Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-28 / 175. szám

8 • F E VÉTELI" PÉNTEK, 2006. JÚLIUS 28. A szegedi egyetem nappali tagozatán Felvételi ponthatárok A július 26-án meghatározott több mint négyezer ponthatárt még aznap éjjel nyilvánosságra hozták a wvm.felvi.hu internetes portálon. A korábbi évekhez képest csökkent a szakok száma - az úgy­nevezett Bolognai folyamathoz való kapcsolódásunk, a felsőok­tatás képzési szerkezetének átalakulása miatt. Lapunkban a Szegedi Tudományegyetem karain az idén indított szakok alapképzésben, nappali tagozaton megállapított pontszámait közöljük. Az első oszlopban az államilag finanszírozott képzés, a másodikban a költ­ségtérítéses oktatás ponthatárai szerepelnek. A listában a „ni" rövidítés azt jelenti: az adott szakot nem indítják. (Táblázatunkban az „osztatlan" megjelölés a hagyományos, ötéves képzésre, a „BA" rövidítés a „Bachelor", azaz a hároméves alapszintű képzésre vonatkozik.) Állam- és jogtudományi kar luhász Gyula tanárképző főisko­jogász (osztatlan) 126 93 lai kar munkaügyi és andragógia (BA) 123 80 társadalombiztosítási ének-zenetanár igazgatási (BA) 120 84 (főiskolai) 106 80 nemzetközi ének-zenetanár, tanulmányok (BA) karvezetés (főiskolai) ni ni 133 99 gyógypedagógus (BA) 119 80 politológia (BA) 120 84 óvodapedagógus(BA) 95 ni rajz (főiskolai) 90 80 Általános orvostudományi kar rekreáció-, életmód­fogorvos (osztatlan) 135 121 és egészségfejlesztés orvos (osztatlan) 134 121 (BSc) 120 80 romanisztika Bölcsészettudományi kar (román) (BA) 100 ni anglisztika (BA) 115 95 szlavisztika (szlovák) (BA) 112 ni germanisztika (BA) 85 95 tanító (BA) 93 80 informatikus tanító könyvtáros (BA) (német nemzetiségi) (BA) 101 ni 134 96 tanító (román keleti nyelvek és nemzetiségi) (BA) ni ni kid túrák (BA) 127 95 tanító (szlovák kommunikáció és nemzetiségi) (BA) ni ni médiatudomány (BA) 139 116 társadalmi magyar (BA) 120 82 tanulmányok (BA) 121 80 néprajz (BA) 120 80 testnevelö-edző (BSc) 10£ 80 ókori nyelvek és kultúrák (klasszika-Mezőgazdasági főiskolai kar filológia) (BA) 135 95 mezőgazdasági pedagógia (BA) 114 98 mérnöki (BSc) 91 96 pszichológia (BA) 138 122 vadgazda romanisztika (francia) mérnöki (BSc) 99 130 (BA) 110 85 romanisztika Természettudományi kar (olasz) (BA) 113 95 anyagmérnöki (BSc) 88 ni romanisztika biológia (BSc) 120 92 (spanyol) (BA) 116 112 fizika (BSc) 92 ni szabad bölcsészet (BA) 128 80 földrajz (BSc) 116 91 szlavisztika földtudományi (BSc) 112 91 (bolgárl (BA) 120 100 gazdaságinformatikus szlavisztika (BSc) 104 85 (orosz) (BA) 119 90 kémia (BSc) 87 ni szlavisztika környezettan (BSc) 107 88 (szerb) (BA) 102 90 matematika (BSc) 109 92 szlavisztika mérnök informatikus (ukrán) (BA) 110 ni (BSc) 101 85 szociológia (BA) 133 92 programtervező történelem (BA) 126 90 informatikus (BSc) 90 80 Egészségügyi főiskolai kar Zeneművészeti főiskolai kar ápolás és betegellátás énekművész, -tanár (BSc) 116 78 (egyetemi | 124 ni fagott (egyetemi) ni ni fuvola (egyetemi) 115 ni gordon (egyetemi) 78 ni gordonka (egyetemi) 120 ni hárfa (egyetemi) 120 ni harsona (egyetemi) 116 ni hegedű (egyetemi) ni ni klarinét (egyetemi) 118 ni kürt (egyetemi) 120 ni mélyhegedű (egyetemi) 118 ni oboa (egyetemi) ni ni orgona (egyetemi) 110 ni trombita (egyetemi) ni ni tuba (egyetemi) ni ni ütőhangszer (egyetemi) ni ni zongora (egyetemi) 112 ni magánénektanár, ének- kamaraművész (főiskolai) 120 ni zeneelmélet­szolfézstanár, karvezetés (főiskolai) ni ni fagott (főiskolai) 114 ni fuvola (főiskolai) 116 ni gitár (főiskolai) 118 ni gordon (főiskolai) ni ni gordonka (főiskolai) ni ni hárfa (főiskolai) 112 ni harsona (főiskolai) ni ni hegedű (főiskolai) 116 96 klarinét (főiskolai) 114 ni kürt (főiskolai) 118 ni mélyhegedű (főiskolai) 110 ni oboa (főiskolai) ni ni orgona (főiskolai) 106 ni trombita (főiskolai) 114 ni tuba (főiskolai) 120 ni ütőhangszer (főiskolai) ni ni zongora (főiskolai) 102 ni blockflőte (főiskolai) 127 ni csembaló (főiskolai) 110 ni egészségügyi gondozás és prevenció (BSc) 109 78 szociális munka (BA) 114 78 Élelmiszer-ipari főiskolai kar élelmiszer-mérnöki (BSc) 108 78 gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki (BSc) 101 88 mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki (BSc) 81 115 Gazdaságtudományi kar gazdálkodási és menedzsment (BA) 133 92 kereskedelem és marketing (BA) 132 92 pénzügy és számvitel (BA) 131 92 Gyógyszerésztudoniányi kar gyógyszerész (osztatlan) 124 89 Újabb lehetőség: a pótfelvételi A vonalhúzás éjszakáján, július 26-án nemcsak a ponthatárokra és arra derült fény, hogy ki hová nyert felvételt, hanem arra is, hogy melyik intézményekben és milyen szakokon van még „üresedés", azaz hová lehet még pótfelvételizni. A nyári, avagy pótfelvételi egy újabb lehetőség azok számára, akik nem nyertek felvételt egyik megjelölt intézménybe, szakra sem. A „választékról" a ponthatárok megállapítása után kaphatunk képet. A pótfelvételivel kapcsolatos legfontosabb tudni­való, hogy csak azok jelentkezhetnek, akik a nor­mál eljárásban nem nyertek felvételt, illetve az idén még nem adtak be jelentkezési lapot. Az eljárás különleges volta és rövid határideje miatt csak egy intézménybe és egy szakra lehet jelentkezni - olvashatjuk a felvi.hu honlapon. Erre a célra külön A lap készül, NYÁRI FELVÉTELI felülnyomással, amelyet az adott fel­sőoktatási intézménytől lehet beszerezni térítés­mentesen, a szükséges B lappal együtt. A rend­.kívüli felvételi eljárásban a lapok beadása előtt be kell fizetni a felvételi eljárás A laphoz tartozó alapdíját, valamint a B laphoz tartozó intézményi díját (3000-3000 forint). Mindkét jelentkezési lapot közvetlenül a fel­sőoktatási intézményhez kell eljuttatni, 2006. augusztus 11-éig. Utóbbihoz csatolni kell azokat az iratokat, bizonyítványmásolatokat, amelyeket az intézmény a Felsőoktatási felvételi tájékoz­tató 2006. című kiadványban megjelölt. 302 millió forintot zárol a minisztérium Érvágás az egyetem költségvetésén Háromszázkétmillió forintot zárol a Szegedi Itidománwgvetcm költségvetéséből az Oktatatási és Kulturális Minisztérium. De nem adott írás­beli garanciát arra, hogy ezt az összeget jövőre vis­szakapja az intézmény. A rektor szerint a tárca lépése nehéz helyzet elé állítja az egyetemet. Augusztus 1 - jétől az esztendő végéig összesen 302 millió forintot zárol az Oktatási és Kulturábs Minisztérium (OKM) a Szegpdi Tudományegyetem (SZTE) költségvetéséből. Az összeg egy kisebb (példáid a zeneművészeti) kar éves költségvetésének felel meg Ez része egy intézkedéscsomagnak, ugya­nis a tárcának összesen közel 5,8 milliárd forintot kell az állami költségvetés számára előteremtenie. Az SZTE-t súlyosan érintő megszorításról a rek­tor a minisztérium egy főosztályvezető-helyettese által aláírt levélből értesült. Levelében az OKM nem biztosítja az intézményt arról, hogy a most zárolt miihókat a következő évben visszaadja. Kérdés, az elfogadott egyetemi költségvetésben hogyan érvényesíthető ez a 302 milbó forint. - Amennyiben ez a forrás végleg eltűnik, akkor nem fair a fer (azaz a fejlesztési részhozzájárulás) ­fogalmazott Szabó Gábor rektor - A fejlesztési részhozzájárulás bevezetésével ugyanis akkor értek egyet, ha az egyetem állami költségvetési támo­gatása stabilan így marad. Méltatlan lenne ugyanis, hogy a hallgatók által befizetett fért a gáz és az vil­lamos energia ára növekedésének kompenzációjára kellene használnunk, s nem a diákok ösztöndíjára és az egyetem fejlesztésére. Az egyetem másik prob­lémája, hogy míg tavaly jelentős volt a pénz­maradvány, addig idén ez nem várható, mert nagy beruházásokat végzünk. Ú. I. Családi események SZEGED HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Rutai Attila és Nagy Mónika Mária, Horváth Attila és Beretka Tünde Zsuzsanna, Szél János és Tóth-Pözsi Mária Zsuzsanna, Weigert Ádám és Juhász Éva, Má­gori Attila és Dandé Éva Vanda, Püspöki László Gábor és Varga Zsuzsanna, Kapitány Róbert és Lázár Edina, Horváth Gábor és Kókai Klára, Mészáros Norbert József és Dudás-Szabó Réka, Czirják Attila Balázs és Vas Anita Éva, Kollár Zsolt és Lippai Erika, Kónya Zsolt és Kovács Melinda, Bakai Csaba és dr. Török Edina, Bóta Emil és Kunszabó Anikó Irén, Papp Csaba és Czapp Haj­nalka, Szekeres Árpád és Károlyi Ildikó. SZÜLETETT Debreczeni Albertnek és Oro­vecz Anita Brigittának Albert Zoltán, Nagy Zoltánnak és Hor­váth Katalinnak Dávid, Antalfi Miklós Gábornak és Martonosi Mariannának Zsübett Tifani, Majos József Norbertnek és Tóth Ágnesnek Petra, Zelei Sándornak és Csámpai Móniká­nak Anita Erzsébet, Szretykó Zoránnak és Heszler Ildikó Má­riának Amand, Dr. Hum László­nak és Palatitz Borbálának Fé­lix, Bazán Istvánnak és Bogár Ágnesnek Bendegúz, Kubát Ba­lázsnak és Varga Rita Gabriellá­nak Zorka Luca, Bódi Lászlónak és Szabó Katalinnak Hanna, Bá­rányi Józsefnek és Pataki Anikó­nak Bettina, Mesterházy Csaba Ákosnak és Molnár Edit Kriszti­nának Anna, Schmall Roland­nak és Pinkovics Tündének Szo­lanzs, Magyar Tibor Zoltánnak és Újvári Ágnesnek Tibor Áron, dr. Horváth Ákosnak és Aradszky Montika Leának Kop­pány, Pipicz Lászlónak és Giliga Tímeának Tamás, Bársony Csa­ba Gábornak és Savanya Ildikó Évának Máté Csaba, Fenyvesi Tamásnak és Borbás Tímeának Zsófia, Molnár Károlynak és Ja­nicsek Mariannának Mihály és Orsolya, Takó Tibor Gábornak és Sárközi Saroltának Zsófia, Kovács Bélának és Antal Anikó­nak Bálint Balázs, Zádori Károly Balázsnak és Elő Magdolnának Eszter Panna, Gólity Zoltánnak és Hambalkó Hajnalkának An­dor, Táborosi Zoltánnak és Lázár Mariannának Brigitta, Ba­log Sándor Zoltánnak és Oláh Krisztinának Aliz, Hegedűs Csabának és Tóth Csilla And­reának Máté, Vincze Józsefnek és Kontár Katalinnak Gergő Oli­vér, Győri Róbertnek és Búzás Mártának Milán, Simon-Jójárt Imrének és Pintér Renáta Szil­viának Bence, Kaponya Zoltán­nak és Háncs Henriettának An­gelika, Németh Lászlónak és Pa­kó Mónikának Gergő, Joó And­rás Mátyásnak és Maróti Szilvi­ának Luca, Jójárt Attilának és Szabados Dominikának Lotti Lili, Pethő Pál Zoltánnak és Jó­szai Katalin Edinának Hanna, Oltványi Gyula Lászlónak és Módra Enikőnek Bence, Desze­csár Tomiszlávnak és Kubato­vics Gyöngyinek Dorotea nevű gyermeke. MEGHALT Korom Anna, Hajrán Istvánné Risch Erzsébet, Herczeg Mihályné Borbola Mária, Purger Szilvcszter­né Pap Anna, Szabó János, Nagy Tibor, Gulyás József, Hajdú Péter, Kis Gyula, Vass Ferencné Man­dász Mária, Bertók István Jánosné Kádasi Julianna Klára, Kisházi Fe­rencné Szlovencsák Rozália, Ná­dasi Róbert Sándor, Váczi Sámuel Sándorné Kovács Terézia, Paragi Péter Pál, Koromné Kováts Piros­ka, Kabók Miklós Lajosné Mihály Margit Terézia, Tenyeri Lászlóné Nagyiván Anna Rozália, Kovács János, Hübsch Gyuláné Fazekas Terézia, Bagi István, Szél Béla, Ki­rály János, Keszék János Ferenc, Joó István, Bera Sándor, Bárányi Imréné Cserha Erzsébet, Gonda Ferencné Góg Rozália. MAKÓ HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Barta Krisztián és Kádár Ágnes, Mezei Emil és Sztojkó Anikó, Ve­réb Zoltán és Rozsnyai Tímea, Kiss Zoltán és Luczó Erika, Bör­csök Zoltán és dr. Dobra Mariann. SZÜLETETT Lupui Bélának és Bozsik Anná­nak Béla, Savanya Zsoltnak és Bárdi Gabriellának Réka Gabriel­la, Naszradi Lászlónak és Balogh Edina Katalinnak Barbara, Gradi­naru Ion-Cristinnek és Kiss Rená­tának Klaudia Renáta, Gesztesi Zoltán Mihálynak és Borsos And­reának Roland, Tari Endrének és Fehér Erikának Endre nevű gyer­meke. MEGHALT Kerekes Istvánné Varga Viktória (Apátfalva), Bíró Sándorné Szilvási Ilona (Magyarcsanád), Farkas Fe­renc (Királyhegyes), Varga János, Sipos Ferenc, Papp Imre, Dóczi Já­nos, Mészáros Sándor, Vilmá­nyi-Kiss László, Kovács József. CSONGRÁD HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Keller Péter és Szeri Ágnes. MEGHALT Szeri Illés, Varga Istvánné Balá­zsa Franciska, Mencser Ida. SZENTES HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Bőr József és Szabados Mária, Pozsár János és Farkas Éva, Ök­rös Sándor és Török Márta. SZÜLETETT Haviarik Józsefnek és Török Krisztinának Anna, Székely Zol­tánnak és Botos Mariannának Zé­tény, Czuczi Imre Zoltánnak és Kátai-Tóth Erikának Zoltán Mi­hály, Kiss Bálintnak és Mol­nár-Farkas Olgának Bálint Balázs, Völgyi Ferencnek és Kása Niko­lettnek Adrián Ferenc, Ludányi Andrásnak és Ternai Szilviának Lóránt, Varga Csabának és Bar­tucz Tündének Csaba Dániel, Tarnóczi Józsefnek és Janó Évának Judit, Kovács Zoltán Lajosnak és Bujdosó Évának Anna, Bozó Fe­rencnek és Jakab Mártának Va­nessza, Molnár Jánosnak és Ugrai Erzsébetnek János, Nagy Zsolt­nak és Tóth Klárának Fanni, Ko­vács Ferencnek és Nagy Gabriellá­nak Enikő Csenge, Varjú Róbert­nek és Kádár Évának Patrik, Kádár Károlynak és Pap Krisztinának Zi­ta, Varga Leventének és Oprescu Smaranda Anetának Dávid, Ká­tai-Benedek Imrének és Tóth Beá­tának Hanna Beáta, Kalász Zsolt Lászlónak és Nagy Erikának Zsolt Péter, Forgó Gábornak és Vas Beá­tának Nóra nevű gyermeke. MEGHALT Iványi Józsefné Détár Mária, Törőcsik Imre, Mátyás Jánosné Veres Etelka, Szabó József (Nagy­mágocs), Újszászi István (Csong­rád), Kátai-Benedek Imre (Csong­rád), Atkári Dezsőné Varga Etelka (Csongrád), Szegvári József (Mindszent), Sebestyén István (Csongrád), Nagy Imre (Gádoros). VÁSÁRHELY HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Torjai Erzsébet és Herczeg Ti­bor. SZÜLETETT Kéki Zoltánnak és Makula Dó­rának Tamara, Lili Vörös Zsolt­nak és Zaka Anikónak Bettina, Szabó Ferencnek és Király Enikő Katalinnak Regő László, Lengyel Zsoltnak és Szűcs Andreának Laura, Csengeri Imrének és Mó­nus Évának Viktória, Pál László­nak és Biró Krisztinának Dávid Kornél, Tóth Miklósnak és Restár Tündének Miklós, Füvesi Sándor Andrásnak és Földházi Mártának Levente Sándor nevű gyermeke. MEGHALT Nagy Béla, Horváth Mihály­né Balog Mária, Farkas István­né Kuklis Mária, Király Endré­né Győrfi Erzsébet (Mind­szent), Hódi Gyuláné Biczók Klára, Török István, Tóth Fe­rencné Oláh Zsuzsánna, Fekete Sándor, Rigó József (Mind­szent), Csurgó Istvánné Lantos Viktória (Mindszent), Csanki Bálintné Fruzsa Etelka Katalin, Zsarkó István, Nagy Lászlóné Pitzer Ida, Antal Mihály (Mindszent), Dr. Kovács Lász­lóné Csanádi Magdolna, Palócz Lajosné Kis Eszter, Illés Ilona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom