Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-30 / 230. szám

Szombat, 2006. szeptember 30. SZIESZTA 11 TÜRELEMMEL VISELIK RABSÁGUKAT A HOSSZÚIDOS SPECIÁLIS REZSIM (HSR) KÖRLET LAKÓI élteti a reményt Lassan egy éve már, hogy az ország legszigorúbban őrzött fegyintézetében, a szegedi Csillagban megépült egy kü­lönleges körlet. Börtön a börtönben, ahol a legsúlyosabb bűnökért elítélteket őrzik. Többségüket tényleges élet­fogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. Eddig fegyelem­mel, türelemmel viselik sorsukat a Csillag legfelső szint­jén élők. Ám rejtély, az évek múlásával miként formálja át testüket, lelküket a súlyos teher, a tény, hogy - a most hatályos jogszabályok szerint - legtöbbjük már soha nem térhet vissza a szabadok világába. - Beletörődtem. Igen, tudom, a halálomig rám zárták a börtön­kaput - mondja a börtönök börtönének egyik lakója. ­Bűnt követtem el, megkaptam érte a büntetésem. És ha úgy ülnék ebben a körletben, hogy mondjuk harminc év után, esetleg szabadulok, talán jobb lenne? Amikor elkezdtem a fegyházbüntetésem, 37 éves voltam. Egy harminc esztendő után megkapott szabadulóle­vél reménye legfeljebb arra lenne jó, hogy rossz napjaimon rettegjek a zárkámban, mégis, mi lesz velem, ha 67 évesen ki­szabadulok? Mekkora esélyem lenne nekem az újrakezdésre? Ki várna rám? Hogyan tudnék én megkapaszkodni abban a világban, amihez már semmi közöm? Akkor inkább tényle­ges életfogyt, és kész. Börtön a börtönben - Tudomásul vettem, hogy nekem két élet jutott. Az elsőt odakint éltem, jártam a világot, kereskedőként dolgoztam, most meg szigorúan beosztott rend szerint kelek, fekszem, csend, nyugalom körülöttem ­folytatódik a monológ. - Ren­geteget olvasok, most Fekete István műveit veszem sorra, de kikölcsönöztem a könyvtárból már vallástörténeti könyvet is. Szerencsére dolgozhatunk mindannyian, azzal is megy az idő. A kinti világ meg egyszerű­en nem érdekel, változásait itt nem érzékelem. Tudja, sokszor eszembe jut, hogy az itt ülők családjának sokkal nehezebb, mint a raboskodónak. Minket a bírói ítélettel elzártak a gondok elől, normális körülmények között élünk, de nekik minden­nap újra és űjra meg kell küz­deniük a problémákkal. Szeged Csillag börtönének életfogytosai azzal a feltétellel fogadtak, ha nem tudja meg a külvilág, végül is kik vállalták, megnyílnak előttem. Tényle­ges életfogytiglani szabadság­vesztésre (TÉSZ) ítélték őket, jogerős bírói döntés született arról, hogy feltételesen sem en­gedhetik őket soha szabadon. Halálbüntetés-pótló A TÉSZ-ként elhíresült bünte­tési tételt a rendszerváltáskor eltörölt halálbüntetés „pótlásá­ra" szavazta meg az országgyű­lés. Azóta is fel-fellobban a vita arról, ez mennyire tekinthető emberséges büntetésnek. Nagy Ferenc, a Magyar Börtönjogi Társaság elnöke, a Szegedi Tu­dományegyetem büntetőjogi tanszékének vezetője azt han­goztatja, a halálig szóló bezárt­ság embertelen, ezért el kell tö­rölni. Akad, aki felveti: a TÉSZ nem más, mint lassú halál, s akár még kínzásnak is tekinthe­tő. Két ügyvéd még 2004-ben az Alkotmánybírósághoz fordult azzal a szándékkal, hogy erről a büntetési nemről mondassék ki: alkotmányellenes. Döntés még nem született. - A halálbüntetésnél jobb ­jegyezte meg az egyik elítélt, aki jó megoldásnak tartja, hogy a TÉSZ-hez (csak hogy marad­junk a rövidítéseknél) kitalálták a büntetés végrehajtásban a HSR-t, vagyis a Hosszűidős Speciális Rezsimet. Ez egy rendkívüli biztonsági intézke­désekkel elzárt, a Csillag bör­tön legfelsőbb szintjén kialakí­tott körlet. Közel egy éve adták át a nem kis költséggel kialakí­tott komplexumot. Luxus a rács mögött - Itt minden adott ahhoz, hogy nyugalomban töltsük napjainkat, ide nem jut el még a börtön zaja, idegesítő nyüzs­gése sem - minősítette helyze­tét a 2000 óta raboskodó. Azt kaptuk, amit megérdemeltünk. - Halálkörlet? Én nem így ér­zem. A személyzet odafigyel az egészségünkre, gondoskodik a programokról, ahogy hallom, az alattunk lakók közül sokan Rácsok közé zárt élet az „életfogytos" raboké FOTÓK: SCHMIDT ANDREA irigykednek is ránk - magya­rázta. - Ahogy elnézem a kinti világot - mert én rendszeresen tévézek, naprakész vagyok Ma­gyarország dolgaiból -, csak egy biztos: itt minden változik. Olyan törvény még nem szüle­tett, amit nem lehet átírni, így aztán az is elképzelhető, hogy egyszer eltörlik a TÉSZ-t is. Van, aki kimondja, van, aki tit­kolja, de itt mindenkiben él a remény, hogy egyszer ez meg­történhet. Es ha egy eseüeges újraszabályozás után kiderül, mondjuk 25 év, fegyelmezetten eltöltött raboskodás után akár mi is szabadulhatunk? Mert előfordulhat, nem igaz? Akkor én például, 45 évesen, kint le­szek majd, mondhatnám, még fiatalemberként kerülnék visz­sza a szabadságba - pörgette a rab a remény képeit. Beszéltem olyan elítélttel is, akinek szavaiból az derült ki: neki tulajdonképpen mindegy, hogy a HSR-ben, vagy egy má­sik körletben tölti el élete hátra lévő napjait. Egy a lényeg, ne háborgassák, pontosan érkez­zen a reggeli, ebéd, vacsora, amivel egyébként nincs is sem­mi gond, és zavartalanul néz­hesse a tévét. - Nem nagyon beszélgettem én korábban se senkivel. Ha kérdeznek, felelek. Elkövetett bűnömön meg nem gondol­kodom, minek is tenném. A Rabstatisztika A Szegedi Fegyház és Börtönben, ahol több mint ezer fogva tartott őrzéséről gondoskodnak, e riport megírásakor 10 olyan elítéltet őriztek, akikre a bíróság jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést szabott ki. Vagy ahogy az ítéletben megfogalmazódott: életfogytig tartó fegyházbünteté­séből feltételesen nem szabadulhat. Egy olyan rab ül most a Csillagban, akinek ügyében I. fokon már megszületett ez a döntés, és enyhítést kérve vár a II. fokú tárgyalásra. Az életfogytig tartó szabadságvesztéssel jogerősen büntettetek száma 164 fő. Kö­zöttük van olyan, aki húsz év letöltése után megnézheti kívülről is a Csillag épületét, amennyiben ezt jó magaviseletével kiérdemli, de olyan is, akinek minimum 40 évet kell lehúznia a rácsok mögött, míg szabad embernek mondhatja magát. megtörténteken nem lehet változtatni - magyarázta egy­kedvűen. A félelem szaga - A fegyelmi helyzet a HSR-ben kifejezetten jónak mondható. Csupán a körlet megnyitását követő 4-5 hétben vibrált a feszültség, szinte szaga volt a félelemnek. Az elítéltek ezt követően megszokták új környezetüket, az eddig eltelt közel egy évben fenyítést még nem kellett alkalmaznunk ­osztotta meg velem tapasztala­tait V R. főtörzszászlós, a 13 (8 TÉSZ-es 5, feltételes szabadu­lásban reménykedő életfogy­tos) elítéltet befogadó HSR kör­let vezetője. - Ez nem jelenti azt, hogy egy kicsit is lanyhulna a fe­gyelem, ugyanis a veszély reális. Az idő múlásával bárki ideg­rendszere felmondhatja a szol­gálatot, agresszívvá válhat, ne­tán mély depresszióba zuhan­hat. Ezért nagyon figyelünk a fogva tartottak legapróbb rez­dülésére is. Igyekszünk megis­merni valamennyi rabunk sze­mélyiségét, s ennek megfelelő­en gondoskodunk számukra a programokról is. Munkát tu­dunk biztosítani, ezért ők pénzt kaphatnak, így lehetőségük nyí­lik a vásárlásra is. Igénybe vehe­tik a könyvtár szolgáltatásait. A könyvek - akárcsak a kantinból rendelt kávé, tea, befőtt - ebben a körletben házhoz jönnek. Minden zárkában van televízió, a közösségi helyiségben főzhet­nek, s időt fordíthatnak a kondí­ciójuk megőrzésére is a fogva tartottak. Szobakerékpár, bor­dásfal, taposógép áll a rendelke­zésükre, az előtérben ping­pongasztalt is igénybe vehet­nek. A szabályok szerint egyéb­ként a fegyházas fokozatra érvé­nyes előírásokat kell a HSR-ben is betartani. Vagyis az elítéltek havonta két csomagot kaphat­nak, s egyszer fogadhatnak láto­gatót. Hogy ez a komfort meny­nyire elég, s miként alakul a helyzet évek múlva, ma még nem is sejthető. Egy biztos: mi­vel itt valóban az ország legke­ményebb bűnözőit őrizzük, a biztonsági előírások is rendívül szigorúak, s azok is maradnak. A szökés esélye a nullával egyen­lő. Az pedig, hogy a rabok tör­vénymódosításról ábrándoz­nak? Teljesen természetes. Re­mény, álmodozás nélkül a leg­teljesebb összkomfort is elvisel­hetetlen lenne itt - mondta a törzszászlós. Az évek súlya A fegyház falain kívül a TÉSZ-es nem juthat, de a nor­mál fegyházas körlet és a HSR között van lehetőség a költö­zésre. Ha úgy ítélik meg, hogy egy fogva tartott különösebb konfliktus nélkül be tud illesz­kedni a hagyományos fegyházi rendbe, kérvényezheti áthelye­zését. Mint ahogy arra is volt példa, hogy a börtön vezetése úgy ítélte meg egy-egy rab ese­tében, jobb lesz, ha a legszigo­rúbban őrzött körletben veti meg az ágyát. - A HSR-jövő valóban nem kiszámítható, a rabok egyéni­sége ugyanis a bezártság során rengeteget változik. De nem csupán a HSR-ben kell attól tartani, hogy egy-egy rab meg­roppan a büntetés súlya alatt, az egész Csillagban fennáll ez a veszély, hiszen mondjuk a mi­nimum 35-40 év sem igazán feldolgozható büntetés - véle­kedik Éles Éva, a Csillag pszi­chológusa. - Éppen ezért a börtön vezetése igyekszik vala­milyen új élményt belopni a hosszú fogva tartástól szenve­dők életébe. A HSR lakói az ud­varon sétálhatnak, a nyári kul­turális börtönfesztiválon zenei élményben is lehetett részük. Ezt csak az irigyli, aki még soha nem szembesült a HSR zártsá­gával, valóban speciális rendjé­vel, nem érezte közvetlen kö­zelről, milyen hatalmas pszi­chikai teher a raboknak, s hoz­záteszem, az őrzőknek is az or­szág legelzártabb körletében eltölteni a napokat. BÁTYI ZOLTÁN Bűnök és büntetések A napjainkban hatályos Büntető Törvénykönyv számos bűncselekmény esetében lehetőséget biz­tosít a bíróságnak arra, hogy a vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel sújtsa. Az ál­lamellenes bűncselekmények köréből e legsúlyo­sabb büntetés is kiszabható például az alkotmányos rend elleni támadás, rombolás, hazaárulás, el­lenség támogatásának esetén. Az emberiség elleni bűncselekmények közül a népirtás, a polgári la­kosság elleni erőszak, a bűnös hadviselés a nem­zetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása is megtorolható életfogytiglan tartó szabadságvesz­téssel. A magyar, így a Csongrád megyében működő bíróságoknak ez idáig ilyen bűnökkel nem kel­lett szembesülniük. Annál inkább munkát ad a bíróknak az emberölések büntetése. Ezek minő­sített eseteinek - mint például az előre megfon­tolt szándékkal, nyereségvágyból, különös ke­gyetlenséggel, több emberen elkövetve, sok ember életét veszélyeztetve, különös visszaeső­ként elkövetett emberölés - tettesei a törvény betűje szerint is rászolgálhatnak az életfogytig­lanra. A bírói gyakorlat azt mutatja, tényleges életfogytiglanra olyan bűnösöket ítélnek, akik esetében a felsorolt minősítések közül több is bizonyítható. Az elmúlt hat évben, vagyis 2000-től egyébként összesen 86 elkövetőt ítéltek életfogytig tartó szabadságvesztésre Magyarországon, közülük há­rom volt nő. Az ítéletek szinte kivétel nélkül em­berölési ügyekben születtek, mindössze egyszer szabták ki az életfogytot emberrablásért és egyszer bűnhődött így a tettes erőszakos közösülés miatt. Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés bün­tetéstjogerősen 11 vádlott kapott a TÉSZ-t lehetővé tevő törvény hatálybalépése, 1999 márciusa óta, közülük tíz él a szegedi Csillagban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom