Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-08 / 132. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. JÚNIUS 8. • KAPCSOLATOK13 AZ ÜGYVÉD VÁLASZOL Kuka körüli szemétügyek A házunk előtt, ahol lakom, két szeméttároló kuka van kihelyezve. Mondhatnám a téma az utcán hever, nem csak képletesen. Különös lény az ember, ezt kell magamban megállapítanom, valahányszor arra gondolok, ami itt történik. A két kuka szorosan egymás mellett áll, kb. félméteres eltéréssel. A lakók, ha leviszik a szemetet, talán érthetően a közelebbit választják és ide öntik hulladékukat. Szépen telik a kiváltságos sorsú kuka, míg a mellette levő üresen árválkodik. A dolog akkor kezd érdekessé válni, mikor teljesen megtelik a tároló. Nem az történik ugyanis, amire józan ésszel és logikával gondolkodnánk. Ilyenkor már az üres kukát kellene feltölteni. De nem ám! Továbbra is és minden áron az előzőt erőltetik. Először, amíg lehet nyomkodják, préselik, míg végül már nem csukódik le a teteje. Ekkor azt hátra hajtva, mintegy azt mellőzve építkeznek tovább felfelé. Természetesen ekkor már a szemét nem áll meg a kuka határain belül, szóródik és a szél segítségével a környék gyalázatos látvánnyá alakul. Azt gondolná az ember, hogy már ilyenkor igénybe veszik a másik tárolót. De nem! A magyar mindig is találékony volt. Nem a kukába, hanem a földre pakolja hulladékait, míg végül a kukák megközelítése is lehetetlen feladattá válik. A másik pedig ott áll üresen (fél méterrel odébb). Csak egy lépést kellene tenni, hogy megosztva kerüljön a hulladék a gyűjtőbe. Van a lakók között olyan is, aki a sok reklámújságot is a kommunális hulladéktárolóba hordja. Amikor felszólítják, hogy miért nem a szelektív gyűjtőbe viszi, a válasz a következő: ez esik neki útba. (A szelektív gyűjtő 5 percnyi járásra van az említett kukáktól.) Mi más lenne ez, ha nem tudatos károkozás?! Alap,_„ _ ^ ^ t PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanlofo delmagyarhu MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 15.30, 17.45, 20 óra: A harag napja. BALÁZS BÉLA TEREM 16.15, 20.45 óra: Capote; 18.30 óra: Maradj!. CSÖKE JÓZSEF TEREM 16, 20.30 óra: Kedves Wendy!; 18.15 óra: Tutira kamuzunk. GRAND CAFÉ 16.30 óra: Az élet egy csoda-, 19 óra: A Déltenger folyóirat bemutatkozása-, 21 óra: Manderlay. PLAZA CINEMÁ CITY Ómen: 13.15, 15.30, 17.45, 20 óra. Az eltakarítónő: 13, 15.15, 17.30, 19.45 óra. X-Men: Az ellenállás vége: 13.30, 15.45, 18, 20.15 óra. A da Vinci-kód: 14.20, 17.10, 20 óra. Sziklák szeme: 20.15 óra. Összekutyulva: 13.45, 15.45, 17.45 óra. Mission: Impossible III.: 15, 17.30, 20 óra. Underworld - Evolúció: 19.45 óra. A halott város: 19.30 óra. Horrorra akadva 4.: 18.15 óra. Vadkaland: 14.30, 16.30 óra. Anyám nyakán: 18.30, 20.30 óra. Jégkorszak 2.- Az olvadás: 14.15, 16.15 óra. Egy gésa emlékiratai 14, 16.45 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI 17.45 óra: A rózsaszín párduc. Színes amerikai vígjáték; 20 óra: Meccslabda. Színes angol film. Az igénytelenség jele a szétdobált hulladék Fotó: Tésik Attila vetően hibás szemlélettel, kultu- felnövekedvén - már teljesen rálatlansággal állunk szemben, természetes módon - az őt megamely minden bizonnyal csak illető helyére teszik ezt a probléegy generáció teljes eltűnésével mát. akkor fog pozitív irányba váltöz- jUHÁSZ LAJOSNÉ, ni, amikor a mostani gyerekek HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Egy évforduló alkalmából A közelmúltban tartottuk immár ötödik alkalommal A szó elszáll, az írás megmarad című városi könyvés könyvtárhasználati vetélkedő döntőjét 5-6. osztályos tanulók számára a SZTE JGYTFK Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola könyvtárában. Idén a vetélkedő témája Bartók Béla születésének 125. évfordulójához kapcsolódva Szeged zenei élete volt. A kétfordulós versengés végeredménye a következő lett: 1 .Szárnyaló könyvbarátok csapata - Vörösmarty Mihály Általános Iskola 5/a osztály (felkészítő tanár: Szántó Lajosné). 2. a Csodálatos mandarin csapata - SZTE JGYTFK Gyak. Ált. és Alf. Műv. Isk. 6/a osztály (felk. t.: Simon Mihály), 3. a Dalárda csapata - Makkosházi Általános Iskola 5/a osztály (felk. t.: Véber Péter), 3. Könyvmolyok csapata - Jerney János Általános Iskola 5/b osztály (felk. t.: Márta Zoltánná) CS. BOGYÓ KATALIN, KÖNYVTÁROSTANÁR, SZEGED Vidám nap Hát eljött a várva várt nap! A kisebb gyerekek már korán reggel felöltözve várták a kisvonatot. Mikor megérkezett, futva rohantunk ki hozzá. Bevitt bennünket a Honvéd téri játszótérre, ahol jót játszottunk. Délután ismét felültünk a kisvonatra, Szeged nevezetességeit tekintettük meg. Városnézés után elmentünk fagyizni a cukrászdába. Késő délután a Retek utcai játszótéren gyermeknapi vetélkedőn vettünk részt. Nagyon jó helyezéseket értünk el. A versenyeken persze megéheztünk, jól esett a frissen sült pizza. Este a kisvonattal jókedvűen utaztunk haza Mihálytelekre. Valamennyiünk számára felhőtlen, boldog és csodálatos gyermeknap volt az idei. Kapros Dóra, a Családok Átmeneti Otthonának lakója wam NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ SZENTES 15.30 óra: A rózsaszín párduc. Színes amerikai vígjáték; 17.30 óra: Túl a barátságon. Színes amerikai filmdráma; 20 óra: Fegyvernepper.. Színes amerikai thriller. KÖZÉLET SZEGED ÜNNEPI KÖNYVHÉT SZEGED 16 órakor: Kiállítás és művészközönség találkozó a Somogyikönyvtár Csillag téri fiókkönyvtárában „Az álom születése - a képpé varázsolt líra." A fiókkönyvtár baráti körének vendége Pataki Ferenc festőművész, beszélgetőpartnere: Pacsika Emília textilművész 17 órakor: Megnyitó ünnepség a Dugonics téren. Köszöntőt mond: dr. Kozma József alpolgármester. A 77. ünnepi könyvhét szegedi eseményeit megnyitja: Hubay Miklós Kossuth-díjas író és Békési Imre Pro - Urbe-d í j as nyelvészprofesszor. Közreműködik: a Szeged Táncegyüttes. Nonstop a Dugonics téren: a Jonatán Könyvmolyképző játéka gyermekeknek, értékes ajándékokért. Jelentkezni lehet: a könyvmolyképző pavilonjánál 18 órakor: Könyvpremier az Olasz Kulturális Központban (Dugonics tér 2.): A Magyar emlékek Itáliában című kötet bemutatója. Szerkesztette: Kovács Zsuzsa, Sárközy Péter. A kötetet bemutatják: Pál József, Sárközy Péter, Szuromi Pál, Tandi Lajos, Tóth Attila i 8 órakor: Könyvpremier a Roosevelt téri Halászcsárdában. Bagaméry László: Ring című új könyvét Bátyi Zoltán mutatja be. 18 órakor: Könyvpremier a Tamási Áron Klubban. Bakó Krisztián: Új mesék és Cvetity Milán: Türelmetlen nemzedékem, példaképeim című könyvének bemutatója 19 órakor: Déltenger - est a Grand Caféban (Deák Ferenc u. 18. II. emelet): fiatal művészet délen. A folyóirat-antológia bemutatkozása, felolvasással, kiállítással, performance-szaí. Az ifjúsági házban (Felső Tisza part 2.) 12 órától: ingyenes számítógép-használat internetezési lehetőséggel; 14 órakor: babamasszázs Ráczné Gyémánt Andrea védőnő vezetésével; 16 órakor: Szegedi Manga- és Animeklub Kálmos Borbála vezetésével; 18 órakor: Akropolisz Táncstúdió - Fiatalok táncpróbája. Színpadi táncok alapjai. Vezeti: Kerek Attiláné. A máltai játszótéren (Retek u. 2-4.) 16 órakor: táncház. Az Alsóvárosi Kultúrházban 17 órakor: gobelinklub Bauer Krisztina vezetésével. A közéleti kávéház rendezvénye a Müller-óvodában 15 órakor: „A név kötelez". A Müller-óvoda múltja, jelene és jövője; az SZTE aulájában 18 órakor: 15 cv Szeged környezetgazdálkodásában. A SZAB-székházban 15 órakor: SZAB sporttudományi munkabizottság - Kajak-kenu világbaj-nokokat Szegednek! „Tudomány a sportért" konferencia - Török Attila „Az emberi vázizomzat biomechanikája" - Somfai Attila „A szív és a tüdő teljesítményének mérése" Gyémánt Iván „A kajak és kenu versenyzés fizikája" - Udvari Zsolt „A versenyzés technikája és taktikája". Az Olasz Kulturális Központban 18 órakor: Kovács Zsuzsa és Sárközy Péter Magyar emlékek Itáliában című kötetét csütörtökön 18 órától Pál József, Sárközy Péter, Szuromi Pál, Tandi Lajos és Tóth Attila mutatja be. Az egyetemi füvészkert (Lövölde út 42.) 10 órától 18 óráig; a Szegedi Vadaspark (Kálvária sgt.) 9 órától 17 óráig várja latogatóit. KONCERT és BULI SZEGED A SZOTE:klubban 22 órakor: SZEFHE Eszhelyzet Patkós doktorral. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Démász Rt. szegedi székház D galériájában (Klauzál tér 9.) Rossen Ruszev festőművész kiállítását 18 órakor Kovács Gellért esztéta nyitja meg. A tárlat július 5-éig hétköznapokon 10-18 óráig tekinthető meg. A Bálint Sándor Művelődési Házban 17.30-kor nyílik „Betűvetés - Könyvaratás - 2006" című kiállítás, melyet a 12 éves Bába Kiadó legszebb kiadványaiból rendeznek meg. A tárlatot dr. Géczi József Alajos országgyűlési képviselő nyitja mej " hét tekinthető meg. íeg. A kiállítás június 17-éig, étköznapokon 10—18 óráig A Bartók Béla Művelődési Központ (Vörösmarty u. 3.) B Galériájában megnyílt A Szegedi Alkotók Független Társasága Fények, figurák és fordulatok című kiállítása. A kiállítás június 30-áig, munkanapokon 10-18 óráig látogatható; Bálint Sándor Termében megnyílt a XVI. szegedi rajzpedagógus társulat kiállítása. A kiállítás június 15-éig tekinthető meg, hétfőtől szombatig 10-18 óráig. A Kézműves Pince és Galériában (Kálmány L. u. 21.) megnyílt Szűcs Árpád festőművész kiállítása, mely megtekinthető június 7-éig, hétköznap 10—18 óráig, szombaton 10-14 óráig. A Nemzetiségek Házában megnyílt A magyarországi szlovákok lakodalmi viselete (a XX. század elején) című kiállítás. A tárlat június 16-áig munkanapokon 9-17 óra között tekinthető meg. Az Olasz Kulturális Központban megnyílt Konok Tamás „Sine loco et anno" kiállítása. A kiállítás június 18-áig tekinthető meg. A Magyarországi Volksbank Rt. szegei gya di bankfiókjában és •alériájában (Klauzál tér 1-3.) áállítás nyílt a Next Generation: fiatal művészeknek kiírt pályázat anyagaiból. A tárlat szeptember 1 -jéig tekinthető meg. I <3 0 ftjy Gőry Pince & Terasz, 6123 Szeged, Liszt u. 9. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VAN! Asztalfoglalás: (62) 422-157 ALGYO A faluház galériájában 17 órakor nyílik Belovai Józsefné önálló kiállítása. A tárlat munkanapokon 9-18 óra között, júlus 1-jéig tekinthető meg. Dr. Juhász György Foglaló, bánatpénz és elállási jog Tisztelt ügyvéd úr! Autót szeretnék vásárolni. Találtam is egy megfelelőt. Megegyeztünk az eladóval a vételárban, megkötöttük a szerződést és adtam neki százezer forint foglalót. A vételár nagyobbik részét hitelből akartam kifizetni. A hitelügyintézés során derült ki, hogy nem kapom meg a várt hitelt. Az elutasítás pontos okát nem mondták meg. Atgondoltam a helyzetet, és úgy döntöttem, hogy egy másik, olcsóbb autót vásárolok, amire elég a készpénzem. Tudom, hogy a foglalót elveszítem, ezt mégis mondtam az eladónak, aki legnagyobb meglepetésemre közölte, hogy nem a foglaló kell neki, hanem a szerződésben kikötött teljes vételár, és az autót odaadja nekem. O továbbra is ragaszkodik a szerződéshez. Mit csináljak 1 Hitel nélkül nem tudom kifizetni, és egyébként is vettem már másikat, így nincs is rá szükségem. Tisztelt olvasó! Ez egy látszólag egyszerű, valójában mégis összetett ügy. Jó lenne a másik fél előadását is ismerni. A foglaló a szerződés megkötésekor, a kötelezettségvállalás jeléül átadott összeg. A teljesítés meghiúsulásáért felelős személy az adott foglalót elveszti, a kapott foglalót kétszeresen köteles visszatéríteni. Kérdéses, hogy az eladó tudott-e arról, hogy ön milyen módon, miből kívánja a vételárat megfizetni. Szélsőségesen az is előfordulhat, hogy ön részéről a szerződés teljesítése, azaz a vételár megfizetése nem az ön hibájából hiúsult meg, hanem egyik félnek sem felróhatóan. Egyes finanszírozók például bizonyos típusú gépkocsikra egyáltalán nem nyújtanak hitelt. Ez véleményem szerint lehet olyan körülmény, ami egyiküknek sem róható fel, így a foglaló egyszeresen visszajárna. Ha ön a felelős azért, hogy a hitelt nem kapta meg, úgy a foglalót természetesen elveszíti. Ha a szerződésből nem derül ki és másképp sem bizonyítható az a megállapodásuk, hogy hitelből fogja rendezni a vételárat, csupán annyi szerepel a szerződésben, hogy azt köteles megfizetni, akkor az eladó joggal mondhatja azt, hogy ő a vételárhoz ragaszkodik, és nem érdekli, hogy azt hogyan és miből fizeti meg. A foglaló adása és elfogadása ugyanis önmagában nem biztosít elállási jogot. Ha valamelyik fél nem hajlandó szerződés szerint teljesíteni, akkor a másik fél végső soron elállhat a szerződéstől és megtarthatja vagy kétszeresen visszakövetelheti a foglalót. Ez azonban csak egy lehetőség. Azt is megteheti, hogy továbbra is ragaszkodik a szerződés teljesítéséhez. Esetükben tehát az eladó mondhatja azt, hogy a szerződésben kikötött vételárat követeli. A gyakorlatban általában bele szoktak egyezni, hogy ha a vevő lemond a foglalóról, akkor a szerződést felbontják. Ekkor az eladó a foglalót megtartja és a gépkocsit másnak teljes áron eladhatja. Megjegyzem, hogy az eladó magatartása számomra kissé érthetetlen. Feltételezem, hogy a szerződésben nem tartotta fenn tulajdonjogát a teljes vételár kifizetéséig. Ekkor viszont ön már az érvényes szerződés alapján tulajdonos. így akár birtokba is vehetné az autót, legfeljebb az árával tartozik. Utólag könnyű okosnak lenni, de foglaló helyett gyakran célszerűbb bánatpénz fizetése ellenében elállási jogot kikötni. Ez azt jelenti, hogy egy meghatározott összeg megfizetésével elállhat a szerződéstől és ekkor már a másik fél sem teljesítést, sem további kártérítést nem követelhet. Az is elképzelhető, hogy szerződésük eredményesen megtámadható, azaz érvénytelennek nyilvánítható. Például ha mindketten abban a közös téves feltevésben voltak, hogy a bank folyósítani fogja a hitelt. Ügye számtalan további kérdést is felvet. Nem szeretnék hosszas elméleti fejtegetésbe bonyolódni. Álláspontom szerint ön korrekt ajánlatot tett. Egy esetleges bírósági eljárás jelentős költségekkel járna, ráadásul az eladónak komoly hátránya is adódhatna a gépkocsi rendezetlen jogi sorsa miatt. Néha már magam is unom, de ismételten csak azt tudom javasolni: egyezzenek meg. Okos enged... DL Mihály Sándorról nevezzék el a mindszenti iskolát! Dr. Mihály Sándor tanító, jogász, 1956-ban a forradalmi bizottság elnöke emlékére volt tanítványainak egy csoportja, ötvenéves általános iskolai találkozójuk alkalmával, a város Pro urbe-díjasainak és a városból elszármazott kiemelkedő személyiségek támogatásával, egykori pedagógustársak egyetértésével, civil kezdeményezésként azzal az indítvánnyal fordulnak az általános iskola tantestületéhez, illetve az önkormányzat képviselő-testületéhez, hogy a Mindszenti Általános Iskola alapító okiratában az iskola nevét Dr. Mihály Sándor Általános Iskolára módosítsák. Dies mentis est splendor eruditionis, azaz, „A műveltség ragyogása a szellem napvilága" (Gregorius). Ez a mottó fejezi ki azt, amit nyiladozó értelmünk pallérozása során - az első és második osztályban bennünket tanító és útra bocsátó - dr. Mihály Sándor tanító bácsinktól kaptunk, egy életre szóló indíttatással, aki jó szóval, szeretettel, türelemmel és mindig kedélyes derűvel plántálta belénk az abc-t, az egyszeregyet, a mottóban idézett műveltség és szellem alapkőveit. Dr. Mihály Sándor tanítóként a pedagógusi képességével és készségével, a jogi képzettségével a több mint negyvenéves pályafutása során etalon volt a pályatársai előtt - ma élő kortársai tanúbizonysága szerint is - mindig és mindenkor zsinórmérték volt a szakmai tanácsaival, emberismeretével, türelmével, bölcsességével, szerénységével, tapintatos, mást meg nem sértő, de másokat mindig felvidító fejedelmi humorával a tanítók, tanárok és az igazgatók előtt - a központi és a telepi iskolában - egyaránt. 1956-ban a forradalom és szabadságharc idején Mindszenten a forradalmi bizottság elnöke volt. Elévülhetetlen érdeme, hogy 1956-ban - mint a forradalmi bizottság elnöke - a szabadság iránti vágya és a szabadság szeretete, mint politikai hitvallása mellett, Mindszenten megőrizte a rendet és a nyugalmat, a határozott fellépésével és kiváló kompromisszumkészségével megakadályozta, hogy szélsőséges indulatoktól vezérelve bárkit is sérelem érjen. A forradalom bukása után, a megtorlás éveiben ennek köszönhetően nem esett bántódása, a tanítói pályafutása így töretlen maradt. A névváltoztatás aktualitása, hogy dr. Mihály Sándor 1981. július 27-én hunyt el, ebből következően a halálának 25. évfordulója most lesz, 2006. július 27-én. DR. PÁLINKÓ JÁNOS ÜGYVÉD, EGYKORI TANÍTVÁNY, MINDSZENT