Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-30 / 254. szám

HÉTFŐ, 2006. OKTÓBER 30. •AKTUÁLIS" 3 Virágok, mécsesek a városházánál és a színháznál - Pénteken lesz a temetés Búcsúznak Gregor Józseftől A szeretet és tisztelet lángjai. Szegediek százai gyújtottak mécsest Gregor József mellszobránál Fotó: Schmidt Andrea Zarándokhellyé változott szom­baton és vasárnap a Széchenyi tér, ahol a városháza előtt két napra felállították Gregor Jó­zsefbronz mellszobrát. Szegedi­ek százai vittek virágokat és gyújtottak mécseseket, így em­lékezve a nagy énekesre, a város legnépszerűbb emberére. Babakocsit toló kisgyermekes pá­rok, bottal járó idős, beteg embe­rek is elzarándokoltak a hét végén a Széchenyi térre, ahol a városhá­za előtt a népszerű basszista szob­rát felálh'tották. Szombaton este­felé sok fehér krizantém, rengeteg égő mécses is jelezte: megrendül­ve búcsúztak a szegediek a pénte­ken elhunyt Kossuth-díjas opera­énekestől, a város díszpolgárától. A színház művészbejárójánál is többen mécsest gyújtottak. „Mindenkihez volt egy jó szava" - Nagyon szerettem Gregor Jó­zsefet. Nemcsak kivételes művész, hanem csupa nagybetűvel EMBER volt. Ezért tartottam fontosnak, hogy most eljöjjek. Sokszor láttam színpadon és koncertpódiumon is, rettenetesen fog hiányozni. A He­gedűs a háztetőnben Tevje szere­pében láttam utoljára színpadon. Sokáig a Csongrád Megyei Titkár­nők Egyesületének voltam vezető­ségi tagja, akárhányszor hívtuk, mindig eljött hozzánk a feleségé­vel, Marikával együtt. Nem volt felvágós, rátarti, hanem minden­kivel közvetlenül tudott beszélget­ni, ezért mindannyian nagyon sze­rettük - mondta az egyetemen tit­kárnőként dolgozó Román Lajos­né, aki mécsest gyújtva emlékezett a Széchenyi téren. - 27 éves korom óta ismertem Jóskát, nagyon tiszteltem, jó ba­rátságba is kerültünk. Amikor sú­lyos beteg lettem, mellém állt és biztatott. Még ő kérdezte tőlem: Ugye nem hal meg az én barátom? Én életben maradtam, ő pedig el­ment - sírta el magát a rokkant­nyugdíjas Molnár György, majd A varázsfuvola Sarastróját említette, mint számára a legemlékezeteseb­bet a basszista szerepei közül. ­Mindenkihez volt egy jó szava, mindenki ismerte. Sándorfalván jártam körtét vásárolni, ott is ol­vasták a Délmagyarban a szomo­rú hírt. Náluk is megfordult vevő­ként, ők is nagy szeretettel emlé­keztek rá. A világ legtermészete­sebb dolga, hogy kijöttem a Szé­szeretettel, gondosan ápolta, de orvosként tudta, hogy nincs sok remény. Gárdonyból hazatérve az utolsó két hétben Gregor József nem akart kórházba menni, ott sem kapott volna jobb ellátást, mint szegedi otthonában. - A halála pillanatában is fog­tam a kezét. Annyira hiányzik ­mondta a barátoknak könnyeivel küszködve Marika, akinek rosz­szulesett, hogy az egyik bulvárlap címlapján férje halála napján va­lótlanul azt írták: Gregor Józsefet leánya, Bernadett ápolja. Holott A művész özvegye fogadja Visy Csaba és felesége részvétnyilvání­tását Fotó: Schmidt Andrea chenyi térre emlékezni. A temeté­sén is ott leszek. Köszönöm az ön­kormányzatnak, hogy a szobor ki­helyezésével lehetőséget teremtett a tisztelgésre. Talán halkan szól­hatott volna egy zenés összeállítás is a lemezfelvételeiből. „Fogtam a kezét" Leánya, Renáta kíséretében dr. Takács Mária, Gregor József özve­gye is kijött a térre mécsest gyújta­ni. Barátok, ismerősök, tisztelők mentek oda hozzá, hogy részvétü­ket nyilvánítsák. Székhelyi József színigazgató is próbálta vigasztal­ni Marikát, aki heteken át virrasz­tott férje betegágya mellett, nagy akkor már több mint egy hete nem látták egymást, a népszerű szí­nésznő telefonon tartotta a kap­csolatot édesapjával, és minden­nap érdeklődött az állapota felől. A Szegedi Operabarátok Egyesü­letének nemrégiben megválasz­tott titkára, Visy Csaba fizikai ké­mikus, egyetemi tanár és felesége egy-egy szál fehér rózsát hozott, majd mécsest gyújtott a Széchenyi téren. - Mindketten operaszerető szegediek vagyunk, Jóskát legelső fellépése óta láttuk és becsültük. Azzal is kifejezésre szerettük vol­na juttatni megrendülésünket, so­ha el nem múló tiszteletünket a nagy művész iránt, hogy eljöttünk ide a kegyelet egy-egy szál virágjá­val - mondta a professzor. „Mindig önmagát adta" - A vígoperai szerepei voltak számomra a legkedvesebbek, de ilyenkor, a gyász pillanataiban felidéződnek a katartikus drámai alakításai is. Csodálatos volt pél­dául Fiescóként a Simon Bocca­negrában vagy A varázsfuvolá­ban Sarastróként, és szinte min­den alkalommal, amikor csak megszólalt - tette hozzá a pro­fesszor felesége, aki szerint Gre­gor József titka az volt, hogy mindig önmagát adta. Akkor is, amikor komédiázott, és akkor is, amikor emelkedett volt. ­Ugyanakkor művészi alázat is jellemezte minden fellépését. Mindig emberi maradt, nem hordta fönn az orrát. Közöttünk járt, találkozhattunk vele a villa­moson, a boltban. Sose felejtem el, még fiatal tanárként Tarján­ban tanítottam, épp bevásárol­tam, amikor egyszer csak zengő basszusán megszólalt a gondolák közül: Csókolom! Közvetlen, kedves egyénisége mindannyi­unknak hiányozni fog - emléke­zett Visy Csabáné. HOLLÓSI ZSOLT FENTEKEN LESZ A TEMETES Stanzel Antal szegedi autodidakta szobrász még a hetvenes években Vaszy Viktor kérésére mintázta meg a már akkor rendkívüli tehetségnek tartott fiatal basszistát Három évti­zeddel később, Gregor József 65. születésnapjára az önkormányzat öntette bronzba a mellszobrot Kerek Attila, az önkormányzat protokollfő­nöke szervezte meg a városháza előtti megemlékezést, tőle tudtuk meg hogy Gregor József temetése pénteken lesz a Belvárosi temetőben, a város által biztosított díszsírhelyen. A gyászszertartás pontos kezdési időpontjáról a napokban döntenek. Kukoricafosztás az emlékparkban Kukoricanapot rendez­tek szombaton az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark­ban, így a látogatók megismerkedhettek a növény feldolgozásá­nak, felhasználásának számos lehetőségével, valamint kukoricás ételeket is megkóstol­hattak. A kukorica­fosztást mese és teke­rőmuzsika kísérte a skanzenben. A vállal­kozó szellemű vendé­gek ki is próbálhatták a morzsolást, a darálá­sát, illetve a csutkaba­ba-készítést is. Felélesztett múlt. Tbngerihántás a skanzenben Fotó: MTI/Németh György Szomszéd rétje KOVÁCS ANDRAS A szabadkai piac a hetvenes években és a nyolcvanasok elején élte fénykorát, amikor Magyarországon-még hiánygazdaság volt. Déli szomszédunknál lazábbak voltak a viszonyok, s még inkább költöt­ték azt, amit nem termeltek meg. A nagyobb kínálat vonzotta a szegedieket, akik a rendszer kivételezettjeiként - és határközeli­ként - keki borítású kisútlevéllel utazgattak viszonylag szabadon. Ki keményen üzletelt, ki csupán családjának hozott be nálunk egy­általán nem kapható rizses csokit, banánt, rumpuncsot vagy trevi­ra pulóvert. A családanya örült, hogy 38 helyett negyven dinárt is kapott száz forintjáért, de az igazi nagy kaszálások a BoneyM nagy­lemezeivel történtek. Ha valaki vámos ismeretségének köszönhe­tően -mert az egy ismeretségekkel összetartott világ volt - áthozott ötven vadonatúj bakelitkorongot a határon, meg sem állt Budapes­tig. Aranyáron vették a Déli vagya Keleti pályaudvar környékén. A pécsi közgazdászhallgatók egyenesen irigyelték szegedi állan­dó lakcímmel rendelkező diáktársukat, aki kishatárátlépővel ak­kor hozott be Adidas-cuccokat, amikor akart, s persze megrende­lésre is szállított, farmert, lemezt, miegymást. Tisztes haszonnal. A különbözőképpen értelmezett szocializmusban eltérített árak a rendszerváltozások után lassan kiegyenlítődtek. De nem is olyan ré­gen még szegedi testnevelő tanár pattant kerékpárra tanítás után, hogy fiatalos (második) feleségével együtt a szerb határig kerekezzen, s ott megvásárolja a törvényesen behozható cigaretta- és töményada­got, mintegy keresetkiegészítésként. A jövés-menés utolsó nagy fel­vonása talán az üzemanyagbiznisz volt, ráadásul változó iránnyal. Amikor polgárháború dúlt délen, mi voltunk a hadiszállítók, béke­időben meg onnan hoztuk, hiszen kevesebb volt rajta az adó. Ma már csak úgy egyszerűen, gyermekruha-vásárlás nélkül is ér­demes átruccanni Szabadkára, ahol az egy négyzetkilométerre eső teraszok száma messze meghaladja a szegedit. És pontosan olyan szép a tavasz és az ősz, mint nálunk. Persze aki ráérősen sétál, kü­lönbséget is talál. A szegedihez megszólalásig hasonló Kligl-szobrot az egyik teraszon, s temérdek középkorú, életerős férfit az összes többin. Sehol Európában nem üldögélnek ennyien dologidőben a belvárosban, mint Szabadkán. Nálunk inkább a panelpresszók füs­tös mélyén veri a pénznyerő automatát ugyanez a korosztály. Miközben egyikük-másikuk párja talán éppen vonattal tart ha­zafelé a szabadkai piacról. Bírósághoz fordult az M5-ös régésze Munkaügyi bírósághoz fordult az M5-ös autópálya ásatásainak koordinátora. Szalontai Csaba azt szeretné, ha megsemmisí­tenék az ügyében született fe­gyelmi határozatot. Főnökét, Vörös Gabriella múzeumigaz­gatót épp az M5-ös ásatások miatt bocsátotta el a megyei közgyűlés, mondván, a múzeum több törvényt is megsértett. Szalontait „csak" egy évre kor­látozták előmenetelében. Idén júbus 5-én indult fegyelmi el­járás a Móra Ferenc Múzeumban Szalontai Csabával szemben. Az M5-ös autópálya nyomvonalán le­zajlott ásatások koordinátorát a megyei önkormányzat belső ellen­őrzési osztályának jelentése alap­ján gyanúsították azzal, hogy vét­kesen megszegte kötelezettségeit. A belső ellenőrök jelentése nyo­mán indult vizsgálat a volt múze­umigazgató, Vörös Gabriella ellen is. Őt a megyei közgyűlés - arra hi­vatkozva, hogy nem tudja megfele­lő dokumentumokkal alátámasz­tani, milyen teljesítésért cserébe fi­zetett ki a múzeum félmilliárd fo­rintot - július 27-én le is váltották. Szalontai Csabát részben ugyanazokkal vádolták, amikkel leváltott főnökét. A fegyelmi eljá­rás három hónapon át tartott, és a régészt végül három pontban ma­rasztalták el. A tanács azt kifogá­solta, hogy a régészeti munkákat lezáró elszámoláskor Szalontai­nak javasolnia kellett volna egy határidő meghosszabbítását, ezt nem tette meg, komolyan veszé­lyeztette a múzeum gazdasági ér­dekeit. Másrészt a kézi földmun­kára és éjjeli őrzésre szerződött cég nem dokumentálhatta volna a leleteket, pedig ilyen címen is vett föl pénzt. Harmadrészt: sza­bálytalanul, ellenőrizetlenül zaj­lott a gépjármű-üzemeltetés, kö­zel egy évig nem javították meg azt a terepjárót, amelyet a cég egyik embere magánúton tört össze, nem zajlott le a kártérítési eljárás, az esetről nem tudott a megyei önkormányzat. A határo­zat kimondja, a koordinátor nem megfelelően teljesítette kötele­zettségeit, ezért az „előmeneteli rendszerben történő várakozási idő egy évvel történő mcghosz­szabbodása" a büntetése. Szalontai lapunknak elmond­ta, azért fordul a bírósághoz, mert a határozatot nem érzi jo­gosnak. - A három hónapig tartó eljá­rás, a heti egy-két tárgyalás köz­ben bebizonyosodott, mennyire instabilak a belső ellenőrök ész­revételei, és az azokból levont kö­vetkeztetések; szerintem ez az ügy egy lufi volt. Végül három olyan pontban marasztaltak el, amelyek érzésem szerint nem is érintik a munkakörömet, és té­ves jogértelmezésen alapulnak. A céggel kötött szerződést a megyei közgyűlés elnöke is jóváhagyta, sőt révén részt vett az elkészítésé­ben - sorolja érveit a régész. Szalontai hallott arról, hogy a rendőrség vizsgálja az ásatás el­számolásait a megyei önkor­mányzat feljelentése nyomán. Több érintettet már meghallgat­tak, őt azonban nem keresték a nyomozók. B.A. AZ ELTE SZAKERTOINEK TETSZETT A MUNKA Az M5-ÖS ásatásokat az ELTE ré­gészei ellenőrizték a Nemzeti Au­tópálya Rt. megbízásából. A régé­szettudományi intézet szakértői idén augusztusban kelt vélemé­nyükben azt írták, „a Móra Ferenc Múzeum szakemberei által 2003 és 2004 kőzött elvégzett megelőző feltárások jónak minősíthetők." „Szakértői tevékenységünk során a rendelkezésünkre bocsátott el­számolásokat áttekintve megálla­pítottuk. hogy a költési struktúra nem tért el a szokásos metódustól, annak belső arányai arra utaltak, hogy a kiadások és kifizetések a régészeti leletmentések zavarta­lan lefolytatását és a feltárásoktól elvárható szakmai célokat szol­gálták." Dr. Raczky Pál és dr. Sza­bó Gábor ezért jóváhagyta, hogy az NA Zrt. átvegye a munkát, és ki­fizesse a múzeum által benyújtott részszámlát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom