Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-21 / 169. szám
KAPÓS AZ SX-4 A Suzuki nyolcmilliárd jent (I S,3 milliárd forintot) tervez beruházni Magyarországon, cél a termelés 76 százaiékos bővítése. A gyár 2008-ra évi 300 ezerre akarja növelni a termelést magyarországi üzemében a jelenlegi 170 ezerről - erősítette meg minap a külföldi eladásokért felelős igazgatótanácsi tag, Ono Hirotaka. Már jövő januártól évi 220 ezer | autót akarnak gyártani Magyar| országon, ehhez ezerrel növelik j az alkalmazottak létszámát. A Suzukinál a bővítést egyebek között a SX-4-es modell iránti nagy, jelenleg nehezen kielégíthető kereslettel magyarázták. E modell európai értékesítési célját évi 60 ezerre növelték a korábbi 40 ezerről. Az SX-4-esek egy részét japánból szállítják Európába, ám ennek lehetősége korlátozott, mert a japán telephelyek is teljes kapacitással termelnek már. Az SX-4-es társfejlesztője, az olasz Eiat, amely Sedici néven árusítja ezt a kocsit, ugyancsak öthavi elmaradásban van a megrendelések teljesítésével. A Fiat 30 ezer Sedici eladására számít az idén a korábban vá. t 20 ezer helyett, ez is indokolja a kapacitás bővítését a magyar Suzukinál. Az elmúlt években az MS 149 ezer gépkocsit értékesített, ebből a magyar piacon 39 ezer talált gazdára, 16 százalékkal több, mint 2004-ben. Az export aránya 74 százalék volt, ami I 10 ezer autót jelent. Swiftböl 18 ezer 385, Ignisböl 14 ezer 498,Wagon R+-ból 1848, egyéb és importmodellekböl 4389 személygépkocsit adtak el - a piacvezető Suzuki részesedése mintegy 20 százalékos Magyarországon. A Magyar Suzuki Zrt. tervei szerint az idén 170 ezer autó készül Esztergomban, ebből várhatóan 132 ezret külföldön, 38 ezret Magyarországon adnak el. Belföldön - az importtal együtt 40 ezer autó eladását tervezik. A Swift újszerű, kifejezetten európai igényekre koncentráló fejlesztése beváltotta a hozzá fűzött reményeket. J i glfljlgl J i ,1 ,1 ÉÉB^s^á / « MINDEN, AMI AUTÓVAL KAPCSOLATOS AUTÓKERESKEDELEM - AUTÓÁPOLÁS - SZERVIZ Erőltetett menetben is hat liter alatt a Skoda Fabia kombi dízele TAKARÉKOS ÉS DINAMIKUS Kipróbáltuk a Skoda Fabia kombi hetven lóerős dízelváltozatát.arra voltunk kíváncsiak, hosszabb távon, hétköznapi forgalomban mit tud. A hétköznapból azután hétvége lett, a normált tempó helyett pedig gyakran erőltetett menet, illetve dugóban araszolás váltogatta egymást, miközben szinte végig ment a légkondicionáló. Az 1850 kilométeres horvátországi retúr alatt, jól megpakolva is hat liter alatt maradt a fogyasztás, ami dicséretes. Hétvégén ne induljon útnak - olvastuk „kedvcsinálóként" június utolsó harmadában az egyik országos napilapban, néhány nappal az indulás előtt.A hétvégi turnusváltáshoz azonban hétvégén kell indulni, a hajnali Szeged-Barcs ment is nettó három óra alatt, s utána az autópályát is viszonylag gyorsan el lehetett érni. Csak Zágrábot elhagyva kezdtek szaporodni az autók, de jó tempóban ment mindenki az első alagútlezárásig, ahol azonban egy órába került öt kilométer - persze a tűző napon, fekete autóban, végig légkondizva. Ez még egyszer megismétlődött, akkor három kilométerhez kellett fél óra.Alagútlezárásból visszafelé már csak a rövidebb változat volt, viszont meg kellett mászni egy óriási hegyet: 28 Celsius fokról indultunk, fent a magasban már csak 20 fok volt, utána persze az autópályán inkább 150-nel mentünk, mint 140-nel, próbálva behozni a lemaradást. Igazán normál menet némi autópályás sebességtúllépéssel - csak a Letenye-Balaton-MO-ás-Szeged szakasz volt, itt viszont simán 5 liter alatt maradt a fogyasztás. Összesen 1850 kilométer alatt 110 liter gázolajat tankoltunk az Ikesz Autó Kft. kombijába, ami dicséretes fogyasztásnak minősíthető. A hetven lóerő talán kevésnek tűnik, ám a szívódízel Eosztályos Mercedes és a szinte új Toyota Corolla közé beékelődő Fabia egész úton állta a próbát, mi több, dinamikában verte is a már nem éppen fiatal Mercedest. Ez főleg abban mutatkozott meg, hogy hosszabb emelkedők végén rendre utolérte a „felvezető" csillagos autót. A háromhengeres, 1422 köbcentis turbódízel motor 70 lóerős, maximális nyomatéka 155 Nm, ám ez már 1600as fordulattól kezdve a vezető rendelkezésére áll.A kocsi végsebessége 164 knvöra, nulláról 100-ra 15,8 másodperc alatt gyorsul fel.A fogyasztás gyári adatai: országúton 4,1, vegyes használatban 4,7, városi forgalomban 5,9 liter. Ezt az általunk mért adatok alapján minden további nélkül tudja a Fabia. Amit még tud, az a jól pakolható csomagtér. A 438 lehajtott üléstámlával 789 - literes térfogat ugyan még nem lélegzetelállító, viszont annál jobban kihasználható, könynyedén befogadja a két felnőtt plusz két gyerek egyhetes nyaralásához szükséges „motyót". Úgy, hogy utána semmi sem zavarja a hátsó kilátást. A Fabia jól vezethető, egyenesfutása, úttartása, kanyarstabilitása megfelelő, a szervokormány optimális rásegítésű, a fékek nem hajlamosak a melegedésre. Az ötsebességes váltó jó kiosztású, könnyen kapcsolható, a motorhangból kevés szűrődik be az utastérbe. A kocsi nehezen kategorizálható, ehhez képest a helykínálatra sem lehet panasz. A Fabia kombi alapáron hárommillió forint, igaz ezért az 1,2-es benzinmotorral kapja a vevő. A dízel 3,7 millióról indul, a legfelszereltebb Elegance 4,1 millió. Ár/értékarányt tekintve akkor igazán jó vétel, ha sokat megyünk vele, vagyis kiautózzuk belőle a dízelfelárat. K.A. S1MW CUVta - (CVUtMOtft NACVHMO A nagy sikerre való | tekintettel július 31-ig meghosszabítva! m Indulj nyaralni biztonságban egy új, klímás, ABS-es és sok családi extrával felszerelt Skoda Fabia Combi-val! Most csak havi 22 400,- Ft-ért a tiéd lehet! A h/HkonstuAtiO 154b önecóveLtS évi egysml egyedi tórtevtórészfet befizetésével érvény*^ THM. 896 A Tirfirttty Autóhúz és a Por»hé»h ingáiia által meglAtk-tett .Hu lók Össze ftcm vonhatóak! A képen extra lchz wrHtséjcű modell látható Kombinált átlagfogyasztás 5.6-10.41/100 km • CO,-kibocsátás: 151-262 g/km TÁRKÁN Y Autó NÁLUNK MINDIG TÖBBET KAP Az ön SKODA Márkakereskedője. Makó, Aradi út 62. Tel.: 62/510-666 Szeged, Szóregi út 46-50. Tel.: 62/555-666 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 178., Tel.: 62/533-333 www tarka n'yautohu /C^" SZEGED, KOLLÉGIUMI ÓT 6. • TEL.: 464-014 • FAX: 464-020 PBSTÜ TÓ * MOM1: 30/51-52-529 • SZEMÉLY- ÉS TEHERGÉPKOCSI! JAVÍTÁSA SZOLGÁLTATÁSAINK: • Alsó- és felsőmosás • Eredetiségvizsgálat • Felkészítés műszaki vizsgára • Környezetvédelmi vizsgálat • Kormánygeometriaellenőrzés • Lengéscsillapítók vizsgálata • Fékek műszeres ellenőrzése • Karambolos javítás • Javítási munkák • BAR emelőhátfalak javítása és szervizelése GÉPJÁRMŰVET VESZ VAG Y ELAD? Végeztesse nálunk járműve eredetiségvizsgálatát! J TEHEROÉPJÁRHŰ aikatrésiw Tol.: nyugati gépjármű: 553-101, -102 keleti gépjármű: 553-103, -104 Kft. Sxfé, Koíurth Lift un. mum^w f.Llfift L. IKESZ Autó: A megbízható megoldás AUTÓMENTÉS, SZERVIZÜGYELET AZ IKESZ Autó-nál! IKESZ Autó melléklet 2006. július Annál nincs bosszantóbb dolog, amikor valakinek lerobban az autója. Ilyenkor jön a kapkodás, a telefonálgatás, a dühöngés. Azonban a Skoda-tulajdonosokat ezektől a bosszúságoktól az IKESZ Autó Kft. megpróbálja megkímélni. A balszerencsés autós teendőiről Szabóhangya János szervizvezetőt kérdeztük. Mit tegyen az a Skodás, akinek váratlanul elromlik az autója? Először is a szervizfüzetet lapozza fel, mert abban megtalálhatja a munkafelvevőjének, vagy a szervizvezetőnek a telefonszámát. Ezeket a számokat munkaidőben nyugodtan felhívhatja az autós, munkatársaink azonnal segítenek. Munkaidőn kívül egy ügyeleti telefonszámot kell felhívni. Ekkor egy szervizautó áll a rendelkezésre, amely kimegy a helyszínre és megpróbál segíteni. Az ügyelet telefonszáma: 30/655-5097. Általában ilyenkor milyen hibák fordulnak elő? Igazából nem lehet általánosítani. Egy nagyon összetett szerkezet az autó amely magában hordozza a meghibásodás lehetőségét. Természetesen a gyártók ezt igyekeznek elkerülni, de előfordulhat műszaki hiba. A szolgáltatás csak a garanciás autókra vonatkozik? Természetesen nem csak a garanciás autókra vonatkozik, hanem bármilyen Skodára, VW-re és KIA-ra. Ez a szolgáltatás csak Szegeden vehető igénybe? Szegeden és vonzáskörzetében. De minden új autó vásárlónak jár az úgynevezett mobilitás garancia, a Europassistance szolgáltatás. Ennek keretében mind külföldön, mind belföldön olyan telefonszámok állnak rendelkezésre, amelyeket felhívva a bajba jutott autós segítséget kaphat. Ez azt jelenti, hogy Szegeden az IKESZ Autó Kft.-t kell hívni, míg az ország mást pontjáról, valamint külföldről az Europassistance szolgáltatást? Ez így van! De az is igaz, hogy mindenképpen érdemes felhívni bennünket, mert sok esetben a hiba telefonon keresztül is elhárítható. Természetesen itt nem egy hengerfejtöm ítés-cserére gondolok, hanem ennél sokkal kisebb meghibásodásra. Azt mindenképpen el tudjuk mondani, hogy az autóval el lehet-e menni a legközelebbi szervizig, vagy nem szabad nekiindulni a további útnak. Mennyibe kerül ez a szolgáltatás? Ha olyan ügyfélről van szó, aki nálunk vásárolta autóját, vagy nálunk szervizeltet, az bennünket természetesen Szegedről, illetve vonzáskörzetéből ingyenesen hívhat. A Europassistance szolgáltatásnak pedig évi dija 4640 Ft + áfa. IKESZ Autó A megbízható megoldás Telephely: 6728 Szeged, Dorozsmai út 48. Tel.: 62/554-890, Fax: 62/554-899 www.ikeszauto.hu Szabóhangya János Szervizvezető Tel.: 30/619-7940 Autómentés. t Tel.:30/655-5097 skodaszerviz@ikeszauto.hu 14 A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG HAVONTA MEGJELENŐ KERESKEDELMI MELLÉKLETE • 2006. július 21., péntek