Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-01 / 178. szám
KEDD, 2006. AUGUSZTUS 1. "AKTUÁLIS" 3 Csak kijelölt fürdőhelyen kötelező úszómestert alkalmazni Az életüket kockáztatják a tilosban fürdőzők Hiába ellenőrzik a Tisza egész városi szakaszát a vízirendészet és a vízimentők emberei, a szabad strandokon fürdőzőket nem izgatja a hatóság jelenléte. A Laposon ráadásul a jelzőtábla is megtévesztő: a kiírás szerint a part négyszáz méteres szakaszán szabad az úszkálás a folyóban. MUNKATÁRSUNKTÓL Negyed öt körül haladt el szombaton délután a vízirendészet motorcsónakja a Lapos néven ismert szabad strand előtt. A natytyasi medencés kikötőből - ahol egy 31 éves királyhegyesi férfi fulladt a vízbe, és a helyszínelést biztosították - tartottak a Sárga felé. - A Laposnál egy idősebb férfit kellett figyelmeztetnünk, aki jó pár méterre beúszott a folyóba, hogy menjen ki a partra. A többi strandoló ekkor a part mentén, illetve egy-két méterre a parttól álldogált a vízben, ami nem minősül fürdőzésnek - mesélte Dávid Imre, a Szegedi Vízirendészeti Rendőrörs parancsnoka. A vízi rendőrség munkatársai ezután folytatták útjukat a Sárga felé, ahol öt embert fordítottak vissza a partra. Ezek az emberek. át akarták úszni a Tiszát. - A vízi rendészet egyik feladata a Tisza szegedi szakaszának felügyelete, a strandolok figyelmeztetése a szabályok betartására. Természetesen büntetünk is: az említett öt fiatalt tiltott fürdőzés miatt feljelentettük az önkormányzatnál. Húszezer forintig terjedő pénzbüntetésre számíthatnak - mesélte a rendőr őrnagy. A tilosban úszók kitessékelése közben csörgött a telefonjuk, a megyei rendőrkapitányság ügyeEgy nappal a tragédia után. Ismét fürdenek a folyóban Fotó: Schmidt Andrea TOVÁBB KERESIK A vízimentők és vízirendészet is "í! tovább kereste tegnap a szombat délután 5 óra körül elsüllyedt 14 éves szegedi lányt a Tiszában. Lapzártánkig nem találták. Ma ha addig nem találják - az országhatárig tartó egész Tisza-szakaszra kiterjesztik a keresést. letese közölte: eltűnt egy lány a Laposnál a folyóban. - Korábban létezett a vízirendészetnek ügyelete, de ez már vagy öt éve nincs - mondta Dávid Imre. Öt percen belül így is a helyszínre értek, de már késő volt. Nem találták a vízben elsüllyedt 14 éves szegedi kislányt. Megtudtuk, a sikeres mentéshez ilyen esetekben minden percnek jelentősége van. VIZIMENTOK MINDSZENTEN ES CSONGRÁDON A mindszenti szabad strandon bóják jelzik, meddig merészkedhet be a Tiszába a fürdőző. A gyerekeknek külön elkerített fürdőhelyet alakítottak ki tudtuk meg Tisza Zoltántól, a strand bérlőjétől. A parton délelőtt 9 órától este 7 óráig vízimentő őrködik. A helyi vállalkozó évi 300 ezer forintért bérli a strandot az önkormányzattól. A vendégforgalomtól függ, mennyi vízimentő dolgozik a csongrádi Körös-torokban. A Köröstours Kft. által üzemeltetett Partfürdőn hétköznap 2-3, hétvégeken négy úszómester ügyel a strandolok biztonságára. A csütörtökön kezdődő Körös-toroki napokon tízen lesznek szolgálatban. Ketten mentó'csónakból pásztázzák majd a több száz méteres partszakaszt. A cégnek félmillió forintjába kerül egy szezon. Hogyan mehettek be a fürdőzök a rendőrcsónak elhaladása után rögtön a vízbe? - A Laposon, a Sárgán és a Fokán egy kánikulai napon akár kétezren is strandolhatnak. Amint eltűnik a csónakunk a szemük elől, egyből visszatérnek a folyóba - beszélt a sajnálatos tapasztalatokról a rendőr őrnagy. így hiába a sűrű járőrözés - ebben a szegedi vízimentők civil egyesülete is segítségükre van, akikkel együttműködési megállapodást írtak alá -, a Tisza egész városi szakaszán nem tudnak egyszerre mindenhol jelen lenni. A napozók közönyéről Seller András, a Szegedi Vízimentő Szakszolgálat elnöke nyilatkozott egy kereskedelmi csatornának. Lapunknak szombaton este több szemtanú is egybehangzóan állította: a segítségkérés után legalább tizenöten ugrottak egyszerre az erős sodrású folyóba, hogy megmentsék a fuldokló kislányt. - Nem voltam a helyszínen a kislány elmerülésének pillanatában. Továbbra is fenntartom, amit nyilatkoztam. Nem kétlem, hogy a kislány elmerülése után 5-10 perccel tényleg többen keresni kezdték, de az biztos, hogy nem azonnal ugrottak a vízbe - mondta Seller András, aki nyilatkozatát a lány nagynénjének elmondása alapján tette. A vízimentőket egyébként a vízirendészet hívta ki, akik a riasztás után csak tíz-tizenöt perc múlva érkeztek a helyszínre. VÁROSI ÁLLÁSPONT A megoldást egy kijelölt fürdőhely jelenthetné a Tisza városi szakaszán. A jogszabály azonban kimondja: híd és kikötő százméteres körzetében tilos fürdőhelyet kijelölni. A Lapos és a Sárga legnagyobb része beleesik ebbe a sávba, így az önkormányzat, ha akarná, sem nyilváníthatná ezeket a részeket fürdőhellyé. - Ráadásul az ÁNTSZ a Tisza fertőzöttsége miatt soha nem járulna hozzá, hogy fürdőhelyet jelöljünk ki a folyó városi szakaszán. Úszómestert ott kötelező alkalmazni, ahol szabad úszni. De képtelenség megbüntetni egyesével azokat is, akik fittyet hánynak a tilalomra - osztotta meg személyes véleményét lapunkkal Szentgyörgyi Pál alpolgármester. Mikor felhívtuk a figyelmét, hogy legalább azt a megtévesztő jelzőtáblát, ami a Lapos négyszáz méteres szakaszán hirdeti az engedélyezett fürdőzést, tüntessék el, vagy javítsák ki, azt válaszolta: gazdasági alpolgármesterként ígéri, a város intézkedik táblaügyben. Kotroczó méltánytalanságot emleget, és perel - Dobozynem kívánt nyilatkozni az ügyben Három hete megszűnt a makói sztárügyvéd kamarai tagsága Folytatás az 1. oldalról - Egyhavi tagdíjjal, ötezer forinttal voltam adósa a kamarának, ezért szüntették meg a tagságomat - mondta lapunknak Kotroczó Béla. Elmondása szerint áprilisban mulasztotta el befizetni a tagdíjat. A kamara felszólította, rendezze a tartozását. - Ennek akkor nem tudtam eleget tenni, mert tíz napig kórházban kezeltek szívpanaszokkal. Azóta természetesen befizettem a pénzt - hangsúlyozta Kotroczó. A makói ügyvéd megfellebbezte a döntést az országos kamaránál, amely azonban helybenhagyta a Szegedi Ügyvédi Kamara határozatát. Kotroczó a tagsági viszonyának helyreállítása érdekében pert indított, ami még nem zárult le. Az ügyvéd elismerte: trehány volt a tagdíjfizetésben, ám úgy vélte, nem ő az egyetlen, aki olykor ebbe a hibába esik, éppen ezért méltánytalannak tartja az eljárást. Azt sem érti, miért szüntették meg tagsági viszonyát és tették ezt közzé hirdetményben azt megelőzően, hogy a bíróság döntött volna az ügyében. Kérdésünkre, ha csupán egyhavi, azóta rendezett tagdíjtartozásról van szó, szerinte mi állhat a kamarai döntés hátterében, azt válaszolta: a kamara vezetésében többeknek szúrta a szemét, hogy makói ügyvéd létére sokat szerepel a médiában. A kamarai tagság megszűnése azt jelenti, hogy az illető mindaddig, amíg tagsági viszonya helyre nem áll, nem praktizálhat ügyvédként. Kotroczó Bélánál ezt a bíróság állíthatja helyre. A makói ügyvéd elmondta: ezt nem várja meg, felvételét kéri egy másik ügyvédi kamarába. Megkerestük Dobozy Leventét, a Szegedi Ügyvédi Kamara elnökét is, aki azonban személyiségi jogokra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Lapunk információja szerint a makói ügyvédnek nem egy-, hanem többhavi tagdíjelmaradása volt. Úgy tudjuk, több bejelentés is érkezett Kotroczó ellen a kamarához, ám ezeket nem tárgyalta a fegyelmi tanács. Értesülésünk szerint Kotroczó Béla - aki forrásunk szerint szabálytalanul képviselte Swiderski Erika egyetemi hallgatót a tandíjperben - a mai napig nem adta le ügyvédi igazolványát és szárazbélyegzőjét. SZABÓ IMRE Kotroczó Béla méltánytalannak érzi az eljárást, és egy másik kamarába kéri felvételét Fotó: Karnok Csaba Lapos igazságok SULYOK ERZSÉBET Akinek van gyereke, mind tudja, hogy az örökös aggódás ellen nincs védekezés. Másrészt bármennyire féltjük csemetéinket és igyekszünk ésszel is élni, vagyis fölkészíteni őket az életveszedelmek lehetőség szerinti elkerülésére - soha nem lehetünk egészen biztosak benne, hogy megfogadják a szülői intelmeket. Az az igazság, hogy az én gyerekem is járt a Laposra, bárha anynyira sosem kellett spórolnia, ha kért, kaphatott pénzt a strandbelépőre. De a Lapos - az más. Szegeden fogalom, sok korosztály körében immár. Az öregebbeknek azért, mert akkoriban még igenis lehetett ott fürdeni, bójasor mutatta, meddig úszhatunk, szabályos szabad strand volt. A maiaknak meg azért vonzó, mert továbbra is ott a Tisza, a csábító, bár mára veszélyessé vált szabadság, nem beszélve a korosztályi szabadcsapatokról. Lelkére kötöttem én a gyereknek, ne lépjen a folyóba, úszni meg kifejezetten tilos! Lefestettem neki, miféle fertőzéseket szedhet össze mindenütt a Maros utáni szakaszon, és azt is, miként örvénylik a partról szelídnek tetsző víz, hirtelen-váratlan helyeken. A szívem mélyén azonban mindig tudtam, ha a többiek bemennek úszni, az én tanácsokkal-tiltásokkal ellátott csemetém is megteszi. Mindezt csak azért idézem ide, mert nem szívesen emlegetem föl a legutóbb a Tiszában eltűnt 14 éves szegedi kislány szüleinek felelősségét. A nagynéniét sem, akinek a gondjaira bízták. A gyerekek gyakran kiszámíthatatlanok, akárcsak a folyó... Mégis: nem szabad a Tiszának a közelébe se engedni olyan fiatalt, aki nem tud jól úszni! Ez biztos. Internetes fórumunkon sokan a többi strandoló felelősségét is említik, az egyik tévéhíradóban meg egyenesen közönyösnek bélyegezték a Lapos-látogató szegedieket. Hirtelen felindulásból vagy felületességből ítélkezni persze mindig könnyebb, mint mindent megfontolva tenni valamit azért, hogy ne lelje halálát több fiatal a folyóban. Igenis legyenek ott tiltó táblák! Egyértelműek. Legyenek napozó felnőttek, akik vállalják, hogy kiparancsolják a vízből a gyerekeket - éppúgy, ahogyan egyre többször rá pirítanak az utcai szemetelőkre. járőrözzenek sokkal többet a vízirendészek, és büntessenek sokkal keményebben. Igenis mondjuk el, ezredszer is a szegedieknek, hogy nosztalgiázzanak veszélytelenebb terepen, ne a Tisza városi szakaszán. Es ha minden tőle telhetőt megtesz minden szervezet és magánszemély a további tragédiák megelőzése végett, akkor apellálhatunk a fürdőző személyes felelősségére. Aki önveszélyesen akar élni, azt nehéz kívülről megóvni a haláltól. Az ásatás alvállalkozója vitatja a 33 órás munkanapot Frank: A nyomozás a rendőrség dolga Jogi lépésekre készül az Arch-homo 2003 Kft., amelynek dolgozóiról azt derítette ki a megyei önkormányzat, hogy papíron olykor napi 33 órát is dolgoztak az autópálya-ásatásokon, a Móra Ferenc Múzeum megbízásából. A múzeumigazgatót csütörtökön, a fegyelmi vizsgálat után elbocsátották. A Nemzeti Autópálya Zrt. eddig nem vizsgálta, hogyan költöttek el Csongrád megyében egymilliárd forint állami pénzt. Ismeretlen tettes ellen tesz följelentést a megyei önkormányzat múzeumügyben, és a múlt csütörtökön befejezett fegyelmi vizsgálat iratait hamarosan átadja a rendőrségnek - mondta tegnap a megyei közgyűlés elnöke. Frank József hozzátette: ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a közgyűlés nem nyomozóhatóság, nem bíróság, nem tudja megállapítani, milyen arányban felelős a törvénysértésekért a múlt héten leváltott igazgató, Vörös Gabriella, és mennyiben érintettek a kollégái. Mostantól a rendőrségen a sor. Lapunk pénteki száma tudósított a megyei közgyűlés rendkívüli üléséről, amikor a képviselők úgy döntöttek, elbocsátják Vörös Gabriellát, mert a fegyelmi vizsgálat megállapította: a vezető nem tudja megfelelő dokumentumokkal alátámasztani, pontosan milyen teljesítésekért, milyen munkákért fizetett ki félmilliárd forintot az intézmény az Arch-homo 2003 Kft.-nek. Ezt a céget, illetve előtte az Arch-homo Bt.-t földmunkákkal, őrzési feladatokkal, restaurátor-műhelyi munkával bízta meg a múzeum. Már a megbízás is törvénysértő volt - mondta tegnap Frank József. A politikus arról tájékoztatta lapunkat, hogy a belső ellenőrök minden megállapítását alaposnak találta a fölkért könyvszakértő. Frank kiemelte: a múzeum megtehette volna azt, hogy miután szerződést kötött a Nemzeti Autópálya Rt.-vel az ásatási munkákra csaknem egymilliárd forint értékben, maga végezteti el az összes feladatot. Ehelyett az intézmény részben a postás szerepét vállalta: továbbadta a pénzt, és így vélhetően jóval többe került minden. A hiányos bizonylatokból az derül ki, volt munkás, aki naponta 33 órát is dolgozott, s volt régész, aki 1 millió 200 ezer forintos havi fizetést vett fel. Az elnök elmondta, a múzeum által bérelt Land Rover terepjárók közül kettő totálkárosra tört, ezeket is az alvállalkozó használta - jogtalanul. Az Arch-Homo 2003 Kft. ügyvezetője, Dobosi Csaba Mihály azt mondta: olvasta a híreket. Amikor felsoroltuk a fegyelmi vizsgálat megállapításait, így a napi 33 óra munkát is, azt mondta, „ez mind nem igaz", de egyelőre nem akar a részletekről nyilatkozni. E héten tárgyal a cég jogászával, és ezután várhatóan megteszik „a szükséges jogi lépéseket". Az a kérdés is fölmerül: vajon a Nemzeti Autópálya Zrt. - amely az ásatásokra az állami pénzt odaadta - miért nem ellenőrizte a fölhasználást. Az NA Zrt. titkárságán lapunknak azt mondták, ez olyan súlyú ügy, hogy csupán a sajtóreferens intézkedhet, neki írásban kell elküldeni a kérdést. Megtettük. Franktól megtudtuk: a fegyelmi vizsgálat idején felvették a kapcsolatot az NA Zrt.-vei. Az állami cégnél azt mondták, az egymilliárd forintot a régészeti feltárásokra kellett elkölteniük a törvény szerint, ez meg is történt. A múzeum nem adott okot arra, hogy kételkedjenek a fölhasználás jogszerűségében. B. A.