Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-11 / 187. szám

MEGYEI TŰKOR PENTEK, 2006, AUGUSZTUS 11. Tücatnyi tó várja a jövőjét Szegeden Szegedet szinte körbeveszik a tavak. Azaz félkörbe. Legna­gyobbrészt bányatavak voltak egykor, ma befogadják a csa­padékvizet, csökkentik a talaj­vízszintet. Ezenkívül többük külön, speciális föladatot is ka­pott, még többük pedig: kaphat. Ha rendbehoznák ezeket, ug­rásszerűen nőne a kiránduló­helyek száma a városban. Attól függ, hogyan számoljuk, de mintegy tfz-tizenöt ki­sebb-nagyobb tó határolja fél­körben a várost. Szeged tehát voltaképpen a tavak városa, ám ebből vajmi keveset venni ész­re: a legtöbb tó szerényen - csa­padékvíz-befogadó, talajvíz­szint-csökkcntő tározóként ­várja a jövót. Tizenöt méteres mélység Akad, amelyik pluszfeladato­kat is kapott. A móravárosi Sancer-tónak a harmadik kör­úton kívüli hányada a Szegedi Vadaspark területén található. Tájrehabilitáció után a vadas­park szerves része lett. - Kész állatkerti gyűjtemény, csak ezt a természet gyűjtötte - jellemzi a tó és környéke élővilágának gazdagságát Veprik Róbert, a vadaspark megbízott igazgató­ja. Haladjunk tovább! A repülőté­ri tavakat - Keramit, C.umis, Te­jes, Temető-tó - a Szegedi Her­mán Ottó Horgászegyesület hasznosítja. - A Keramitnak ti­zenöt méter mély pontjai is van­nak. Fogtak már a tavainkban ember nagyságú, majdnem má­zsás harcsákat is - mondja Schreiter Tibor, az egyesület ügy­vezető alelnöke. Partrchabilitáci­ójuk - melynek megtörténte után a terület a szegediek kedvelt kirándulóhelyévé válhat - terveit KEKLO VÍZTÜKÖR VÁROSSZERTE ...Í ,1 • * /J Wfípt Bika-tó W^íKeramit-tó / [ i Téglagyiri-tivak Sancer-t Forrás: DM-gyüjtés DM-grafika már évekkel ezelőtt elkészítették ládja mint tulajdonos még a igazi szabadidőközpontot hozott György igazgató. Hozzáteszi: a gödöllői Szent István Egyetem rendszerváltozás után rendbe rajta létre, szakemberei. A megvalósítást a hozta, bérbe adta, ma bérlő üze- j»j»i ­város hajthatja végre. melteti, fogadja a horgászokat. A Szabadlűokozpont Horgásztó a Napos út melletti Búvár-tó ma már inkább Plaza-tó - Vízibiciklik is várják a gyere- a füvészkert szakmai támogatá Lencsés is: Dorn István és csa- néven ismeretes: a Szeged Plaza keket - mondja Dankowsky sával készül el. szeptemberben fölavatják a tó és környéke élővilágát bemutató tanösvényt, mely a vadaspark és A többi tónak - halljuk Maróti Tibortól, a Szegedi Vízmű Zrt. víz- és csatornahálózat-üzemve­zetőjétől - hivatalosan kizárólag csapadékvízgyűjtés, talajvízcsök­kentés a feladata. Akkor is, ha például a tarjáni záporkerti táro­zó és a Vértó közelében lakók a partra járnak - természetben lenni. Vagy a náddal benőtt Bi­ka-tó partjára nádirigót hallgat­ni, rétihéját, vöcsköt, gémeket megfigyelni. Többük - például a Vásárhelyi Pál út, a Bakay Nán­dor és a Cserzy Mihály utca kö­zött található Csemegi-tó, a Fo­nógyári út melletti Városgaz­da-tó, a Sancer-tavaknak a har­madik körúton belüli része, s az Izabella híd környéki Méntele­pi-Fehér-tó - még e lehetőséget sem biztosítja. Iszapkotrásra van szükség A Méntelepi-Fehér-tó környé­kén olykor jellegzetes kénhid­rogénszagot éreznek az arra já­rók, mely a fölhalmozódott, nagy szervesanyag-tartalmú iszap bomlásának eredménye. A zrt. iszapkotrást tervez, melynek megvalósultával meg­szűnik a zavaró hatás. A többi, utóbb említett tó gondozása egyelőre jórészt állapotfenntar­tására - a téli nádvágás, az oxi­gén-utánpótlás biztosítása víz­forgatással - szorítkozik. Ha megszüntetnék ezeket, vagy akár csak zsugorodna terüle­tük, a tavak a szükségesnél ke­vesebb csapadékot tudnának befogadni és kevésbé tudnák csökkenteni a talajvízszintet. A talajvíz pedig a tavak helyett a pincékbe folyna be. Egyszer majd csak lesz pénz re­habilitációjukra, környezetük parkosítására - és Szeged igazán a tavak városa lehet. F. CS. Egyedi télikertek tervezése és kivitelezése SCHUCD IMCTUN Műanyag, fa ét alumínium nyílászárók Beltéri ajtók, garázskapuk Függönyfalak, portálok Baratsagos iskolaszer-beszerzi a Belvárosban szeged belvárosának számos papír-író1 szer üzlete közül mind többen választják a apír Bartók tér 9. szám alat­ti boltját. Különösen így van ez az Cégünk Európa egyik legdinamikusabban fejlődő diszkont elelmiszer-üzletlanca. Sikerünk titka magasan képzett munkatársainkban rejlik. Szegedi irodánkba keresünk munkatársat az alábbi munkakörbe: Titkárnő (asszisztens) Hivatkozási szám: ASDV-BAU Vállalkozási iroda: 6753 Szeged, Abony u. 23. Fax: 62/631-765 Mobil: 70/7035-337 30/459-4142 iskolakezdés közeledtevel. Az üzlet kedveltségének több oka is van. Bevált­hatók például a beiskolázási utalványok, az egyetemisták pedig 10%-os diákkedvezmény­nyel vásárolhatnak. A Faber Castell, Rotrmg, Stabilo. Herlitz márkájú, minőségi írószerek mel­lett Budmillés Herlitz iskolatáskák is várják jövendőbeli kis gazdáikat. Néhány akciós termékre most különösen -o érdemes odafigyelni. Ilyenek az igen kedvelt A5-ös olasz a*, fűzetek 19 forintos darabáron, a nélkülözhetetlen HB-s gra-t—jp j fitceruzák 19 forintos ártól, a jól ismert A5-ös félfamene-LLI tes írólap csomagonként 21 forintért és a már említett J iskolatáskák 3700-9000 forintért. A további akciókról: boltban szívesen adnak felvilágosítást. A Bartók téri üzlet hétköznap 8-17. szombaton 8-12 óráig ­Az Ön feladata • ellát adminisztratív feladatokat, • részt vesz a menedzsmenti jelentések elkészítésében, • aktívan részt vesz fejlesztéseinkben és a napi ügyek intézésében, • önálló levelezésre és ügyintézésre képes. Az Ön profilja: • Ön lehetőleg gazdasági végzettségű, • a felsőfokú végzettség előny, de nem követelmény, • jól ismeri a Microsoft Office alkalmazásokat, határozott fellépésű, • németül Írásban és szóban perfekt, hiszen o napi munkavégzés egy része németül folyik, • munkájában önálló. Amit kínálunk: • változatos, színes munkakört egy dinamikus, fiatal csapatban, • szakmai fejlődési lehetőséget, • továbbá kezdettől fogva állagon felüli fizetést. tart nyitva. Érdemes felkeresni a Barát Papír Buda­iti körúti, Csongrádi sugárúti és Stefánián üzleteit is, ahol hasonlóan kedvezői éltételekkel és akciókkal könnyít^ .az iskolakezdést. tnrran ií»rit^ *riuüij Felkeltettük érdeklődéséf? Ha igen, küldje el postai úton fényképes pályázatát a hivatkozási szám/munkakör és a munkavégzés helyének megjelölésével magyar és/vagy német nyelvű önéletrajzával együtt! Lidi Magyarorszag, 1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3. • rt SZEGED, áruházban •<S>4 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, áruházban • <S) gj SZARVAS, áruházban "A Credigen Bank a hitelbírálat jogát fenntar^a. Ez a hirdetés nem minősül a Bank részéföl nyilvános tájékoztatónak ás ajánlattételnek. A hitel feltételeiről részletes tájékoztatást az üzletekben elhelyezett hirdetmények adnak. Futamidő 10 hónap, kamat 0%, kezelési költség 0%, THM 0%. Az ajánlat a kész­let erejéig, de legkésőbb 2006. augusztus 31-ig, kizárólag a DM-R956-160GB termékre érvényes. Az akció 2006.08.09-től a készlet erejéig, de legkésőbb 2006 08 31-ig érvényes! ELEKTR#PONT www.elektropont.hu műszaki szaküzletlánc • tv • hűtő • tűzhely • mosógép • dvd • ház1mozi • pc • gsm |

Next

/
Oldalképek
Tartalom