Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-23 / 197. szám

CSÜTÖRTÖK, 2006. AUGUSZTUS 24. • MEGYEI TÜKÖR* 7 Ha piros a jelzés Oktalan és üres elmetáncoltatás lenne, ha én akarnám megmondani, Szegedről nézve, hogyan lehetett volna megelőzni a budapesti viharkatasztrófát. Ott se voltam, hogyan beszélhetnék bele ? Ráadásul tudom, vihar ellen nincsen orvosság. És pánik ellen sincsen. Vihart ugyan átéltem már egynéhányat, természetit is, társadalmit is, pánikok közelébe is jutottam, de bélekotyogás lenne az csupán. Ha azt mondanám, nálunk tragédiába szokott fordulni az örömünnep is, ha petárdákkal cicomázzuk, akkor is féligazságot mondanék csak. Petárdaraktárak robbanásában is fölzárkóztunk hirtelen a világszínvonalra, életrontó pusztításaival, és augusztus huszadikán leégett már a Gellérthegy egy darabja, hajók is gyulladtak föl, förgetegek is belekaptak már, de az idei ráfejelt az eddigiekre is. Fatengelyes eszemmel azt kellene mondanom, hagyjuk el az örömködésnek ezt a nagyon veszélyes formáját, de a nagy túlzással milliósnak saccolt tömeg, amelynek kenyér és cirkusz kell még mindig, föltehetően keresztre feszítene. Azt is félve merem leírni, hogy az idei tűzijáték vízijátékba fordult át. akkor is, ha a játéknak az előbbiek szerint is volt már katasztrófajelentése is. Fájdalommal hallgatom a róla szóló egetverő jelentéseket. Ennyi meg ennyi halott, eltűnt, annyi meg annyi súlyos sérült, koponyában is, más testi részekben is, elsodródott gyerekek, fölkapott és lecsapott házfödelek, a városi civihzációért gyökerüket áldozó, magukból kiforduló fák, borzalom hátán borzalom. Az pedig, hogy a meteorológiai állomás vészjelzése mit tartalmazott, és mit nem, nekem mái sok újat nem mond. Máskor is megesett már, hogy nem jött be az enyhébb jóslásuk se. Szeged környékén rendszeresen nem szokott bejönni. De az, hogy az egyik legmodernebb hírközlésnek a legilletékesebb helyen történő el nem olvasása megtörténhet, egynéhány keresetlen gondolatot azért elindít kajla fejemben is. láttatja az eszét minden hadra fogható csatorna tévében, rádióban, újságokban, és a pesti ember mentahtásával szinte valamennyi a felelőst keresi. Megkorbácsoltatnám én is azt a szállodatulajdonost, akinek az emberei nem engednek be födél alá a szerencsétlen áradatból szinte senkit, meg mindenkit, aki nem képes fölismerni, hogy vészhelyzetekben segíteni legalább akkora kötelesség, mint egyéni tragédiák idején, de ebbe megint ne én legyek még a-hergelő bíró se. Emberségnek mondják ezt a mi vidékünkön. Bugyuta eszemmel csak apró dolgokkal szeretnék előhozakodni. Hatalmas vita bontakozott ki annakidején, hogy áttelepítsék-e a Balaton vészriasztó rendszerének vezérlését Budapestre. Istennek hála, visszatáncoltak az illetékesek. Most viszont éppen az ottani jelzőket ajánlanám szíves figyelmébe minden tömegrendezvény szervezőjének. Hatalmas költségeket emészt föl például a tűzijáték, meg se kottyanna, ha néhány forgó villogót is fölszerelnének a Gellérthegyre, ahol mindenki láthatná. És azt a meteorológiai állomás kezelhetné, Ha a villogó alapon van, akkor ilyen veszély nem fenyeget, ha első fokú, másodfokú, netán harmadfokú lenne a fenyegetés, mindenki eldönthetné saját szakállára, akar-e maradni, vagy inkább pucol haza. De ha csak a hatalmas bömböldébe mondaná bele valaki kötelezően, hogy mi várható, még ekkora költséggel se járna. Mondhatják világnak, hogy megtörtént a piros riasztás, védekezhet a másik, hogy ez se volt benne, meg az se, de ha minden időben olvasni is tudó ember nincsen a közelben, ha csak vész múltán derül ki, hogy itt lapult a riasztás, akkor biztosan nem ér semmit. És még egy aprócska gondolat. Mostanában dúl a vita, hány mentőkocsitól szabaduljon meg a mentőszolgálat. Talán ez a katasztrófa segít helyrebillenteni fejünkben a vízmértéket. Nem kevesebb, inkább több kellene. H.D. Hiába hirdetett a múzeum, kevesen hoztak emléktárgyakat Veszélyben az '56-os kiállítás Csupán néhány tárgyi emlék került elő a makói pincékből-padlásokról 1956-tal kapcsolatban, pedig a város múzeuma tárlatot rendezne belőlük. A múzeumigazgató szerint ennek a korszaknak az emlékeit zömmel saját érdekükben semmisítették meg a lakók. így látja Tóth Ferenc történész, az események szemtanúja és Gajdos Dezső is, aki szakmai instrukciókkal látta el a szovjet emlékmű ledöntőit, ezért - büntetésből - meg kellett szerveznie a helyreállítást. Szinte teljesen kitörlődött 1956 emléke, nagyon kevés tárgy, dokumentum került elő - mondja Halmágyi Pál, a makói József Attila Múzeum igazgatója. Az intézmény hónapok óta hirdeti: mindenki, akinél a forradalom és szabadságharc korszakát idéző használati tárgy vagy bármilyen képi, esetleg írott dokumentum található, azt ajánlja fel a múzeum őszre tervezett tárlata részére. - Egy újság, egy plakát, egy - a forradalomhoz köthető - zászló, és egy eredeti, 1956-os munkalap jutott el a múzeumba, ami sokkal kevesebb, mint amennyire számítottunk, bár ez utóbbi dokumentum érdekessége, hogy tulajdonosa, a kenyérgyár egykori sofőrje még a fél évszázaddal ezelőtti bérjegyzékét is megőrizte - mondja Halmágyi Pál. - Valószínű, hogy a forradalom leverését követő években, saját érdekében mindenki igyekezett megszabadulni mindentől, ami az eseményekre emlékeztette. Mindenek előtt igaz volt ez a fényképekre, esetleg filmszalagokra, hiszen az állambiztonsági szervek Tóth történész szemtanúként egy filmtekercset mentett meg az eseményekről Fotó: Illyés Szabolcs éppen ezek alapján azonosították a forradalmárokat, az események résztvevőit. Mondhatni: ezeket az éveket a hatalom szinte teljesen kitörölte a makóiak emlékezetéből. Halmágyi hozzátette: beszélt valakivel, aki akkor középiskolás A LEDONTO ES HELYREÁLLÍTÓ CSOPORT Gajdos Dezső, a makói főtér szovjet emlékművének ledöntésében részt vevőket szakmai instrukciókkal segítette, és hallgattak is rá, hiszen mérnök. 1957 elején emiatt arra kötelezték, hogy szervezze meg az újbóli felállítást. Ő is sajnálja, hogy szinte semmi kézzelfogható nem maradt meg a forradalmi hetekből, hónapokból, pedig szívesen látná viszont például az obeliszket elmozdító kötelet vagy a létrát, amit akkor használtak. - Sajnos, én sem őriztem meg semmit, örültem, hogy a kötelező feladattal megúsztam, de maga a szobor, a csillag és a címer még mindig megtalálható a múzeumban - tette hozzá Gajdos Dezső. diák volt, s '57-ben minden írását, versét elégette, hogy nyoma se maradjon gondolatainak. - Kétszer is arra ébredtem, hogy az ávósok verik az ajtót, hogy adjam elő a filmtekercset, persze ez csak rémálom volt, hiszen ez a hatóság akkor, '57-ben már nem is létezett - idézi fel emlékeit Tóth Ferenc, a múzeum nyugalmazott igazgatója. - Középiskolai tanár voltam az események idején, és készítettem egy tekercsnyi fényképet az '56 október 26-i eseményekről - a gimnázium második emeletéről. Ezt még aznap előhívtam, és otthon őrizgettem, egészen a következő év februárjáig, ekkor vált számunkra is nyilvánvalóvá, hogy súlyos következménye lehet minden ilyen emléknek, ha az a rendőrség kezébe akad. Ezért egy fémkazettába helyeztem és a házunk padlásán rejtettem el a tekercset, amit így sikerült átmenekíteni. Egyébként úgy tudom, hogy ezenkívül csak Enyedi Zoltánnak, a Délvilág-Délmagyarország korábbi fotósának képei maradtak meg, hiszen ő akkor diákként az utcán készített felvételeket, így valószínűleg ifjúkorára nézve nem gyanították, hogy ilyen bizonyítékokat rejteget. Ám az ismert makói fényképészt, Dávid Imrét például meg is verték a kapitányságon, tettek arról, hogy véletlenül se maradjon az eseményeket megörökítő fotó a tulajdonában. Tóth Ferenc egy most készülő '56-os kötethez engedélyezte mind a 34 képének megjelentetését. I. SZ. Bőröndben vitték Szász Endre vázáját Kanadába A vb-n részt vevő kajakosok is porcelánt vettek kézzel festett arckép díszítette. A hölgy egy újabb szegedi útja alkalmából vitte el a vázákat, darabjáért 150 ezer forintot fizetett. Nem az örökkévalóságnak szánja termékeit a Villeroy&Boch Kölcsey utcai porcelánboltja. Noha a német gyár 250 éves, nem vitrinárut kínál mondta Pásztiné Mészáros Eva üzletvezető. A készleteket a vevő maga állíthatja össze. Gyakori eset, hogy házassági évfordulóra valaki csak két csészét vásárol, hogy aztán azok emléktárgyként is napi használatban legyenek. Itt egy míves aranyozott csontporcelán étkészlet már százezer forintból is kijön. F. K. A ZS01NAY MÁR A SPÁJZBAN VAN Barátnőm már jó előre bespájzolt Zsolnayból gyermeke esküvőjére, mivel azt hallotta, drágul a pécsi székhelyű patinás cég terméke. Mivel ő maga a Zsolnay-termékek szerelmese, ét-, teás- és mokkáskészletet vásárolt, együttesen mintegy négyszázezer forintért. Otthonában dugi helyeken titkolja-őrzi a drága porcelánt. Azt mondja, ha bármi közbejön, a pénz nem vész kárba, mivel ilyen egységes készletet bármikor el lehet adni. Egy kanadai hölgy Szász Endre padlóvázáját ruhával kitömött bőröndben vitte magával repülőn, egy másik fia és unokája fényképét festette rá két kisebb vázára. Mindkét történet szegedi, és azt jelzi, hogy a porcelán újra befektetésnek számít. Még a kajak-kenu vb versenyzői és szurkolói is feltankoltak porcelánból a szegedi belvárosban, noha egyik híres márka sem kapcsolódik a Tisza-parti városhoz. A porcelán újra reneszánszát éli. Nagy Zsuzsa, a Kárász utcai hollóházi márkabolt vezetője szerint a nyár rekord árbevételt hozott, de nemcsak a turisták, hanem az esküvői szezon miatt is. Az emberek nem sajnálják a pénzt a legdrágább készletekért sem: náluk Szász Endre sorszámozott platina teáskészlete került most a legtöbbe, 340 ezer forintba. Ha komplett szervizt szeretnénk vinni, amiben ét-, teás-, mokkás- és kompótos készlet is van, akkor félmillió forintot is otthagyhatunk. Porcelánmustránk kiderítette azt, amit a gyűjtők jól tudnak: a herendi készletek árban hajazzák Hollóházát (Zsolnayból sajnos nem tudjuk áttekinteni a teljes skálát, mivel Szegeden a gyár nem működtet márkaboltot). Herendiből a legolcsóbb hatszeA porcelán újra reneszánszát éli, az emberek nem sajnálják rá a pénzt Fotó: Schmidt Andrea mélyes étkészlet 500 ezer forintnál kezdődik, igaz, mindegyik darabja kézzel festett. S míg egy hollóházi teáskészlet klasszikus mintával már 30 ezerért megvásárolható, ugyanezt herendiből 180 ezerért kínálják. Sok a visszatérő, Szegedről külföldre szakadt hazánkfia, számukra tényleg semmi sem drága. Nagy Zsuzsa mesélte, hogy tavaly egy 70 centi magas Szász Endre padlóvázát egy Kanadában élő hölgy vásárolt meg 270 ezer forintért. Amikor idén újra visszatért, elmesélte, vett egy bőröndöt a vázának, amit kibélelt ruhaneművel, és a porcelán sértetlenül landolt a tengerentúlon. Az Oskola utcai herendi márkabolt vezetője, Farkasné B. Katalin is egy kanadai vevőjéről mesélt: az aszszony azt kérte, fia és unokája arcképét fessék rá két vázára. Herenden el is készítették a vázákat, amelyek egyik oldalát az ismert motívum, a másikat a