Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-06 / 130. szám

• MEGYEI TÜKÖR" KEDD, 2006. JÚNIUS 6. A második üzenet Oka van annak, hogy másodszor is üzenhetek a cseresznyefa te­tejéről. Megint érik, és most is fönt mászkálok. Volt alkalmam elmondani már, a mi kertünkben minden ka­lendáriumi rend szerint van. Hadd kezdjem most avval, ami har­madszorra is csődöt mondott. Harminckét évvel ezelőtt jártunk Dubrovtiikban, onnan hoztam fél marék ciprusmagot. Elvetet­tem. kikelt, és szépen növögetett. Elhittem azt is, amit a Biblia mond. Olyan jó fa, Noé apánk állítólag ebből rakta össze a bárká­ját. Négyet ültettem kertünk elejére, baj csak akkor történt, ami­kor mínusz 21 fok alá süllyedt a hőmérséklet. Tíz méter körül járt már akkor mindegyik, akár a gyertyaszál, és állva pusztult vala­mennyi. Másodszorra is szereztem magot, azt is elvetettem, ab­ból is nőttek tíz méter körüliek, de a kalendáriumi egyik tél azok­kal is elbánt. Harmadszorra Görögországból hoztam magot, azt is földbe tettem. Mindjárt el is tíeveztem Akropolisznak a kertet. Ki is kelt belőle néhány, de a fagyot se várta meg. Ebből akárki meg­állapíthatja egyrészt azt, hogy Noé nem a mi vidékünkön kezdte a bárkaépítést, másrészt azt is, hogy a ciprus nem a legjobb fa. Hamar korhad. Nagyon jól termi földünk a gazokat, mentségemre jön minden tavaszon a cseresznye. Amikor lenn már nem látszom ki a dud­vából, fölmehetek a fára. És akár fönn is maradhatnék, egészen őszig, szépen, sorban. Valami mindig érik. Korszakos gondolatok teremnek a cseresznyefán, sajnálom is azokat, akik erről lemaradnak. Fejben van még gyerekkorunk nyelvtörő mondókája ? Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó. Evvel gyakoroltattak nagyanyáink is már bennün­ket, és ezt vetjük be mi is, unokáink gyermekeinél is. Csakhogy ez nem igaz! Itt van a rigó a fejem fölött, és nem is rikkant, de ri­koltozik. A hangjáról ismerem meg, hajnali derengés előtt már ébresztőt fúj a panelházak között is. Kakaspótléknak is mondoga­tom, mert kakas éppen nincsen már. Imádom az összes madárfüttyöt, de a feketerigók hadát cseresz­nyeéréskor kitiltanám. Fölrakhatom a sasmadár-imitációt is, rá se ránt. A szőrös bundadarabot is oda köthetem az ágra, amiről azt kellene gondolnia, hogy macska, de nem gondolja, csak zabál. Tekergő csődarabbal is próbálkozom minden évben, azt meg kí­gyónak kellene néznie. Minden madár irtózik a kígyótól, hasznát annak se látom. Kitanultak ezek a mai rigók mindenféle fifikát már. Pörgő-forgó propellerből is akkora a választék, elsorolnom is nehéz lenne, de a rigó nem enged a társbérletből. Ha mindig megenné azt a cse­resznyét, amibe belekóstolt, nem sajnálnám, de csak belevág, és ugrik a másikra. És ami a legfontosabb, engem se hajlandó elfo­gadni madárijesztőnek. Nemcsak egyedül jön, de zsinatot is itt tartanak. Elvileg tehát madárpárti vagyok változatlanul. Biciklizés köz­ben látom, valamelyik fészekből kipottyant egy rigófiók, és azon­nal ott támadt egy mocskos macska. És ott csatároz a kicsi rigó anyja is, akkora harci elszánással, kénytelen eloldalogni a vesze­delem. Megnyugszik a lelkem, csak itt fönn jut eszembe, mekko­ra nagy marha vagyok én. A macskát is imitálom kell, mert az eleven nem jön föl a fára. Harsog még a világ a madárinfluenzától. A rigó is madár. Csak remélem, egy koszton vele, cseresznyére nem terjed a vírus. H. D. Orchideacsodák a füvészkertben Növénykülönlegességeket cso­dáltak a látogatók a szegedi bo­tanikus kertben, a pünkösdi fü­vész-kertész napon. Olyan orchideákat is láthattak az érdeklődők a füvészkertben, melyeket a szabad természet kö­rülményei között ember sosem. Lévén: mesterségesen létreho­zott hibridek. Rovarfogó növé­nyeket is bemutatott Németh Anikó, a botanikus kert munka­társa. A kancsóka, egy jellegzetes húsevő növény, emésztőnedvei föloldják a kancsó alakú rovarfo­gó szervbe hullott élőlényt. A Vé­nusz légycsapója szintén rovarfo­gó. Ha levelén ott mászkál az ízeltlábú, a levél két fele összezá­rul. Rovarokra azért van szüksé­gük e a növényeknek, mert ere­deti termőhelyükön tápanyag­szegény a talaj. Kaktuszokat, bambuszokat, pálmákat szintén megcsodálhattak az érdeklődők. Hetven liter festéket használtak el a szegediek szombaton, hogy tenyérnyomataikkal kiszínezze­nek egy 360 négyzetméteres raj­zot. Hét óra alatt el is készült a mű, mely már önmagában is Guinness-rekord lenne, ám egy országos akció része, melynek vé­gén ötször ekkora alkotás áll majd össze. Guinness-rekordkísérlet részesei voltak szombaton a szegediek: a világ legnagyobb, kézzel festett képének egyötödét készítették el hét óra leforgása alatt. A Tegyünk Együtt a Gyermekekért program­ban megrendezett, szociális célú rekordkísérletben öt nagyváros ­Debrecen, Szombathely, Pécs, Szeged és Budapest - vett részt. Egy tízéves rákbeteg sármelléki kislány, Varga Krisztina rajzát osztották fel öt részre, majd dara­bonként 360 négyzetméteresre nagyították. Ezeket a részleteket festették be a városok lakói festé­kes kézlenyomataikkal. Az első kéznyomatok délelőtt tíz órakor kerültek a szegedi sportcsarnok küzdőterének majdnem teljes felületét elfogla­ló lapra. Egy órával később Koz­ma lózsef alpolgármester, Bar­tyik Katalin, a szegedi gyermek­klinika és gyermek-egészségügyi központ onkológiai szakorvosa, Dudás Gyula távgyalogló és Kiss Beáta, az akciót támogató Da­none Kft. képviselője is bele­nyomta kezét egy-egy festékkel átitatott szivacsba, hogy aztán a rajzra tenyerelve hozzájárulja­nak a rekord megdöntéséhez. A legtöbben családi program­ként kezelték a rekordkísérletet. Szülők és gyerekeik együtt jöttek el a sportcsarnokba, és nem csak a kicsik élvezték, hogy festékes kézzel nyomdázhatnak. Az egyik lelkes anyuka Nagy Nóra volt: ő párjával és négy és fél éves Eszter lányával nagyokat nevetve hatal­mas felületet színezett ki tenye­rével. Ferenczi Gábor kétéves Gréta lányával „dolgozott" egy képrész­leten. Mint mindenkinek, nekik is hozteszek mutatták, hova kell merőlegesen, és hova függőlege­sen nyomni a kezüket, bár Gréta leginkább csak maszatolt. - Ki­csit még meg van lepődve - mo­solygott rajta az apuka. Az egyik legfiatalabb rekorder is édesapjával érkezett. A két és fél hónapos Becskei Hunor kezét is befestették, hiszen a szivacsok egészségre ártalmatlan anyaggal voltak átitatva. Az apró tenyér­nyom szintén a rekord részévé vált. Fél órával a rekordkísérlet lezá­rása előtt már csak egy kis folt maradt fehéren a hatalmas ké­pen. Több mint ötszázan - köz­tük a rekordkísérlettel egy idő­ben zajló úszóverseny résztevői ­helyezték el a hatalmas rajzon kézlenyomataikat, összesen tíz­ezer-nyolcszázat. Ezzel a szegedi­ek világrekordot állítottak fel. Mindehhez 70 liter festéket, nyolcszáz guriga papírtörölkö­zőt, valamint több száz flakon fo­lyékony szappant és nedves tör­lőkendőt használtak el. Az utolsó kéznyomot sorsolás alapján a Rókusi Általános Isko­la 11 éves diákja, KneipAnna he­lyezhette el a rajzon. Az elké­szült alkotást Budapestre szállí­tották, ahol - miután a hét végén elkészül a kép ötödik része - a városligeti tó medrében összeil­lesztik a többi darabbal. TÍMÁR KRISZTA AZ ÉRINTÉS NAPJA A rekordkísérlet célja, hogy felhív­ják a figyelmet a daganatos gyer­mekek helyzetére. Ezért választot­ták éppen egy beteg gyerek rajzát hozzá, mely legszebb álmát ábrá­zolja. Magyarországon mintegy 2000 gyermek szenved daganatos betegségekben. Az ő rehabilitáció­jukat segíti immár ötödik éve a Oanone Kft. által indított Tegyünk Együtt a Gyermekekért program, melyből a Szegedi Tudományegye­tem Gyermekklinika és Gyer­mek-egészségügyi Központja min­den évben több millió forinttal ré­szesül. Dzsessz helyett a slágerzenét választotta Emilio: Egyszerű zenész vagyok Emilio külföldön már jegyzett zenész volt, amikor Magyarországon is megpróbált le­mezt kiadni. Hét éven át azonban hiába kilincselt a kiadóknál - szerinte roma és zsidó származása miatt. Pedig nem is a jazz-műfajjal próbálkozott, hiszen tudta, azzal itt sosem lehet sikeres. A pop végül meghozta számára az elismerést. Három évvel ezelőtt egy addig teljesen isme­retlen énekes robbant be a magyar popéletbe. Emilio ekkor külföldön már régóta ismert és elismert művész volt. Többek között megvá­lasztották az év jazz-zenészének, szájdoboló technikájának pedig csodájára jártak. Itthon azonban ismét bizonyítania kellett. És bár stílust váltott, és a populárisabb slágerzené­lést választotta itthoni bemutatkozásul, igé­nyes dalaival hamar megkedveltette magát a közönséggel, így ma már két sikeres albumot tudhat maga mögött. Emilio szerint - bármennyire is úgy tűnik ­nem kellett kompromisszumot kötnie. - Ez is én vagyok - mondta. - A dobos Jelinek Emilt ismerte meg annak idején Európa, de amit most csinálok itthon, a zongorázás és az éneklés is nagyon közel áll hozzám. Tisz­tában voltam vele, hogy harcolnom kell majd a saját hazámban azért, hogy elismerjenek, és igazam is lett: hét évet vártam az első le­mezemre. De megjelent, és nem azért, mert lejjebb adtam volna a színvonalból. Az vi­szont valóban tény, hogy jazz-zenészként va­lószínűleg sosem tudtam volna Magyaror­szágon olyan sikeres lenni, mint így. A zenész-énekes úgy gondolja, abban, hogy majd egy évtizeden keresztül hiába kilincselt a lemezkiadóknál, származása is szerepet játszott. - Zsidó és cigány véremre büszke vagyok, akkoriban azonban ez még nem volt jó pont - fogalmazott. - Viszont így legalább én lehettem az úttörő: elsőként adhattam ki úgy lemezt, hogy azt nem faji dolgokkal rek­lámoztam, mint például a Fekete Vonat tag­jai, akik nyíltan roma zenészként kerültek be a köztudatba. Bár popzenészként is igyekszik „igényes" zenét játszani, Emilio azt mondja, nincs eb­ben semmiféle népnevelő szándék. - Nem vagyok pedagógus, csak egyszerű zenész em­ber, aki az érzéseit és mondanivalóját át akar­ja adni az embereknek. De örülök neki, ha észreveszik, hogy ez más, mint a többi, mert tényleg eléggé elfajult a magyar zenei élet. Egyáltalán nem tartom például zenének a technót, ami most nagy divat. Hiszen csak benyomnak egy gombot, és már szól is a zaj. Emilio egyetlen dologtól nem szakadt el teljesen, melyben korábban világhírű volt: a szájdobolástól. Ezt is azonban igyekszik egy­re inkább háttérbe szorítani. Második leme­zén az előzőhöz képest már jóval kevesebbet mutat ebből a hazánkban méltatlanul kevés­sé ismert technikából, helyette azonban azt ígéri, a következőn lesz majd valami más. - Rengeteg olyan zenét hallgatok, mely saj­Emilio Fotó: Schmidt Andrea nos a magyar zenei fül számára még szokat­lan és idegen. Ezeket én útmutatásként fo­gom fel. Kutatom^ mit lehetne átültetni, és ezzel meggyökereztetni hazánkban. Szóval lesz itt még meglepetés, ezt megígérhetem. T.K. Gyönyörű színekben pompáznak az orchideák Fotó: Frank Yvette Guinness-rekord egy rákbeteg kislány álmából 10800 szegedi tenyérnyom Világrekordot állítottak fel a szegediek - kéznyomatokból Fotó: Schmidt Andrea

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom