Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-11 / 213. szám

HETFO, 2006. SZEPTEMBER 11. • MEGYEI TŰKOR* Mindentudás Egyeteme - Szeged: Juhász Miidós A parlagfű jelenség és az allergia A földeáki Szarvas Ferencről két éve semmi hír Brazíliában tűnt el a fiú ultink A földeáki Szarvas Ferenc - hasonló nevű édesapja elmondása szerint - azért távozott Brazíliába, mert miután részt vett egy egy hónapos ottani turistaúton, valósággal bele­szeretett az egzotikus országba. Attól kezd­ve folyton útikönyveket bújt, és azt emle­gette, ott szeretne élni. A csendes, kissé zár­kózott fiatalember egyébként szakmunkás­képzőt végzett, és a hódmezővásárhelyi por­celángyárban dolgozott egészen addig, míg két évvel ezelőtt repülőre nem szállt. Szülei­nek, rokonainak megígérte, hogy ha megér­kezik, jelentkezik és rendszeresen ír majd ­ám lassan két éve semmilyen életjelt nem adott magáról. Az Advent utcában, takaros házban la­kó nyugdíjas édesapa azt az egyetlen leve­let tudta nekünk megmutatni, amit nem sokkal megérkezése után írt haza a fiú. Ebben arról mesélt, hogy nagyon jól érzi magát, barátokat szerzett és nyelvet ta­nul, nagyon tetszik neki az ország, sőt már randevúzik is egy helybeli lánnyal, mi több, szeretne letelepedni Brazíliában. Nem sokkal később fotókat küldött ma­gáról és kiszemeltjéről, akkor azonban már nem volt levél a Rio Preta de Évából feladott borítékban. És azóta sem jött tőle semmiféle küldemény, pedig az édesapa és a férfi húga is írt neki. Az egyiket még megkaphatta, a másik viszont már vissza­jött. Az édasapa néhány hónapig várt, ám minthogy hiába, fia eltűnését tavaly nyá­ron bejelentette a rendőrségen. A Makói Rendőrkapitányság nem sokkal később körözést adott ki a Brazíliában el­tűnt földeáki férfi felkutatására, és - az In­terpolon keresztül - természetesen az otta­ni hatóságokkal is felvette a kapcsolatot, ám megkeresésükre az azóta eltelt egy esz­tendő ellenére sem érkezett még válasz. Az időközben megözvegyült édesapa a Vörös­kereszttel is felvette a kapcsolatot, ám ott is hasonlóképp járt. Abban a reményben, hogy lapunk internetes változata szerte a világban, így Brazíliában is olvasható, és Szarvas Ferenc utoljára néhány fotót küldött a családnak a brazíliai Rio Preta dc Évából, esetleg Szarvas Ferenchez is eljut, a köny- Édesapja általunk is üzenni szeretne fiának Fotó: Segesvári Csaba nyeivel küszködő édesapa rajtunk keresz­tül is megpróbál üzenni fiának. - Ha nem akar hazajönni, megértem, nem is kérem tőle, azt viszont nagyon szeretném, ha vég­re életjelt adna magáról. Aggódom érte, és nagyon hiányzik - mondta elcsukló han­gon. SZABÓ IMRE a jósnő szerint él •1 Szarvas Ferenc édesapja végső elkeseredésében egy makói jósnőt is felkeresett. Az asszony azt mondta a kártyából, a fiú él, jól van, de már nem ott, ahonnan a levelet hazaküldte. Ennél többet viszont nem tudott meg róla. Most egy másik, vásárhelyi jósnővel szeretne kapcsolatba lépni. Miért veszélyes növény a parlagfű? Miért allergén az egyik virágporszem és miért nem az a másik? E kérdésre is válaszol a Mindentudás Egyeteme - Szeged újra in­duló sorozatának első előadásán Juhász Miklós aerobiológus, nyugalmazott egye­temi docens. MINDENTUDÁS EGYETEME Az Opel 15 éves Magyarországon! Ennek alkalmából szeptember 15-16-17-én 15%-os kedvezménnyel kínáljuk minden személyautó-modellünket. Ünnepeljen velünk! Az óján lat 2006. szeptember 15-16. között pénzügyi lízingkonsiiukció igénybevétele esetén a készleten lévő modellekre érvényes, amelyek kofiátozotrtkirabsz.ámban érhetők el. A 15% megtakarítás összege az egyes modellek regisztrációs adót és szállítási költséget nem tartalmazó, téligumi-garnitúra órát tartalmazó lista­árából kalkulálható. További részletekért látogasson el márkakereskedésünkbe. Az Ön Opel-partnere: Opel Alfa Autóház Hódmezővásárhely 6800 Hódmezővásárhely Szántó Kovács J. u. 149/A Tel.: (62) 241-885 (62) 246-568 info@alfaautohaz.hu Szeged, Algyői út 44. (Interfruct mellett) Tel.: (62) 554-680 www.alfaoutohoz.hu I. SZEGEDI ZSIDÓ S FESZTIVÁL Anger Mihályné Szeged, Siha köz 1/B Balogh Boldizsár Szeged, Túzok u. 7/A Csányi Illés Sándorfalva, Kolozsvári u. 31. Cselédes Andrásné Szeged, Vitéz u. 2. Cserényi Sándorné Szeged, Kereszttöltés u. 13. Csurgó László Szeged, Ostrom u. 33. Dávid Nándor Szeged, Vitorla u. 56. Dr. Solymossy Margit Szeged, Bihari u. 14/A Elek Józsefné Kiszombor, PollnerK. u. 41. "Falat László Szeged. Bártfai u. 28. Farkas Márton Szeged, Kézdi u. 13. Gabnai Antal Makó, Apaffy u. 2/A Molnár Balázs Szeged, Jókai u. 7. Molnárné Berta Magdolna Hódmezővásárhely, Kisfaludy u. 110. Papp Józsefné Makó, Hunyadi u. 18. Pósáné Szabó Piroska Makó, Vágóhíd u. 9. Rangasz Pálné Szeged, Hét vezér u. 37/B Solymos Gábor Szeged, Szent-Györgyi A. u. 41/C Szíícsné Körmendi Éva Szeged, Füge sor 16. Varga Katalin Szegedr VictorH. u. 2. NYERTESEINKNEK GRATULALUNK! Minden nyertes 2 db jegyet kap ajándékba! A jegyek átvehetők hétfőn a legközelebbi ügyfélszolgálatunkon! (Szeged, Kölcsey u. 5., Hmv.-hely, Szegfű u. 1-3., Makó, Szegedi u. 9-13.) A koncert időpontja: 2006. szeptember 11., 19.00 Helyszín: Szegedi új zsinagóga Két éve nem adott életjelt magáról egy földeáki fiatalember, a huszonhat eszten­dős Szarvas Ferenc. Brazíliába utazott, ahonnan egy levelet még küldött a csa­ládnak - azóta viszont semmi hír róla. Édesapja aggódik érte, már az Interpol és a Vöröskereszt segítségét is kérte. - Másfél, két évtizeddel ezelőtt berobbant a köztudatba egy nö­vény, amelyről korábban az em­berek többsége azt sem tudta, hogy létezik. Ez a növény a soká­ig vadkendernek „becézett" par­lagfű volt - magyarázza Juhász Miklós nyugalmazott egyetemi docens (SZTE Természettudo­mányi Kar Biológus Tanszékcso­port). - Azóta - főként az augusz­tusi, szeptemberi időszakban - a tömegtájékoztatási eszközök ál­landó témája lett. Úgy is mond­hatnánk, hogy néha már „a víz­csapból is a parlagfű folyik!" E ki­tüntetett figyelem indokoltságát igazolja Juhász Miklós aerobioló­gus A parlagfüjelenség című elő­adásában. Miért ellenségünk a parlagfű? Mert Magyarországon a legel­terjedtebb mezőgazdasági gyom. De azért is, mert hosszú ideig virágzik; és majdnem olyan sok virágport termel, mint a többi hazai növény együttvéve. Továbbá azért is el­lenségünk, mert pollenszemei a legallergénebbek a virágpor­szemek közül és a legtöbb em­bert betegítik meg. Ám azt is tudni kell, hogy nagyon sok magot produkál, amelyek a ta­lajban elraktározódva akár har­minc évig is megőrzik csírázó­képességüket. Az előadó saját és kollégái kutatási eredménye­inek bemutatásával bizonyítja az előbb leírtak igazságát. Az előadás része lesz a pollen fo­galmának ismertetése, keletke­zésének, alaktani jellegzetessé­geinek, szerkezetének bemuta­tása, valamint annak a kérdés­nek a megvitatása, hogy miért allergén az egyik virágporszem és miért nem az a másik? A Mindentudás Egyeteme ­Szeged előadása szerdán 18 óra­kor kezdődik Szegeden az egye­temi TIK kongresszusi termé­ben (Ady tér 10.). A Mindentu­dás Egyeteme a Magyar Tudo­mányos Akadémia tudományos vezetésével és a Magyar Tele­kom társadalmi szerepvállalásá­val jött létre. Magyar Tudományos ^gy^ rp Akadémia Moszkva felé is kacsingat a DélKerTész Termékdíjat kapott a szentesi paprika MUNKATÁRSUNKTÓL Fődíjat kapott a szentesi tájkör­zet meghatározó terméke, a pap­rika Debrecenben, a kertészeti szakkiállítással egybekötött Far­mer Expón. A bemutatón 300 hazai és külföldi cég képviseltet­te magát, köztük az Árpád-Agrár Zrt. és az ugyancsak szentesi székhelyű Dél-alföldi Kertészek Szövetkezete, amelynek az Ár­pád is tagja. A tész elnöke, Ledó Ferenc arról is beszámolt, hogy az Árpád standja elnyerte a Haj­dú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíját. A szentesiek így két jelentős elis­meréssel tértek haza. Nem csak erkölcsi, üzleti sikert is hozott a szentesieknek a bemutatkozás a nemzetközi vásárban. A termé­keiket eddig többnyire nyu­gat-európai országokba exportál­ták, és áruházláncokon keresztül értékesítették. Debrecenben azonban felkereste a szentesi standot egy moszkvai orosz üzlet vezetője. Neki hetente 10-15 ka­mion almára lenne szüksége. Le­dó Ferencék a nyírségi társszö­vetkezetek portékáit ajánlották a kereskedő figyelmébe, Szentesről viszont pritaminpaprikát és ká­posztát küldenek Oroszország­ba. Születésnapi ajándék Rotarys kormányzó járt Csongrád megyében A rotarysok Ausztriában élő új kormányzója, Peter-Christian Herbrich vizitált a Szentes-Csongrád Roraty Klubnál, amelyet szintén új elnök, Csatlós Péter vezet. - Alá a fiatalságot látja maga mö­gött, az a jövőt látja maga előtt ­mondta a Szentes-Csongrád Ro­tary Klubban tett minapi vizitje alkalmából Peter-Christian Herb­rich. A karitatív mozgalom oszt­rák kormányzója arra célzott ez­zel, hogy fiatalokat is szívesen lát­na a két éve alakult szervezetben. A vendég ismerkedniiött a rotary­sokhoz Szentesre, mert a ldub új elnökéhez, Csatlós Péterhez ha­sonlóan ő sem régóta tölti be a tisztséget. A kormányzó örült an­nak, hogy eljuthatott „a puszta közepére", ahová - bevallása sze­rint - nem kritizálni érkezett, ha­nem segíteni akar a rotarysok csa­patának. Példaként említette: ha egy kocsit mindenki más irányba akar húzni, az ugyanott marad. Am ha van a csapatnak egy elnö­ke, aki megmutatja az irányt, ak­kor elmozdul a kocsi. A kormányzó azt vallja: a moz­galmat a tolerancia és a barátság tartja fenn, legalábbis Európá­ban. Tapasztalata szerint Ameri­kában a rotarysok csak haverok­nak tekintik egymást, ott csök­kent is a tagok száma, míg az öreg földrészen folyamatosan emelkedik. A Szentes-Csongrád Rotary Klubnak azt kívánta, hogy „egy oázis legyen a pusztá­ban". B. Nagy Zoltán főorvos fe­leségének, Erikának a túrós lepé­nyére mindenesetre azt mondta a kormányzó, hogy fantasztikus. B. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom