Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-24 / 146. szám
8 •MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2006. JÚNIUS 24. KEDVENC HELYEM Pataki Ferenc: a szegedi Stefánia Mi a kedvenc helye? - kérdezzük Szeged és Csongrád megye lakóitól, közszereplőktől, és olyanoktól is, akik nem közismert emberek. Városrészt, utcát, épületet, intézményt, kocsmát, parkot, akár járdaszigetet is megjelölhetnek, de meg kell indokolni a választást. Reméljük, érdekességeket - személyeket és helyeket ajánlhatunk így olvasóink figyelmébe, és azt is, hogy amikor befejezzük, többet tudunk egymásról és a helyről, ahol élünk. - Kedvenc szegedi helyem a Stefánia - mondja Pataki Ferenc festőművész. - A Tisza gyermekkorom óta végigkísér. A vízparton nőttem fel, és szegediként a kicsi gyerekeinkkel is mindig megnéztük a vizet sétáink során. Ezek a meghitt dolgok nagyon szépek egy város életében, ezért is szeretem nagyon Szegedet. Kötődöm a várhoz is: gyerekkoromban még olyan állapotban volt, hogy a török világot, a régi korokat idézte fel. Újjáépítgetett állapotában is kedvelem, ráadásul ott volt az életmű-kiállításom. A múzeum szintén olyan helyszíne az életemnek, amely eszmélésemtől misztikus, titokzatos hely számomra. Úgy négyéves lehettem, amikor a nővéremék először elvittek a múzeumba. A csontvázakat és koponyákat egy kedves hegedűs barátom mutatta meg. Rettenetesen féltem a titokzatos épületben, hiszen felsővárosi vagyok, kis házak között nőttem fel, s a kultúrpalota szépsége, nagysága lenyűgözött. Fontos, hogy érezzem a múzeum gyűjteményein keresztül is, a szülővárosom hová tartozik. Az avarokat bemutató állandó kiállításai gyönyörűséges régmúltba vezetnek vissza, s egyre kiemelkedőbb kiállításai pedig a legnagyobb festőket hozzák városunkba. Örülök, hogy a kultúrpalota előtti park Móra Ferenc nevét viseli. Az épített és gondozott Szegedből ezt a helyet emelném ki. Erre nagyon büszke vagyok. NY. É. piNŐSÉGTMEGBf Rt oJ I * "aÜ.'. xrnen KLÍMA-VONAL: 06-40-82-82-00 KLÍMASZETT KOMPLETTEN! - TERVEZÉS - BEÉPÍTÉS - BEÜZEMELÉS - 3 ÉV GARANCIA I Hűtés/fűtés I „A" energiahatékonysági osztály I Többszintű levegöszürés, por és allergén anyagok szűrése, baktérium- és vírusölő hatás I 2,73 kW hűtő/fűtő teljesítmény, 0,8 kW teljesítményfelvétel I Alacsony zajszint, éjszakai üzemmód I Öntisztító funkció, öndiagnosztika • Öt választható ventilátorfokozat, plusz automatikus üzem I Áramszünet utáni újraindítási funkció Akciónk 2006. július 31-ig, illetve a készlet erejéig tart! fii*ai Főszer-Elektroprofil Kft. 6729 Szeged, e-mail: foszer@foszer.hu 11135 Budapest, Szabadkai út 9/A www.foszer.hu Reitter Ferenc utca 88/A Mar a Renault-nal is fogytán a kettesek! 2 222 22 P UTOLSÓ DARABOK " A hitelajfeiM 10% értrísz Iwföetése mellett 120 hónap futamidővel, a svájci frank árnyamén?'. vAltoaaÜansága mellett érvénvés Részletekről és feltételekről 'érdeklődjön' R'síkatereskeáésíwkbefi! Ajanlatunk 2006.02.01 -t6l a készlet erejéig érvényes, fogyasztás ffter'100 km: vegyes' 6, országúti: 4.9-5; városi 7.8-7,9CO;-tciboesátás g/km-143. A képen láthatő autók illusztrációk. Molnár " Autóház Kft. • Márkaképviselet SZEGED, Dorozsmai út 8. Tel./fax: 62/420-062 Tahi Tóth László a városházán játszik, őszi vendégszereplését lemondta Könyvet ír, sportklubot vezet és teniszezik RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK CLIO CAMPUS és THALIA KLÍMAVAL AGEG gj A geg címmel a könyvhétre jelent meg Tahi Tóth László kötete. Arról szól: ahhoz, hogy boldoguljon az életben, a civil is gyakran szerepet játszik. Próbál hatni a többiekre. Ezt írta meg kis történetekbe foglalva. ban szerepelt, amit főiskolai tanára, Vámos László rendezett a Dóm téren. - Vámos tanár úr azoknak a ritka kivételes mestereknek az egyike volt, akiket nagyon szerettem. Azért tett be a Tragédiába, hogy keressek egy kis pénzt. Elnézést kért, amiért csak négy mondatot adott, azt is négy különböző színben. Nem érdekelt, boldog voltam, hogy majd Szegeden nyaralhatok, tanulnom sem kell, és még pénzt is kapok. Vámos László azonban felmentett a próbák alól, azt mondta, elég, ha az előadásokon beállok. Amikor megjöttem, vagy ezer ember nyüzsgött a színpadon, azt sem tudtam, hol vagyok, mikor, ki mondja a végszót. Olyan volt, mintha a mohácsi harcmezőn játszottam volna a legnagyobb csata közepén. így a négy mondatom a négy előadás egyikén sem hangzott el. Ennek ellenére fantasztikus élmény volt a színes, szélesvásznú produkció. - Azóta többször is. felléptem itt, a fürdőudvarban kétszer is. Sajnálom, hogy megszűnt az a kellemes programsorozat. Szép gesztus volt Székhelyi Jóskától, hogy meghívott a jövő évadra a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc-darabra. Nagy örömmel rögtön igent mondtam, csak most derült ki, hogy egyeztetési problémák adódtak a Vígszínházzal, ezért vissza kellett lépnem. Pedig már van autópálya is, ami megkönnyítené az ingázást. Azt azért megjegyzem: félrevezetők a feliratok. Most jöttem rajta először Szegedre, de túlmentem, és vissza kellett jönnöm 13 kilométert. Csak Szeged-Északés Szeged-Nyugat van kiírva, én meg a Szeged-Centrum feliratra vártam - panaszolja Tahi Tóth László. A vérbeli komédiás negyven éve hűséges a Vígszínházhoz, ahol mindig a legkiválóbbak alkották a társulatot. - Darvas Iván játékát már akkor csodáltam, amikor még sráckoromban a Liliomfit néztem két forintért az Ugocsa moziban. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd A vörös postakocsiban mint rivális szerelmesek párbajozunk egymás ellen az imádott nőért. Ez fantasztikus élmény volt, Darvast azóta is nagyra tartom a tehetségéért, a műveltségért és a humánumáért. Páger Antallal is óriási élmény volt játszani. A szegedi előadások után a művész Balatonszéplakra készül pihenni, és várja örök szerelme, a tenisz. Rá hárulnak a Művész Sport Klub gondjai is, amelynek már 25 éve elnöke. H. ZS. HAVI 21 931 Ft TÖRLESZTŐRÉSZLETTEL!* A szegedi városháza udvarán bemutatott Az nem úgy van című darabban láthatja a közönség Táhi Tóth Lászlót. A fanyar humorú, népszerű színész ősszel is játszott volna Szegeden, de vendégszereplését le kellett mondania. A kortárs olasz drámaíró, Aldo Nikolaj három egyfelvonásosát Az nem úgy van címmel Verebes István rendezésében játsszák a szegedi városháza udvarán. - Már akkor megjegyeztem, hogy Nikolaj kitűnő szerző, amikor huszonöt éve a Vígszínházban nagy sikerrel ment a Hárman a padon című darabja Páger Antallal, Bilicsi Tivadarral és Bulla Elmával. A mostani bemutatónk három részében közös, hogy mindegyik egy férfiról és egy nőről szól. Az első és a harmadik részt főiskolai osztálytársammal, Voith Ágival játsszuk, a középsőt pedig Verebes Linda és Pindroch Csaba alakítja. Három teljesen különböző történet, színes, érdekes tragikomédia - mondja az egyik főszereplő, Tahi Tóth László, aki épp negyven évvel ezelőtt lépett fel először Szegeden. Abban Az ember tragédiája-produkcióTahi Tóth László sajnálja, hogy megszűnt a fürdőudvari programsorozat Fotó: MTI