Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-29 / 150. szám

6 • MEGYEI TÜKÖR" CSÜTÖRTÖK, 2006. JÚNIUS 29. EZER KÖNYV ÉS NÉGYSZÁZ KÖTETNYI FOLYÓIRAT MEGSEMMISÜLT Ezer könyvet - egy bezárt fiókkönyvtár továbbosztásra váró állományát, amit szétáztatott az alagsorba betörő csatornavíz - mégis meg kell semmisíteni, fertőzésveszély miatt. Négyszáz kötetnyi, szintén csatornavíz átitatta folyóiratot is be kell zúzni, a minisztérium jóváhagyásával. KEDVENC HELYEM Restaurálják az elázott könyveket a Somogyiban Teljesült a vágyuk, nemrég kistestvérük született Matton Franciskának és Dorkának eddig csak színötös bizonyítványa volt. Távaly azt írtuk róluk a Délmagyarországban, az akkori fotózáskor, hogy egy nagy vágyuk van még, ami nem teljesült: nagyon szeretnének egy kistestvért. A'mostani fotózáson már arról számolhattak be, hogy április 11-én megszületett kishúguk, Matton Enikő. Martonéknál minden a két és fél hónapos baba, Enci körül forog. A két nagylány, a 12 éves Franciska és a 10 éves Dorka korát meghazudtoló rátermettséggel vesz részt a csecsemő gondozásában. Most már jobban ráérnek, hiszen véget ért az iskola. Mindketten hazavitték színötös bizonyítványukat a Madách-iskolából, szeptemberig csak a kicsivel foglalkozhatnak. Az idei színötös fotózásra is nagyapjuk, Bagó János kísérte el őket - akárcsak tavaly. Egy évvel ezelőtt árulták el önkéntelenül lapunknak - azaz tették közhírré egész Szegeden -, legnagyobb vágyuk, hogy kistestvérük szülessen. A szinte felnőttként gondolkodó Márton Franciska azt mondja, tavaly komolyan gondolták, amit mondtak, ugyaiys^naw^ gyon hiányzott már rtékik egy ktklÁha^l Dorka például, ha eftört egy csirk^Éontot, rögtön közölte, mi az egyetlen kérése, sőt évek óta az állt karácsonyi kívánságlistája élén. De miért is? Nos, erre igazából nincs válasz, mert a kislányok a közhelyes kérdésre csak közhellyel tudnak válaszolni. Próbálják azt kifejezni, egyszerű szavakkal elmondani, mennyire hiányzott nekik egy harmadik gyerek a családban. A tanulás és a sport - Franciska fitncszre jár, Dorka kosarazik - mellé újabb elfoglaltság lépett be az órarendjükbe: lesni Enci kívánságait. Franciska fürdeti, Dorka tisztába teszi a pár hónapos csecsemőt. Ha anyjuknak, Áginak el kell mennie otthonról egy rövid időre, a két nagylány vigyáz a picire. „Komolyan gondoltuk, hogy szeretnénk egy kistestvért, ráadásul kislányt" - jelenti ki Franciska, jelezve, hogy nem hirtelen fellángolásból szóltak bele a családtervezésbe. Kell is a segítség, hiszen az édesapa, Marton Róbert feleségével közös kereskedelmi vállalkozása most sem szünetelhet. A két színötös lány nem is tud másról beszélni, csak a kis jövevényről. Anyjuk árulja el, hogy az idei bizonyítvány mellé mindkettő tantestületi dicséretet is kapott, ami hat tantárgyi dicséret után jár csak. A család hamarosan Olaszországba indul nyaralni, magukkal viszik Enikőt is. „Addig maradunk, amíg Enci hagy' bennünket" - mondja Franciska. EK. Középen a Matton család legkisebb gyermeke. Dorka (jobbról) szakszerűen eteti a babát, Franciska is segít neki Fotó: Karnok Csaba A Marton lányok idén is színötös bizonyítványt vittek haza Csorba Gyula: a szegvári vármegyeház Mi a kedvenc helye? - kérdezzük Szeged és Csongrád megye lakóitól, közszereplőktől és olyanoktól is, akik nem közismert emberek. Városrészt, utcát, épületet, intézményt, kocsmát, parkot, akár járdaszigetet is megjelölhetnek, de meg kell indokolni a választást. Reméljük, érdekességeket - személyeket és helyeket ajánlhatunk olvasóink figyelmébe, és azt is, hogy amikor befejezzük, többet tudunk egymásról és a helyről, ahol élünk. Mentik, amit csak lehet Az elázott könyvek restaurálása további áztatással kezdődik a Somogyi-könyvtárban. Nem azért, hogy még vizesebbek legyenek - az már alig elképzelhető a minapi szegedi felhőszakadás után -, hanem azért, hogy ázzon ki belőlük a szenynyeződés. A két legértékesebb, összesen hárommilliós kötet restaurálását ötvennyolc, ugyanennyit érő könyv helyreállítása követi. Javában megy a munka a Somogyi-könyvtár restaurálóműhelyében. Vónű Györgyné restaurátor és munkatársai a felhőszakadás áztatta könyvritkaságokon dolgoznak. A két legértékesebb kötet, mely a nemzeti kulturális vagyon pótolhatatlan része - az 1664-ből való, Nürnbergben megjelent Nádasdy-mausoleum, és Bonfinitől A magyarok története - már biztonságban van. Hogyan történik a könyvrestaurálás? - Rendkívüli gondossággal, és laponként - mondja Szőkefalvi-Nagy Erzsébet könyvtárigazgató. A restaurálóműhelyben zuhanyzótálcákon, fertőtlenítővel kezelt vízben, áztatószitákon könyvoldalpárok áznak. Egy-egy tálcára ötven könyvlap kerül, száz szita közé. Mikor a víz elszíneződik, tisztára cserélik. Addig cserélgetik, míg egyszer csak tiszta nem marad, jelezve, a lapok megszabadultak az összes, fölvett szenynyeződéstól. Az utolsó adag vízbe pufferolóoldat kerül, megakadályozza a savasodást. Enyvvel is átkenik a lapokat, mert az eredeti enyvtartalom, mely a papírt összetartja, kiázott belőlük. A maradék nedvesség itatóspapírok, szárítólemezek között távozik el a lapokból. - Nyár végére az összes károsodott kötet javításával elkészülünk. Élettartamuk újabb ötszáz év is lehet - mondja az igazgatónő. A felhőszakadás után rögtön jelentkezett az Országos Széchényi Könyvtár főrestaurátora, ha kell, azonnal a helyszínre utazik, vagy Pestre szállítják a veszélyeztetett anyagot. Nem kellett igénybe venni a segítséget, a szegedi szakembergárda a nem hétköznapi helyzettel is megbirkózik. A minisztériumból kétségbeesve kérdezték: valóban csorbult a nemzeti kulturális vagyon? Amikor kiderült, csorbulásról szó sincs - gratuláltak. Hogy a ritkaságok menthetők maradtak, annak köszönhető, hogy a könyvtár munkatársai idejében észrevették, hol ázik az épület leginkább - a harmadik emeleten, amire senki nem számított -, és gyorsan lekapkodták a köteteket. Még $z igazgatónő kis unokája, Bence is részt vett a mentésben. F.CS. A szegváriak számára fontos közösségi térré vált a patinás kastélyudvar Fotó: Tésik Attila ; I»UT 1 .\n A* Sikerrel teremtik újra a könyvritkaságokat a Somogyi-könyvtár munkatársai Fotó: Schmidt Andrea - Kedvenc helyem a szegvári vármegyeház udvara - mondja Csorba Gyula (képünkön), a szegvári-szentesi Civil Tv felelős szerkesztője. A különösen szép környezet patinája, hangulata rendkívül egyedi, ahogyari tőrtéJJ" nelme is. 1718 óta áll itt épület, amely az évszázadok folyamán a vármegyegyűléseknek is helye volt. A hagyomány szerint itt ugratta Rózsa Sándor a lovát, riogatva a báli közönséget. Apácák is laktak itt, óvoda és árvaház működött korábban a helyiek által kastélynak hívott épületben. A kastély most is mintha a falu fölött létezne, ahogyan szegvári barátom, Szűcs Zoltán fogalmazta meg: „mint akiben senki nem lakott" - egy külön ékkő nekünk. Az óriási fák alatt, a barokk stílusú erkély árnyékában romantikus gondolatai is könnyen támadhatnak bárkinek, megérint a múlt. Ihletett hely mindenképpen, amelyet - azt hiszem, mondhatom bátran - a közelmúltban megtöltöttünk élettel. A szegváriak számára az egyik legfontosabb közösségi térré vált a kastélyudvar, ahol összejövünk, ha valamit ünneplünk. A termekben kiállításokat rendez a falu, a zöld pázsit elég nagy játéktér a gyermekeinknek. Úgy vélem, minket, szegváriakat tartásunkban erősít, hogy ott lehetünk. A hovatartozás-tudatunkban lényeges szerepe van ennek a térnek, ahol én is mindig jól érzem magam. B. G.