Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-02 / 179. szám
SZERDA, 2006. AUGUSZTUS 2. "MEGYEI TÜKÖR" 7 Halálvágta A vállam fölött mögém néző boltos fiú szeme kerekre nyílt. Éppen akkorára, hogy meglássam benne a rémületet. Majd már egy hatalmas csattanást hallottam, aszfalton súrlódó fém dobhártyát szaggató sikolyát. Amikor pedig hátrafordultam, azon izgulhattam: vajon az a motoros, aki egy szemvillanásnyi idővel korábban autóval ütközött, s hosszú métereket gurult az úton, príg egy oszlopba csapódott, vajon megússza-e néhány csontjának törésével a balesetet, vagy tovább zuhan, egészen a mély kómáig. Ám aggodalmam fölösleges volt. A bukósisakkal koronázott fiatalember minden gond nélkül feltápászkodott, leporolta trendi szerelését, megtapogatta testét, vajh, minden alkatrésze a helyén maradt-e 1 Időközben az autó gazdája is odasietett, ám nem üvöltözéssel töltötte idejét, még csak a motoros torkára sem lépett rá, hogy azon ugráljon, míg csak meg nem fékezik a járdán állók. Néhány szót váltottak (talán arról, hogy ilyen bizony egy nagyváros rohanásában előfordulhat, lényeg, hogy senkinek semmi haja), majd kezet ráztak, s békességben várták a kiérkező rendőröket és mentősökét. Azok pedig, talán, ha öt perc múlva, de a helyszínen teremtek, mert hogy az utcán bámészkodók nem szörnyülködéssel, hanem mobilos segélyhívással törtek ki rémületükből. Hogy végül is ki volt a hibás e balesetben, el nem árulhatom. Sietnem kellett, villamosra szálltam, s Brüsszel egyik vasúti pályaudvara felé zötykölődve (merthogy ezt az élményt a belgák fővárosában gyűjthettem be), azon gondolkodtam, ugyan milyen utójátékkal zárulna egy efféle ütközés magyar utcán 1 Hiszen mifelénk elég egy koccanás ahhoz, hogy kiderítsék a felek egymás anyjáról, ledérebb nőszemély még nem született bolygónkra, a forró indulatokon tojást lehetne sütni, rosszabb esetben pofonok csattannak, ököl lendül, de olyan is előfordult már, hogy szamuráj kard került elő a csomagtartóból. Ne a különbség okait kutassuk. Mentséget ugyanis percek alatt találnánk, fölhozva az eltérő vérmérsékletet, hagyományokat, életszínvonalat, az ott nyugodtabb, mifelénk meg zaklatottabb életet. Inkább a következményekre fókuszáljunk. Az indulatra, ami a magyar utakon nem csupán baleset után rángattatja velünk az izmokat, hanem vezetés közben is örökös hajszára ingerel. Tolakszunk, türelmetlenül előzünk, dehogy törődünk féktávolsággal, záróvonallal, már pirosan világító közlekedési lámpával. Csak nyomulunk bőszen, olyan sebességgel, ezeken a roggyant utakon, ami a nem hivatalos európai uniós bajnokságon dobogós helyre röpít. Úgy bizony: a baleseti halálokról készült statisztikák szerint hazánk az egyik legveszélyesebb ország - évente közel ezren halnak meg útjainkon. Emléküket út mellé kitett koszorúk őrzik, ám mi, életben maradottak mintha azonnal felejtenénk. A rossz hír, tragédiákról készült képsor nem tapad meg agyunkban, hogyan is tapadna, mert vágtatnunk kell tovább. De kérdem én: ilyen parancsot ki adott ? Kérdem én: dühünkkel, féktelen tempónkkal mégis mit kezdünk, ha bánatos arcú sírásók lökik koporsónkra a földet 1 BÁTYI ZOLTÁN Családi események SZEGED HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Eisterer Heinrich és Cseuz Judit Nóra, Baráti Norbert és Bach Nikoletta, Tóth Iván és Bitófalvi Anikó Ivett, dr. Deme István és Tarcsa Mónika, Csöke Zsolt és Juró Éva, Deme Gábor Imre és Major Andrea, Gilicze Tamás és Papp Szilvia, Takács István és Pop Noémi Ildikó, Heé Gábor Ferenc és Szilágyi Rita, dr. Gyulai Rolland Péter és dr. Horváth-Varga Éva, Katona Imre és Bódi Gabriella, Szemes Gábor és Fujiwara Tomoko, dr. Molnár József és Szabó-Hangya Katalin Zsuzsanna, Molnár-Tóth Zsolt és Lakatos Margit, Ottlik Tibor és Bálint Dóra. SZÜLETETT Szeghy Józsefnek és Viskovits Rékának Noémi Szabina, Balogh Attila Lászlónak és Horváth Orsolya Katalinnak Dorina Anna, Bánfi Zsoltnak és Németh Ágnesnek Kristóf Ferenc, dr. Hornyák Miklós Gábornak és Kovács Flóra Ildikónak Szabolcs Miklós, dr. Drexier Donát Bélának és Tóth Erikának Erik Donát, Nagy Attilának és Kiss Anikónak Petra, Badó Péternek és Gulácsi Editnek Dániel, Szalma Ferencnek és Varga Mónika Máriának Mónika, Tomaj Attilának és Kolonyi Editnek Ingrid Tamara, Babócs Imrének és Császár Olíviának Máté Imre, Bak Gábornak és Feje Kriszbnának Flóra Márta, Orosz Gábornak és Szilágyi Editnek Attila, Csáki Antalnak és Katona Klárának Gergely, dr. Kiss Zsoltnak és Lázár Emőke Adriennek Noémi, Zsíros Jánosnak és Tácsi Ildikónak Péter Tamás, Felföldi Szabolcs Csabának és Fejős Barbarának Bálint Bertalan, Vozár Józsefnek és Gyémánt Beátának Bence József, Bakos Gyulának és Nagy Évának Emese, Sárkány Zsoltnak és Rózsa Krisztinának Zsott, Boros Péternek és Barakonyi Veronikának Barbara Hanna, Papp Sándornak és Zsótér Eleonóra Erzsébetnek Dorka, Hallai Gyulának és Banáthy Éva Mónikának Leila Míra, Gajdos Jánosnak és Kócsó Annának Máté István, Mrksic Danilónak és Nagy Barbarának Naómi, Joó Zoltánnak és Ramotai Gyöngyinek Mercédesz, Dorkó Jánosnak és Pótz Erikának Dominik, Papp Zoltánnak és Molnár Piroskának Dániel Zoltán, Fébert Istvánnak és Nagy Szilviának Marcell, Nyerges Ferencnek és Dudás Ibolyának Bálint, Kádár-Németh Attilának és Szabó Tündének, Rácz Istvánnak és Varga Mónikának Kitti Katalin nevű gyermeke. MEGHALT Kiss József Sándor, Bodó Mária, Papfalvi János Béla, Kiss Pál Imre, Horváth Antal Ádámné Szeg Franciska, Hirth László, Sinkó Antal, Harkai Lászlóné Kósa Etelka, Szöllősi István, Szalma Jánosné Berta Piroska, Vasuth Lajos, Kispéter Imréné Király Ilona, Vata Sándorné Juhász Rozália Eszter, Dániel Piroska, Sipos Nándor, Kovács Mihályné Demeter Irén, Tóth Mihályné Zsótér Mária, Gémes Józsefné Üveges Aranka Mária, Bunford István, Radócz Tibor, Schneider József, Lukács Tamás Gábor, Simon István Mihályné Hegedűs Ilona, Kis Ernő, Papp Jánosné Nagy Rozália, Zombori Ferenc, Czene István, Miksi Dezső Antal, Faragó Imre, Busa Jenő Péter, Fekete József, Farkas Ferencné Gyevi-Varga Etelka, Juhász Vilmosné Sziládi Katalin Franciska, Hevér Gáborné Lazarov Mária, Filé János Jenő, Bene Józsefné Csende Aranka, Herczeg Istvánné Halász Ibolya Ilona, Horváth József, Szalai Sándor Benedek, Matyasovich Henrik Vilmos, Polyák Józsefné Kazinczi Mária, Kátai Béláné Jócsák Irén Zsófia, Szekeres Mihály, Bóka Lászlóné Kis Julianna,, Török János István, Bakos Sándor István, Német József, Szőnyi Lajos Antalné Fodor Gizella Rozália, Molnár Gyorgyné Márton Rozália, Frank András, Orosz Péter Gábor, Kovács Sándor Ferenc, Klss-Szabó Zsolt, Németh Károly, Gaudi Albertné Virág Anna, Almásy Árpádné Agócs Éva, Harmati Jánosné Kovács Margit, Csamangó Mihályné Kónya Emília, Szarka Károlyné Bökény Erzsébet, Vogt Lászlóné Oroszki Julianna Erzsébet, Krisch Ferencné Bús Julianna, Bódis Józsefné Garas Erzsébet, Krizsán Ilona Mária, Tóth Mária, Révész Pál, Kocsis-Savanya Istvánné Nagy Matild, Kiss József Sándor. MAKÓ SZÜLETETT Nándori Gábornak és Abonyi Klára Erzsébetnek Gellért, Hudák Szabolcs Jánosnak és Vizhányó Gyöngyinek Mátyás, Kiss Sándornak és Zombori Angelikának Krisztián György nevű gyermeke. MEGHALT Kocsis János (Földeák), Kurai Károly (Nagyér), Baka Istvánné Varga Anna (Apátfalva), Mohácsi András, Erdei János, Papp Endréné Kovács Ilona. Rendhagyó lesz a Mozart- és Bartók-évforduló jegyében szervezett idei ajándékkoncert: augusztus 10-én nemcsak a szimfonikusok muzsikálnak, hanem a Szegedi Kortárs Balett is fellép a Dóm téren. A Szegedi Szabadtéri Játékok hagyományos ajándékkoncertjét augusztus 10-én Mozart 250., és Bartók Béla 125. születési évfordulója jegyében rendezik meg a Dóm téren. 2003 óta a szimfonikusok minden nyáron ingyenes hangversenyt adnak a városnak. Az ötlet Székhelyi József színidirektoré volt, aki Amerikában járva a Central Parkban látott egy nagyszabású koncertet, amit a New York-i Filharmonikusok játszottak ajándékképpen a metropolisz lakóinak. A kezdeményezést direktorként Szegeden is szerette volna meghonosítani. Gyüdi Sándor, a szimfonikus zenekar igazgató-karnagya is támogatta az ötletet, és már az első alkalommal hatalmas siker koronázta az összefogást. Az idei koncert első fele hagyományos hangverseny lesz Mozart műveiből. A Figaro házassága nyitányával kezdődik a műsor, majd Figaro áriája is felcsendül Haja Zsolt előadásában, valamint Blonde két áriája is elhangzik a Szöktetés a szerájból című operából Rácz Ritától. Mindketten az idei Simándy József-énekverseny díjazottai voltak. A G-dúr zongoraversenyt a szegedi Bartók-zongoraverseny egyik győztese, Némethi Zsófia játssza. A szünet után a C-dúr (Linzi) szimfóniát adja elő a szegedi zenekar. Az együttes kíséretével végűi luronics Tamás Bartók Táncszvitjére készített koreográfiáját táncolja el a Szegedi Kortárs Balett. - Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a közönségtől az elmúlt években. Sokan elmondták, hogy korábban a szabadtéri rendszeres látogatói voltak, de egyre kevésbé tudják megfizetni a belépőjegyeket. Ezért örülnek ennek az estének, amikor újra kiülhetnek a csillagtetős nézőtérre. A koncertévadbeli törzsbérlőinknél jóval szélesebb az a kör, akit ezzel a hangversennyel meg tudunk szólítani - mondja Gyüdi Sándor, az ajándékkoncert dirigense. H.ZS. ÍNGYEN1EGYEK Az ajándékkoncertre szóló Ingyenes jegyeket augusztus 8-ától a Kárász utcai Átrium üzletházban lévő jegyirodában 9-től 18 óráig, a Dóm téri pavilonban pedig 17-től 21 óráig lehet átvenni. Egy embernek maximum 4 jegyet tudnak adni. Azokat az érdeklődőket is beengedik majd a térre, akiknek nem jut helyre szóló ingyenbelépő. Ők a nézőtér mellől és mögül hallgathatják meg a koncertet. Az ásványvizek mindenkinek jók, de nem egyformák Szomjat oltanak és egészségesek Ingyenj egyeket adnak a szimfonikusok és a Szegedi Kortárs Balett előadására Ajándékkoncert a Dóm téren Gyüdi Sándor dirigált a szabadtéri tavalyi ajándékkoncertjén is Fotó: Frank Yvette Harmadik hete tombol a kánikula, mindenki igyekszik megfogadni az orvosok tanácsait, vagyis pótoljuk a folyadékveszteséget. Az ásványvizet ajánlják és fogyasztják a legtöbben. Hármat vettünk górcső alá. A szakemberek azért is javasolják az ásványvizet, mert szomjoltó, jóízű, és a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat tartalmaz. A palack címkéjén táblázatba foglalva tanulmányozhatjuk a különböző elemek mennyiségét. Mi alapján válasszunk? - Az elmúlt néhány hét forró napjaiban majdnem kétszer anynyi ásványvizet adtunk el, mint általában - osztja meg velünk tapasztalatait Szénási Annamária, a Pinty Csemege eladója. A vásárlók elsősorban az. árakat veszik figyelembe, de már egyre többen nézik az összetevőket is. Az idősebbek főleg arra kíváncsiak, hogy mennyi nátriumot tartalmaz a víz. - Az ásványvíz olyan természetes víz, melynek egy literjében legalább ezer milligramm szilárd természetes alkotórész van - világosít fel Pór Erzsébet, a Csongrád megyei ÁNTSZ munkatársa. A legfontosabb ilyen alkotóelem a nátrium, a magnézium, a kálium, a fluorid és a kalcium, ezek összetételét törvény írja elő. Három hasonló árkategóriájú ásványvíz három összetevőjét hasonlítottuk össze. Jelentősen eltérnek egymástól, az ásványok fajtáit és mennyiségét tekintve egyaránt. A nátriumból - ami szinte minden élelmiszerben megtalálható - 200 milligrammnak kell lennie egy liter vízben. A Balfiban „csak" ezret. így nem probléma, ha valamelyik összetevőből kevesebb vagy több van az előírtnál - mondja Pór Erzsébet. Az ásványok mennyiségét mégis figyelni kell. Például akinek magas a vérnyomása, jól teszi, ha a kisebb nátriumtartalmút választja. - A kalciumnak például kiemelt szerepe van a csontok és a fogak felépítésében, de befolyásolja az izomműködést is. Az előírt mennyiség ebből az elemből 60 milligramm literenként, az általunk vizsgált vizekben viszont a következőképp alakul a kalciumtartalom: a Balfiban 193, a Theodorában 280, a Fonyódiban 37,5. Aki vesekőre hajlamos, vagy változókorban van, az jobban jár, ha a Fonyódit választja, vagyis minél kevesebb kalciumot visz be a szervezetébe - folytatja a doktornő. A harmadik ásványi anyag a magnézium, ami szerepet játszik a fehérje, a zsír és a szénhidrát anyagcseréjében, az idegek, az izmok, a szív és az érrendszer működésében is. A vizek literjében a szabvány szerinti mennyiség magnéziumból 20 milligramm, a Balfi 41,8, a Theodora 57, a Fonyódi pedig 15,1 milligrammot tartalmaz. Magnézium hiánya esetén fáradtság, ingerlékenység és izomgörcsök lépnek fel. A szakemberek úgy gondolják, hogy ha valaki egészséges, megihat egy nap több litert is a különböző ásványvizekből, nem kell túladagolástól tartania. Akinek valamilyen szervi panasza van, jobban jár, ha kikéri orvosa tanácsát, és elolvassa a címkéket. GY. N. 196 van, a Theodorában 37, a Fonyódiban pedig 124. - A vizek ásványianyag-tartalmánál az a fő kívánalom, hogy egy literben az összes ásványianyag-tartalom haladja meg az Bőséges a kínálat, nehéz a választás Fotó: Schmidt Andrea