Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-11 / 160. szám

• MEGYEI TÜKÖR* 7 Óvodásként háromjegyű számokat adott össze Andrásnak agytorna a matek és a sakk A vásárhelyi Sápi Andrásról már óvodás korában kiderült, hogy rendkívüli módon érdekli a matematika. A ma már hatodikos diák nemrégiben hetedik helyet szerzett egy országos matamatika­versenyen. Sápi András már nagycsoportos óvodásként azzal szórakoztatta édesanyját, hogy háromjegyű számokat adott össze vagy vont ki egymásból. így tehát a vásár­helyi kisfiúról már korán megál­lapították, tehetsége van a mate­matikához. A ma már hatodikos András nemrégiben megnyerte a megyei matematikaversenyt, s a napok­ban hetedik helyezést ért el a Kalmár László országos matema­tika versenyen. Sápi András most fejezte be a hatodik osztályt a helyi Liszt Ferenc Ének-zenei Altalános Iskolában. A versenyekre ta­nára, Fazekas Ilona készítette fel. A vásárhelyi diák legin­kább a számtani feladatokat kedveli, szerinte a szöveges feladatok felölelik az élet kü­lönféle területeit. - Gyakorlati haszna is van a matektudásomnak, ugyanis nekem nem tudnak rosszul visszaadni a boltban. Ráadásul a matek nem más, mint egy kis agytorna - mondta András. Elmondta, otthon nem nagyon kell noszogatni, hogy tanul­jon, s nem csupán a matek, de a történelem és az angol is a kedvenc tantárgya. Átlaggye­reknek tartja magát, hiszen ol­vasni, tévézni és számítógé­pezni szeret, de imád focizni, röplabdázni és pingpongozni is. - Különösképpen nem tanul­tam a versenyre, hetente egy pluszfeladatot kaptam otthonra. Ezek közül a nehezebbeket is ne­gyedóra alatt megoldottam ­árulta el a részleteket András, aki sakkozni is nagyon szeret. Szerinte ez a sportág áll a legkö­zelebb a matekhoz, hiszen itt erősen kell gondolkodni, mi le­gyen a következő lépés. B.K.A. András és testvére, Elizabeth otthoni játék közben. A hatodikos fiú a sakkot is mateknak tekinti Fotó: Tésik Attila Programot, szálláshelyet, látnivalót kerestünk Álturistaként Szegeden A részletes térkép jó mankó a turisták számára Fotó: Schmidt Andrea A nagyállomástól a zsinagógáig tartó utun­kon turistának képzeltük magunkat, hogy megtudjuk, mit látnak vendégeink. Keres­tünk szállást apartmanokban, és program­ajánlót kértünk a Tourinformban. Tizenegy kiadvány - programfüzetek, térké­pek -, a Tourinform-iroda és a szegediek segí­tőkészsége. Ezekre bíztuk magunkat, amikor idegenként érkeztünk saját városukba. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan boldogulhatnak vendégeink, ha előzetes szobafoglalás, fix programok nélkül Szegedre érkeznek. Gyerünk a citybe, be A nagyállomás tetszetős épülete szép kez­det, de hamar csalódunk: a bankjegykiadó automata egyelőre csak táblán létezik. Mivel készpénzt a vonaton nem akartunk magunk­kal hozni, nem ártott volna a szállásfoglalás előtt forinthoz jutni. Másodjára akkor döbbe­nünk meg, amikor kiderül, a vasútállomáson nincs csomagmegőrző. Ha valódi utazók len­nénk, egyikünknek itt kellene maradnia a bőröndökkel. Az ügyfélcentrumban felmar­kolunk néhány katalógust, egy térképet, és a belváros felé indulunk. A várakozók az egyes villamost ajánlják, és a járaton már nem va­gyunk egyedül turisták. Két hátizsákos kül­földi érdeklődik a villamosvezetőtől: merre megy? City - hangzott a szótakarékos válasz. Mi a Tourinform-irodába tartunk, amit el­vileg cím és térkép alapján könnyen meg kel­lene találnunk, de a biztonság kedvéért egy utazási irodában is megkérdezzük: merre? Megmondják, hogy a Dugonics tér 2.-ben ta­láljuk, az olasz intézet épületében. Táncos város Az iroda munkatársai esti programként a szabadtéri előadását ajánlják - jegyet ők is árusítanak. Diszkót vagy élőzenés szórako­zóhelyet nézzünk ki a Szegedi Estből, dél­után pedig látogassunk el a nemzetközi nép­tánctalálkozó rendezvényeire (kapunk Estet és néptáncprogramot is). Szálláshelyünk sincs, de erre is van katalógus, címmel, tele­fonszámmal, hozzá külön lapon az árlista. Míg ezt böngésszük, német család érkezik. Ok sem terveztek előre. Hasonló csomagot kapnak, mint mi, de részletesebb szóbeli út­mutatással. A családfő elégedett, a beszélge­tés végén elkéri a tourinformos lány telefon­számát. Nevetés, német család cl. Magyar pár érkezik, de nekik nem kell programfüzet, se telefonszám, csak térkép. A szóba jöhető apartmanok közül - legyen a városközponthoz közeh, viszonylag olcsó ­a Szentháromság utcai Família Panzióban ér­deklődünk először. Telt ház van egy konfe­rencia miatt, de az apartman munkatársa megpróbál segíteni. Végignézi velünk a kata­lógust, és ajánl néhány házat. Részletesen el­magyarázza, melyik merre van, és akkor sem hagy faképnél, amikor ismerős érkezik hoz­zá. Végül ketten magyaráznak tovább a turis­táknak, akik másodjára a Szent Ferenc utcai Szenna Vendégházban próbálkoznak. Itt sincs üres hely, de azt tanácsolják: pró­báljuk meg a szomszédos Brindza Vendég­házban. - Szerencséjük van, éppen most mondtak le egy foglalást. Különben mi is tele vagyunk. A szoba megfelel, éjszakánként két főnek 4500-5300 forint. Az állomás is közel van, visszamegyünk hát az ott hagyott cso­magokért. Vigaszfagyi Képzeletbeli barátunknak több mint egy órán át kellett vigyázni a poggyászra, ezért elvisszük fagyizni. A sétálóutcán - egy hely­beli kijavít: Kárász utcán - a többség ízlésére bízzuk magunkat. Legtöbben az A Capellá­ban fagylaltoznak, mi is. Közben megcso­dáljuk a belvárost, és még több látnivalót keresünk. A zsinagógába sajnos nem tu­dunk bejutni. Egy pihenő férfit látunk a kertben, annak kiabálunk: bemennénk. Ha be van zárva a kapu, akkor nincs itt a gond­nok- mondja fejcsóválva. Még szerencse, hogy a Tburinformban be­jelöltettük térképünkön a strandokat is. GONDA ZSUZSANNA A rossz világbajnokság Nem volt jó világbajnokság. Nem született új nagy csapat, nem voltak csodák, nem születtek új hősök, és drámai mérkőzések al­kalmában is fájdalmas hiány mutatkozott. Hacsak nem lett hős Grosso, a palermói, akit pedig a kezdetekkor mennyit szapultak. Ámde nem kényelmetlenül jellemző, hogy egy balhátvéd - nem, nem becsülnénk le a posztot, mert mindenki egyaránt fontos egy csapat struktúrájában - lesz egy világbajnokság nyerő emberei! Nem volt jó a világbajnokság, mert adós maradt a meglepetés csodájával. A legnagyobb rendben, szépen, papírforma szerint ala­kult minden, mintha egy bürokratikus kéz tologatta volna előre, mind tovább a nagyokat, s vetette volna kosárba a kicsiket, a ki­sebbeket. Afrika megfelelt az unalmas sztereotipiáknak. Ügyes, zseniális labdarúgók, akik máskülönben fegyelmezetlenek. Ázsia ugyancsak megfelelt a sztereotípiáknak. Fegyelmezett, harcos, fá­radhatatlan labdarúgók, akik egyenlőre híján vannak az egyéni ké­pességek varázsának. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy az úgynevezett kiscsapatok még távolabbra kerültek a nagyoktól. Egyedül talán Svájc okozhatott volna meglepetést, ha nem csúszik el az ukrán jégkrémen, amely azonban könnyedén olvadt el a kö­vetkező körben, a félfelhős olasz napsütésben. Nem véletlen, hogy az európai elitklubok egy külön, saját rendezésű, zártkörű BEK megszervezésére kacsingatnak évek óta, kizárva ezzel a szegény rokonokat. A pénz a pénzhez akar menni, szegény rokon, húzz a küszöbön túlra. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy a kommu­nista utódállamok labdarúgása elfáradt, kiürült, s bizony - lásd szerbek - megaláztatott. Hol vannak már a szerb vagy a horvát ­és persze román, bolgár - világsztárok?! Aztán pedig Prágában se" verhette a nép csapra a hordókat örömében, holott, ugye, a cse­hek, őket mindig is szeretni akarjuk. Egyáltalán nem tesz jót egy világbajnokságnak, ha Brazília fáradt, kiégett, kényelmetlen sze­repkörbe kényszerített sztárok boldognak tetsző társaságát pre­zentálja. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy Dél-Amerika enyhén szólva besült. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy Zi­dane volt a meglepetésember, a régi-új hős, vagy ha jobban tetszik, a tragikus antihős. Zidane kivételesen nagy játékos, de az ő „feltá­madása", úgy két és fél meccsre szóló reneszánsza - milyen kár is azért az öklelésért -, a többiek kritikája is egyben, a leírt, izzadós, lassú öregember, kiben már saját népe sem bízik, s a legszíveseb­ben otthon marasztalná - maradj a házi kandalló mellett Zizou, csak dobálgasd a fahasábokat -, egyszeriben fölszívja magát, és megmutatja, hogy szerte a földkerekségen még mindig ó fedezi a legjobban a labdát, a lába is lát, s ha kell, szépen, nyugodtan, bájos körülményességgel focizza le az elképedt brazilokat. Nem tett jót a játéknak, hogy egy sárga lap, egy kiállítás sokkal döntőbb tényező, nagyobb előny volt, mint bármikor. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy a nüansz szerepe fölértékelődött. Nem tett jót a játéknak, hogy a bírók lassacskán olyan szerepet töltenek be a pályán, mint rokonaik a vízilabda vagy a kézilabda fizikai poklában. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy miközben a já­tékhoz alakuló bírói törvény a támadószellemet segítette volna, a legnagyobb döbbenetre olyan csapatok játszottak egycsatáros játé­kot, mint a franciák, a portugálok, vagy az angplok. Pauleta és Henry némelykor úgy bolyongott az ellenfél térfelén, mint Hamlet papájának a szelleme, tízszer lesre futni egy félidő alatt - Henry ­nem igazán rendben lévő taktikai elgondolást sugall. Nem tett jót a játéknak, hogy a klasszikus szélsőjátékot rendre hátvédekre és középpályásokra bízzák az edzők. Üdítő kivétel a holland Robben. Nem tett jót a világbajnokságnak, hogy a játékrendszerek általá­nos fölfogása a „teremtő passzivitást" részesíti előnyben. Nem az a fontos, hogy én mit akarok játszani, hanem az a fontos, hogy a másik, az ellenfelem ne játszhassa azt, amit pedig szeretne. Követ­kezésképpen a csapatok inkább az ellenfél „legátlására", „megfo­gására ", kiiktatására rendezkednek be, mintsem saját szellemes­ségük, kreativitásuk vagy fantáziájuk támadó jellegű lehetőségei­re. Egy gól található, aztán talán még egy, és puszi, jöhet a gól­öröm. A vébét példásan rendezte meg Németország. Ebben ők nagyon, nagyon jók. Ám minden látványosság, öröm és szépség ellenére valami rossz kezdődött el a világ legnépszerűbb sportjában. In­kább sok apró, kellemetlen jel látható, mintsem egy nagy, lényegi probléma. Csakhogy a rianás is mindig apró repedéssel kezdődik. DARVAS I LÁSZLÓ Hatmillió már összegyűlt Csongrádon Gyűjtést rendeznek az emlékmű javára Hárommillió forintot nyert Csongrád városa az 56-os emlék­mű elkészíttetésére. Az önkormányzat ugyanennyit különít el erre a célra, ám még négymillió forintra szükség lenne. Csongrádon gyűjtést rendeznek, és azt remélik, ez az akció ugyanolyan sikeres lesz, mint a második világháborús emlék­mű esetében. A múlt év őszén emlékbizott­ságot hozott létre az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának méltó megünneplésére a csongrádi önkormányzat. Nemcsak ren­dezvényekkel, programokkal készülnek, hanem célul tűz­ték ki a történelmi tetthez méltó emlékmű felállítását is - ha erre kap támogatást a vá­ros. Mint arról már beszámol­tunk, az önkormányzat meg­hívásos pályázatot írt ki a Csongrádon élő szobrászmű­vészek részére, majd elfogadta Lantos Györgyi, Máté István, Tóth Béla és Ungor Csaba kö­zös emlékműtervét - átdolgo­zott formában. - Örömmel értesültünk arról, hogy az emlékműre hárommillió forintot nyertünk, az önkor­mányzat is hozzátesz ehhez há­rommilliót - jelentette be a hírt Bedő Tamás polgármester. Ugyanakkor azt is elmondta: ah­hoz, hogy elkészüljön az emlék­mű, még hiányzik négymillió fo­rint. A polgármester - az emlékbi­zottság és a város önkormányza­ta nevében - azzal a kéréssel for­dul a város lakóihoz, hogy anya­gilag is támogassák az emlékmű megvalósulását, hasonlóan a II. világháborús emlékműhöz, mely szintén a csongrádiak támogatá­sával készült el. Az avatásra - a tervek sze­rint - november 4-én kerülne sor a Szentháromság téri park­ban, a művelődési központ épületével szemben. Az ado­mányokat a Csongrád Város Képzőművészetéért Közalapít­vány számlájára lehet befizet­ni vagy átutalni, föl kell tün­tetni, hogy a pénzt az adomá­nyozó az 1956-os emlékműre szánja. A számlaszám: OTP Csongrád, 11735050-20025517. B. GY. GY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom