Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-19 / 167. szám
SZERDA, 2006. JÚLIUS 19. • AKTUÁLIS" 5 Tovább bonyolódik a vásárhelyi politikai botrány Rummel Rapcsákra hivatkozott A fiúk állítják: az újszentiváni képviselő megverte őket Négy gyerek, öt pofon Rummel József - Hernádi Gyula vásárhelyi szocialista polgármesterjelölt kampányfőnöke - nem akar a múltjáról bővebben nyilatkozni, így nem mondja meg, bocsánatot kért-e már azoktól, akiket munkája során nehéz helyzetbe hozott. Az egykori III/III-as és hírszerzőtiszt tegnap azt állította egy tévéműsorban, hogy Rapcsák András és a Fidesz is felkérte tanácsadónak. Lázár János szerint Rummel környékezte meg Rapcsákot. MUNKATÁRSUNKTÓL Tovább bonyolódik a vásárhelyi politikai botrány, amely akkor robbant ki, amikor nyilvánosságra került: Hernádi Gyula vásárhelyi szocialista polgármesterjelölt kampányfőnöke, Rummel József állambiztonsági tiszt volt a rendszerváltás előtt. Rummel tegnap szűkszavúan vallott állambiztonsági múltjáról az m 1 Napkelte című műsorában. A kampányfőnök lapunknak ismerte el először, hogy a rendszerváltás előtt a titkosszolgálatnál dolgozott III/III-as, III/II-es és III/I-es tisztként. Elmondta, hogy története huszonhat évvel ezelőtti keltezésű, s „nem egy szűk baráti kör tudta, hogy a titkosszolgálatnál dolgozott; nem tartotta titokban." A nyolcvanas évek elején pedagógusként kezdett dolgozni. Rummel szükségszerű lépésnek nevezte, hogy az ügyosztály embere lett. A kampányfőnök beszélt arról is, hogy nyolc éve a néhai Rapcsák András hozzá küldte kampánytanácsokért Lázár János jelenlegi polgármestert. Elmondta, ismerték a múltját, tudták, mivel foglalkozott. Arról is szólt, hogy néhány hónapja a Fidesz megkereste, legyen a kampánytanácsadójuk. Lázár János Rummel József tévés nyilatkozatára reagálva lapunknak elmondta: Rummel környékezte meg Rapcsák Andrást, s próbált az akkori kereszténydemokratavezető közelébe férkőzni, ám Rapcsák ismerte a múltját, így eltávolította a környezetéből. A vásárhelyi polgármester ugyanakkor azt is közölte, hogy ő nem találkozott Rummellel. „Rapcsák András elmondta nekem, hogy mivel foglalkozott korábban Rummel." Lázár nevetséges kijelentésnek tartotta azt, hogy néhány hónappal ezelőtt a vásárhelyi Fidesz HAVASI SEJTET, RUMMEL CÁFOL - Az álhírterjesztéshez, a megtévesztéshez is érteni kellett egy III/III-as tisztnek, Rummel Józsefnek. Ezek a módszerek pedig visszaköszönnek a közelmúlt vásárhelyi eseményiben, a feleségveréses közvélemény-kutatásban vagy a szórólapok terjesztésében - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Havasi Katalin, a Fidesz helyi elnöke. Rummel József ezzel kapcsolatban azt mondta érdeklődésünkre, hogy semmi köze ahhoz, amikről Havasi Katalin beszélt. felkérte volna kampánytanácsadónak Rummelt. Havasi Katalin, a párt városi szervezetének elnöke is ezt erősítette meg. Rummel József pénteken azt ígérte kollégánknak, hogy nyilatkozik az ügyben lapunknak. Szerettünk volna többet megtudni a múltjáról, miért lett titkosszolga, kiről adott jelentést, bocsánatot kért-e már azoktól, akiket nehéz helyzetbe hozott, ám a kampányfőnök tegnap annyit közölt, hogy a múltjáról már nyilatkozott lapunknak, mást nem kíván mondani. A tévében mondottakat megerősítette. Elmondta: Rapcsák András felkérte tanácsadónak, többször is találkozott vele, mint ahogy Lázár Jánossal is. A néhai polgármester autóját és Lázárt is gyakran látták, láthatták a szomszédai a lakása előtt - jegyezte meg. Azt nem árulta el, miben volt a néhai városvezető segítségére. Rummel amellett is kitartott, hogy a közelmúltban a Fidesz felkérte tanácsadónak. Rummel József a tévében. Szerinte a Fidesz is tanácsadónak akarta szerződtetni Fotó: Napkelte Folytatás az 1. oldalról - Józsi nem szokott hazudni, de a biztonság kedvéért nund a négy gyereket külön-külön hallgattuk meg. A fiúk nem szentek, de ami történt, felháborító. János leszidhatja őket, de meg nem verheti - magyarázza az egyik kisfiú, Berg József édesanyja. - Nem ez volt az első eset, egyszer engem is megrángatott Pokornyi bácsi - jelenti ki Szilágyi Sándor, aki a mostani esetből kimaradt, de szintén a baráti társasághoz tartozik. A Berg szülők azt mondják, szörnyű, hogy a saját falujukban nem tudhatják biztonságban a gyerekeiket. Arra a kérdésre, hogy szerintük mi oka lehetett a képviselőnek a verekedésre, a fiúk azt mondják: a férfi azzal gyanúsította őket, hogy csővel ütötték, kővel dobálták, azaz rongálták a fülkét. Dragan, Józsi és Árpi „szembesítésre" is hajlandó, elsétálunk a telefonfülkéig, és ott mutatják: nincs rajta sérülés. A történet még péntek este folytatódott. Dragan édesapja személyesen akarta megbeszélni a képviselővel a dolgot, ezért fiával együtt elment hozzá. Azt mondja, Pokornyival eleinte vitatkoztak, majd a képviselő közölte vele, ha nem tetszik, ami történt, ő is kaphat. - Nekem nem tetszett. János nekem jött, és sajnos kapott egy pofont. Másnap kerestek a rendőrök azzal, hogy feljelentett. Pokornyi szerint azonban Dragan nem a fiával, hanem egy verőlegénnyel érkezett, aki nem szállt ki az autóból. A képviselő azt mondja, a dühös apuka szó nélkül nekirontott, és megverte őt. Hangsúlyozza: a gyerekek, főleg a kis Dragan nehezen kezelhető, sok a baj velük. Ezzel egyetért szomszédja, a hirtelen felbukkanó Peszlánszki Sándor is. A képviselő története így szól: a gyerekek PVC-csővel verték a fülkét, s erre ő felriadt. Azt hitte, hogy a telefon közelében lévő boltját rongálják, ezért kiment az utcára. A fiúkat nem verte meg, csak meglegyintette őket. Különben is, mit keresnek a gyerekek este 10-kor az utcán? - kérdezi, majd hozzáteszi: szereti a gyerekeket, a történtek pedig már a rendőrségre tartoznak. GONDA ZSUZSANNA Nehezen kezelhető ez a négy fiú - mondta a képviselő Fotó: Segesvári Csaba Mártélyi remények Katasztrofális károkat szenvedett a mártélyi üdülőterület amiatt, hogy közel egy hónapig víz alatt állt. Szinte minden nyaralót megrongált a víz. Mentik a menthetőt a mártélyi üdülőtulajdonosok a közel egy hónapig tartó árvíz után. Károsodtak a nyaralók, és aki időben nem tudta kimenteni a berendezést, búcsút vehet tönkrement bútoraitól, háztartási készülékeitől is. A tulajdonosok sem pihenésre használják mostanság üdülőjüket, hanem látástól vakulásig dolgoznak a károk helyreállításán. Akad nyaraló, amelynek emeleti helyiségeiben is méter magasan állt a víz majd egy hónapig. A vásárhelyi önkormányzatnak is mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen az utak és a strand rendbehozatala is rengeteg munkát és pénzt igényel. Autós üldözés Tápén Beszakadt az út, bűzlik a szemét, információ sehol Újul a bolt, csúful a tér Felújítják a Csillag téri ABC-t. Az boltépítők közben tönkretették a vadonatúj kispiacot, a nemrég elkészült bicikliutat, és bűzlő szemétdombot csináltak a parkolóban. A máskor élénk Csillag téri mögötti kispiacon minap reggel alig lézengett néhány vásárló. Két hét szünet után két hónapig élvezte a környék a dekoratív árudákat, most a Spar átalakítása újabb másfél hónapra betett az árusoknak. Az élelmiszerboltnak talán éppen ez a leggyérebb forgalmú időszaka, de pont akkor kezdtek építeni, amikor az ABC környékének szépítése elkészült. - Negyede a forgalom a nyáron szokásosnak, kiesik a gyümölcsszezon. Mire visszaszoknak a vásárlók, vége a paradicsomnak, lemegy az őszi- és a sárgabarack legyintett standja mögül Barátné Dimovics Edit, csak a bolt tátongó doboza néz rájuk. Alig árult valamit az elmúlt hetekben Zsótér János. Bosszankodva mondja, csak azt kérdezi meg nála egy-egy tévelygő, hol talál a közelben bankautomatát. Mert az ABC bejáratával és üvegfalával együtt a kártyás pénzkiadót is elvitték. Tájékoztató sehol, az árusok az orrunk előtt igazítják útba Bera Mártont. Szájhagyományból tudják mondani a férfinak, legközelebb az Olajbányász téri postán lehet pénzt kivenni, de négy után és hét végén már csak a Retek utcai áruház mellett. Redentzkiné Tóth Éva hírlapos hiába rendelte meg az újságokat, mivel se ABC, se piac, se bankautomata, nem jár felé a madár se. Nemrég felállt a bódéja elé a járdára egy szállítókamion, ki sem látott. És nem is a panoráma az igazi gond, hanem hogy a nehéz szállítójármű alatt megrogyott az új bicikliút, beszakadt a csatorna. Benézünk, az üzlethelyiségben sürögnek a munkások. Rakják a járólapot, polcsorokat állítanak be. A tetőn is dolgoznak, az oldalfal még nyilván ezután kerül a helyére. A biztonsági őrök maMEGSPÓROLTAK A VÁLASZT Két napig vártuk a választ a Spar kommunikációs vezetőjétől az írásban feltett kérdéseinkre. Nem tudtuk meg: mit csinálnak pontosan? Mikorra készül el? Visszaállítják-e a bankjegy-automatát? Hogyan rendezik a kivitelezőik okozta károkat? gyarázzák, az üzlet a hónap végén nyit, addigra mindenkinek el kell készülnie. Megyünk a bolt mögötti parkolóba. A szelektív kuka mellett barakk a munkásoknak. És szemét mindenfelé, a bokrok alján rothadó darált hús nejlonban, arrébb tejeszacskók, mellette félig telt flakonok. Förtelmes a szag. A pizzériában megtudjuk, hogy legalább a lakók azért néha takarítanak. Aki már nem bírja elviselni a bűzt és a látványt, fogja, és összeszedi a szemetet. Már nagyon elegük van a boltfelújításból. DOMBAI TÜNDE Menekülő autó kerekére lőttek a rendőrök tegnap Tápén. A faluban többen látták, hogy egy Audit üldöznek először a főutcán Szeged felé, majd vissza. MUNKATÁRSUNKTÓL Igazoltatni akarták a rendőrök két személygépkocsi vezetőjét tegnap Tápén. Az egyik sofőr a rendőrautónak akart hajtani, a másik a kiszálló rendőrök felé ment - áll a rendőrség közleményében. Egy rendőr a szolgálati fegyverével az egyik autó kerekére lőtt, a sofőr azonban elmenekült. Később a rendőrök a gépkocsit megtalálták - írta tegnap Tuczakov Szilvána sajtószóvivő. Ennél többet a helyszíni szemle végéig - mely lapzártánkkor még tartott nem mondhatott. A tápaiak közül többen látták tegnap délután, hogy egy sötét színű Audit üldöznek a rendőrök Tápén, a Budai Nagy Antal, illetve a Honfoglalás utcában. Szűcsné Fodor Ildikó a főutca cukrászdájának pultja mögül annyit látott, hogy fél négy tájban a töltés felől egy sötét színű Audi húzott el a cukrászda előtt. Olyan mély hangja volt, mint egy IFA-nak - emlékezett az eladó. Rettentő sebességgel haladt, két rendőrautóval a nyomában. Bartók István az utca végén található kiskocsmából látta, amint négy óra tájban a sötét gépkocsi visszafelé, azaz ismét a töltés irányába tart, mögötte jócskán lemaradva jöttek a rendőrök, akik ekkor már nem szirénáztak. Később feltűnt egy ezüstmetál kocsi is, amely feltűnően lassan haladt, a szemtanúk benyomása az volt, pásztázza a környéket, társát keresi. A sötét Audit végül a töltés melletti ártéri erdő bozótjában találták meg, üresen. A helyszínen négy rendőrautó tartózkodott, tőlük annyit tudtunk meg, az üldözés valóban a fent leírtak szerint zajlott és a rendőrség „az összes bevethető járművét mozgósította". Úgy tudni, a sofőr elmenekült. A kispiacon az átépítés miatt negyede a forgalom a nyáron szokásosnak Fotó: Segesvári Csaba