Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-30 / 230. szám

DELMAGYARORSZAG SZOMBAT, 2006. SZEPTEMBER 30., 96/230. Radnótis sikerek A Radnóti gimnázium három diákja kitűnően szerepelt a Nemzetközi Diákolimpián. 7. OLDAL ALAPÍTVA 1910-BEN DR. DIOSSZILAGYI LANYA A makói kórház névadójának 92 éves lánya, Diósszilágyi Éva Szegeden él. Könyvet ír, hogy emléket állítson édesapjának. 8. OLDAL Bűnözőcsoportok egymás között felosztották Szegedet ? Védelmi pénzt követeltek a dorozsmai Jani kocsmában Védelmi pénzt próbáltak szedni a do­rozsmai Jani kocsma üzletvezetőjé­től, az asszony azonban nem telje­sítette a bűnözők követelését. Nem sokkal később a banda megszállta az apró vendéglátóhelyet, fenyegetőz­tek, a nő élettársát „felkenték" a falra. A rendőrök három személyt már el­fogtak, a többieket még keresik. MUNKATÁRSUNKTÓL - Hiába üzengetnek, hogy vonjam visz­sza a feljelentést, ha megölnek sem te­szem meg! - mondja Perneki Dezsőné, a dorozsmai Jani kocsma üzletvezetője. Az asszony zaklatott hangon, mégis nagyon pontosan és részletesen beszél az elmúlt hetek és napok történéseiről. Szavaiból kiderül, hogy az utóbbi időben rendszeresen érték burkolt vagy nyílt fe­nyegetések őt, munkatársát és a Jani kocsma vendégeit. Kolléganőjét pár napja megpofozták, emiatt felmondott. - Félek, elmegyek innen, ez az utolsó munkanapom - erősíti meg Anita. Pernekinének a védelmi pénzt követe­lő bűnözők felajánlották, hogy napi négyezer, havi százhúszezer forintért „megvédik" a kocsmát, egyúttal garan­tálják, hogy ott nem lesz többé vereke­dés, lopás. Az asszony elutasította őket. Nem sokkal később tucatnyi kigyúrt, hatalmas termetű férfi szállta meg a nemrégiben felújított Jani kocsmát. - Zártkörű rendezvényre készültünk, de ez őket nem érdekelte. Bejöttek, az ajtót elállták, senkit nem engedtek se ki, se be. Italt kértek, én kiszolgáltam őket, közben folyamatosan fenyeget­tek. Az üzletbe nagy nehezen bejutó élettársamra rátámadtak, felkenték a falra, ütötték, ahol érték. Tehetetlen volt velük szemben - mondja az üzlet­vezető. Perneki Dezsőné nem hajlandó visszavonni a feljelentést Fotó: DM/DV Folytatás az 5. oldalon ÁRA: 89 FT (ELŐFIZETVE: 59 FT) Újra kitört a lottóláz Több mint két hónapja nem vitték ki az ötöslottó főnyereményét, ami így egymilliárdra nőtt. Vajon mire költene, aki nyerne? 4. OLDAL Szegeden a spanyol sztáregyüttes Tegnap kora este megérkezett Szeged­re a világ jelenlegi legjobb férfi kézilab­dacsapata, a Bajno­kok Ligája címvédő­je, a Pick Szeged mai BL csoportbeli ellen­fele, a spanyol Ciu­dad Real. A spanyol gárda oly­annyira pontos volt, hogy a várt 20 óra he­lyett már fél nyolc kö­rül megérkezett a já­tékosokat szállító busz a Novotel Hotel­hez. A szobák elfogla­lása után a gárda elin­dult, hogy 20.30-tól feltérképezze és ki­próbálja az újszegedi sportcsarnok új borí­tását, amelyet a BL-ben használnak. Tegnap látott napvi­lágot az a hír, amely szerint a hosszú időre kidőlt Zorman mel­lett a Ciudad további három játékosa, Fis, Edzenek a vendégek Fotó: Frank Yvette Stefansson és Belaus­tegui is kisebb sérü­léssel bajlódik. A klub honlapján nem is je­lölték őket a ma 16.15-kor kezdődő BL-találkozó spanyol keretébe. Nem vélet­lenül: el sem jöttek Szegedre - derült ki a tréningen részt vett Ciudad láttán. Részletek a 22. oldalon Pataki és Pataki Névrokonok, mégis apa-fiú pár­nak gondolják Pataki Ferenc festőművészt és Pataki Ferenc színművészt. Hat éve találkozott először, s kö­tött barátságot a szegedi és a deb­receni születésű, a Tisza-parti vá­ros művészvilágában főszerepet játszó Pataki Ferenc festőművész és Pataki Ferenc színművész. Mindkét férfi három-három gyer­mekkel büszkélkedhet, mindket­tőjük utódai között akad Noémi, akit itt és ott is Nonónak becéz­nek. Mindketten kalandoztak a másik felségterületén: a festőmű­vész színjátszó köri tag volt, a színművész pedig kacérkodott a képzőművészettel. De nemcsak a bohémek, hanem a börtönbeh börtön lakóinak életét is megmu­tatjuk, illetve visszagondolunk az ötven évvel ezelőtti októberre ­startol 1956 jubileumát köszöntő cikksorozatunkat. Részletek a Sziesztában RENDKÍVÜLI . 4X4 AKCIÓ m HYUNDAI HOVÁNY 6724 SZEGED, VÁSÁRHELYI PÁL U. 18. • TEL.: 62/551-800 HYUNDAI TEREPJÁRÓK MÁR 5 299 000 FT-TÓL RAKTÁRKÉSZLETRŐL AZONNAL ELVIHETŐK! MINDEN ÚJ TEREPJÁRÓHOZ VÁLASZTHATÓ* AJÁNDÉKAINK: GPS NAVIGÁCIÓ • TÉLIGUMI-SZETT • THUUE TETŐBOX JÓ MINŐSÉG, KEDVEZŐ ÁR, GAZDASÁGOS AUTÓK! HASZNÁLTAUTÓ-BESZÁMÍTÁS ÉS AKCIÓS FINANSZÍROZÁS 'Autónként egy ajándék választható! Pinceüreg a partfalnál Egy pince került elő a föld alól tegnap a szegedi Tisza-parton, a gyermekklinika közelében a partfal-helyreállítási munkák során. Nemcsak a vízügyeseket lepte meg, de a múzeumnak sincs információja arról, mi­lyen épületet rejt itt a föld. A feltárás hétfőn folytatódik. Ko­zák Péter, az Atikövizig osztály­vezetője hangsúlyozta: minden­képpen szükség van egy új, csúcstechnológia igénybevételé­vel készülő partfalra. Számítá­sok szerint az új árvízvédelmi létesítmény 4-5 milliárd forint­ba kerülne. Cikkünk az 5. oldalon www.delmagyar.hu A hétfőn induló versenyre poénból jelentkezett a szegedi Elekes Kata Topmodell lehet a diáklány Elekes Kata a tévés verseny kedvéért rövidre vágatta a haját Fotó: Karnok Csaba A 173 centiméter magas és 45 kilós Elekes Kata is indul a Topmodell című televíziós produkcióban. A 19 éves szegedi diáklány a verseny kedvéért rövidre vágatta vállig érő haját. Tizenhárom lány küzd majd hétről hétre a Viasat 3 televíziós csatornán hétfőn induló Topmodell című produkcióban. A legszebb lá­nyok között van Elekes Kata is. A 19 éves szegedi diáklánynak nem ez lesz élete első versenye. Két éve harmadik belyezést ért el a Unique Illusion Look Modell Search vetélke­dőn, ami után ötéves külföldi és egy három­éves hazai szerződést is ajánlottak a számára. Elmondása szerint a Topmodellbe csak poén­ból jelentkezett. Elekes Kata elmesélte, hogy a jelentkezőknek különböző próbákat kellett kiállniuk a váloga­táson. Egyszer például nagy tömegben, fehérne­műben és parókában fotózták a lányokat. Katá­nak azonban nem ez volt a legszörnyűbb élmé­nye, hanem az, amikor egy vadidegen fiúval kel­lett szerelmes képeket készítenie. A győztes hároméves szerződést kap a párizsi Metropolitan modellügynökségtől. Beszámolónk a 7., jegyzetünk a 3. oldalon

Next

/
Oldalképek
Tartalom