Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-08 / 132. szám
\ CSÜTÖRTÖK, 2006. JÚNIUS 8. «AKTUALIS* MÁTÓL ELSŐ FOK Első fokú árvízvédelmi készültséget vezetnek be a Tiszán Csongrád és Mindszent térségében mától - tájékoztatta lapunkat az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese. A folyó vízszintje folyamatosan emelkedik. Hétfő reggel hat órakor Csongrádnál 566 centit mértek, tegnap pedig már 607-et. Itt az előrejelzések szerint a tetőzést a jövő hét elejére várják 687-720 centiméterrel. Mindszentnél is hasonló a helyzet. Itt hétfőn 597 centit mutatott a vízmérce, tegnap pedig 639-et. A jövő hét eleji tetőzést 710-780 centire várják a szakemberek. SULYOK ERZSÉBET Az utasokat mozgólépcső, vásárlócsarnok, sóhajok hídja fogadja majd A XXI. század állomása lesz Kinek a törvénye7. Egy évben két zöldár egymás után - ilyen sem volt még Fotó: Segesvári Csaba Hatalmas irodalma van az úgynevezett beavatási szertartásoknak. De ha az ember 2006 júniusában azt hallja, hogy egy nagyvárosi kollégiumban miként alázzák meg a fiatalabbakat a nagyobb diákok avatás címén-ürügyén, akkor nem azon gondolkodik, hogyan is volt ez a nomád törzseknél. És nem is azon, hogy ki mindenki írt megkapó regényrészletet az ősidőkből hagyományozódó szertartásokról és újkori csökevényes változataikról. Az őserdőkből, úgy tetszik, a hadapródiskolákon és laktanyákon át a fiúkollégiumokig terjedt a „hagyomány", amelyre a 21. század szegedi gyermekei is hivatkoznak most, mintegy magyarázatul tetteikre. Mintha bizony bármiféle hagyomány feljogosítana bárkit - a másik megalázására. A néprajzi és művészeti irodalom felidézése helyett ez itt a valódi és hétköznapi kérdés: miért érzi magát följogosítva egy csapat diák a másik csapat megalázására? Nem tudják, mit cselekednek? Ez is elég szomorú, mindannyiunkra. Vagy ellenkezőleg, pontosan tudják, és még valamiféle perverz élvezetet is találnak benne. Pereg a saját filmjük, úgy érzik magukat, mint a moziban. Háborús híradóban ? A kegyetlenkedő katonákról és áldozataikról szóló képek között? Netán otthonosan érzik magukat? Mintha csak apa „fegyelmezné " anyát ? Vagy fordítva ? Vagy mindketten a gyereket ? Attól függ, ki éppen a gyengébb ? Egy új hit vallóit hallottam beszélni a minap. Istenük egy Istennő, akinek az a lényege, hogy nem reguláz. Minden jó neki, ami természetes, természetes pedig az, ami a Természetben előfordul. Az apajogú társadalom nem tetszik ennek a vallásnak, mert hívei úgy látják, ebben táplálódik az agresszió. Hatalom, pénz, gátlástalanság ebben a társadalomban az igazi úr. Nem feministákról van szó, legalábbis ezt ők tagadják, beismerik, hogy férfiak és nők együtt hozták létre a szerintük emberre ártalmas mai társadalmat. Istennőjükkel - változtatni akarnak. Meg se lehet számolni, hányszor és hány új hit született hasonló okokból és hasonló célokkal az emberi történet során. Terjedtek, elhaltak vagy megmaradtak ezek a hitek, mindegy. Abból a szempontból, hogy az emberi történet Krisztus utáni 21. századában éppolyan visszataszítóan és agyafúrtan agresszív lénynek tűnik az ember, mint volt, amikor a fáról leszállva próbált kiegyenesedni. Mint ilyen, egyedüli a Természetben. Három-négyszáz diákot tessékeltek ki az épületből Kiürítették a TIK-et, jelzett a tűzriasztó Biztonsági leállásnak nevezte Majó Zoltán, az Ady téri tanulmányi és információs központ igazgatója az egyetemi épület tegnapi teljes kiürítését: három-négyszáz embert tessékeltek ki délben, mert a riasztó berendezés tüzet jelzett. A tűzoltók gyorsan érkeztek. Kiderült, a harmadik emeleti gépészeti térben, ahol a hűtő-fűtő berendezések vannak, tönkrement egy kábel. Az utóbbi esős napokban csúcsra járt a párátlanító berendezés, ez nagy energiafelvételt jelent, a műanyag kábel füstölögni-olvadozni kezdett. A viszonylag nagy füst következménye volt a tűzriasztás. Az üzemszünet mintegy fél óráig tartott, a vizsgaidőszakban a TIK-ben tanuló diákok, könyvtárlátogatók és a szolgáltatórészlegek ügyfelei ezután visszamehettek az épületbe. A bevásárlóváró és a resti között épül majd a sóhajok hídja. Tóth Ferenc létesítményvezető szerint határidő előtt elkészül a vasútállomás teljes felújítása Fotó: Karnok Csaba Hamarosan elkészül a „sóhajok hídja" a szegedi nagyállomáson és beemelik a mozgólépcsőt is. A déli szárnyba épített bevásárlócsarnoknak már csak a burkolata hiányzik, a resti és a nyitott terasz kialakítása még az elején tart. A felújított szegedi nagyállomást december 10-én kell átadni. A mozgólépcső helyét már kialakították és hamarosan elkészül a fölötte húzódó, a két épületrészt összekötő, úgynevezett „sóhajok hídja" is a szegedi nagyállomáson. Az íves szerkezetű átjáró a bevásárlóvárót és az éttermet köti majd össze és új színfoltja lesz az állomás déli szárnyának. A mozgólépcső az utasokat a peronról szinte a villamosmegállóig szállítja majd, megkönnyíti a csomagokkal érkezők közlekedését. A hat üzletnek helyet adó csarnokot a régi váró helyén alakították ki, innen szintén ki lehet jutni a peronra. - Két iparművészeti csillárt, a padló és a fal burkolását kell még elvégezni és lényegében elkészül ez a rész is - magyarázta Tóth Ferenc. A MÁV létesítményvezetője elégedett a kivitelezővel és úgy gondolja, a Délépítő Rt. és az Ornament 2000 Kft. konzorciuma megfelelően halad a munkával: a december 10-i határidő előtt befejezik a nagyállomás felújítását. A már kialakított. kétszintes tér naponta tízezer utas kulturált kiszolgálásának feltételeit biztosítja. Az eddig észlelt apróbb hibákon kívül - mint például az, hogy idős emberek nem tudták használni a liftet és beragadtak jól funkcionál az eredeti, klasszicizáló stílusban felújított, 2005-ben műemlékké nyilvánított épület központi része, amelyet március 8-án adtak át. Az utasok megkedvelték az ügyfélcentrumot, ahol - a csoportos utazásoktól a panaszfelvételig minden ügy egy helyen, gyorsan lebonyolítható. - Vigyáznak az emberek a váróra, nem egyszer egymást figyelmeztetik. Például nemrégiben egy nő az egyik padon lezserül elterült fiatalembert utasította rendre. Elmagyarázta neki, hogy mire való az ülőalkalmatosság. Semmi vita nem támadt köztük - mesélte Darvas Tibor, aki 1987 óta főnök az az állomáson. Sokkal nagyobb a tisztaság és rend, mint a felújítás előtt. Ez annak is köszönhető, hogy a brigád az éjszakai fél tizenkettes zárás után a nyitásig, vagyis hajnal négyig nyugodtan takaríthat. A külső térfigyelő rendszer is hatásos: az elmúlt három hónapban a rendőrséget nem kellett rendbontás miatt riasztani. CS. G. L. GRAFFITiSEK ELLEN A graffitisek már próbára tették a vasútállomás felújított falait, de próbálkozásuk csak látszólag járt sikerrel. Tóth Ferenc létesítményvezetőtől megtudtuk: kívül és belül, két méter magasan olyan anyaggal vonták be a falakat és burkolatokat, amelyről mosással eltávolítható a nem kívánatos falfirka. Több tízmillió forintos fapusztulás a hullámtérben Ismét leállt a szegedi hajózás Továbbra is áradnak a folyók. A Tisza tetőzése Szegednél 700 centi körül, a jövő hét elejére várható. A tetőzés az előző, nagy árvíztől eltérően, nem tart majd sokáig. A hullámterek mélyebb részein azonban hónapokig kinn maradhat a víz - több tízmilliós fapusztulás is várható. Leállt a szegedi hajózás is. Tegnap Mindszentnél már 640 fölött, Szegednél 620 centi körül volt a Tisza magassága. A mai nap folyamán megye legtöbb területén eléri az első fokú készültség elrendeléséhez szükséges szintet a folyó. A tetőzés a jövő hét elején következik be, ennek szintje Szegednél várhatóan 700 centi körül lesz. A Hármas-Körös már napok óta első fokú készültség fölött van, tegnap Szarvasnál 681 centinél volt a folyó - tudtuk meg tegnap az Atikövizig műszaki ügyeletén. - Várhatóan nem húzódik el a tetőzés, igaz, a Duna is árad, de ez csak bizonyos mértékben fogja lassítani az apadást mondja Dobi László igazgató. A jövő hét végére újra a tegnap mért szintre csökkennek a vízszintek a folyóinkon - ha csak közbe nem jön a vízgyűjtőkön újabb nagy esőzés. Egyébként a Tisza felső szakaszán már megkezdődött az apadás, Záhonyig megszüntették az árvízvédelmi készenlétet a gátakon. A Dél-alföldi Erdészeti Zrt. hullámtéri faültetvényeit az első, nagy árvíz még kevéssé károsította, mert akkor még hideg volt a víz, a növények életműködése kevéssé indult be. - Most viszont már javában vegetációs időben vagyunk, a növényeknek oxigénre van szükségük, és akár teljesen elzárhatja őket a levegőtől az áradás. Többméteres víz alá is kerülhetnek a csemeték - mondja Vízhányó László, a zrt. szegedi erdészetének igazgatója. A másik veszély: hiába húzódik vissza a víz a mederbe gyorsan, attól még a hullámtér egyes részein és a kubikokban hónapokig ott marad. A sekély, pangó víz akár 20-30 fokra is fölmelegedhet, és valósággal „megfő" bennük a növényzet. Tavaly is jelentős fapusztulás következett be ebből adódóan - s ez az idén megismétlődhet. A kárfölmérések folyamatban vannak, több tízmillió forinttól százmillióig terjedhet a kár. A hajózás is leállt az új áradás miatt. A Mahart PassNave Kft. Felső Tisza-parti bejáróját már tegnap ellepte a víz, nem tudnak bejutni az utasok - mondja Bíró László kikötővezető. Ha csak tíz-tizenöt napos kieséssel számolunk, akkor is mintegy nyolcszázezer forinttól esik el a cég, ennyi volt az adott időszakra megrendelt utak ára. Remélhető, hogy legkésőbb június 20-ától ismét kifuthat a kikötőből kirándulókkal, turistákkal a hófehér Szeged hajó. ECS. NYÁRI VÁSÁR 2006. június 9-től július 15-ig a Sever Center Ruházati Áruházban. Egyes cikkek 20-30-40-50% engedménnyel. Újdonság! egyes 3 részes kosztümök 19 280 Ft helyett 9640 Ft 1 egyes blézerek 10 780 Ft helyett 5400 Ft 1 egyes férfiöltönyök, zakók, nadrágok 30% engedménnyel egyes női és férfi farmernadrágok 50% engedménnyel 1 egyes nöi pólók 60% engedménnyel egyes nöi szabadidőruhák 7800 Ft helyett 2950 Ft egyes női szandálok 8650 Ft helyett 2900 Ft egyes L0TT0 és REEB0K termékek 20-30% kedvezménnyel egyes NIKE termékek 20-40% kedvezménnyel egyes PUMA termékek 20-50% kedvezménnyel A kedvezmények az adott termékekre a készlet erejéig érvényesek