Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-10 / 108. szám

10 •KAPCSOLATOK­SZERDA, 2006. MÁJUS 14. Ma 18 órakor: Pick Szeged-MKB Veszprém Kiköszörülik a csorbát Kovács Péter, a Pick Szeged edzője még tegnap is arról beszélt, hogy nem érti né­hány játékosának hozzáállá­sát, hiszen önmagában véve bajnoki döntőt játszani fel­emelő érzés. - A Veszprém megmutatta, hogy csakis annak a csapat­nak van esélye ellene győzni, amelyikben minden játékos egyformán húzza a szekeret. Szerdán mindenki megmu­tathatja, mennyire profi. Le­osztályozáltunk, s ki kellene javítani a rossz jegyeket. So­kan megkérdezték tőlem, mi az oka annak, hogy csak húsz percig játszott jól a csapat ? Az a válaszom, hogy ml ugyan­úgy jártunk, mint velünk szemben a Dunaferr. Ha visz­szaemlékszik, akkor minilig partiban vannak velünk szemben egy darabig, s aztán mi fizikailag fölébük kereke­dünk. Most ugyanez történt Veszprémben velünk. Erő­ben, magasságban, tömegben fölénybe került velünk szem­ben a bajnoki címvédő. A két­méteres védőfallal szemben szinte nem volt keresnivalója a Rákos, Andjelkovics, Lend­vay belső hármasnak. Most, hogy megnéztem néhányszor az összecsapásról készült fel­vételt, megdöbbentett, hogy a belső védők milyen sok durva egyéni hibát követtek el. Ugyanakkor semmi különös nem volt a Veszprém játéká­ban, amire nem készültünk fel. BAJNOKI DÖNTŐ 18 ÓRA PICK SZEGED fT) Bendó (f) /^i Puljazevics Vadkerti Krivokapics Q ^ ^m Andjelkovics Mezei "yes WL ® G4J© ^ qs> Re,ez Pásztor Eklemovics Totnbor(Ty MKB VESZPREM A PÁRHARC ÁLLÁSA: 1:0 A VESZPRÉM JAVÁRA Ma este hat órakor a férfi kézilabda-bajnokság döntőjének második összecsapására kerül sor az újszegedi sportcsarnok­ban. A Pick Szeged gárdája szeretne revánsot venni a szom­baton Veszprémben elszenvedett vereségért (33-25). Lépéselőnybe került az MKB Veszprém együttese az MTD férfi kézilabda bajnoki döntőben. A címvédő nyerte (33-25) a há­rom győzelemig tartó párharc első felvonását. A Pick Szeged az első húsz percben volt méltó ellenfele a Veszprémnek, eb­ben a periódusban játszottak jól a Tisza-partiak. Ha ezt most hatvan percen keresztül meg tudják ismételni Kovács Péter fi­ai, akkor meglehet a hőn áhított siker, az egyenlítés. Szerencsére a keretből mindenki egészséges, sőt az eltiltását letöltő Nenad Perunicsics is visszatér, így a legerősebb összeállításban léphet pályára a szegedi alakulat. A közönségre nagy szükség van. A csapat csak akkor tud igazán ma­gas hőfokon izzani, ha a drukkerek az egész meccs alatt űzik, hajtják a kedvenceket. A játékosok ígérik: mindent megtesznek az egyenlíté­sért, azért, hogy nyílt maradjon a küzdelem a bajnoki cím megszerzé­séért. Az MKB Veszprém együttese csak ma reggel kel útra, és indul el au­tóbusszal a meccs helyszínére. Zdravko Zovko csapatából is minden játékos egészséges, így a horvát szakember által irányított gárda is a legerősebb összeállításban szerepelhet. SÜLI JÓZSEF KEDVESKEDNEK A SZURKOLÓKNAK Már Korábban bebizonyosodott, hogy a Pick Szeged vezetői helyesen döntöttek, amikor arra gondoltak, hogy kicsalogatják a kisgyerekes szurkolókat is a sportcsarnokba. A jó tapasztalatból kiindulva ismét ingyenesen megszervezik, természetesen a szőregi művelődési központ segítségével a gyerekek játszóhá­zát. Bízunk benne, hogy sokan élnek a felkínált lehetőséggel. Egyébként a jegy­pénztár. s ezzel együtt a csarnok kapuit 16.30-kor nyitják ki. A domaszékiek és a szegediek kiválóan szerepeltek Füzesi nemzetközi aranyérme MUNKATÁRSUNKTÓL Celjében 20 ország közel 500 indulójának részvételével nemzetközi csclgáncsversenyt rendeztek. Ezen szere­pelt három szegedi is: a 66 kg-ban Mester Dániel hét meccset küzdött, és így ötödik helyen védett, míg ugyanebben a súlycsoportban Kovács László öt meccs alapján hetedik lett. Bürgés Milán legyőzött egy japánt és egy németet, de két vereség is becsúszott, így végül helyezetlenül zárt. Mester és Kovács közül az egyik biz­tos indul az U23-as Európa-bajnokságon, ám hogy me­lyikük, azt majd az edzőjük dönti el. A fővárosban bonyolították le a Budapest-kupa nem­zetközi cselgáncsviadalt, amelyen 12 ország sportolói indultak. A résztvevők között ott volt két megyei klub, a domaszéki Judo ISE és a Szegedi Judo SE is. A szegediek közül a serdülőknél Füzesi Alexandra (48 kg, rókusi ált. isk.) első, a diák C-ben Barna Marcell (45 kg, Bálint S. Alt. Isk.) második helyen végzett. A domaszékiektől az U11 -es korosztályban Mihalovits Botond (36 kg) a második, Négyökrű Martin (30 kg) az ötödik, míg az U15-ösöknél Kószó Flóra (40 kg) szintén a második helyen végzett. A miskolci diák­olimpián a szegediek közül 35 kg-ban Kormányos Erik ötödik, a 45 kg-ban Kiss Márkó harmadik lett. A szegediek edzői: Neu László, Bürgés Mihály, a doma­székieké Szabó Miklós. A szegediek támogatói: Sán­dor Ernő, Sándor Csaba, TörökAttila, Oláh Tibor. Nikola Eklemovics még min­dig a szegedi közönség ked­vencének számít. Még akkor is igaz ez az állítás, ha a két év­vel ezelőtti, a riváhshoz tör­tént igazolását nem vették jó néven a Tisza partján. A baj­noki döntő első összecsapá­sán is igyekezett nagyon, hogy győzelemre vigye csapatát volt klubja ellen. Tegnap készsége­sen nyilatkozott lapunknak: - Kedden a második mérkő­zés időpontjában, tehát 18 órától még edzettünk. Meg­beszéltük a taktikát, kiérté­keltük az első mérkőzést. Zdravko Zovko edző főleg a hibáinkra hívta fel a figyel­met, s azt sulykolta, hogy a szegedi mérkőzés teljesen más lesz. Nehogy abba a hi­bába essünk, hogy az ellenfe­lünk szombati teljesítményé­ből indulunk ki. Egyébként nagyon örülünk annak, hogy sikerrel kezdtük a bajnoki döntőt. Arra készülünk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, s ennek ellenére a győ­zelmet szeretnénk megsze­rezni. Az újabb bajnoki cím megszerzésére nincs külön pénz feldobva. Úgy gondo­lom, minden játékos szerző­désében benne foglaltatik, a bajnoki cím megszerzése is feltétele a járandóságának. Hogy én kezdő leszek-e, az majd csak a bemelegítés előtt derül ki. De teljesen mindegy, az a fontos, hogy aki a pályán van, az a maximumot nyújt­sa. Újoncok a döntőben MUNKATÁRSUNKTÓL Az idei európai futballtrófeák kö­zül elsőként az UEFA-kupa sorsa dől el: ma 20.45-kor Eindhoven­ben lép pályára az angol Midd­lesbrough és a spanyol Sevilla, hogy megküzdjön a végső diada­lért. A győztes csapat a 48. lesz a nyertesek sorában. A Sevilla és a Middlesbrough is története so­rán először jutott el az UEFA-ku­pa döntőjéig. R I GARRET A las hion tor the youngj NYITÁSI KEDVEZMÉNY! -15% MINDEN TERMÉKRE 2006. MÁJUS 11. ÉS 12-ÉN GARRET A MARKABOLTBAN A SZEGED PLÁZÁBAN Tel:(62)310-997 www.garret.hu,www.garret.eu Több mint 200 OOO diák vette már igénybe. A hallgatók tavaszra még kérhetik. Meddig? Már csak május 15-ig. Mennyit? Akár 150 OOO Ft-ot! OiAK HITEL 06-40-24-00-24 kedvezményes tarifával hívható kék szám PÉNZ? Segítség a diákoknak. Taroltak a szegediek MUNKATÁRSUNKTÓL Budapesten rendezték meg a birkózók diákolimpiai országos döntő­jét, amelyen nagyszerű szegeüi ««¿iWtt a Szegedi VSE hat fia­tal versenyzője lépett szőnyegre, s közülük négyen nem taiaitax le­győzőre, míg egy ezüstérmet is szereztek. Ezzel a kiváló teljesítmény­nyel a szegediek a Bp. Vasas és a Szombathelyi Vasi Volán SE előtt elő­ször megnyerték a csapatversenyt, pedig volt több olyan település, amelyről közel harmincan indultak. - A klubunk pedig nagyon mostoha körülmények között kénytelen dolgozni - panaszkodott Borbola Imre szakosztály-vezetőségi tag, majd így folytatta: - Nagyon köszönjük a klubvezetésnek, hogy visz­szaköltözhettünk a csarnokunkba. De az anyagiak hiánya miatt még­is óriási gondban vagyunk, hiszen a tehetséges gyerekeinkkel nem ve­hetünk részt versenyeken. Már az is óriási segítség lenne, ha valaki kisbuszt bocsátana a rendelkezésünkre. Vagy akár százezer forintnyi támogatással is előrébb lennénk, hiszen kifutná az utazási költségün­ket. Minden apró támogatást nagy tisztelettel fogadnánk, hiszen a szegedi birkózás jövője forog kockán. A szegediek eredményei, 31 kg: l. ifj. Borbola Imre (Fő Fasori Áll Isk. testnevelő: Gő­zön János). 34 kg: l. Dollák László Sándor Weöres Ált. Isk. testnevelő: Széli Ágnes). 41 kg: l. Mátrai Péter (Juhász Gyula Gyak. Ált. Isk., testnevelő: Joó Gyöngyi). 60 kg: l. Kahr Kristóf ((Juhász Gyula Gyak. Ált. Isk., testnevelő: Szabó Józsefné). 37 kg: 2. Kato­na Richárd (Rókus II., testnevelő: Vezsenyi Zoltán). A kötöttfogású diákbirkózók Szigetváron versenyeztek, amelyen a 75 kg-ban Benkő Bence a második helyet szerezte meg. A versenyző­ket Kiss Károly és Savanya Ferenc edző készítette fel. Kazincbarcikán nemzetközi szabadfogású versenyt rendeztek, ame­lyen a Szegedi VSE birkózója, Szabó Czibolya Gábor ezüstérmes lett. A sikerkovácsok (balról jobbra): Kahr, Németh, Katona, Mátrai, Borbola, Dollák. Hátul Balogh és Kiss K. edző Fotó: DM/DV Forduló az NB IH-ban Az időjárás miatt elhalasztott első tavaszi fordulót pótolják ma a csa­patok a labdarúgó NB IH-ban. Az Algyő együttese ismét hazai pá­lyán szerepel, hiszen 18 órától azt a Mezőtúrt fogadja, amely leg­utóbb a HFC-t 9-l-re verte. A Hódmezővásárhely viszont újra idegenbe látogat, és Túrkevén pró­bálja feledtetni a kisiklást. Nehéz lesz, mert Kolozsvári János újabb három játékosra nem számíthat. Folytassa, Makó! Ma 17.30-kor az ESMTK ven­dégeként folytathatja bajnoki menetelését a Makó FC NB Il-es labdarúgócsapata. A zöld-sárgák esélyesként lépnek pályára, ugyanis a két gárdát tíz hely és 29 pont választja cl egy­mástól. Az elmúlt fordulókban bravúrt bravúrra halmozott a már az ötödik helyen álló Makó FC. Korábban ugyanis nem sokan bíztak abban, hogy a Maros-par­tiak két vállra fektetik többek között a Vác együttesét, a Jász­apátit, a Nyíregyházát. Az ilyen nagyszerű vetélytársak ellen a pontvesztés, de még a vereség is „belefért" volna. Az. együttes megmutatta, még a legnagyobb, a legnehezebb feladatok megol­dására is képes. Az ESMTK más kategóriát képvisel az előbb említett csapa­toknál. Messze leszakadva a me­zőny végén kullog, már régóta biztos kiesőnek titulálható. A pesterzsébetiek ellen kötelező begyűjteni a három pontot. Már­pedig mindig az ilyen mérkőzé­sek a legnehezebbek. - Jó érzéssel, de egyben felelős­séggel tölt el, hogy esélyesként léphetünk pályára - jegyezte meg Takács Zoltán, a Makó edzője. ­Még véletlenül sem szabad lebe­csülni ellenfelünket, de ettől nem is félek, ez ránk egyáltalán nem jellemző. Ez a meccs is ugyanolyan fontos, mint a jobb, erősebb, masszívabb csapatok el­leni, ha nyerünk, azokhoz ha­sonlóan ezen is három pontot zsebeihetünkbe. Rengeteg múlik azon, milyen százalékban hasz­náljuk majd ki a helyzeteket. A hét végén, Nyíregyházán ara­tott pompás diadal áldozatokkal is járt. Varga Róbert begyűjtötte harmadik sárga lapját, Schreiber László pedig enyhe lefolyású agy­rázkódást szenvedett. Egyikük sem játszhat a mai találkozón, miként az osztályfőnökként is­kolai osztálykiránduláson részt vevő Kis Krisztián sem. SZ. L. A KEZDŐCSAPAT Czirbus - Magyar, Mórocz, Bakos Á. - Kulacsik, Turján, Fülöp, Podo­nyi - Bány - Hadár, Kurucsai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom