Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-04 / 181. szám

16 "SPORT" PÉNTEK, 2006. AUGUSZTUS 4. REFLEKTOR INGYENES PÁLYAHASZNÁLAT A Szeged Városi Sportigazgatóság Kisstadion létesítményének műanyag teniszpályái a Nemzeti Sporthivatal Nyitott kapuk programjának nyertes pályázata alapján már augusztus 1 -jétől az őszi szezon végéig, mindennap 7-től 21 óráig térítésmentesen használhatók. A pályák tenisz- és lábtenisz-mérközések lebonyolítására is alkalmasak, melyekre az előzetes igényt a 62/401 -959-es telefonszámon lehet bejelenteni; ami azért is fontos, mert 19 és 21 óra között csak előjegyzés esetén tart nyitva a létesítmény. MAGYAR KUPA-SORSOLÁS A labdarúgó Magyar Kupa vasárnapi fordulójának a párosítása (kezdés: 17 órakor), országos tábla: Kiskőrös­Hódmezővásárhelyi FC, Méhkerék-Kiszombor, Nagymágocs-Szolnoki Spartacus, Törökszentmiklós­Balástya-Lubicka; megyei párosítás: Üllés-Algyö SK, Fábiánsebestyén-Csongrádi Tiszapart SE, Domaszék­Ásotthalom, Forráskút-Bordány, I KV-Alsóváros-Gyálarét, Pusztamérges-Kiskundorozsma, Baks-Kistelek, Zákányszék­Zsombó, Röszke-Mörahalom, FK 1899 Szeged-Sándorfalva, Pitvaros-Szegedi VSE, Kübekháza-Szöreg, Maroslele­Tárkány Autóház-Tápé, Öttömös-Tisza Volán SC­Szeviép, Pázsit SE-Újszentiván, Csanádpalota-Apátfalva, Szatymaz-Csanytelek, Földeák­Deszk, Ambrózfalva-Makói Spartacus, Ferencszállás­Károlyi-Sziget DSE, Szegvár­Mindszent, Derckegyház­Székkutas, H. Astra FC-Szentesi Kinizsi TE, Csengele­Tömörkény, Ruzsa-UTC. ATLÉTATOBORZÓ Toborzót hirdet a Szegedi VSE atlétaszakosztálya, mely várja azokat a 8-12 éves gyerekeket, akik kedvet éreznek a futáshoz. A heti két-három edzés főprofilját a középtávfutás alapjai képezik, jelentkezni augusztus 15-én (kedd) lehet személyesen a már több magyar bajnokot is felnevelt Menyhárt Zoltán edzőnél a Felső Tisza-parti stadionban 9 órától, vagy telefonon (augusztus 7-tól) a 06-70/599-0699-es mobilszámon. STRANDRÖPLABDA A közelmúltban rendezték meg a siófoki Coca-Cola Beach House pályáin az országos strandröplabda-bajnokság döntőjét. A férfiaknál a Bagics, Szauter duó, a nőknél - mindkét nemnél tizenhat-tizenhat páros vetélkedett egymással - pedig a Kiss testvérpár diadalmaskodott. LADAKROSSZ-EREDMÉNY Orosházán rendezték meg a Ladakrossz-bajnokság negyedik fordulóját, melyen a szegedi Nagy Gyula tuning kategóriában és a Tárkány Autóház színeiben indult. Kategóriájában a 3., a szuperfutamban pedig a 4. helyen végzett; az autójával semmi gondja nem volt, Bogos Gábor szerelő lelkiismeretes munkájának köszönhetően. EMLÉKTORNA SZÓREGEN Szombaton 14 órától rendezik meg a szóregi labdarúgópályán az V. ifjú Lakatos Árpád labdarúgó-emléktornát, a Tárkány Autóház-Tápé, az Újszcntiván, a Tiszasziget és a házigazda klub részvételével. Ezzel a tragikus körülmények között elhunyt tehetséges sportolónak állítanak emléket a helyiek. # ÜLLÉSI KÖZGYŰLÉS Ma 19 órakor tartja, a helyi művelődési házban évadnyitó közgyűlését az Üllés megyei II. osztályú labdarúgócsapata Erre a vezetőség a szurkolókat is várja. -MÉG 13 NAP A VB KEZDETÉIG ­35. Felnőtt Síkvízi Kajak-Kenu -Világbajnokság Vereckei az egyes mellett biztonsági számnak hagyta a négyest Korrekt módon kapott ki i Vereckei Ákos a felkészülés, majd a vb alatt a négyes sikereiért feszül meg Fotó: Karnok Csaba A kétszeres olimpiai, többszörös világ- és Eu­rópa-bajnok Vereckei Ákos csak a kajaknégyes tagjaként készül a szegedi világbajnokság 1000 méteres számára. Amikor a bajnokot a kajak­kenusport.origo.hu URL-cím segítségével elér­tük, éppen két tréning közötti pihenőidejét töl­tötte. - Szűk két hét van hátra a vb kezdetéig. Hogyan túri a felkészülési időszak nehézségeit 7- kérdez­tük Vereckei Ákostól. - Extra hosszú az edzőtáborunk, öt héten át tart. A nagyján már túl vagyunk, de be kell hogy vall­jam, olykor unalmas - mondta Vereckei. - A for­mánkra viszont nem lehet panasz, minden edzé­sen kiadjuk magunkból, ami bennünk van. - Mennyire motiválja, hogy itthon lesz a világ­bajnokság7 - Ez mindig doppingolja az embert. A versenyző­nek óriási pluszt ad, ha hallja és látja, hogy honfi­társai töltik meg a lelátót, és tele torokból üvöltik a nevét, vagy a többiekét. A hangulat minden hazai világversenyen kimagasló volt, biztos így lesz most is. Ez is nagyban hozzájárul a sikeres szerepléshez. - lilén azonban egyéniben nem indul. 500 és 1000 méteren is sokáig versenyben volt a váloga­tó során Benkö Zoltánnal, de aztán alulmaradt. Miért / - Nagyon szerencsétlenül kezdődött számomra az év. Volt egy betegségem, amit nem kezeltem ki normálisan, csak toltam magam előtt a gyógyulá­somat. Aztán jöttek a válogatók, ahol korrekt ver­senyben mindkét távon kikaptam. Tudomásul vet­tem és elfogadtam a tényeket. - Dühös volt magára, amiért félvállról vette a betegségét1 - Ha dühös nem is vagyok, de jobban odafigyel­hettem volna magamra. - Amennyiben egészségesen versenyez az év elején, legyőzte volna vetélytársát 1 - A „Mi lett volna, ha..." kezdetű mondatoknak nincs értelme, így ezzel nem is foglalkoznék. Ám jövőre is lesznek válogatók, és a pekingi olimpiáig minimum kitartok, szóval majd meglátjuk egy év múlva. - Mindenesetre most már meggyógyult, és a né­gyessel bizonyíthat. Hogyan találtak egymásra 7 - A válogatók során kiderült, hogy egyesben nem úgy sikerült, ahogy képzeltem, és Horváth Gábor más négyesbeli produktuma sem. Beszélgettünk Horival egy újabb négyes összehozataláról, így csat­lakozott hozzánk a szegedi Gyökös Lajos és Kö­kény Roland, és már az első közös hajóba üléskor meglepően jól mentünk együtt. Ebben nyilván az is benne volt, hogy mindannyian bizonyítani akar­tunk. Biztonsági számnak hagytam meg magam­nak a négyest, és lám, milyen jól tettem. - Mire lehetnek képesek a világbajnokságon 7 - Az edzésen elért időeredmények alapján azt mondom, hogy a legfényesebb érem megszerzése a csapat alapkoncepciója. Izgalmas versenyen legyen miénk az arany! Kovács, Szabó: balatoni arany CSELGÁNCS A Szegedi ludo SE két, még ju­niorkorú fiatalja Olaszország­ban a válogatott színeiben sze­repelt, míg a klub versenyzői a siófoki 40. Balaton-kupán hét aranyérmet gyűjtöttek. MUNKATÁRSUNKTÓL Már negyvenedik alkalommal rendezték meg Siófokon a Bala­ton-kupa nemzetközi cselgáncs­versenyt, amelyen serdülő, ifjúsá­gi, junior és félnőtt kategóriában több száz dzsúdós indult. A viada­lon először külföldi csapatként egy svájci kisváros, Baar is elküld­DZSUDÓERMEK A Szegedi Judo SE versenyzőinek eredményei. Siófok, Balaton-kupa, felnőttek, 66 kg: 2. Dobó Áron; 73 kg: 1. Kovács László, 2. Mester Dániel, 3. Bürgés Milán; 81 kg: 3. Erdélyi András Ede; 100 kg: 1. Szabó Csaba. Juniorok, 66 kg: 1. Mester Dániel, 2. Dobó Á.; 73 kg: 1. Bürgés Milán, 2. Ménesi Mátyás; 81 kg: 1. Erdélyi A.; 48 kg: 1. Füzesi Alexandra. Serdü­lők, 45 kg: 3. Füle Ádám; 55 kg: 3. Balogh Attila; 48 kg: 1. Füzesi A. te sportolóit. Az eseményen a Szegedi Judo SE (felkészítők: Bür­gés Mihály, Neu László) is népes csapattal képviseltette magát, és a felnőtteknél két , a serdülőknél egy, a junioroknál pedig négy aranyérmet szerzett a klub. Az egyesületből ketten (73 kg: Kovács László, 81 kg: Bürgés Mi­lán) részt vettek az olaszországi Va­lenzában lebonyolított 16 gárdát felvonultató válogatott csapa tvia­dalou. A mieink végül a hazai és a román nemzeti együttes mögött a harmadik helyet szerezték meg. Még egy hír: Szegeden rendezik novemberben a felnőtt cselgáncs csapatbajnokságot. Névbaj Hat meccs, két győzelem, egy döntetlen, három vereség. Ez a ma­gyar focicsapatok európai kupamérlege. A hárompontos rend­szerben a hat találkozón maximum 18 pontot lehetett volna sze­rezni, ehelyett a „világverő" ellenfelekkel szemben hétre futotta. Már előre félek a következő európai kupasorsolástól. Vajon mi­lyen kimondhatatlan nevű alakulatot sodor hazánk csapatainak útjába Fortuna 7 Mondjuk, a Vaduzzal még könnyen megbirkóz­tam, igaz, a származási ország, Liechtenstein már feladta a lec­két. Nemcsak nekem, az Újpestnek is: csak a liláknak a pályán. Az UEFA-kupa selejtezőjében összesítésben 4-1 - nem ide. Az­tán a derék macedónok a Bajnokok Ligája második selejtezőköré­hen: Rabotnicki Szkopje-Debrecen összesítésben 5-2 - ez sem ide. Ám akadt azért egy üdítő kivétel. A Fehérvár. Amely a kazah bajnok Kajrat Almatit verte ki az UEFA-kupából. A vége összesí­tésben idegenben szerzett góllal 2-2 - de végre ide! főhet a svájci Grasshoppers. Hogy mi lesz 7 Remélem, bravúr. Na jó, ezt a szívem mondatta velem. Az eszem mást mond. És ha arra hallgatok, akkor szomorúan veszem észre: nemhogy a ta­vaszt, de még az őszt sem érheti meg magyar klubcsapat az euró­pai porondon. Mivel a meccsek még augusztusban lesznek. De csak azért is: hajrá Vidi (a szurkolók még így hívják a gárdát)! Irány az UEFA-kupa csoportkör! Már előre félek. Vajon jövőre milyen ellenfeleket kapnak csapa­taink 7 Csak legalább ki bírjam mondani és le tudjam írni a selej­tezőbeli ellenfelek nevét. Mit nekem a grúz Szioni Bolniszi! In­kább jöjjön az izlandi Hafnarfjördur! MÁDI JÓZSEF Kiváló utánpótlás MUNKATÁRSUNKTÓL Velence adott otthont a gyermek, kölyök és serdülő korosztályú kaja­kosok, kenusok országos bajnokságának. A viadalra 46 egyesület kö­zel 2700 sportolója nevezett, így aztán 178 futamot rendeztek. A Dé­mász-Szegedi VE versenyzői tizenegy arany-, ugyanennyi ezüst- és ti­zennégy bronzérmet szereztek. Az elsőségek közül kilencet a kenus szakág gyűjtött be. A szakág alaputánpótlása (I—IV. korcsoport) az ob-k történetében ilyen kiváló szereplést még nem produkált. Külön említést érdemel Csizmadia László és Szabó Gábor, akik életkoruk­nál fogva maximum három számban indulhattak, ám mindhárom­ban nyertek. A 00B0G0S0K Jgj A Démász-Szegedi VE dobogós eredményei. Aranyérmesek, serdülők: Benkő Ár­pád. Bodor Attila, Császár Gergely, Drubina Ádám (V-VI. kcs., K4 500 m). Kö­lyök: Szabó Gábor, Csizmadia László (IV korcsoport, C2 1000 és 4000 m), Ola­jos Tamás (IV kcs., Cl 4000 m), Csizmadia, Szabó G„ Olajos, Varga Tamás (IV kcs., C4 1000 m), Földes Sára, Hájas Dominika, Kovács Kitti, Ohát Linda (III. kcs., K4 4000 m), Ábrahám Gergely, Dobi Tamás, lároli András. Kecskeméti Ró­bert (III. kcs., TC4 2000 m), Forgó Krisztofer, Szénási Dániel (III. kcs., PC2 2000 m). Gyermekek: Nyári Patrik, Virág Zoltán (l-ll. kcs., PC2 2000 m), Báló Ri­chárd, Kiss Csongor, Marosi Tamás. Szegi Attila (l-ll. kcs., TC4 2000 m), Danis Richárd, Lobozár Viktor, Szénási Martin (III. kcs., Cl 3x200 m). Ezüstérmesek, serdülők: Bodor (VI. kcs., KI 500 m), Csanádi Krisztián (V kcs., Cl 500 m), Domonkos Gábor, Tari Balázs (VI., kcs., C2 500 m), Belicza Bence, Csanádi (V kcs., C2 500 m). Kölyök: Bozsik Bence. Kopasz Máté, Ne­mes Erik, Tóth Attila (IV. kcs., K4 1000 m), Bódi Kristóf, Márta László. Török László, Varga T. (IV. kcs., C4 4000 m), Lobozár V. (III. kcs., Cl 4000 m), Forgó K„ Jároli A., Szénási D. (III. kcs., Cl 3x200 m), Fekete Fanni, Hájas Dominika, Seprenyi Sára (III., MK1 3x200 m). Gyermekek: Hajas Tamás, Vigh Dániel (I. kcs., MK2 2000 m), llyés Marcell. Kiss Csongor, Pusztai Attila, Szabó Gyula (I. kcs., MK1 4x300 m). Bronzérmes, serdülők: Császár G. (V kcs., KI 1000 m), Csanádi K. (V kcs., Cl 1000 m), Drubina Adrienn, Kovács Anett. Provits Rita, Savanya Zita (V-VI. kcs., K4 4000 m). Kölyök: Földes S„ Kovács K„ Ohát L„ Vidács Ivett (IV kcs., K41000 m), Olajos (IV kcs.. Cl 1000 m). Bódi K„ Török L. (IV kcs., C2 1000 m), Fraknóy Attila. Pásztor Gábor. Simita Roland, Szalai Dániel (III. kcs., K4 4000 m), Tóth A. (III. kcs., KI 4000 m), Danis R„ Szénási M. (III. kcs., PC2 2000 m), Bozsik B„ Nemes E„ Szabó Bence (IV kcs., KI 3x200 m), Báló Martin. Bozsó Bence, Mol­nár Áron (III. kcs., Cl 3x200 m), Bódi K„ Márta L„ Török L. (IV kcs.. Cl 3x200 m). Gyermekek: Pusztai, Szabó Gy. (I. kcs., MK2 2000 m), Hajas T„ Pásztor Do­minika, Szénási Zsófia, Vigh D. (I. kcs., MK14x300 m). Felkészítők: Kása Ferenc, Kása Péter, Czeglédi Gábor, Kerek Csaba, Juhász Pé­ter, Váradi Márton. Lapunk totótippjei MUNKATÁRSUNKTÓL Lapunk 31. heti totótippjei a követ­kezők: 1. Ispwich-Crystal Palace 1 X, 2. Leeds-Norwich 1, 3. Ply­mouth-WolverJiampton 2,4. West Bromwich-Hull í, 5. Coventry­Sunderland X 2, 6. Rennes-Lille 1 X, 7. Auxerre-Valenciennes 1, 8. Bordeaux-Toulouse 1 X, 9. Le Mans-NiceX 1,10. Lens-Troyes 1, 11. Nancy-Monaco X 2,12. PSG­Lorient 1,13. St.-Etienne-Sochaux XI,14. Sedan-Marseille X. Eső és izgalmak várhatók a Magyar Nagydíjon Huszonegyedik alkalommal ren­dezik nieg a Forma-l-es Magyar Nagydíjat a hét végén. Eddig rit­kán tapasztalt eső és hűvösebb idő várható, no meg hatalmas iz­galmak. A spanyol Alonso re­vánsra készül, ellenfelének, M. Schumachernek viszont fekszik ez a pálya - véli az Amber PR. Fernando Alonso várja a budapes­ti versenyt. Legalábbis ez derült ki a vele folytatott beszélgetésből. - Fantasztikus emlékeim van­nak Magyarországról és az első győzelmemről. Ez az a pálya, amelyet tényleg kedvelek, fizika- • lisan és mentálisan is nagyon fá­rasztó a meleg és a pálya vonal­vezetése miatt. A sok kanyar le­foglal a pilótafülkében, mindig harcolok a kormánykerékkel, és néha úgy tűnik, mintha egy go­kartos pályán mennék! Minden körét élvezem! - vélte Alonso. A remeklő Michael Schumacher óvatosan optimistán nyilatkozott. - Remélem, olyan eredmény születik, mint Hockenheimben. Sokan úgy gondolják, jól teljesí­tünk majd, de inkább nem ve­szem túl könnyen a dolgot, és nem bocsátkoznék jóslatokba. A fő cél: észnél legyünk, harcol­junk, és annyi pontot szerez­zünk, amennyit csak lehet, hogy fölzárkózzunk a Renault-hoz és Alonsóhoz - mondta a hétvégi taktikáról Schumacher. A VERSENY A hetvenkörös Magyar Nagydíj au­gusztus 6-án 14 órakor kezdődik. A pálya hossza 4381 méter, a tel­jes versenytáv 306,663 km. A pá­lyarekordot Michael Schumacher tartja, ideje 1 perc 19,071 másod­perc. Tavaly mclarenes siker szü­letett, hiszen Kimi Ráikkönen nyerte meg a futamot. Schumacher már túl van egy budapesti focimeccsen: Pilótaváloga­tott-Hungarian Ali Stars 11-8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom