Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-05 / 155. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD* SZERDA, 2006. JÚLIUS 5. Balesetben megsérült Gyula polgármestere A júniusban súlyos balesetet szenvedett Toller László pécsi polgármester után hétfőn késő este egy niásik városvezető, a Gyula élén álló Pcrjési Klára is megsérült egy balesetben: nyolc napon túl gyógyuló csonttöréssel került kórházba. Egy fidcszes politikus szerint biztonságosabb volna, ha a képviselők továbbra is ingyenesen utazhatnának a tömegközlekedési járműveken. BÉKÉSCSABA (MTI) Közúti balesetben megsérült Gyula város polgármestere, a térség szocialista párti országgyűlési képviselője hétfőn késő este a 44-es számú főútvonal Gyulát elkerülő szakaszán - közölte az MTI-vel a rendőrség. A baleset következteben l'erjési Klára nyolc napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett. A sérültet a mentők körházba szállították - mondta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A baleset részleteiről szólva Szombati Andrea elmondta, hogy a személygépkocsi, amelyet a politikus családtagja vezetett, a gyulai határállomás előtt ütközött neki egy átkelésre váró, álló kamionnak. Közben egy fidcszes képviselő azt javasolja, az országgyűlési képviselők továbbra is ingyen utazhassanak a tömegközlekedési járműveken - írja az Origó internetes portál. Kovács Ferenc törvényjavaslat formájában benyújtott indítványát a biztonságosság szempontjával indokolja. A politikus a képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről szóló jogszabályhoz beadott módosító javaslatában a júniusban súlyos autóbalesetet szenvedett 7bller László pécsi polgármester példáját is megemlíti. Szerinte a szocialista politikus karambolja is ráirányítja a figyelmet arra, hogy az a biztonságosabb, ha az országgyűlési képviselők továbbra is ingyenesen utazhatnak tömegközlekedéssel. A sebesség túllépése okozta a metróbalesetet Nincs magyar az áldozatok között légnapi nem hivatalos közlések szerint továbbra sem találtak magyar állampolgárt a valenciai metrószcrcncsétlcnség halálos áldozatai között, és a sérültek között sincs magyar. A halálos áldozatok száma negyvenegyre emelkedett. VALENCIA (MTI) „Eddigi nem hivatalos tájékoztatás szerint, amelyet a spanyol kormány Valenciában tartózkodó képviselőjétől kaptunk az ottani tiszteletbeli konzulunkon keresztül, nincs magyar áldozat, és a sérültek között sem találtak magyar állampolgárt" - mondta Szabó Ferenc barcelonai fökonzul az MTI-nek tegnap. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy hivatalos bejelentés nem történt még az ügyben, és a nem hivatalosan közölt adatok sem véglegesek. A mentőbrigádok most próbálják szétvágni és kiemelni a szerencsétlenül járt metrószerelvény roncsait, s a hatóságok tartanak attól, hogy a roncsok között még lehetnek holttestek. A mintegy 150 embert szállító, két kocsiból álló szerelvény túl nagy sebességgel haladt, és emiatt siklott ki. A kormányzat kizárta annak lehetőségét, hogy VALUTAVÁLTÓ a szerencsétlenséget terrortámadás okozta. A sebességtúllépést támasztják alá a fekete doboz által tárolt adatok is. „A baleset időpontjában a szerelvény 80 kilométer/órás sebességgel közlekedett egy olyan kanyarban, ahol a megengedett legnagyobb sebesség óránként 40 kilométer, ami nagyon meglep bennünket" - közölte fosé Aroca, a valenciai vasutasszakszervezet szóvivője, miután részt vett a szakszervezet képviselői, a metró biztonsági dolgozói és a valenciai metró igazgatója részvételével tartott értekezleten. A fekete doboz szerint a szerelvény vezetője, aki szintén életét vesztette a balesetben, „nem reagált a sebességre, feltehetően elveszítette az eszméletét, elájult" - vélte a szóvivő. Legalább negyvenegy ember vesztette életét a hétfői közlekedési szerencsétlenségben a kelet-spanyolországi városban, és harminckilencen sérültek meg. A 41 ismert halálos áldozat közül negyvennek a holttestét már azonosították - jelentette be tegnap újságírók egy csoportjának Luis Felipe Martinez, Valencia alprefektusa. A halálos áldozatok között egy argentin, egy paraguayi férfi és egy bolgár nő van. Vételi Eladási euró 274,90 289,00 USAdollár 214,64 225,64 angol font 395,85 416,15 cseh korona 9,42 10,42 horvát kuna 36,99 40,89 svájci frank 174,47 185,27 szlovák korona 6,98 7.72 //# PANNO www pannonjob Fűtéstechnikai szaktanácsadóértékesitö munkatársat szakkereskedelemben szerzett gyakorlattal SZEGEDI munkahelyre felveszünk. Az önéletrajzokat a 06 (23) 372-768-as faxszámra vagy a 2030 Érd. Bajcsy-Zs. út 135. cimre kérjük küldeni. | wwwtotjtporuthL gKKHKHttHNtttHKtHKKttKtHI A Pannonjob Kft esztergomi partnercége megbízásából Betanított munkásokat keres több műszakos munkarendbe JÓ KERESETI LEHETŐSÉGI! Elvárások: • Több műszakos munkarend vállalása • 8 általános Iskolai végzettség Feltételek: • Tesztelésen való részvétel • Üzemorvosi vizsgálaton való megfelelés Tesztirás és részletes tájékoztatás: Százszorszép Gyermekház Szeged, Kálvin tér 6 2006 július 7-én 10 óra Szentesi Művelődési ház Szentes, Tóth József u.10-14 2006 július 7-én 14 óra Szállás biztosított! További információ: 06-40-343-343 (helyi tarifával hívható kék szám) (Nyilvántartási szám: 4376-4/2003) Thürmer támogatta az akciót, amelyen a Jobbik képviselői is megjelentek A reformok ellen tüntettek Civil kezdeményezésre „igazság napja" elnevezésű demonstrációt tartottak a Gyurcsány-csomag ellen tegnap délután Budapesten, a Kossuth téren. BUDAPEST (MTI) A Rákóczi-szobor melletti füves területen már tegnap délután három órától gyülekeztek a résztvevők, este hat órakor még nem telt meg teljesen a tiltakozás helyszíne. Később azonban jól érzékelhetően sűrűbb lett a tömeg. A megjelentek a miniszterelnök által már bejelentett, de az országgyűlés által még nem elfogadott reformintézkedések ellen demonstráltak. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítóinak jelentése szerint több mint húsz egyenruhás rendőr biztosítja a békés demonstráció helyszínét. Habár a szervezők arra kértek az autósokat, hogy este 18 órakor dudálással fejezzék ki szimpátiájukat a program mellett, a Kossuth tér környékén nem lehetett kürtölést hallani. Szentannai József, a tiltakozás főszervezője az MTI kérdésére a helyszínen elmondta: hivatalosan semmilyen szervezet, politikai csoportosulás nem csatlakozott a rendezvényhez. Határozottan cáfolta, hogy valamelyik párt megbízásból szervezte volna a demonstrációt. Mint mondta, ez egy civil kezdeményezés. Hozzátette: a tiltakozást ő kezdeményezte, „pusztán azért, mert nem ért egyet a Gyurcsány-csomaggal". Gyurcsány-figurával tüntetők a Parlament előtt Fotó: MTI/Kovács Tamás A rendezvény időzítésével kap- mert az országgyűlés elé a jövő csolatban azt mondta: azért dön- héten kerül a Gyurcsány-csomag tött a július 4-i időpont mellett, tervezete. Megjegyezte: ez egy szimbolikus dátum, mert ezen a napon sokan a négy évvel ezelőtti, hídfoglalással egybekötött demonstrációra, vagy épp az amerikai függetlenség napjára gondolnak. A rendezvényen megjelent a Jobbik Magyarországéit Mozgalom több képviselője, a csoportot a szervezet Budapest XVIII. kerületi elnöke, Gönczöl András vezette, aki az MTI kérdésére elmondta, hogy az interneten olvastak az eseményről, illetve ismerőseiktől hallottak róla. A demonstráción felolvasták Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnökének levelét, amelyben támogatásáról biztosította a kezdeményezést. A tüntetésen felszólalt több civil személy, többek között egyetemista, vállalkozó. Amikor a szónokok Gyurcsány Ferenc nevét emlegettek, a jelenlévők füttyszóval, bekiabálással reagáltak. A résztvevők skandálva követelték a kormány lemondását. A Rákóczi-szobor melletti füves terület Parlament felőli oldalán állították fel a színpadot, az emelvényen elhelyezett molinón a következő felirat olvasható: „Hazugsággal szerzett hatalom visszaszáll a népre". A tömegben magyar, és árpád-sávos zászlókat lengettek, sokan transzparensekkel érkeztek. A táblákon egyebek mellett a következő feliratok olvashatók: „Nem állunk meg félúton, Gyurtsány-banda távozzon!", „Gyurcsány-csomag NEM! Kormányváltás - Igen! Igen!". Gyurcsány a honvédségről A miniszterelnök szerint el kell dönteni, hogy melyek a honvédség legfontosabb feladatai. Erről Gyurcsány Ferenc tegnap, a Magyar Honvédség feladatszabó értekezletén beszélt Budapesten. A Fidesz aggasztónak tartja, hogy a kormány tovább akarja csökkenteni a honvédség védelmi képességét. BUDAPEST (MTI) A miniszterelnök hangsúlyozta: nem kívánják a honvédség kapacitásainak széles körét fenntartani, ahhoz kell bátorság, hogy a honvédség eldöntse, melyek a legfontosabb feladatok. A NATO-hoz, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozásról szólva a miniszterelnök elmondta, hogy az ország „kikötött, a komp-Magyarország megtalálta helyét a világban". Szólt arról is, hogy a rendkívüli helyzetekben nagyobb szükség lesz a honvédségre. A miniszterelnök példaként az idei árvizet említette, ahol a honvédségnek fontos feladata volt a védekezésben. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, Magyarországnak fontos nemzeti érdeke, hogy a katonák ott legyenek a külföldi missziókban, köztük a Balkánon és Afganisztánban is. Lázár János, vásárhelyi országgyűlési képviselő, a parlament honvédelmi bizottságának fidcszes elnöke az MTI-nek azt mondta: a Fidesz megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a kormány a honvédség szétzilálására, szétverésére készül. - Az elmúlt 16 évben folyamatos átalakításon átesett honvédség nem bír ki több szervezeti reformnak álcázott szétverési kísérletet - tette hozzá. Mint mondta, aggasztónak tartják, hogy a honvédség védelmi képességeit tovább kívánja csökkenteni a kormány, a Fidesz meggyőződése szerint ugyanis ez veszélyezteti a magyar polgárok biztonságát. Lázár János közölte: arra hívják fel a kormány figyelmét, hogy a biztonságpolitikai kérdéseket nem rendelheti alá a csupán pénzügyi szempontoknak. Elindult a Discovery MTI/AFP/REUTERS Kétszeri halasztás után a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból elindult a Discovery amerikai űrrepülőgép, közép-európai idő szerint kedd este röviddel kilenc óra előtt. Az űreszköz úti célja a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás. Útját 12 naposra tervezik. Hét űrhajós - öt férfi és két nő - utazik az űrsiklón. Eredetileg szombat este kellett volna startolnia a Discoverynek, de akkor a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztották az indítást, majd huszonnégy órával később ugyanilyen okok miatt ismételten elnapolták a fellövést. PALYAZATI FELHÍVÁS A Szegedi Tudományegyetem (6720 Szeged, Dugonics tér 13.) NYILVÁNOS PÁLYÁZAT KERETÉBEN ÉRTÉKESÍTI a magyar állam tulajdonában és a Szegedi Tudományegyetem kezelésében álló, 6725 Szeged, Szabadkai út 5. szám alatti, 24 013/6. hrsz-on nyilvántartott, 50 290 m2 alapterületű, „kivett, udvar" megnevezésű ingatlanát. Az ingatlan per-, teher- és igénymentes. Ajánlati biztosíték: 37 200 000 Ft. A pályázati ajánlatokat zári, cégjelzés nélküli borítékban. „Szabadkai úti ingatlan" jelige feltüntetésével. 3 példányban (1 eredeti és 2 másolati példányban), magyar nyelven, személyesen, illetve meghatalmazott útján az SZTE Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. címére kell benyújtani. Ajánlattételi határidő: 2006. augusztus hó 7., 10 óra A közhiteles pályázati felhívás megjelenik a Magyar Közlöny Hivatalos Érlesitő 27 számának mellékletében 2006. július 5-én. Délmagyarország Í kk ONLINE ] TESZTEK V www.delmagyar.hu j \ A Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó HIRDETÉSI TANÁCSADÓT keres szegedi területre, csapatbővítés céljából. ELVÁRÁSAINK! • legalább középfokú iskolai végzettség • jó kommunikációs képesség ügyfél-orientáltság 4* jó szervezőkészség, kreatív gondolkodj): • célorientáltság • átlagon felüli teherbírás • saját személygépkocsi, mobiltelefon • számlaképesség AJÁNLATUNK: biztos megélhetés •!• magas kereseti lehetőség •!• képzés JELENTKEZÉS SZEMÉLYES TALÁLKOZÓ EGYEZTETÉSE A 30/456-12-84-ES TELEFONSZÁMON, július 7-ig, munkanapokon 9-14 óráig. Főszerkesztő: SZEI EY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDÚS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA |futó|, SULYOK ERZSÉBET |hír és információi, SÜLI RÓBERT |sport| • Délvilág szerkeagóségyexetó: BAKOS ANDRÁS ICsongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely!» Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Ttlcfon: 62/567-888. Títkáiság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat 62/567-882. Interneteim www.delmaKyar.hu • E-mail: szerkesztosegtodelmagyar.hu • 6X00 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1-3. TeEVfax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tél.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Til./fax: 62/213 198 6600 Szemes, Kossuth u 8 Tfcl. 63/401 -024. TEl./fjx 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11 Tel./fax: 63/481-010. • KJADjA ÉS ELÓFtZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetést igazgató: KONKOLY BÉLA tel 567 842, fax: 567.887 Hirdetésfelvétel 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. TEL: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67 Thlcfon: 62/466-847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ Tél 62/567-872, fax 62/567-884.Teriesztési vezető KÓTI ZOLTÁN Terjesztés 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 lingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1495 Ft |Délmagyarország|, 1395 Ft (Délvilág! • Árus tegesztés: Délhit Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133 025X {Délmagyarországi; ISSN 1416 0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.