Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-02 / 206. szám

8 • MEGYEI TŰKOR" SZOMBAT, 2006. SZEPTEMBER 2. Sok gondot okoztak a gyógyszerek mellékhatásai, de 15 hónap után már az orvosok szerint is jól van Kónya Mária Sikertörténet lett a szegedi szívátültetés Kónya Mária gyermekeivel. A műtét után tizenöt hónappal szemlátomást jól érzi magát Fotó: Schmidt Andrea Tizenöt hónappal a műtét után az orvosok végre ki merik je­lenteni: jól van az az édesanya, akin az első szegcdi szívátülte­tést hajtották végre. Kónya Máriának ma már egyre keve­sebbet kell foglalkozni egykori betegségével, szeptembertől pedig ismét iskolapadba ül. Igazi orvosi szenzációnak szá­mított tavaly májusban az első szegedi szívátültetés, amelyről akkor lapunkban is beszámol­tunk. Korábban ugyanis soha nem volt példa arra, hogy a fő­városon kívül, vidéki gyógyinté­zetben végezzenek ilyen műté­tet. Kónya Máriát azonban nem lehetett szállítani: ha Szegeden nem operálták volna meg, bizto­san nem éli túl a terhessége kö­vetkezményeként fellépett ke­ringési elégtelenséget. Bár azt mondják, a szívátültetetteknél az első év a kritikus, a szegedi, kétgyermekes családanya eseté­ben az orvosok csak most, 15 hónappal a transzplantáció után merték kimondani: jól van az új szívet kapott nő. - Már kijelenthetjük, hogy le­küzdöttük a műtét utáni szövőd­ményeket, így valószínűleg évti­zedekig rendben lesz az egészsé­ge - mondta Haitik Barna, Mária kezelőorvosa. Az eddigi óvatos­ságnak megvolt az indoka: ko­moly problémákat kellett megol­dania az elmúlt hónapokban a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Te­rápiás Intézet adjunktusának, il­letve a munkáját segítő többi szakembernek. - Nehezen bir­kóztunk meg a kilökődést gátló szerek mellékhatásaival - mesél­te. - Az egyik gyomorpanaszokat és gyomorfertózést, a másik pe­dig komoly veseproblémákat okozott. Még Amerikából is ren­deltünk gyógyszert, végül azon­ban sikerült megtalálni a számá­ra megfelelő készítményt és dó­zist. Mária hosszú hónapok meg­próbáltatásai után végre felhőtle­nül tud mosolyogni, és 15 hónap után már nem azon gondolkozik legtöbbet, mi rossz történhet ve­le. - Az elmúlt időszakban több olyan pillanat is volt, amikor na­gyon elkeseredtem - mesélte. ­Március közepéig 20 kilót fogy­tam, mert semmilyen étel nem maradt meg bennem. Csomók­ban hullott a hajam, és hiába kaptam hetente többször infúzi­ót, nem segített. Az a helyzet na­gyon letört, de szerencsére a gyógyszerváltás eredményt ho­zott. Már külsőre is kezdek egé­szen hasonlítani a régi önma­gamra. A kétgyermekes édesanya nap­ról napra erősödik, amire szük­sége is van örökmozgó négyéves fia és 16 hónapos lánya mellett. - Csinálok én itthon már min­dent, amit engednek - mesélte mosolyogva. - Takarítok, főzök, mosok, bevásárolok. Egyszer AZÓTA SEM VOLT ILYEN , Kónya Mária sorsának alakulá­sát az egész szívsebészeti osz­tály nyomon követi. A transz­plantációt végző Bogáts Gábor osztályvezető főorvos is mindent tud „híresé vált" pácienséről. Mint mondta, természetesen Mária története számára is si­kertörténet, hasonlóra pedig az­óta sem volt példa az osztályon. - Egyhamar nem is lesz, hiszen az egyetem továbbra sem kapta meg a transzplantációk végzé­séhez szükséges akkreditációt ­tette hozzá. már Maját is a karomba emel­tem, amit azért még nem lenne szabad. Kónya Mária annyira jól érzi már magát, hogy elhatározta: szeptembertől ismét beül az iskolapadba, és megszerzi har­madik diplomáját. - Fejlesztő pedagógiát tanulok majd, és bízom benne, hogy ezzel a vég­zettséggel ismét visszakerülhe­tek a pedagógusi pályára ­mondta. A szorgalmi időszak megkezdéséig azonban van még egy fontos esemény a csa­lád életében: Benedek óvodába megy. - O már a beiratkozáskor ott akart maradni, úgyhogy nem hi­szem, hogy gond lesz a beszokta­tással - mondta az édesanya, mi­közben arról próbálta meggyőzni a kisfiút: hagyja abba a strand­labda dobálását a nappaliban. A nyarat idéző játék azóta került is­mét elő, hogy kiderült, a labda lesz Beni jele az oviban. - Már délután menni kell - dicsekedett a kisfiú, de végül kiegyezett azzal is, hogy kettőt addig még aludni kell. TÍMÁR KRISZTA Kinetic Design lemmel lehet kísérni a szervizben folyó munkát. A hét emelőállásos, modern, gyári célszerszá­mokkal gazdagon felszerelt szervizbe csak tiszta autók kerülhetnek - ennek érdekében alvázmosást és autókozmetikai szolgáltatást is kínál a Ford. Maga az autószalon épülete, amely elegánsan uralja az Algyői úti frontot, kétszintes, galériás kialakítású, s megfelelően tágas ahhoz, hogy a Ford termékpalettájának legfontosabb modell­jeit méltó körülmények között mutathassák be. És nem csupán megnézni lehet az autókat, a Fordtól megszokott, elismerésre méltó számú tesztko­csipark jóvoltából ki is próbálhatók a legújabb modellek. Továbbra sem engednek a lehetőleg mindent egy helyen kitételből, s erre az új Algyői úti kom­plexum már kompromisszum nélküli lehetőséget is ad. A már említett új- és használtautó-értéke­sítés, a garanciális és azon túli szakszerviz mel­lett természetesen helyben találnak közös meg­oldást az ügyféllel a finanszírozási kérdésekre, a biztosításkötésre, kiszolgálják az alkatrészvá­sárlókat, s szívesen látják a szervizt nem Ford­márkával felkereső ügyfeleket is. Az új szalon szeptember elejétől vasárnap is nyitva tart, s ahogy azt a Fordtól megszokhattuk, folyamatos akciókkal, nagy kedvezményekkel várják régi-új ügyfeleiket. (x) levő energiát sugallja. Pengeéles vonalak, izgalmas sokszögietűség. s bevallottan hatas­vadász domborítások - ez a Kinetic Design. Mindez már látható az új. a szalonban is meg­található és megvásárolható S-Max és Galaxy modelleken. Ford Hovány: Minőségben utazunk Exkluzív autószalon nyílt Szegeden, az Algyői úton Néhány hete már új, exkluzív autószalonba fogadja ügyfeleit Szegeden, az Algyői úton a Kord Hovány. A márkakereskedés tehát telje­sítette ígéretét, s nem is akármilyen centrumot húzott fel a csongrádi megyeszékhely egyik forgalmas autós főutcáján. A Ford tehát kiköl­tözött eddigi - ideiglenes - helyéről, a Berlini körútról, hogy átadja helyét a Nissannak. Annak a márkának, amelyet éppen úgy mind­három megyében képvisel a Hovány-csoport, mint a Fordot, s ma már a Hyundai-t is. Es ahogy a vállalkozást ismerjük, könnyen elő­kerülhet a kalapból a következő márka... Persze most maradjunk a Fordnál, a Hovány zászlóshajójánál, amely Kecskemét és Békéscsaba után ma már Szegeden is igazán méltó körülmé­nyek között fogadja a régi és új fordos ügyfele­ket. Mint Ifkovics Zoltántól megtudtuk, a több százmilliós, zöldmezős beruházás eredménye­ként egy modern, a jövő igényeit is maradékta­lanul kielégítő, körülbelül kétezer négyzetméte­res alapterületű márkakereskedés jött létre. Ennek durván egyharmada az autószalon, a másik har­mada a szerviz, a harmadik pedig - Szegeden eddig nem igazán jellemző megoldással - a hasz­náltautó-üzletágé. Nem csupán tető alatt, hanem egy vadonatúj csarnokban, már-már autószaloni körülmények között kínálhatják az átvizsgált, beszámított kocsikat. Vagyis a Ford Hoványhoz akkor is elindulhatnak használtautó-nézőbe a vásárlók, ha esik vagy fúj, netalán havazik. A beruházás során a kivitelező hagyományos építési módot alkalmazott, vagyis nem néhány gyorsan felhúzható, könnyűszerkezetes csarnok alkotja az autós komplexumot, hanem jellemzően téglafalak tartják a tetőt. Az igényességre jellem­ző, hogy olyan, belső udvaron álló falakra is jutott díszburkolat, ahol az ügyfél csak a legritkább esetbe láthatja. Lát az mást, például a modern ügyfélváróban hamarosan kialakítják azt a zárt láncú videorendszert, amelyen keresztül figye­Ifkovics Zoltán arra a kérdésre, hogy mi újság ma a Ford háza táján, meglepó'en rövid választ adott: Kinetic Design. Bővebben ez azt jelen­ti. hogy a Ford új formanyelve a mozgásban Az Algyői úti front

Next

/
Oldalképek
Tartalom