Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-10 / 134. szám

NAPI MELLÉKLETEK Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek SZERKESZTI: ÚJSZÁSZI ILONA, WERNER KRISZTINA 2006. JUNIUS 10. CHRISTOPHER LAMBERT: AKIT A VÁSZNON LÁTNAK, MÁS EMBER, MINT ÉN Barátra lelt Szegeden Egyszerűségével és kedvessé­gével elvarázsolta a szegedieket Christopher Lambert. De a 48 éves világsztárt is elvarázsolta Szeged. Nagyon jól érezte ma­gát filmbeli partnere, Bicskey Lukács szülővárosában: még előre eltervezett programját is felborította, csak hogy tovább maradhasson. Bár korábban ki­jelentette: nem nyilatkozik sen­kinek, lapunknak mégis exklu­zív interjút adott. - Olvastam önről, hogy imád­ja a ropit. Ismeri a másik magyar különlegességet, a Túró Rudit? - Túró Rudi? Nem. Mi az? - Édes túró csokimázzal be­vonva. - Nem igazán szeretem a cukros, édes dolgokat. Csak a sósat. Mint a ropi. De ha gon­dolja, megkóstolhatom... Jesz­szus, ez szörnyű! Azt hiszem, maradok a ropinál. - E megrázkódtatás után inkább beszéljünk új filmjé­ről. A harag napjának Sze­geden tartották a világpre­mierjét, itt azonban csak pár percre nézett bele a vetítésbe. Mit gondol, hányszor nézi majd meg elejétől a végéig? - Talán egyszer. - Csak? - Igen. Ennyi szerintem elég, hogy beszélni tudjak róla. - Ezek szerint nem szereti visszanézni magát a film­vásznon? - Nem, egy csöppet sem. Szerintem ugyanis az a fazon valaki teljesen más, mint én. - Ön milyen? Mindig olyan vidám, mosolygós, viccelődő ember, mint amilyennek itt, Szegeden láthattuk? Túró Rudit nem, ropit azonban reklámozhatnának a magyarok a Hegylakó sztárjával - Azt hiszem, általában igen. Alapvetően nagyon op­timista vagyok. De természe­tesen szoktam szomorú is lenni. Ez azért van, mert né­hány dolog nagyon nem mű­ködik jól a világban, és ez el­keserít. De úgy gondolom, a szomorúság alapvetően nem rossz dolog. Tudni kell ugyanis szomorúnak lenni ahhoz, hogy megtanuljunk örülni. Szóval igen. Néha szo­morú is vagyok. - Ön szerint mekkora siker lesz A harag napja? - Nem azért játszom egy filmben, mert azt remélem, hogy nagy siker lesz. Az már csak a show része, ami nem is igazán érdekel. Ha elválla­lok egy szerepet, az azért van, mert élvezem azt a munkát. Egyébként pedig sosem lehet előre megmon­dani, mi lesz siker és mi nem. Néha veszítünk, néha nyerünk. - Milyen volt a magyar szí­nészekkel együtt dolgozni? - Úgy gondolom, ha valaki igazán tud játszani, mindegy, milyen nyelven beszél. Bics­key Lukács és Oroszlán Szonja is olyan művész, akinek a szíve beszél. Ez nagyon ritka kincs, viszont éppen elég. Csodála­tos színészeik vannak önök­nek, magyaroknak, úgyhogy ünnepelniük kell őket. - A szegedi származású Bicskey Lukács kedvéért jött WWW.DELMAGYAR.HU FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA Szegedre, és közös program­jaikon is úgy tünt, kifejezet­ten jóban vannak egymással. Nevezhető barátságnak, ami a közös munka során kiala­• kult önök között? - Nagyon kevés igazi bará­tom van. De ha arra gondol, hogy olyan ember-e, akivel jól, szívből tudtam együtt dolgoz­ni, akkor a válaszom: igen. Munka közben nehéz bará­tokra lelni, de azt hiszem, ha több időt töltenénk együtt, va­Magyar kapocs Christopher Lambert nem először járt Magyar­országon, ám hét eleji lá­togatásakor sem győzte hangsúlyozni: mennyire örül, hogy itt lehet. Családi szálak is kötik országunk­hoz: a háború után édes­anyja hét évig itt élt. „Any­nyi szépet hallottam tőle Magyarországról, hogy már első alkalommal is örömmel és kíváncsiság­gal telve jöttem ide ­mondta. - Most már el­mondhatom: teljes mér­tékben egyetértek édes­anyámmal, aki folyamato­san áradozott erről a hely­ről. Valóban csodás ország az önöké!" lószínűleg még ennél is jobb kapcsolatba kerülnénk egy­mással. Nagyon tiszta, jó em­bernek tartom ugyanis. És még tanulni is tudtam tőle. - Egyetlen órát hord, és az sem az éppen aktuális, helyi időt mutatja. Melyik város­hoz igazította? - Los Angeleshez. Mindig azt az időt látom, amelyben a lá­nyom él. így egy kicsit én is abban élek. - Milyen gyakran látja őt? - Nagyon gyakran. Amint tu­dok, megyek, repülök hozzá. Ő a legkedvesebb dolog szá­momra a világon. Eleanor Jas­mine az egyetlen gyermekem, nem is szeretnék már többet. Őt viszont nagyon akartam ­nem magam miatt, hanem azért, hogy ő legyen. Neki bár­mit képes lennék megadni. Még az életemet is, gondol­kodás nélkül. TÍMÁR KRISZTA - fény- és árnyoldalon Munkácsy Mihály müve 220 millióért kelt el a hazai mű­kincspiacon. Az érem másik oldala: a szegedi múzeumbeli Munkácsy-kiállításon vendégeskedik a Pákh-gyüjtemény. A mű­gyűjtés és a műkincs-kereskedelem fény- és árnyoldalainak felvillantására kértünk szegedi művészettörténészt, alkotót, gyűjtőt és kereskedőt. - Az állami mecenatúrát egé­szíti ki, vagy helyettesíti a ma­gánzó - véli a magát megne­vezni nem akaró szegedi mű­gyűjtő. Közgyűjteményt, pél­dául megyénk Móra-múzeu­mát erősíti a Lucs-gyűjtemény. - Csak a toplistán lévő kor­társ alkotók képesek művé­szetből megélni - mondja Tóth Attila művészeti író. Pél­dának a magyarok közül a Pá­rizsban élő Csernus Tibor vagy a szegedi olasz intézetben e napokban bemutatkozó, a nyugati galériákban is jól is­mert Konok Tamás említhető. Ellenben a többség valamiféle civil foglalkozás mellett hozza létre műveit, azokat áron alul értékesíti. A kortárs művészet túlélésé­ben, fennmaradásában komoly hátrányokat okozott a szocia­lizmus. Megszüntette azokat a magángalériákat, amelyek biz­tosítani képesek, hogy az alko­tások a közönséghez és a gyűj­tőkhöz jussanak. A létrejött képcsarnokhálózat pedig nem mindig az értékek mentén gyűjtötte be az eladásra kínált árukészletét. A politikai válto­zások hatására e rendszer ösz­szeomlott, de romjain nem született meg az új galéria és műteremláncolat. Egyelőre csakis Budapesten léteznek jól menő és igényes galériák - mint például a Nagyházi, a Kiesel­bach -, ahol rangos aukciókon kvalitásos műveket kínálnak. Próbálkozásokról persze Sze­geden is tudunk. Emlékezzünk csak az Oskola utcai csöpp Pa­lettára, vagy a Szög-Art galériá­jára a Batthyány és a Szenthá­romság utca sarkán. Ma az egyik üres, a másikban a képek helyén mosógépeket és kony­hai berendezéseket árulnak. - Hiányát nem érezzük, mert sose volt benne részünk - jel­lemzi a mecenatúra helyzetét Aranyi Sándor festőművész, az egyetem tanárképző főis­kolai kara rajz- és művészet­történeti tanszékének vezető­je. Szerinte a kortárs művek kereskedelmének akkor volna értelme, ha az nem piacori­entált, hanem értékközpontú lenne. - A kortárs művekkel való foglalkozást sokan összekeve­rik az antikvitással, pedig egé­PAKH IMRE MUNKÁCSY-KÉPEINEK ÁRA MÉRTÉK ÉS ÉRTÉK Méret (cm) Téma i Ar (USA-dollár) 86x68 Öregasszony; Férfiportré 40 000 20x30 Tájkép 50000 45x80 Téli út 400 000 68x104 Cigányok az erdőszélen 1 000000 Forrás: Móra Ferenc Múzeum, DM-gyüjtés DM grafika szen más műfaj, ezért egészen más tevékenységet igényel ­véli Nátyi Róbert művészet­történész, független szakértő. Szerinte kisebb a kockázata antikvitással foglalkozni, hi­szen lezárt életművek termé­keit könnyebb értékesíteni, mint a kezdő művészek al­kotásait. Begyűrűzött a nagyvilág a hazai műkincs-kereskedelem­be is. Míg 1970 táján évente egy aukciót rendeztek, s a ke­reslet hiánya miatt nyomott áron - például egy Diny­nyés-képet 950, egy nagymé­retű Nyilasit 5500 forintért ­lehetett vásárolni, addig ma­napság rekordokról szólnak a hírek. Szinyei Őszi színek cí­mű művét 90 millió forintért ütötték le egy budapesti ár­verésen; Munkácsy Poros útját 220 millióért. Árfelhajtó erő­nek számít, hogy keresettek a magyar festők a világpiacon. A világ egyik legnagyobb auk­ciós háza, a Sotheby's tavaly fél milliárd forintért adott el klasszikus magyar festők ké­peiből. - Értelmiséginek lenni any­nyit jelentett a hetve­nes-nyolcvanas években, hogy saját könyvtárral rendel­kezett, s fizetéséből képzőmű­vészeti alkotásokat is vásárolt a pedagógus vagy az orvos, az ügyvéd - meséli Tóth Attila, aki a megyeháza művészeti vezetője is. A szép iránti von­zalom, a birtoklási vágy, az igényesség, a hozzáértés, és persze az anyagi lehetőség említhető a műgyűjtő indít­tatásaként. Ú. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom