Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-13 / 111. szám

SZOMBAT, 2006. MÁJUS 13. «HIRDETÉS« 377 Gyászközlemények SZENTES megemlekezes SZEGED gyászhír „Egyszerű volt, de szívéből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de az emlé­ke örökre velünk marad." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szere­tett Édesanya, nagymama, dédnagymama és rokon BŐTI SÁNDORNÉ (VIRÁGOS MARIKA) április 27-én, életének 77. évében, súlyos betegségben elhunyt. Végakaratának meg­felelően szűk családi körben eltemettük. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH KÁROLY életének 78. évében váratlanul elhunyt. Kéré­sének megfelelően hamvasztás után szűk családi körben helyeztük örök nyugalomba. Emléked élni fog. Gyászoló család „Beteg voltam, de nem búcsúz­tam el senkitől, mert azt gon­doltam, meggyógyulok, de a halál könyörtelen volt, el kellett men­nem. Búcsúzom így mindenkitől, akik ismertek és szerettek, isten veletek." Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy drága nagynénénk, ÖZV GABURA JÓZSEFNÉ ENYINGI ROZÁLIA (BIMBIKE) 82 éves korában váratlanul, csendben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 19-én, 15 órakor lesz a Belvárosi teme­tő hamvszóró parcellájánál. Kér­jük kegyeletüket 1 szál virággal róják le. Gyászolják/Gabi és családja 53275432 Erzsi és családja Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, SZARAPKA IMRE életének 79. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 18-án, 11 órakor lesz a Belvárosi temetőben. Gyászoló család, „,„„.,„ testvére István Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSIZMAZIA KÁLMÁNNÉ SCULTÉTY KLÁRA 88 éves korában elhunyt. Bú­csúztatása 2006. május 16-án, kedden, du. 3 órakor lesz a Bel­városi temető ravatalozójából. Gyászmisét temetése napján de. 7.30 órakor a móravárosi temp­lomban tartunk. 053275198 A gyászoló család „Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, kik szívből szeretnek, nem felednek Téged." Fájó szívvel emlékezünk TERJEK IMRE RE a szomorú 2. évfordulón. Felesége és családja 53275434 „Téged várunk, aki nem jön többé, De szeretünk, míg élünk." Fájó szívvel emlékezünk TÓTH PÁL halálának 2. évfordulóján. Szerető családja Soha el nem múló szeretettel emlékezünk szerető férjem és édesapám, PITI SÁNDOR halálának 2. évfordulójára. Szerető felesége, fia, 53274562 HÚG3 ¿S SÓGORA m r r köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak, akik drága szerettünk, FÖLDI PÁL temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, rész­vétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. »x,,»™ Gyászoló család Köszönetet mondunk szerettünk, Ö. GAJDÁN SÁNDORNÉ BARNA ANNA búcsúztatása alkalmából kifeje­zett minden együttérzésért. Kö­szönjük a kórházi dolgozók lel­kiismeretes segítségét. 53275295 Gyászoló család GYÁSZKÖZLEMÉNYEK FELVÉTELE: Cs. M.-i Kegyeleti Kft., 6800 Hódmezővásárhely, Dr Imre József u. 1. Tel./fax: 62/534-985,62/534-986 Borostyán Temetkezési Szolgálat 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 11. Tel.: 62/238-866 gyászhír Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy drága szerettünk, SZÓKÉ GERGELY kereskedő, Szentes, Pataki zug l/A szám alatti lakos 84 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése május 15-én, hétfőn, 15 órakor lesz a Kálvária temető ravata­lozójából. 53,754,0 Gyászoló családja .HHH«I GYÁSZKÖZLEMÉNYEK FELVÉTELE: Mécses 2001 Bt. - (Temetkezési Szolgáltató Bt.) ­Szentes, Sima Ferenc utca 31. 63/400-889 Égisz '90 Temetkezési Kft., 6600 Szentes, Sima F. u. 45. Tel.: 63/400-162 6640 Csongrád, Fő u. 17-19. Tel.: 63/483-975 TOURINFORM CSONGRÁD Csongrád, SzentFiáromság tér 8. Tel.: 63/570-325 köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeret­tünk, ISTVÁN FERENC temetésén megjelentek. 53275419 Gyászoló család •••••••••••••••••••••••••••CI Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak a roko­noknak, ismerősöknek, bará­toknak, szomszédoknak, a hozzátartozók munkatársai­nak, akik drága szerettünk, VÍGH MIHÁLY búcsúztatásán megjelentek, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek, s ezzel gyászunkon eny­híteni igyekeztek. Külön mon­dunk köszönetet az intenzív osztály orvosainak és ápolói­nak, akik életéért sokat küz­döttek. Gyászoló családja 3ÜÜ S I Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak, akik drága szerettünk, JUHÁSZ LÁSZLÓNÉ CSÍK MÁRIA temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek, s ezzel gyászunkon enyhíteni igyekeztek. 53275412 Gyászoló családja ••••••••••••••• •••••••••••••••••••••••••••• Hálás szívvel mon­dunk köszönetet mindazoknak, akik drága szerettünk, ID. KUTAS MIHÁLY temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek, s ezzel gyászunkon enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetet az onkológiai osz­tály orvosainak és ápolóinak lelkiismeretes munkájukért. 51275414 Gyászoló családja MAKÓ L_ gyászhír köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazok­nak a rokonoknak, szomszédok­nak és jó ismerősöknek, akik sze­retett halottunk, MÁRKUS IMRÉNÉ temetésén megjelentek, részvé­tükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, 53275032 Sándorfalva Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik CSŰRI GYULA temetésén részt vettek és mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló családja Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szerettünket, ÖRDÖGH JÁNOSNÉT utolsó útjára elkísérték. 53173691 Gyászoló család Köszönetet mondok mindazok­nak, akik drága édesapám, ID. GYŐRI MIHÁLY temetésén megjelentek. Rész­vétükkel fájdalmamon enyhíteni igyekeztek. 5„7,o,n Gyászoló fia: Mihály Köszönetet mondunk minden rokonnak, ismerőnek, akik édes­apánk, NAGY JÁNOS temetésén részt vettek. 5íl734S8Miklós és Lukovics család GYASZKÖZLEMENYEK FELVETELE: Ambrus József, 6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 24. Tel.: 62/252-515 Berg Henrik­né, 6754 Újszentiván, Május 1. u. 31. Tel.: 62/277-382 Cs. M.-i Kegyeleti Kft., 6791 Szeged, Széksósi út 6. Tel.: 62/461-039 6786 Rúzsa, Határőr u. 2. Tel.: 62/285-197. 6800 Hódmezővásárhely, Dr Imre József u. 1. Tel./fax: 62/534-985, 62/534-986 Márvány Kft. 6760 Kistelek, Temető sor 1. Tel.: 62/597-360 Flóra Center Kft., 6722 Szeged, Tisza L. krt. 55. Tel.: 62/423-869 Pietas Temetkezési Vállalkozás, 6722 Sze­ged, Bartók tér 10. 62/424-992 Rekviem Temetkezési Vállalkozás, 6724 Szeged, Pulz u. 2/A. Tel: 62/425-864 6722 Szeged, Török u. 9/B. Tel.: 62/420-414 Szegedi Temetkezési Kft., 6722 Szeged, Attila u. Tel.: 62/543-747 Szögi és Társa Temetkezé­si Iroda Szeged, Török u. 11/B Tel.: 62/425-847 Gyeviép Kht. Algyő, Kastélykert u. 16. Tel.: 267-567 HRSfiffl? gyászhír köszönetnyilvánítás Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szerettünk, TYUKÁSZ JÁNOS, Csongrád, Rózsa u. 2. szám alat­ti lakos 71 éves korában elhunyt. Temetése május 15-én, hétfőn, 11 órakor lesz a Csongrádi teme­tőben. „„,,„ Gyászoló családja Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szerettünk, KÁDÁR IMRE temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. 5.33.75177 Gyászoló családja Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy. drága szerettünk, BÁLINT ANDRÁS, Felgyő, Ságvári E. u. 11. szám alatti lakos 79 éves korában elhunyt. Temetése május 16-án, kedden, 10 órakor lesz a Felgyői temetőben. „,„,„ Gyászoló családja Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak, akik szeret­tünk, BUSA ILONA temetésén megjelentek. Gyászoló családja Tisztelt Hirdetőink! Gyászköxleményeket a megjelenés előtti munkanapén 9 óráig tudunk elfogadni. Gyásxböziemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! jész ország területén MONUMENTA Ké-rTen ajánl atoll Kőfaragó műhely Zákányszék 458., (a Rúzsai úton) Tel.: 62/290-694, 06-30/9251-746 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk^ VARGA MIHALYNÉ MÁTYÁS ANNA, Nagylak, Felszabadulás u. 40. sz. alatti (volt csanádpalotai) lakos 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 16-án, 16 órakor lesz a Csanádpalotai temetőben. 53,754,8, A gyászoló család „Köszönjük neked, Uram, hogy ő a miénk volt és az is marad, mert aki él szeretettel szívében, az nem Fial meg, csak távol van..." Fájó szívvel emlékezünk szere­tett férjem, BÖRCSÖK JÁNOS halálának 1. évfordulóján. Szerető felesége 53275091 és gondviselői „Adhat az élet márványból palo­tát, csak egyet nem adhat két­szer, drága jó, szeretett, jókedvű férjet, édesapát, apóst, tátikát!" HALAG JÁNOS, ma 1 éve, hogy Fürtelen itthagytál bennünket. Gyászoló családja, „„„„„, Pitvaros megemlékezés „Temetőbe száll szí­vem, megáll egy sír felett, amelybe két drága szív tőlünk elföl­deltetett. Lelkünk zokogva hull rá, s keresztjén sírva sír. Nincs a temetőben még egy ilyen fájó sír." Mély fájdalommal emlékezünk BOHAI TIBOR halála 20. évfordulójára. Édesanyja BOHAI ISTVÁN halála 2. évfordulójára. Felesége és a rokonok

Next

/
Oldalképek
Tartalom