Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-22 / 223. szám
12 • KAPCSOLATOK" PÉNTEK, 2006. SZEPTEMBER 22. MSZP: békésen, demokratához méltóan A szegedi szocialisták politizálásának egyetlen célja volt eddig, és ez marad ezután is: Szeged és a szegediek szolgálata. Vállalt feladatunk a város fejlesztése, a normális, nyugodt, békés élet és munka feltételeinek kialakítása, esélyek teremtése, a közösség segítségére szoruló támogatása; nemzetközileg is elismert regionális központ építése, mely jó otthona minden lakójának. Az elmúlt négy évben bebizonyosodott, hogy a józan megfontolással megtakarított forintok mindannyiunkat szolgáló fejlesztéseket tesznek lehetővé: már eddig is sokmilliárdos nagyságrendben sikerült kormányzati és európai támogatást szerezni közösen megfogalmazott céljaink megvalósításához. Szép és nehéz napjaink egyaránt voltak és lesznek is még városunkban. Cselekvésünk és erőnk forrása nem más, mint megingathatatlan demokratikus és baloldali elkötelezettségünk. Ezen az alapon akarunk és tudunk együtt gondolkodni, tervezni és dolgozni ideológiai és pártállástól függetlenül minden demokratikus érzelmű, városát szerető emberrel, gazdálkodóval, intézménnyel, civil szervezettel. A békés építkezéshez elengedhetetlenül szükséges rendet megzavaró, erőszakos, az alkotmányos kereteket cl nem fogadó, a tettleges vagy szóbeli agresszióval fenyegető minden megnyilvánulást határozottan elutasítunk. Demokratikus jogosítványaival mind a kormányzati oldalnak, mind az ellenzéknek felelősséggel kell élnie. Elfogadhatatlan az a kettős magatartás, hogy egy politikus akár Budapesten, akár Szegeden demokratának mutatkozik a közgyűlés dísztermében, és uszító megnyilvánulásokhoz asszisztál az utcán. Demokratikus jogállamban élünk, ahol a választások egyidejűleg legitimálják a döntéshozókat és a politikai rendszer egészét. A mindenkori országos és helyi választásokon felhatalmazást kapó politikai erőknek joga és kötelessége a kormányzás. Ezt megkérdőjelezni, az emberek megtévesztésének egyértelmű szándékával illegitimnek nevezni, ellentétes alkotmányos rendünkkel, a hatalom megszerzésének szándékával elkövetett durva és közönséges hazugság. S minél többször ismétlik, annál súlyosabb sérelme a rendszerváltás óta elért demokratikus vívmányainknak. Az elkövetkező időszakban sokat nyerhetünk, elképzeléseink megvalósításához megkaphatjuk a nemzetközi támogatást, az EU forrásait. Gyermekeink és unokáink számára egy még szebb, még élhetőbb várost és országot építhetünk. Tegyük ezt közösen, békésen, nyugodtan, demokratához méltó módon. Felhívunk minden szegedit, hogy ezt az utat válassza. DR. KOZMA fÓZSEF, AZ MSZP SZEGEDI SZERVEZETÉNEK ELNÖKE Az eszme védelmében A Gyurcsány-vallomás megdöbbentő és kiábrándító. Csak a hatalom mindenáron való megszerzésével magyarázható. Ez az eszmének, a baloldaliság vonzerejének elherdálásához vezethet. A baloldali identitásukat örzó, elkötelezett emberek helytelenítik és elhatárolódnak ezektől a módszerektől! A rendszerváltás vesztesei még a napsugaras jövő reményében sem tudnak további terheket vállalni. A munkanélküliek, a munkahelyeken kiszolgáltatottak az Életre készülő fiatalok, a munkában megfáradt nyugdíjasok hathatós érdekvédelemre szorulnak. A haloldali eszme ezt PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanloCodcImagyürlui SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ K1SSZ1NHAZ 19 óra: Holdudvar a díszlettárban Sáska, sült krumpli (labdajáték). Bérletszünct. A régi zsinagógában 20.30 órakor La Chute de Belzebub - Dóbrei Dénes előadása. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 15.30, 20 óra: A szuper exnöm-, 17.45 óra: Kék mélység. BALÁZS BELA TEREM 16.15, 20.45 óra: Randevú, 18.30: Mansfeld. CSÖKE JÓZSEF TEREM 16 óra: Kék mélység, 18.15, 20.30 óra: A végy törvénye. GRAND CAFE 17 óra: Az íj. Dél-koreai-japán film; 19 óra: Véres vasárnap. Angol-ír film; 21 óra: A velencei kalmár. Amerikai film. l'LAZA CINEMA CITY az érdekvédelmet jelenti. Az MSZP-n belül és kívül mindig voltak és vannak erők, amelyek ezeket a nézeteket képviselték. Pl. a Népi Baloldal, vagy az MSZP Társadalomtudományi Tagozata, amelyekben folyamatos rendszerkritikai elv érvényesült. Most, a katartikus szembenézés óráiban kijelentem, hogy 2006. május elsején ennek szellemében hirdettem meg egy markánsabb baloldali politika színrelépését Független Nemzeti Baloldal elnevezéssel. Meg kellett hirdetni a markánsabb politizálást, mert a hódmezővásárhelyi MSZP-s vezetők - jó VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI 17.45 óra: Magyar szépség. Színes magyar film; 20 óra: Az eltakarítónö. Színes angol film. SZENTES 15.30 óra: Halálos szívdobbanás. Színes francia filmdráma; 17.30 óra: Ház a tónál. Színes amerikai romantikus dráma; 20 óra: Lúzer SC. Színes amerikai vígjátpk. BALÁSTYA 19 óra: Vadkaland. Színes amerikai animációs film. DESZK 19 óra: Szakíts, ha bírsz. Színes amerikai film. PITVAROS 19 óra: Karib-tengerkalózai 2.-A holtak kincse. Színes amenkai kalandfilm. KÖZÉLET SZEGED , , AZ EURÓPA DU ATADASA Helyszín: városháza előtti tér 16.00: Térzene a Fricsay Ferenc Városi Koncert.Fúvószenekarral 16.30: Ünnepség Himnusz, az országzászló felvonása, Európa himnusza Juhász Gyula Szeged című versét elmondja Fekete Gizi, Jászai Mari-díjas színművész a Szegedi Nemzeti Színház tagja Ünnepi köszöntöt mond Botka László, nestere szándékú törekvéseik mellett sosem vállalták fel a rendszerkritikai magatartást és a tőkeérdekek hálójában vergődők érdekképviseletét. A helyhatósági választásokra készülve a helyi MSZP-s vezetők taktikájuk, szövetségeseik és jelöltjeik megválasztásával szintén politikai alkalmatlanságukról tettek tanúbizonyságot. Ezért: az új helyzetre való tekintettel, az eszme védelmében, lépjék át saját politikai Rubiconjukat és a baloldal egységét tükröző új jelöltekkel, és új listával mérettessék meg magukat október elsején. SZABÓ DÁNIEL, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 19.30: Naplegenda - A Magyar Állami Népi Együttes táncjátéka két felvonásban Az ifjúsági házban (Felső Tisza part 2.) 12 órától ingyenes számítógép-használat internetezési lehetőséggel; 17 órától Akropolisz Táncstúdió. Fiatalok táncpróbája. Színpadi táncok alapjai. Vezeti: Kerek Attiláné (ifjúsági csoport 15 órától); 17 órától gobelinklub; 19 órától hastánc a Minden Megoldható Egyesület szervezésében. A Nemzetiségek Házában 13 órakor görög 16 órakor örmény és lengyel, 17 órakor horvát nyelvóra. A közéleü kávéház rendezvénye a Varga Mátyás Kiállítóházban 17 órakor: Színháztörténeti beszélgetéssorozat. Vendégek: Bátyai Edina, Székhelyi József, Balogh József, Kancsár (ózsef, Czene Zoltán; umányi karor íc-emlékműs halálának 120. évfordulója alkalmából. a gyógyszerésztudományi karon 18 óraikor: Liszt Ferenc-emlékműsoi; ünnepi köszöntöt Szeged polgármesti Az Európa Tanács i 20. szuper et '.30, 22.." 30 óra. Hangya Boy. 14, 16, 18 óra. Mansfeld: 15.30, 17.45 óra. Ask the Dust - Kárhozott szeretők : 15.45, 20, 22.15 óra. Taplógáz - Ricky Bobby legendája: 19.45, 22 óra. lány a vízben: 20.15, 22.30 óra. Én, a nő és plusz egy jó: 13.15, 15.30, 17.45, 20, 22.15 óra. Távkapcs: 13.30, 15.45,18, 20.15, 22.30 óra. Miami Vice: 14.15, 17.00, 19.45 és 22.30 óra. Rém rom: 13.30 óra. A testőr: 18 óra. Ház a tónál: 20, 22.15 óra. Garfield 2.: 14.15, 16.15, 18,15óra. A Karib-tenger kalózai - Holtak kincse: 14, 16.45, 19.30, 22.15 óra. Verdák: 13.30 óra. Az Európa Tanács nevében az Európadíját átadja Guy Lengagne, az Európadíj bizottságának elnöke Magyarország első Európa-díjas városát köszönti Szilvásy György kancellánaminiszter A testvérvárosok nevében az 1975-ben Európa-díjat kapón németországi Darmstadt városa köszönü a 2006. évi Európa-díjas várost Az Európa-díj ünnepélyes kihelyezése Erkel Hunyadi László című operájából a Palotás, Kodály Zoltán I " című daljátékából a Toborzó Dél-alföldi f< (Tápai darudűb ProMu i Musica Alapfokú Művészeti Iskola Népek tánca bemutatója Beethoven IX. d-moll szimfónia ÍV tétele. Szózat EURÓPAI BOROK FESZTIVÁLJA Helyszín: Széchenyi tér 17.30) A száztagú cigányzenekar koncertje A múltai játszótéren (Retek u. 2-4.) 16 órakor: dia- és filmvetítés. Az Alsóvárosi Kultúrltázban 16 órától: ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Pataki Márta Ágnes ügyvéd. A tápéi öregiskolában (Honfoglalás u.56.) 18 órai kezdettel: dr. Oláh János Fidesz-KDNP polgármesterjelölt, Kohári Nándor petőfitelepi és Juhász Gyula tápéi Fidesz-KDNP képviselőjelöltek ismertetik a Tisza Lajos városfejlesztési tervet, valamint képviselőjelölt! programjukat. Az est díszvendége: dr Becsey Zsolt Európa parlamenti képviselő (Fidesz). Az Anna fürdőben 21 órától: éjszakai fürdőzés. KONCERT ás BULI SZEGED A JATE-klubban 22 órakor Critical Mass Party; 22 órakor: Másfél-koncert. A SZOTE-klubban 22 órakor: igazi házibulizenék Gajdács Zoltánnal. A Sing-Singben 23 órakor: Raolo Mojo, Tommyboy, Dusán, Matthew Dekay. <3 Ő ftY Gőry Pince &Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. Z'— ' x/ÁÁ., AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS FÁNI Aizulfoyhlái: (62) 422-157 Alapkőletétel Röszkén tf7"h' t "" iti vmmp* Az alapkőletétel: Körmöczi Károly, Magyarkanizsa polgármestere (balról), Sándor Klára országgyűlési képviselő és Magyari László, Röszke polgármestere Fotó: DM/DV „Az Európai Unió polgárának lenni nem azt jelenti, hogy az ember elfelejti nemzeti kulturális identitását, hanem azt, hogy megosztja azt más Európai népekkel" - Michael Laké, az Európai Bizottság Magyarországi Nagykövete, Budapest, 1999. május 9 A határmenti kistérségben, a rendszerváltást követően, a korábban meglévő együttműködést - testvér-települési szerződés formájában - írásban is rögzítette Magyarkanizsa és Röszke polgármestere. Megállapodtak, hogy együttműködnek többek között a kulturális hagyományok ápolásában és lehetőségeik szerint a gazdasági kapcsolatok fejlesztésében. Ez utóbbira az Európai Unió pályázati rendszerén belül, az Interreg-programok, pontosabban a Magyarország és Szerbia-Montenegró Szomszédsági Program adott lehetőséget. A két település közös, nyertes projektje „A magyar-szerb vállalkozói és intézményi együttműködés elősegítése Bácska térségben" a közös üzleti szolgáltatások fejlesztését célozza meg, a röszkei konferencia és képzési központ, valamint a magyarkanizsai oktatóterem megvalósításával. Ezzel megnyílik a lehetőség mindkét oldalon a vállalkozók számára a gazdasági és kereskedelmi együttműködésre. A megvalósítandó projekt a két település, illetve azok polgármesterei együttműködésének sikere. A beruházás indítása alkalmából a pályázatkészítő, segítő, felügyelő, közreműködő cégek, szervezetek meghívásával, ünnepélyes keretek között a közelmúltban tették le a röszkei központ alapkövét. A vendégek között tisztelhettük dr. Sándor Klára országgyűlési képviselőt, az Országgyűlés Tudományos és Oktatási Bizottságának alelnökét. A képviselő asszony beszédében méltatta a határon átnyúló együttműködés fontosságát, a központ és a képzések jelentőségét. Reményét fejezte ki, hogy minél több vállalkozó-vállalkozás, civil szervezet használja és élvezi majd a központ nyújtotta előnyöket. Magyari László, Röszke polgármestere ezt megerősítve jelentette be szándékát, mely szerint a község a megépülő központ kihasználása céljából új Interreg-pályázatot nyújt be, melynek célja a képzési programok kidolgozása, létrehozása. ÓNODI SZABÓ ATTILA, DUNAKESZI Vállalkozás és adózás A Délvilág és a Délmagyarország című napilap szeptember 15-i számában Sós Csaba szegedi (az adóhatóság törzsadatai szerint hódmezővásárhelyi) lakos, egy jól prosperáló egyszemélyes kft.-t „vivő" magánszemély „Ellehetetlenülhet a vállalkozásom" című olvasói levele jelent meg. Mivel az írásban félreérthető és hamis állítások is szerepelnek, az APEH Csongrád Megyei Igazgatóság ezzel kapcsolatos álláspontját a következőkben ismertetjük. Az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) törvény szabályai szerint adózó adóalany 2006. szeptember l-jétől a járulékokat - fő szabályként - havonta legalább 125 ezer, 2007. január l-jétől havi 131 ezer forint ún. „minimum járulékalap" után köteles megfizetni. Ha azonban a tényleges jövedelme ennél kevesebb, akkor a T06103l-es számú, akár az internetről is letölthető nyomtatványon, az állami adóhatósághoz erről bejelentést tehet (legkorábban 2006. szeptember hónapra vonatkozóan október 12-éig), és ilyenkor a járulékokat a tényleges jövedelme, de legalább a minimálbér után kell megfizetnie. Megjegyzem, a minimálbér után eddig is kellett járulékot fizetnie, azaz a ténylegesen kis jövedelműeknél semmiféle járuléknövekedésről nincs szó. Ugyanakkor az adózót, abban az értelemben, ahogy levelében írja, nem illeti meg választási lehetőség, azaz, ha a jövedelme eléri a havi 125 ezer forintot, vagy meghaladja azt, akkor a havi 125 ezer, vagy az azt meghaladó jövedelem a járulékalap, ha kevesebb annál, akkor pedig bejelentést kell tenni, és a tényleges (tehát ez esetben a minimálbér és annak kétszerese közé eső) jövedelem, de legalább a minimálbér után járulékot kell fizetni. Választása csak akkor van, ha a tényleges jövedelme nem éri el a minimálbér kétszeresét (a minimum járulékalapot), de ő mégis bevállalja, hogy az után fizet járulékot. Egyszerűen nem igaz az az állítása, hogy ha nem fizet 125 ezer forint jövedelem után járulékot, akkor „büntetés és így tovább" következne. Az adóellenőrzés lehetősége természetesen nem kizárt. Ha azonban a bejelentésében foglaltak igazak, és határidőben is érkezett, akkor semmiféle szankciótól nem kell tartania. Ha a könyvelője ennek az ellenkezőjét állítja, akkor a kettejük viszonyán kell elgondolkodnia. „Azzal nem számolnak" - írja Sós Csaba -, hogy a felmerülő költségeit (ő a gépjárművével kapcsolatos költséget nevesíti) miből fogja ekkora járulékteher mellett kifizetni. Az előzőekben kifejtetteken túlmenően megjegyzem, hogy Sós Csabát senki sem kényszerítette be az evás adózók közé, sőt lehetősége volt 2006. szeptember 15-éig elhagyni ezt az adózási formát. Azaz, ha nem evás adózást választ, mert a költségei olyan magasak, akár veszteséget is elhatárolhat. A több mint százezer evásból egyébként kevesebb, mint hétszázan éltek a kilépéssel. Evás módon adózni tehát nem kényszer, hanem lehetőség, és ennek a választásnak a felelősségét igazságtalan az adórendszerre, illetve az adóhatóságra áttolni. Ha a vállalkozása ellehetetlenül, az nem az adóhatóság, illetve nem az evás adózás választása miatt történik. Végezetül, az sem igaz, hogy a jogszabályváltozások „fű alatt készülnének", hiszen az adó- és járulékszabályok, annak változásai a Magyar Közlönyben kihirdetésre kerülnek, kerültek. APEH Csongrád Megyei Igazgatósága Szegedért Egyesület a weben A Délmagyarország szeptember 13-i számában megjelent egy összeállítás a pártok honlapjáról. Örömmel vettük, hogy a Szegedért Egyesületet nem tekintették pártnak, lévén 12 éve működő civil szervezet, de amennyiben a 2006. évi önkormányzati választáson jelölőlistákat állító szervezetek webes megjelenését szerették volna bemutatni, akkor az esélyegyenlőség jegyében kérem, nézzék meg a www.szegedertegyesulet.fw.hu 2000 óta működő honlapját. Várjuk a lapban megjelent honlapokról készült bírálatokhoz hasonló építő jellegű kritikájukat. DR. CSAPÓ BALÁZS, A SZEGEDÉRT EGYESÜLET ELNÖKE