Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-13 / 241. szám
PÉNTEK, 2006. OKTÓBER 13. "AKTUÁLIS" 5 Új befektető működteti a szegedi Rádió Pluszt Elárverezhetik Vass Imre vagyonát Folytatás az 1. oldalról Több tárgyalás után a bíróság úgy döntött, hogy a rádiós Vass Imre vagyona „bűnügyi zárlat" alá kerül - tájékoztatta lapunkat Csapó. A vállalkozó nemrégiben Vass ingóságainak és ingatlanjainak felméréséről szóló foglalási jegyzőkönyvet kapott. A Vass Imre nevén lévő két szegedi ingatlant - az egyik társasházi lakás, a másik családi ház a Rádió Pluszt korábban üzemeltető FeS-Média Kft.-ben meglévő üzletrészét és legalább egy autót már leltárba vett a bírósági végrehajtó. Ezek szakszerű felértékelése után Csapó szerint egy-két hónapon belül árverésen adhatják el a Rádió Plusz korábbi ügyvezetőjének vagyontárgyait. Vass Imre a kölcsöntartozással és a végrehajtással kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, azt mondta, az ügy nincs lezárva, hiszen arról nincs jogerős bírói döntés. Mint fogalmazott, azért mondott le az ügyvezetői feladatokról és szűnt meg cégének szerződése a Juventussal, mert a rádió feladatai és a vele kapcsolatos elvárások annyira megnövekedtek, hogy egyedül már nem tudta megoldani. A tökeerős új üzemeltető viszont biztosíthatja a rádió további fejlődését. Új munkahelye egyelőre nincs Vass Imrének, és lehet, hogy a rádiózással is szakít, de kapcsolata folyamatos az új vezetéssel, szakmai tanácsaira számítanak. Vass hozzátette, zökkenőmentesen működik tovább a rádió. Csornai Kamilla, a frekvenciát bérbeadó Juventus rádió vezetője azzal indokolta a váltást: olyan szakmai befektetőt, üzemeltetőt kerestek, aki képes hozni az elvárt kereskedelmi és hallgatottsági eredményeket - szemben a FeS-Médiával. Hozzátette: a váltással kapcsolatos döntést Vass kölcsönügyei is befolyásolták. A vezető megjegyezte: több pályázó közül választották az új üzemeltetőt, akiben biztosítékot láttak az eddigieknél sokkal sikeresebb szegedi rádió kialakítására. Elmondta azt is, a rádióval szemben nincs, legfeljebb az azt korábbarr üzemeltető FeS-Médiával szemben vannak anyagi követelések. FEJLESZTÉSEK A RÁDIÓNÁL U - Legfontosabb feladatunk, hogy növeljük a rádió hallgatottságát mondta el tegnap Dóra Zoltán, a Rádió Plusz új ügyvezetője, aki október elején vette át a médium irányítását. Az Enjoy-csoport többségi tulajdonosa jelenleg négy vidéki rádiót üzemeltet, a közeljövőben pedig újabb öt rádió működtetését veszi át. A tulajdonos-ügyvezető hosszú távú befektetésben gondolkodik: ezt szolgálják komoly műszaki és tartalmi fejlesztéseik, amihez hamarosan nekikezdenek. A hangvételben és műsorszerkezeti váltást a jobb minőségű hangzást először egy hónap múlva érzékelhetik a hallgatók. Csaknem minden harmincadik kilométernél tankolhatunk Három kút épül az M5-ösön Három benzinkút épül egyszerre az M5-ös pihenőiben. Ma még Lajosmizsétől Röszkéig, a főváros felől Szeged felé haladva 107 kilométeren keresztül egyetlen töltőállomás sincs a sztráda mellett. Budapest felől Szeged felé haladva a legutolsó töltőállomást a lajosmizsei pihenőben találhatjuk, a 67. kilométernél. Ha itt nem tankolunk, akkor a hátralévő 107 kilométeren sehol sem tudunk. Sőt az autósnak át kell lépnie az országhatárt is ahhoz, hogy szerb oldalon tankolhasson, az érdekesség kedvéért egy Mol-kútnál. Budapest felé valamivel jobb a helyzet, mivel a kecskeméti déli csomópontnál feltöltekezhetünk benzinnel, ez a pihenő „mindössze" 84 kilométerre esik a határállomástól. Az M5-öst üzemeltető AKA Zrt. sajtószóvivője, Garai Valéria elmondta, a Mol Nyrt.-vel kötött megállapodás értelmében a sztráda mellett három új benzinkút is épül. Ezt Bacsur György, a Mol szóvivője is megerősítette: Kecskemétnél a Szeged felé tartó oldalon a meglévő párját építik meg, Szatymaznál pedig mindkét irányban létesítenek töltőállomást. A benzinkutakat rövid időn belül átadják. Ezt követően a Szerbia felől érkező autósnak mindössze 20 kilométert kell utaznia Szatymazig, hogy tankolhasson. Utána egy 60 kilométeres töltőállomás nélküli szakasz következik Kecskemétig. Bács-Kiskun megye fővárosától Budapestig már 20-30 kilométerenként tölthetünk üzemanyagot az autónkba. F. K. Szatymaznál jól halad a pihenő és a benzinkút építése Fotó: Káinok Csaba Emberölés kísérletéért 11 év Helybenhagyták a Szegedi ítélőtáblán a Csongrád Megyei Bíróság első fokon hozott ítéletét tegnap, és jogerősen tizenegy év fegyházra ítélték az algyői Vájná Istvánt. A 35 éves férfi fizetését rendszeresen eljátszotta, emiatt anyagi problémái keletkeztek. Egy szegedi sörözőt akart kirabolni, ahova tavaly július 20-án, zárás után tért be. A tulajdonostól a bevételt követelte, de nem kapta meg. Vajna ekkor a magával vitt fa asztallábbal megütötte a söröző vezetőjét, majd a szintén nála levő késsel többször megszúrta. A söröző tulajdonosa, hogy életét mentse, végül több mint kétszázezer forintot adott át támadójának, akit ezután a lakossági bejelentésre kiérkező rendőrök fogtak el. A férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt 11 év fegyházra ítélte a megyei bíróság. Az ítélet ellen a vádlott és ügyvédje fellebbezéssel élt, de kérelmüket nem találták megalapozottnak. Papp Lajos új alkotmányt követelt Kitartóan tüntetnek a kormány és a miniszterelnök ellen Szegeden. A múzeumnál tegnap este összegyűlt mintegy háromszáz, nemzetiszínű és Árpád-sávos zászlókat lengető ember előtt Papp Lajos ismert pécsi szívsebész szólalt fel. Mindenkit pártra és vallási felekezetre való tqkintet nélkül - közös gondolkodásra szólított fel. Hangsúlyozta: maradandó értéket munkával lehet teremteni, ehhez pedig rendre és új alkotmányra van szükség. A tiltakozók a már megszokott rigmusokat skandálták, és közös éneklésbe fogtak. Meghízott a jég Szegeden, kedvezménnyel nyit a pálya Ma szerencse) elmezben ingyenes lesz a belépés Hosszú nyári álom után ma reggel 7 órakor megnyitja kapuit a szegedi jégpálya. Péntek 13-a-lévén ez a nap a szerencséé, a jelmezben érkezők ingyen mehetnek be, sőt ajándékcsomagokat sorsolnak ki közöttük. MUNKATÁRSUNKTÓL Többhetes előkészítő munka után ma reggel 7 órakor nyit a szegedi műjégpálya. Mivel a péntek 13-ához számos babona fűződik, a jégpálya üzemeltetői úgy gondolták, a szezon első napján a szerencse jegyében várják látogatóikat. Ma ingyen mehetnek korcsolyázni mindazok, akik kéményseprőnek, vagy négylevelü lóherének öltöznek, illetve bármilyen, a szerencsét felidéző jelmezben érkeznek. A jelmezt viselő korcsolyázók duplán jól járhatnak, hiszen Ákos koncertjére szóló belépőket, valamint Délmagyarország-ajándékcsomagot és szerencsecsomagokat kaphatnak - ha a sorsolásokon nekik kedvez Fortuna. A mai nap a péntekenként megrendezett, hagyományos jégdiszkóval zárul, a zenés jégparti este 8 órakor kezdődik és este 10 óráig tart. A belépőjegyek, bérletek ára és a nyitvatartási idő változott az új szezonban, erről bővebb tájékoztatást a www.jegpalya-szeged.hu interntes portálon olvashatnak az érdeklődők. Novemberig az utolsó választási plakátnak is el kell tűnnie a városból Már nem tépnek együtt a pártok fiataljai Bár az országgyűlési választások után a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei együtt tisztították meg Szegedet a politikai plakátoktól, az önkormányzati voksolások után nem tépnek közösen. Ennek két oka van: az MSZP és az SZDSZ nem ragasztott plakátokkal kampányolt, a Fidesz jelöltjei pedig saját csapatukkal cégéreztették fel a várost. Harminc nappal az önkormányzati választások után már nem lehet kampányplakát az utcákon. Ennek megfelelően a különböző politikai pártok és civil egyesületek gőzerővel szabadítják meg a várost képviselő-, és polgármesterjelöltjeik képmásától. Legelőrébb az MSZP-sek és a SZDSZ-esek tartanak: előbbiek leszerelhető műanyagtáblákon és óriásplakátokon, utóbbiak molinókon kampányoltak a választási időszakban. - Abban a két körzetben, ahol a Fidelitas jelöltjei indultak, már megtisztítottuk az oszlopokat. Máshol a Fidesz képviselőjelöltjei saját csapatuk5 kai plakátoltatták ki arcmásukat, ezek leszedése is az ö feladatuk. Ennek ellenére tárgyalunk majd velük, besegítsünk-e a tisztogatásba - magyarázta Farkas László, a Fidelitas Szegedi Csoportjának elnöke. A várost körbenézve munkájuk bőven akadna: a fideszes polgármesterjelölt és a párt politikusainak arcképe szinte minden utcában felfedezhető. Mivel az MSZP és az SZDSZ az önkormányzati választások előtt nemigen plakátolt, a közös tépelődés - ami az országgyűlési választások után a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek részvételével zajlott - ezúttal elmarad. - Főleg óriásplakátokon kampányoltunk. Ha lejár a bérleti szerződés, ezeket leszedik, átragasztják majd. Annak az egy-két képviselőnknek pedig, akiknek villanyoszlopokra felszerelhető műanyagtáblákra ragasztottuk ki képmását, már leszereltük mondta Mészáros Tamás, az MSZP szegedi ügyvivője. Plakátok helyett molinókon hirdették magukat a liberális képviselőjelöltek. - Meg akartuk védeni a város szépségét. Reményeink szerint azok a pártok, akik a ragasztás mellett döntöttek, mihamarabb eltávolítják kampányanyagaikat az utcákról. Ha hívnak minket, természetesen nem zárkózunk el egy hasonló akciótól, amit az országgyűlési választások után is végeztünk - beszélt Muhi Miklós az Új Generáció nevében. - Ha harminc napon belül nem tüntetik el a pártok és szervezetek választási plakátjaikat, szabálysértési eljárást kell ellenük indítani - mondta Csapó Balázs lakossági érdekvédelmi megbízott. A Szegedért Egyesület elnöke és mandátumot szerzett képviselője - mint arról korábban beszámoltunk - még a választás előtt fideszes és SZDSZ-es választási plakátokat és molinókat tépett/szerelt le, mondván, azokat olyan helyekre rakták ki, ahol nem lehetnének. - Úgy tudom, a jegyző eljárást akar indítani ellenem ebben az ügyben, pedig csak egy törvénysértő állapotot szüntettem meg - mondta Csapó, aki most már saját és egyesületi plakátjait is nyugodtan tépkedhetné, mégsem teszi. A választások előtt ugyanis ők sem ragasztgattak a városban. K. G. G. ES0RE VARVA Amíg az FVSZ-Magyar Egyesület tagjai gőzerővel tüntetik el választási posztereiket, az MDF ifjúsági tagozata - az Együtt Szegedért Egyesület tagjaival egyetemben - kivár: az első esőig. Harminc napig maradhatnak í;> l -l T ktsnám Fotó: Segesvári Csaba Milliárdos árréstömeg Az ország legnagyobb forgalmú patikája a szegedi Sas - írtuk tegnap, egy internetes hírportálra hivatkozva. A témát folytatta az Index, és azt közölte, hogy ugyanez a gyógyszertár érte el 2005-ben a legnagyobb árréstömeget, 1,3 milliárd forintot. MUNKATÁRSUNKTÓL Az évi több mint 30 millió forintos árréstömeget elérő patikáknak szolidaritási adót kell fizetni a gyengébb forgalmú, kevésbé jövedelmező, főként kistelepüléséken lévő gyógyszertárak fönnmaradása végett - ezt tartalmazza a parlamentnek benyújtandó kormányjavaslat. A tervek szerint az árréstömeg egy százaléka lesz a szolidaritási adó. Ha az Index internetes hírportálon tegnap közölt táblázat adatai megfelelnek a valóságnak, akkor a szegedi Sas patikára mint az ország legjobban jövedelmező gyógyszertárára akár 13 millió forintpyi szolidaritási adót is kiróhatnak. (Az Index ugyan nem közölte a patikák nevét, csak a várost, ahol működnek, de mint tegnapi cikkünkben megírtuk, minden információnk arra utal, hogy a Sasról van szó.| A 2005-ös adatok szerint ugyanis ennek a gyógyszertárnak volt a legnagyobb forgalma az országban: 8,7 milliárd forint értékű vényköteles szert adtak el. A tb-támogatás levonása után az árrés összesen 1,3 milliárd forint volt. (Mint már megírtuk, a 3500 forintnál olcsóbb gyógyszereknél az árrés sávosan alakul, 26-tól 14 százalékig, a drágább szereken a patikák maximum 830 forintos árrést alkalmazhatnak.) Tegnapi cikkünkben Lacsán Péter, a szegedi patika vezetője azt mondta, hogy az internetes portál adatai nem a valóságot tükrözik: szerinte a Sas idei, eddigi forgalma 5 milliárd helyett „csak" 2,5 milliárd forintnyi. Az elmúlt évi adatokkal is szerettük volna szembesíteni, de tegnap nem értük el a gyógyszertárvezetőt.