Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-13 / 215. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. SZEPTEMBER 14. •AKTUÁLIS" 3 Vastaps, síró asszonyok köszöntötték a Fidesz elnökét Sárga rózsa Orbán Viktornak fél óra az emlékpontban H Orbán Viktor tegnapi vásárhelyi látogatása során a legtöbb időt, közel fél órát az Emlékpontban töltötte. Lázár János polgármester vezette körbe a múzeumban. A Fidesz elnöke elidőzött az állampárt egykori vezetőinek fotói, valamint a megyei államvédelmisek névsora előtt. Az emeleten megnézte, milyenek is voltak a régi május elsejei felvonulások, illetve megállt a több méter magas szovjet katona szobra előtt is. Orbán búcsúzóul a múzeum emlékkönyvébe többek között az írta: ez a kiállítás jó példa arra, hogyan lehet gyermekeinknek elmagyarázni az elmagyarázhatatlant. Verseny a forintokért FEKETE KLARA Több száz szimpatizáns várta tegnap Orbán Viktort, a FideszMPSZ szegedi székházánál. A Fidesz elnöke Oláh lános szegedi polgármesterjelölttel találkozott, majd a belvárosban tett rövid sétát, ahol egy nőtől sárga rózsát kapott, sajtótájékoztatóján az egészségügyi káosz megoldására tett javaslatot. Amikor tegnap délután Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke a párt szegedi Victor Hugó utcai székháza előtt kiszállt a kocsiból, felhangzott a vastaps, s vele együtt a biztatás: „Hajrá, Magyarország, hajrá magyarok!", „Isten éltessen!". Egy férfi azt kiáltotta neki: „Ötmillió koldus lesz az országban, ha nem teszel valamit, Viktor!" A megszólított így válaszolt: „Próbálkozunk." Orbán rövid megbeszélést folytatott a Fidesz városi elnökével, Oláh Jánossal, aki egyben a Fidesz-MPSZ-KDNP által jelölt és az MDF-Együtt Szegedért Egyesület által támogatott polgármesterjelölt. Ezt követően a pártelnök sajtótájékoztatót tartott az újságíróknak az egészségügyről, majd sétára indult. A Victor Hugó utcában ekkor már az úttesten is álltak az emberek, több nő a könnyeivel küszködött. Rengetegen szorítottak kezet Orbánnal, aki Oláh Jánossal együtt a Kárász utca felé vette az irányt, megállításra kényszerítve több, egyébként nem türelmetlen autóst. „Ha Gyurcsány lenne, már Újszegeden leállították volna a forgalmat!" - mondta qgy narancssárga inges férfi. Egy nő rákontrázott: „Gyurcsány ki sem mer jönni az utcára!" Eközben Orbán Viktort és Oláh Jánost a villamossínek mellett állította meg a tömeg, gratulációkkal, meleg baráti kézfogásokkal, vállveregetésekkcl biztatták a Fidesz országos, illetve városi elnökét a változásra. Egy nő sárga rózsát adott Orbánnak, aki mosolyogva mondott köszönő szavakat - taps kíséretében. Egy férfi azt kérdezte tőle, mikor lehetnek képviselők a magyar parlamentben a határon túli magyarok. Orbán így válaszolt: „Rajtunk nem fog múlni". Az igazi ováció azonban a Kárász utcán tört ki, ahol többen felugrottak a cukrászda asztalai mellől, hogy kezet fogjanak Orbánnal, vagy csak váltsanak vele néhány szót. „Viktor! Viktor!" - zúgta a több száz fősre gyarapodott tömeg, s a vastaps nem akart szűnni akkor sem, amikor egy szembe jövő nő megkérdezte: „Mit Viktoroztok, birkák?" A Kölcsey utca sarkára érve az elnök megállt a Jó reggelt, Magyarország!-kiáltványhoz aláírást gyűjtők standjánál, majd a Dugonics térnél fejezte be a sétát. Itt kocsiba szállt, és az Alsóvárosi Kultúrházba ment, hogy találkozzon a párt aktivistáival. Megyei látogatását Hódmezővásárhelyen fejezte be. NYEMCSOK ÉVA KÁOSZ AZ EGESZSÉGÜGYBEN Orbán Viktor szegedi sajtótájékoztatóján elmondta: a vizitdíj, illetve, hogy nem csak a patikák árulhatnak gyógyszert, oda vezetett, hogy ma a magyar egészségügyben káosz uralkodik. A Fidesz kezdeményezte, hogy az Országgyűlés egészségügyi bizottsága haladéktalanul üljön össze, és hozzon olyan döntéseket, amelyek félszámolják „azt a káoszt, amelybe a szocialista kormány vezette az egészségügyet". A példák és a minták erejéről, a közösségért érzett felelősségről beszélt tegnap lapunknak Dobrev Klára. A miniszterelnök felesége átadott egy óvodai tornaszobát Makón, civil szervezetek képviselőivel találkozott Sándorfalván és Csongrádon. Szegeden járt tegnap Dobrev Klára. Botka László polgármester fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök feleségét, aki felkereste lapunk szerkesztőségét is. Dobrev Klárát az Egészséges Településekért Alapítványban végzett munkájáról kérdeztük. - Az alapítvány olyan kisközösségek, falvak munkáját igyekszik segíteni, ahol az emberek rájöttek: hamarabb boldogulnak, ha saját kezükbe veszik a problémák megoldását. Gyönyörű közösségi programokat valósítanak meg, mint például az ásotthalmi parasztolimpia. Csongrád megye e tekintetben nagyon jól szerepel mondta Dobrev Klára. Elmesélte, hogy találkozott olyan iskolaigazgatóval, aki harmincszázalékos munkanélküliséggel sújtott területen nemzetközi hírű iskolai programot szervez. Az ilyen kezdeményezéseket segíti az alapítvány. „Nagyon hiszek a példamutatásban és a mintákban. Ezeket igyekszünk szerte az országban bemutatni." Arra a kérdésre, hogy profitált-e valamit ebből a munkából, úgy fogalmazott: olyan csillogó szemű embereket ismert meg, akik pontosan tudják, hogy van dolguk az életben. - A legnagyobb dolog, amit megtanultam, talán az, hogy egy-egy falut, várost vagy közösséget igazán erőssé a munka tesz - mondta. - Annak felismerése, hogy nemcsak a saját magam és családom boldogulásáért vagyok felelős, hanem azért a közösségért is, ahol élek. És ezt a felelősséget senki nem tudja átvenni helyettem. Szegedről Dobrev Klára Makóra, Sándorfalvára és Csongrádra ment. Makón a Petőfi parki óvoda új tornaszobájának átadásán vett részt. - Ez azért is kedves a szívemnek, mert ebben az óvodában már működik egy sószoba, melyet szintén közösen valósítottak meg az óvónők, a szülők és az önkormányzat - fogalmazott. A miniszterelnök felesége Csongrádon és Sándorfalván civil szervezetek, nyugdíjas, hagyományőrző, és egészségügyben működő szervezetek képviselőivel találkozott és beszélgetett. G. ZS. Orbán Viktor és Oláh János az újságírók gyűrűjében Fotó: Karnok Csaba Oláh Jánosé az egyik legjobb program az országban - Lázár Jánosnak folytatnia kell a munkát A volt kormányfő a közhangulatról Kampánykörútján tegnap Szegedre és Hódmezővásárhelyre látogatott Orbán Viktor. A Fidesz-MPSZ elnöke villáminterjút adott lapunknak. Orbán Viktort arra kértük: fejtse ki véleményét a Gyurcsány-csomag helyett javasolt megoldásról, illetve belpolitikai kérdésekről, majd érveljen Oláh János szegedi, illetve Lázár János vásárhelyi polgármesterré jelölése mellett. „Az önkormányzati választások tétje: Gyurcsány-csomag, vagy igazi megoldás" - hangoztatta több alkalommal is Orbán Viktor. Mikor ennek részleteiről kérdeztük a Fidesz elnökét, azt válaszolta: „az igazi megoldás az, ha az ország visszatér a demokrácia alapszabályaihoz". Ugyanis ma Magyarországon „felhatalmazás nélküli kormányzás zajlik, a kormány döntései nem demokratikusak, hanem önkényes diktátumok". Szerinte a kormányt senki nem bízta meg azzal, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek megkeserítik az emberek életét, mint például a tandíj bevezetése, az adóemelés, az egészségügy fizetőssé tétele. Orbán hangsúlyozta: a választók ennek az ellenkezőjére hatalmazták föl a miniszterelnököt és a szocialista pártot. „A Gyurcsány-csomagot vissza kell vonni. Szükségvan egy új országos önkormányzati testületre. Ez a megyei közgyűlések elnökeiből, a megyei jogú városok polgármestereiből és Budapest főpolgármesteréből álló testület partnere lehetne a kormánynak, és nélküle költségvetés, és nemzeti fejlesztési terv nem készülhetne" - utalt Orbán Viktor Kósa Lajos Fideszes politikus javaslatára. Az elnök szerint, ha a parlament - annak szocialista többségét is beleértve - és az önkormányzatok képviselői egyetértenének egy adptt kérdésben, az az országban ma kialakítható legszélesebb összefogást jelentené. 99 Ma Magyarországon felhatalmazás nélküli kormányzás zajlik, a kormány döntései nem demokratikusak. Orbán Viktor A közhangulat jellemzéseként Orbán azt mondta: az emberek idegesek, feszültek, szeretnék magukat megvédeni, mert azt érzik, hogy a kormány minden szinten megtámadta a családokat. Példaként említette, hogy a fiataloknak tandíjat kell fizetniük, az idősebbeket az áremelésekkel és a nyugdíjrendszer körüli bizonytalanság sújtja. Szerinte az emberek egyelőre nem találják a védekezés hatékony módját. Úgy véli: a kormány demokratikus egyeztetésre nem hajlandó, ezért kell megállítani a túlkapásait. Az elnök - kérésünkre a szegedi polgármesterjelölt mellett kampányolva - Oláh Jánosról úgy nyilatkozott, hogy ami 2002-ben, az azóta alkotmánybíróvá választott Balogh Elemér jelölésekor nem sikerült, most megtörtént: Szeged összefogott a változásért. Szerinte az Oláh János nevével fémjelzett szegedi program az egyik legjobb az országban. Orbán egy mondattal kitért arra: sajnálja, hogy „Dlusztus Imre jobboldali mezben indul, nemzeti retorikát használ, de valójában a baloldal érdekeit szolgálja. A mi jelöltünk esélyeinek a csökkentésére tör, s ezzel kifejezetten a szocialistákat erősíti". Hódmezővásárhelyről a Fidesz elnöke úgy nyilatkozott: a város elmúlt 16 éve sikertörténet. „A kritikus szemű emberek mindig találnak bajokat, de 1990 óta Hódmezővásárhely Magyarország talán egyik legdinamikusabban fejlődő városa - hangsúlyozta a pártelnök. - Az én szívemhez ez a régi gazdavilágból kinőtt polgárváros mindig is közel állt, nagyon remélem, hogy Lázár János folytatni tudja, amit az előző években elkezdett". NY. É. Próbálja ki a legújabb divatot! A P»ppas Autó ürömmel megüivj* önt egy próbaútra at új Mertette* Beég Sprintem;!. Ismerje meg at árusíáHttás jüvújét íestkSaelb® Érezze * kütönieges veretési étménvt és a korszeri technika érintését. Szeged: 2006. szeptember 15. és 16. Mercedes-Benz Pappas Autó Nyilatkozik lapunkban az utca embere, hogy nem szereti a bevásárlóközpontokat, nem örül annak, hogy további shopping centerek és árkádok épülnek majd a megyében. Azt mondja, van belőlük éppen elég, mindent meg lehet vásárolni, amire az embernek szüksége van. Ugyanez az ember, ha eljön a hét vége, családostul rohamozza meg a hipermarketet, púpozza fel az élelmiszert a kocsijában, és már előre méltatlankodik, amiért kiírták, hogy a nemzeti ünnep miatt a legközelebbi vasárnapon zárva tartanak. De tegyük hozzá: nem is biztos, hogy ellentmondás van a nyilatkozatok és a szokások között. Lehet úgy is jól és olcsón vásárolni, hogy az ember utál bemenni a fogyasztás templomaiba, mert sajnálja az elpocsékolt időt, mert nem érzi kellemesen magát zárt helyen, lökdösődő embertársai között. Lehet tehát gyűlölni a befektetőket is, akik hipp-hopp, telepakolták a várost a bevásárlóközpontjaikkal, de ez nem jelenti azt, hogy nem használjuk ki a lehetőségeket és nem akarunk olcsón vásárolni. Olcsón ugyanis csak akkor tudunk mindent beszerezni, ha nagy a kínálat, ha sokan versenyeznek a mi kis pénzünkért. Hisz a verseny nyomja le száz forint alá egy liter tartós tej, egy doboz sör vagy egy kiló kenyér árát -és a verseny miatt kerül kevesebbe a benzin a Tesco kútjainál. Lehet továbbá nem szeretni a bankokat és azokat a szolgáltatókat, akik üzleti központtá alakítják a belvárost, pár méterrel kijjebb szorítva a cipőboltot, a fodrászt, az újságost, hiszen ők tudják csak kifizetni a vaskosabb bérleti díjakat. Ha azonban ez mégsem így lenne, már hétfőn sorszámot kellene húznunk a pénzintézetnél, hogy csütörtökön sorra kerüljünk, annyi a pénzügyi szolgáltatás, és annyi az ügylet. Es egyetlen bank, vagy egyetlen szolgáltató közül választhatnánk - igaz, akkor lenne fodrász a szegedi Széchenyi téren is. „Nagyon hiszek a példamutatásban és a mintákban" Megyei körúton járt Dobrev Klára Dobrev Klára Sándorfalván. A miniszterelnök felesége Bertalan Zoltán polgármesterjelölt társaságában a művelődési házban Fotó: Frank Yvette Pnppas Autó Magyarország Kft. 6725 Szeged. Vásárhelyi Pál u. 15. Tel.: 62/553