Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-22 / 144. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. JÚNIUS 22. •AKTUÁLIS3 A szabály az szabály, de a kalap is melegít. Zsaluzok a „forró bádogtetőn" Fotó: Karnok Csaba Hűtött szódát vagy vizet fogyaszthatnak korlátlanul védőitalként a vásárhely Villeroy&Boch Magyarország Rt.-nél dolgozók. A szaniterárut gyártó cég kemencéi mellett tevékenykedőknek ugyanis még a kinti kánikulánál is magasabb hőmérsékletet - akár 40 fokot kell elviselniük. A folyadékpótlás mellett a dolgozók napi egy, ásványi anyagokat tartalmazó pezsgőtablettát is kapnak, valamint az igazi forróságban munkát végzők a műszak közben egyszer lezuhanyozhatnak. Az elmúlt években egyébként több mint húszmillió forintot költöttek a vásárhelyi gyárban új szellőzőberendezések beszerzésére tudtuk meg Sebesi Bálint igazgatótól. K. G. G.-T. A. NAPONTA 150 KOBMETER Egy hete, amikor már a hőmérséklet közelített a harminc fokhoz, megkezdte a közutak locsolását a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. A céghez tartozó utakat éjszaka három nagy locsolóautó járja, ugyanennyi lajtos kocsiból kapnak vizet a virágok. Kovács János közterület-fenntartási igazgatóhelyettes elmondta: általában 150 köbméter víz fogy el egy éjszaka, ami közel 300 ezer forintba kerül. Nappal a lakótelepek szervizútjait pormentesítik. Ennél a valutaváltónál tegnap 280 forintért lehetett eurót venni Fotó:Karnok Csaba A FORINT TEGNAP Erősebben kezdte tegnap a napot a forint a bankközi devizapiacon, azonban 9 óra után ismét intenzív gyengülésbe kezdett. A jegyzés 10 órakor 277 forint fölé szaladt az euróval szemben, Londonban 277,70 forinton kereskedtek a magyar devizával, ezzel új történelmi gyengeségi rekordot állított be a forint. .192 forint/frankos árfolyamig gyengül a hazai deviza. Ilyen mértékű gyengülést azonban nem valószínűsítenek az elemzők. Az ingatlanszakértők azt mondják, az ügyfelek még mindig szinte kivétel nélkül svájci frank alapú hitelt vesznek fel, ha használt lakást vásárolnak. Sőt most érdemes igazán ebben a devizanemben eladósodni, mert csökken a törlesztőrészlet, ha stabilizálódik a forint árfolyama. Az építési hitelnél - szocpollal együtt - azonban már fontolóra kell venni a forintalapú hitelt. Nőnek a svájci frank alapú gépkocsi-törlesztőrészletek is: Borsosné Lányi Katalin, aki 400 ezer forintot vett fel ötéves lejáratra, csak azért, hogy havonta kereken 10 ezer forintot fizessen, elmondta, a forintárfolyam ingadozása miatt már fél éve 10 és 11 ezer 500 forint közötti összegeket fizet. Szerinte még így is jobban járt. Annak idején ugyanis azért nem forintban adósodott el, mert havi 12 ezret kellett volna törlesztenie. Anderle Ádám, az ország egyik legnagyobb lízingcége, a Lombard Lízing Zrt. vezérigazgató-helyettese euróalapú hitelre mondott példát: egy 7 éves futamidejű, 1 millió forintos kölcsön havi 25 ezer forintos törlesztőrészlete a forintgyengülés miatt most 26 ezer 500 forint. F.K. Az ácsokat légkondicionált helyiség, a lacikonyhást a huzat segíti Folytatás a; 1. oldalról. Forintlejtő KOVÁCS ANDRAS Svájci frank alapú részletre vásárolt autójával áll ki a devizakölcsönből épített társasházi lakás garázsából a külföldi nyaralásra induló átlagos magyar család feje. És még azt is megkapja az aszszonytól, hogy nem vette meg idejében, még az év elején az eurót 250 forintért, így most 280-at kell adni érte. Kis országunk sok kis költségvetésű családja figyeli mostanában a forintárfolyamot, és abban reménykedik, sokkal rosszabb már nem lehet. Hiába bizonygatják a szakemberek, hogy a végelszámolásnál még így is jobban járhat az, aki devizában adósodott el, a következő néhány hónapban egyre nagyobb összeg szerepel majd a banktól, lízingcégtőlérkező törlesztési csekken. Tönkremegy a forint - aggódik telefonon keresztül a kollégám Győr környéki apósa, és indulna eurót venni, míg lehet. Nem könnyű lebeszélni erről, pedig mostanában éppen nem a vételnek, sokkal inkább az eladásnak van a szezonja. Azt sem egyszerű elmagyarázni a hitelfelvételre készülő átlagembernek, hogy most még érdemes lehet inkább devizában eladósodni, mert nem kizárt, hogy a forint gyorsan túljut a csúcson - máshonnan nézve a mélyponton. És akkor tényleg jól jár. Ő csak azt hallja, hogy a szomszédja, munkatársa egyre gyakrabban és hangosabban szitkozódik amiatt, mert több lesz az ilyen-olyan törlesztőrészlete. Azt viszont még senki sem meri megjósolni, hol áll meg az euró/forint árfolyam, így akár még a vásárolni szaladó apósnak is igaza lehet. Es talán érdemes halogatni egy kicsit a devizahitel-szerződés megkötését is. A nyaralást viszont nem lehet halogatni, így drágább lesz a külföldi autópálya, a tankolás, a helyszínen fizetett szállás, az étel-ital, vagyis szinte minden. Egyet tehet a magyar - amivel nem hibázik túl nagyot -, jól megtömi itthon a forintszámláját, és bízik abban, hogy a nyaralás utolsó napjaira a kártyás tankolás vagy az éttermi fogyasztás árát deviza eladási árfolyamban leemelő bank ezt már erősebb forint mellett teszi. Ha mégsem, hát nem volt szerencséje. Újabb madárinfluenza Újabb madárinfluenza-gyanús eseteket találtak a hatósági állatorvosok Bács-Kiskun megyében - közölte az esetek regisztrálása után Süth Miklós országos főállatorvos. Elmondta: az állategészségügyi szolgálat emberei Petőfiszálláson és Kiskunmajsán az állattartó telepek ellenőrzése során fedeztek fel ismét gyanús eseteket. Ezt követően úgy döntöttek, hogy Petőfiszálláson 7500, Kiskunmajsán pedig 140 libát kell leölni madárinfluenza-gyanú miatt. Süth Miklós szerint a madárinfluenza elleni védekezésben ugyanazokat a módszereket alkalmazzák és követik, mint korábban. A madárinfluenza okozta veszteségek részbeni pótlására az Európai Unió a tagországai gazdáinak összesen 65 millió eurót folyósít majd. - Néha felforr az agyvizünk, de nem vészes, már megszoktuk. Csak a kánikula első napjait viseltem nehezebben - mondta Dunai Krisztián két kalapácsütés között. Hét éve dolgozik építkezéseken, volt ideje hozzászokni a forró légkörhöz. - Egyhuzamban másfél óránál nem bír többet az ember. Aki úgy érzi, rosszul van, az a légkondicionált pihenőfülkében vagy a ház árnyasabb, alsóbb szintjein pihenheti ki magát - tette hozzá. Az ácsmesterek dolgánál talán csak a darut kezelő Attiláé volt nehezebb. Szinte egész napját a pilótafülkében töltötte, több liter felforrt üdítő és ötven fok társaságában. - Még onnan is szakadt rólam a víz mutatott lábai közé. Munkás dolog lehetett kibírni egy négyórás buszos utat is. Kőszegi Zsuzsa a legnagyobb melegben, délután egykor szállt le a Mars téri pályaudvarra begördülő pécsi járatról. - Nagyon kellemetlen volt a hazafelé tartó út. Nem volt légkondi, de ennél is rosszabb, hogy teljesen megtelt a járat. Alig lehetett levegőt kapni - mondta a kirándulásról hazatérő deszki lány. Indulás előtt ugyan felszerelkezett hűsítővel, de mint mondta, a buszban hamar felforrt a nedű. - Most már kibírom, amíg az ismerőseimhez érek, de köszönés után rögtön egy nagy pohár hideg vizet kérek majd. Antal Tímea viszont - szoláriumba tartott. Bevallása szerint rettentő nehezen bírja a kánikulát, de a szolárium légkondicionált, nem sül meg benne. - Egyszer napszúrást kaptam, és roszszul lettem. Azóta nem járok strandolni - indokolta meg Timi, miért részesíti előnyben még harminc fok felett is a napbarnító készüléket. jllllSMSSSSWIIt^^ Kamarai esték A Kamarai esték rendezvénysorozat következő előadásait ma 17 órai kezdettel tartják a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában Szegeden. Kapás Ferenc, a NOS Kft. igazgatója a Szent-Györgyi Albert Kompetencia Központról, Baneth Péter, a McMillan&Baneth Kft. ügyvezetője pedig a városban élő egyetemről, a kulturális főváros modulról ad tájékoztatást. Több a törlesztőrészlet a deviza alapú hiteleknél, de még mindig jobb, mint a forintadósság Most érdemes igazán eladósodni Jelentősen drágulhatnak a deviza-lakáshitelek és a gépkocsi-törlesztőrészletek a svájci kamatszint emelkedése, illetve a forint gyengülése miatt. Az új lakásoknál azonban ma még mindig inkább a deviza a nyerő. Másfél százalékra emelte az alapkamatot a svájci jegybank, így négyéves csúcsra jutott a frank irányadó kamatlába. Az elemzők szerint ráadásul további emelések várhatók. Ez érinti a lakosság által kedvelt svájci frank alapú lakáshitelek kamatait, a kölcsönök törlesztőrészlete jelentősen emelkedhet. A PSZAF adatai szerint jelenleg a támogatott forinthitelek költségei általában felülmúlják a svájci frank alapú lakáshitelekéit. Előbbiek teljes hiteldíjmutatója (THM) új lakás esetén 6-8 százalék, használt lakás esetén 7,4—9,7 között mozog. A svájci frank alapú kölcsönöket ezzel szemben 4,7-6,7 százalékos THM-mel kínálják, igaz, az öt százalék alatti ajánlatok általában akciósak, és csak néhány hónapig érvényesek. Az elemzők a forint gyengülése és az idei magas inflációs várakozások miatt arra számítanak, hogy a forint alapkamatát is tovább emelik, a forinthitelek is megdrágulhatnak, így a kétféle hiteltípus THM-je közötti különbség nem valószínű, hogy kiegyenlítődik. Tovább ronthatja a forinthitelek versenyképességét, ha az Országgyűlés elfogadja a kamattámogatások 20 százalékos járulékkal való terheléséről szóló törvényjavaslatot, és megszűnik a támogatott hitelek utáni adókedvezmény. Eltér a bankok álláspontja arról, hogy milyen svájcifrank-árfolyam mellett válnak olcsóbbá a forinthitelek. Az MNB hivatalos frankárfolyama a napokban 175 forint körül volt. Információink szerint a bankok többsége ennél nagyobb forintgyengülés mellett kínálná alacsonyabb törlesztőrészlettel a forinthiteleket. Új lakások esetében az OTP Banknál ugyan már most is jobban jár az ügyfél a támogatott forintkölcsönnel, használt lakásoknál viszont várnia kell, amíg a 2006. június 9-töl július 15-ig a Sever Center Ruházati Áruházban. Egyes cikkek 20-30-40-50% engedménnyel. Újdonság! • egyes 3 részes kosztümök 19 280 Ft helyett 9640 Ft • egyes blézerek 10 780 Ft helyett 5400 Ft • egyes férfiöltönyök, zakók, nadrágok 30% engedménnyel • egyes női és térfi farmernadrágok 50% engedménnyel • egyes női pólók 60% engedménnyel • egyes női szabadidőruhák 7800 Ft helyett 2950 Ft • egyes női szandálok 8650 Ft helyett 2900 Ft • egyes L0TT0 és REEB0K termékek 20-30% kedvezménnyel • egyes NIKE termékek 20-40% kedvezménnyel • egyes PUMA termékek 20-50% kedvezménnyel