Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-15 / 112. szám

4 • AKTUÁLIS* HÉTFŐ, 2006. MÁJUS 15. Hajnalig tartó mulatsággal avatták új útjukat a kübekiek A kübeki utca mindenkié! Lajtik András (balról) mellett Újhelyi István, Molnár Róbert gurítja a hordót Fotó: Gyenes Kálmán Folytatás az 1. oldalról - A választások után sem pihentünk. Sike­rült kilobbizni, hogy négy településen, Kü­bekháza mellett Deszken, Újszentivánon, valamint Tiszaszigeten pályázati pénzből épüljön a csatornahálózat. A kübeki Erzsébet utcában elkészült a csatorna, s ezt követően leaszfaltoztuk az utat - mondta köszöntőjé­ben Újhelyi István, a térség országgyűlési képviselője. A beszédek után három söröshordót gurí­tottak az utca közepén felállított sátorig, ahol kezdetét vette a hajnalig tartó mulatozást. Az Erzsébet utcai asszonyok pogácsát sütöttek, zsíros kenyeret kentek a jeles eseményre, va­lamint sült kolbásszal és grillezett húsokkal kínálták a vendégeket. - A csatornaprojektben résztvevő négy tele­pülés közül elsőként a kübeki Erzsébet utcá­ban fejeződött be úgy a munka, hogy elké­szülhessen a szilárd burkolat. Terveink sze­rint őszig újabb tizenhárom utcában lesz asz­faltos út - tudtuk meg Molnár Róbert polgár­mestertől. Miközben a Dzsúz zenekar húzta a tán­colóknak a talpalávalót, a gyermekek is birtokba vették az utat. A legkisebbek kré­tát, illetve vörös tégladarabokat ragadva vi­dáman rajzoltak az aszfaltra, a nagyobbak pedig bemutathatták biciklis tudományu­kat. A sátorból nemcsak magyar, hanem német szó is hallatszott. Gert Schaufel tíz éve költö­zött a faluba. A Drezda mellől származó férfi egy szegedi nőt vett feleségül, s párjával a het­venes évek óta addig jártak át Kübekre, míg végül házat vásároltak itt. Schaufel úr el­mondta, korábban nem egyszer fordult elő vele, hogy lovakkal kellett kihúzatnia a kübe­ki sárban elakadt autóját. K.T. A makói Sz. Sándort többrendbeli csalás miatt körözték Kanadában fogták el a vállalkozót Kanadában találta meg az Interpul azt a makói vállalkozót, aki többrendbeli, ösz­szesen közel tízmilliós nagyságrendű csalás miatt bujkált évek óta. Sz. Sándort tegnap helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság. MUNKATÁRSUNKTÓL Az ötvenegy esztendős makói Sz. Sándor eltű­néséről majdnem pontosan négy éve, 2002 márciusában számoltunk be - akkor adták ki ellene a nemzetközi körözést, mert sokan azt gyanították, Kanadában élő rokonaihoz távo­zott. A férfi a városban ismert vállalkozónak számított: cége a térség legkomolyabb, széles ügyfélkörrel rendelkező italforgalmazó vállal­kozása volt, amely azonban a férfi távozásának idejére súlyos anyagi gondokkal küszködött, és jelentős összegű adósságot halmozott fel. A rendőrség több rendbeli, összességében tízmil­liós nagyságrendű csalás gyanúja miatt keres­te. Úgy tudjuk, az eltűnése előtti években töb­bektől kért kölcsön, noha tudta, nincs esélye a pénzt visszafizetni. Cége, az Sz-Drink Bt. egyébként azóta megszűnt, egykori központjá­ban, az Aradi utcai jéggyár épületében most egy másik, hasonló profilú társaság működik. A makói férfi sokáig szerepelt a megye tíz legkeresettebb gyanúsítottjának listáján - leg­utóbb októberben láthatták nevét és fotóját ol­vasóink a topbstán, akkor a hetedik helyen. In­formációink szerint Sz. Sándort a napokban fogták el az észak-amerikai országban, majd ki is adták Magyarországnak. Ügyét a Makói Rendőrkapitányság vizsgálja, előzetes letartóz­tatásba helyezését tegnap rendelte el a bíróság. Elsodort gyalogosok Vidám hangulatú fogathajtó verseny ik. Sike­sen, Kü­itivánon, pénzből Erzsébet <öve tőén ¡zöntőjé­íggyűlési dót gurí­irig, ahol szást. Az Erzsébet utcai asszonyok pogácsát sütöttek, zsíros kenyeret kentek a jeles eseményre, va­lamint sült kolbásszal és grillezett húsokkal kínálták a vendégeket. - A csatornaprojektben résztvevő négy tele­pülés közül elsőként a kübeki Erzsébet utcá­ban fejeződött be úgy a munka, hogy elké­szülhessen a szilárd burkolat. Terveink sze­rint őszig újabb tizenhárom utcában lesz asz­faltos út - tudtuk meg Molnár Róbert polgár­mestertől. Miközben a Dzsúz zenekar húzta a tán­colóknak a talpalávalót, a gyermekek is birtokba vették az utat. A legkisebbek kré­tát, illetve vörös tégladarabokat ragadva vi­dáman rajzoltak az aszfaltra, a nagyobbak pedig bemutathatták biciklis tudományu­kat. A sátorból nemcsak magyar, hanem német szó is hallatszott. Gert Schaufel tíz éve költö­zött a faluba. A Drezda mellől származó férfi egy szegedi nőt vett feleségül, s párjával a het­venes évek óta addig jártak át Kübekre, míg végül házat vásároltak itt. Schaufel úr el­mondta, korábban nem egyszer fordult elő vele, hogy lovakkal kellett kihúzatnia a kübe­ki sárban elakadt autóját. K.T. írendbeli csalás miatt körözték an fogták el a vállalkozót ol azt a eli, ösz­lű csalás t tegnap bíróság. tdor eltű­ve, 2002 adták ki ;okan azt gyanították, Kanadában élő rokonaihoz távo­zott. A férfi a városban ismert vállalkozónak számított: cége a térség legkomolyabb, széles ügyfélkörrel rendelkező italforgalmazó vállal­kozása volt, amely azonban a férfi távozásának idejére súlyos anyagi gondokkal küszködött, és jelentős összegű adósságot halmozott fel. A rendőrség több rendbeli, összességében tízmil­liós nagyságrendű csalás gyanúja miatt keres­te. Úgy tudjuk, az eltűnése előtti években töb­bektől kért kölcsön, noha tudta, nincs esélye a pénzt visszafizetni. Cége, az Sz-Drink Bt. egyébként azóta megszűnt, egykori központjá­ban, az Aradi utcai jéggyár épületében most egy másik, hasonló profilú társaság működik. A makói férfi sokáig szerepelt a megye tíz legkeresettebb gyanúsítottjának listáján - leg­utóbb októberben láthatták nevét és fotóját ol­vasóink a topbstán, akkor a hetedik helyen. In­formációink szerint Sz. Sándort a napokban fogták el az észak-amerikai országban, majd ki is adták Magyarországnak. Ügyét a Makói Rendőrkapitányság vizsgálja, előzetes letartóz­tatásba helyezését tegnap rendelte el a bíróság. íjtó verseny A Betyárok terén lovagoltak Szentmihályon ­Lovak és lovasaik az ügyességi versenyre indulnak Fotó: Gyenes Kálmán KÖRKÉP DESZK. Az önkormányzat családsegítő és gyermekjóléti szolgálata a tanév végéig minden kedden 14 és 18 óra között az egészségházban található háziorvosi rendelőben ingyenes pszichiátriai szakrendelést biztosit a tanulási, magatartási problémákkal küzdő gyermekek számára. Rendel dr. Csapó Ágnes gyermekpszichiáter főorvos. A rendelésre időpont egyeztetésre Szabóné Gerda Kláránál van lehetőség a 20/25-06- 107-es telefonszámon. FORRÁSKÚT. A (erney János Művelődési Házban ma délután 5 órától várja tagjait a nyugdíjasklub. Az Őszirózsa Népdalkör este 7 órától tartja próbáját a művelődési házban. Este 8 órától a Csak szex és más semmi című magyar filmvígjátékot vetítik. KISTELEK Bizalom a természetben - Találd fel magad a civilizáción kívül is! mottóval szerveznek túlélő tábort a Bükkben, Cserépváralján június 3-5., valamint július 7-9. között. Nomád táborozás, csillagtúrák, tájékozódás, esténként tábortűz, közös főzés, íjászat, növényismeret, éjszakai csillagmegfigyelés, meditációk. Szállás az erdőben, barlangban vagy saját sátorban. Ellátás: teljes ellátás, az enni és innivalót a szervezők biztosítják. Utazás: egyénileg, részvételi díj fejenként 16 ezer forint. Tbvábbi felvilágosítás: Monász Felnőttoktatási Intézet Kisteleki Tagozatánál (Rendezvényház és Sportcsarnok, Kistelek, Kossuth u. 5-7., tagozatvezető: Tóthné Tóth Anna. telefon: 62/597-420, 30/2090-641, e-mail: tothanna@monasz.hu). KÜBEKHÁZA. Kübekháza önkormányzata az idén is részt vesz a Virágos Magyarországért mozgalomban. Közel ötszáz tő muskátlit helyeznek ki a főutcái villanyoszlopokon kiépített tartószerkezetre, és több száz dáliatövet is elültettek. ZÁKÁNYSZÉK Szombaton tartják az V. tavaszcsalogatút a faluban. Az egész napos rendezvény reggel 8 órakor zenés ébresztővel kezdődik. A faluban lovas kocsik viszik körbe a zenészeket. 10 órától számtalan program várja az érdeklődőket: fellépnek a néptánccsoportok, a szakkörösök, a majorcttcsoport, az óvodások, az iskolai énekkar és a színjátszó csoport. Lesz borkóstoló, gyorsasági autókiállítás, tombola, fogathajtó bemutató, arc- és hennafestés, kutyaiskola és gördeszkás bemutató. Fellépnek a bordányi modern táncosok, a mórahalmi ugróköteles csoport, Melitta és Tahi Flóra énekesek. Koncertet ad a Kanguruu rockegyüttes, bemutatkozik az Andy Dance tánciskola. Este 7 órakor kezdődik a tavaszcsalogató, melynek sztárvendége, a Neo Tbnes, majd Pipicz Dániel húzza a talpalávalót. Fél 8-kor kezdődik a vacsora, menü: gombás-májas ragu, magyaros lecsós ragu, natúr szelet, májjal töltött csirkehús rizibizivcl. A vacsorára jegyek elővételben kaphatók a teleházban, 1300 forintért. Egész nap ingyenes játszópark, vásárosok. Az iskolában megtekinthető Koisné Körösi Rozália festménykiállítása és Kovács László képeslapgyűjtcménye. ZSOMBÓ. Lassan érik a málna! Ez adta az ötletet, hogy május 27-én megrendezze a zsombói művelődési ház az első homokháti játékmackó-kiállítást. Nevezni legfeljebb három mackóval lehet május 24-éig (szerda) a zsombói művelődési házban. A zsűri több kategóriában hirdet eredményt. Bővebb felvilágosítást a 62/ 255-358-as számon kérhetnek az érdeklődők. Vidám hangulatú megyei ama­tőr fogathajtó versenyt rendez­tek a hét végén Szentmihályon. Az eseményen ünnepélyesen át­keresztelték a Rendezvény teret Betyárok terére. - Neee, Rambó! - regulázta lovát szombaton a szentmihályi fogat­hajtó verseny előtt az egyik részt­vevő. A fehér paripa szamarakat meghazudtoló csökönyösséggel vetette meg lábát, és esze ágában sem volt beállni a fogat elé. Nem volt kedve versenyezni. A lovak többsége azonban már befogva várakozott a sorára, hogy a füves területen berendezett akadálypá­lyán megkezdhesse gyakorlatát. A lovak azt sem bánták, hogy a programfüzetben meghirdetett kezdési időpont helyett közel kétórás csúszásban voltak a szer­vezők. A fogathajtást megelőzően ügyességi versenyt tekinthettek meg az érdeklődők, akiket nem a lovaglási technika, hanem az állatok szépsége nyűgözött le. ­Milyen izmos! - hallottunk el­ismerő szavakat az éppen elsu­hanó négylábúakról. A környék legvígabb legényei eközben - az ingujjra vetkőzött, hetvenes éveikben járó férfiak - a tűző nap elől egy árnyas fa alá hú­zódva vidám éneklésbe kezdtek. „Mennél jobban, részegebben járok, annál jobban szeretnek a lányok" - nótáztak nagy koccin­tások közepette. Már javában tartott a fogathajtó verseny, amikor a közönségre nomád magyarok egy csoportja támadt. Mégsem okoztak nagy riadal­mat, mert kiderült: a Sasíjászok hagyományőrző csoportja érke­zett hónfoglalás kori íjászbemu­tatót tartani. A műsor után a nézők is kipróbálhatták eleink fegyvereit: dárdát hajíthattak és célba lőhettek. Gulicska Eva egy oklevéllel és egy tollaslabdaszettel a kezében Súlyos baleset történt tegnap ko­ra este Szegeden, a Mars térnél, a Párizsi körút és a Mérey utca ke­reszteződésében. Két személy­gépkocsi összeütközött, az egyik továbbsodródva elütött két jár­dán várakozó nőt. A két asszonyt súlyos sérülésekkel szállították a mentők a kórházba. A két jármű vezetője sértetlenül úszta meg a balesetet. Legutóbb hasonló baleset tavaly év végén történt Szegeden. Akkor a József Attila sugárút Makkoshá­zi körút kereszteződésében egy mentő és egy személygépkocsi ka­rambolozott, és a mentő elsodort egy gyalogost. A járdán várakozó nő a helyszínen meghalt. Oláh János az esélyekről A Városi Tfelevízió és a Dél­magyarország közös műsorá­ban, a Szemköztben az elmúlt héten Oláh Jánost, a Fi­desz-MPSZ szegedi polgármes­terjelöltjét arról kérdezte la­punk főmunkatársa, .Oláh Zol­tán és a televízió szerkesztő-ri­portere, Balog József, hogy mi­lyen esélyeitkei várják az ön­kormányzati választásokat. MUNKATÁRSUNKTÓL A polgárok bevonásával már el­készült Tisza Lajos-tervre építi választási programját Oláh Já­nos, a Fidesz-MPSZ szegedi pol­gármesterjelöltje. A politikus azt mondta, tudja, hogy nehéz lesz a baloldal várható jelöltjével, Bot­ka Lászlóval szemben nyernie, „hiszen őt az elmúlt években jól megcsinálták". Ennek ellenére nem tartja magát esélytelennek. Oláh János megjegyezte, a cáfo­latok dacára biztosra veszi, hogy Botka László polgármester el­hagyja Szegedet, mert miniszter­ként szerepet kap Gyurcsány Fe­renc új kormányában. Erre foga­dott is egy üveg pezsgőben. Azt elismerte, más jelölttel szemben jócskán megnövekednének az esélyei. Szegeden 1994 óta mindig azok nyerték az önkormányzati választásokat, akik az ország­gyűlési választásokon sikeresen szerepeltek. Az ismert közgaz­dászt nem bizonytalanította el, amikor azzal szembesült, hogy az országgyűlési választásokon az MSZP-SZDSZ jelöltjei 24 ezer szavazattal több voksot kaptak, mint a Fidesz-KDNP je­löltjei. rohant népes családja felé, akik a pálya szélén kempingszékeken, napernyő alatt élvezték az egész napos versenyt. A kislány a gye­rekeknek megrendezett ügyessé­gi verseny egyik számában, a zsákbafutásban diadalmasko­dott, ugyanis a szervezők a legki­sebbek szórakoztatásáról sem fe­ledkeztek meg. - Nem ülnék fel egyik fogatra se. Úgy elvinne, hogy csak na! Pedig hajtottam már életemben - dicsérte a foga­tosok bátorságát Almási László. A férfi szerint sok az idős hajtó, ezért szerinte egyre ritkábban le­het majd látni hasonló rendezvé­nyeket. Miután a verseny véget ért, és a szakértő zsűri a pályán teljesített feladatokat összegezte, csikósbemutató kezdődött. A délután leglátványosabb produk­cióját, ahol a csikós úgy ültette, fektette a lovát, mint egy jó ház­őrzőt, nagy tapssal jutalmazta a közönség. Szombaton ünnepélyesen át­keresztelték a Rendezvény teret Betyárok terére. KISS GÁBOR GERGŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom