában mindig ott lapulnak amikor vásá­rolni indulnak. A spórolásnak ezt a fajta kultúráját nálunk még ta­nulni kell. Most is éppen ezt tesz­szük, amiben úttörőnek számít a kiadónk mint szervező, a Délma­gyarország és a Délvilág előfizetői mint fogyasztók, s a programban üzleti lehetőséget is látó kereske­delmi partnereink mint kedvez­ményt biztosítók. - Melyek azok a termékek, il­letve szolgáltatások, amelyek leginkább megmozgatták az előfizetők, illetve családtagjaik zsebében lapuló kuponokat? - Közel hétezren válaszoltak kérdőiveinkre, vezet az élelmiszer, a háztartási vegyi áru, de előkelő helyen vannak a háztartási gépek és a szórakoztató elektronikai cik­kek is. A kuponos rendszer beve­zetése óta egyébként már tetemes a listája azon termékeknek, ame­lyekről bátran állíthatjuk: bejöt­tek. Ilyen például az 51 centiméte­res színes televízió, amiből százat ELEKTRO DIGIT: HET-TIZEZER FORINTOS KEDVEZMENYEK A vásárhelyi Elektro Digit az elsők között csatlakozott a Délmagyarország és a Délvilág hűségkuponos akció­jához, s az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján igen vonzónak bizonyultak ajánlataik előfizetőink számára. A cég tulajdonosa, Bíró János elmondta, azonnal fan­táziát látott a kuponos rendszerben, hiszen, a vevői kapcsolattartásnak egy rendkívül progresszív formájá­ról van szó. Bíró János 7-10 ezer forintban határozta meg az általa nyújtott kedvezmények mértékét, ame­lyek, ahogy fogalmazott, elég drasztikusak ahhoz, hogy érdemes legyen igénybe venni. Az Elektro Digitnél gyorsan felismerték, kedvezményadóként ők is része­sülhetnek abból a kötődésből, amelyben kedvenc új­ságjukat részesítik az előfizetők. Az Elektro Digit első alkalommal egy kifejezetten olcsó, 51 centiméteres képátmérőjű tévével indított, elsősorban a nyugdíjaso­kat, és más kispénzű embereket megcélozva - óriási volt a siker. Aztán kicsit emeltek az értéken, jött a ta­karítógép, majd a nagyobb tévé és a mosogatógép. Ka­rácsonyra digitális fényképezőgéppel rukkolnak elő. Már két és fél millió forint vásárlási kedvezményt használtak fel előfizetőink Spóroljon velünk - hűségkuponokkal! Kóti Zoltán: Biztos vagyok benne, előbb-utóbb mindenki talál magának kedvező ajánlatot kuponjaink között Fotó: Segesvári Csaba adtak el a vásárhelyi Elektro Digit­ben. Ami nem csoda, hiszen a 27 ezer forintos televíziót kuponos előfizetőinknek 20 ezerért adták. Jól ment szeptemberben a focilab­da; szezonban szépen fogytak a strandbelépők, stabil a kereslet a szemüvegkeretek iránt is, viszik a könyveket, megy az ingyenes ap­róhirdetés. Az első három hónap­ban több mint két és fél millió fo­rint kedvezményt használtak fel előfizetőink. - Bizonyára nemcsak engem, hanem előfizetőinket is érdekli, mire számíthatunk karácsony előtt, s mit terveznek 2007-re ? - Napokon belül postázzuk az új kuponokat, melyek már a karácsonyi vásárlásokhoz is se­gítséget kívánnak nyújtani. Téli szezonról lévén szó jön például egy olyan sínadrág-sí­dzseki kombináció, melyet 24 ezer forint helyett 14 ezerért vihetnek el hűségkuponos elő­fizetőink. Bizonyára sláger lesz a digitális fényképezőgép is. 2007-ben a kérdőíveken meg­fogalmazott javaslatokat is fi­gyelembe véve még nagyobb fi­gyelmet fordítunk az évszakok­hoz, a szezonalitáshoz, az ün­nepi alkalmakhoz kötődő ese­ményekre (ballagás, iskolakez­dés, karácsony, kiskert és így tovább). S még valami: mivel a kedvezmények jelentős része jelenleg csak Szegeden érvé­nyesíthető, jövőre szeretnénk legalább egy vidéki mutációs kínálattal is megjelenni, éppen a megyeszékhelytől távolabb lakó hűséges előfizetőink vá­sárlásainak megkönnyítésére. Ö. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom