Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-28 / 99. szám

PENTEK, 2006. ÁPRILIS 28. AKTUALIS* Hosszú időre kell a magas benzinárakra berendezkedni Literenként közel 300 A 98-as benzin ára ezen a kúton tíz fillér híján már 300 forint Fotó: Karnok Csaba Utoljára tavaly szeptemberben hagytunk ott a benzinkutaknál körülbelül 290 forintot egy liter 95-ös oktánszámú benzinért, most megint ugyanott tartunk. Súrolni kezdték a 300 forintot az üzemanyagárak. Míg 2005-ben az egy hónappal ké­sőbbi áfacsökkenés miatt visz­szaállt minden a régi kerékvá­gásba, most hosszú időre kell ezekre az árakra berendezked­nünk. A Csongrád megyei benzinkutak legtöbbjénél - még ha csak egy-két forinttal is, de - elhagy­ták az árak a 290 forintot a 95-ös benzin kategóriájában. A legol­csóbbaknál is mindössze öt-hét forinttal fizetünk kevesebbet. Csak az az autós utazik néhány kilométerrel többet a mérsékel­tebb árú töltőállomásokig, aki­nek a pár száz forint is számít. A korábbi években jelentősen ol­csóbb dízel literjének ára szinte utolérte a benzinét, a különbség mindössze 10-15 forint. Lassan véget ér a benzinturiz­)UZEMANYAGARAK Magyarország Románia Szerbia-Montenegró -Ft/l Forras: DM-gyüjtés mus korszaka is: noha Romániá­ban még mindig 20-25 forinttal olcsóbb a benzin és a gázolaj, a külföldi tankolás csak a határ közvetlen közelében élőknek éri meg és jelenthet némi üzletet. Hiszen ilyenkor a távolságot és a határátkeléssel eltöltött időt' is számításba kell venni. Szer­bia-Montenegróban hasonló a helyzet, ráadásul - ahogy a sűrűn átjárók mondják - az ottani üzemanyag valamilyen oknál fogva kifejezetten büdös és leful­A szökött lányokról is tárgyalt a megyei közgyűlés Az autópálya máris vonzza a tőkét Részletes vízállásjelentés is volt a megyei közgyűlés ülésén teg­nap, de az is elhangzott, hogy az autópálya megépítése óta több befektető érdeklődik a vidék iránt. Eldöntetett: az önkor­mányzat ezután piaci bérleti dí­jat szed az ATI-tanpálya hasz­nálatáért. Szóba kerültek a gyer­mekotthonból rendszeresen el­szökő lányok is. Az összes megválasztott parla­menti képviselőnek - fideszesnek és MSZP-snek egyaránt - gratu­lált napirend előtt a megyei köz­gyűlésen Simicz fózsef, az MSZP-frakció vezetője. Azt mondta, örül annak, amit a Fi­desz-listáról országgyűlési képvi­selővé választott kisteleki polgár­mester, Nagy Sándor nyilatkozott lapunkban az összefogás szándé­káról. Simicz ígérte, ebben part­nerek lesznek. Az ülésen - az ak­tuális vízállás ismertetése után ­a tavalyi költségvetés és a pénz­maradvány is szóba került. Adok János fideszes képviselő idézte egy hirdetőújságból a szegedi rep­tér vezetőjének nyilatkozatát, aki sztjjint a leszállóhely nem lesz nyereséges. Ez Adok szerint azért szoriiorú, mert a megye most fi­zetett ki erre a beruházásra száz­millió forintot. - Miért van az, hogy mi mindig megtaláljuk azo­kat a befektetési lehetőségeket, amelyek csak veszteséget termel­nek? - tűnődött a képviselő. Frank József elnök azt válaszolta, meglehet, az első évben nem lesz nyereséges a repülőtér, később mégis az lehet, ez egy hosszabb távon megtérülő beruházás. Döntöttek a képviselők arról, DM-qrafika san maradhatnak a világpiaci árak. Ha pedig még tovább emel­jl kednek, akkor Magyarországon is egyre többet kell majd fizetni az üzemanyagért, de nem automati­95-ös benzin gázolaj kusan többet: az üzemanyag árá­j nak 50-60 százalékát ugyanis a 285-292 275-280 különböző adók teszik ki, ezért a világpiaci árnövekedés nagyjából 260-270 250-260 csak 50 százalékos arányban ér­260 270 235 245 vényesúl. Az adók azonban nem csökkennek: tavaly októbertől azért lélegezhettek fel az autósok egy rövid időre, mert 5 százalék­kal csökkent az áfakulcs, így 10-12 forinttal lett olcsóbb a lad tőle a motor. Szlovákiában benzin és a dízel literje is. pedig a jövedéki adó megemelése F. K. miatt érte utol a benzin ára a mi- ___ énket, sőt az ottani dízel még drágább is a magyarnál. A mostani, szinte három-négy naponta bekövetkező drágulás okát a világpiaci árakban kell ke­resnünk. Bacsur György, a Mol Rt. sajtószóvivője lapunk kérdé­seire válaszolva elmondta, az olajtársaság emiatt nem is ad elő­rejelzést az árakról. Az látszik ­mondta -, hogy tartósan maga­TÖBBET TANKOLUNK Egyre drágább a benzin, mi pedig egyre többet tankolunk: idén az első negyedévben 330 ezer tonna benzin fogyott az országban, 4-6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Gázolajból 520 ezer tonnát vásároltunk, 12-14 száza­lékkal többet 2005 első negyed­évéhez képest. A kényelem ára FEKETE KLARA Magyarország rajzasztalon megtervezett városában, Szegeden, ahol a körutas és sugárutas városszerkezetnek köszönhetően a legegyszerűbben és a leggyorsabban el lehet érni autóval az egyik pontból a másikba, rendszeresen bedugul a közlekedés. A reggeli és a délutáni csúcsban, főleg a Kossuth Lajos sugárúton és a hida­kon autó autó hátán araszol, lámpától lámpáig érnek a kocsi­sorok. A mostani árvíz miatt kiesik a rakparti és a Felső Tisza-par­ti egérút, a dugók tehát mindenórásak. A helyzet két okból is abszurd: éppen akkor éljük át a legna­gyobb közlekedési káoszt, amikor az árvízi helyzetben ingyenes lett a tömegközeledés, arra ösztökélve a népeket, hogy minél töb­ben hagyják otthon az autóikat. És ráadásul éppen akkor pöfög­tetjük el a legtöbb benzint a dugókban, amikor az üzemanyag ára a csúcsra ért. Hiába a közel 300 forintos rekordár, az ingyenvilla­mos és ingyenbusz, az autók nem pihennek meg. Ezek szerint nem élünk rosszabbul, mint négy éve ?- vihetnénk némi politikát a helyzetrajzba. Úgy tűnik, tényleg nem. Akik ma mindennap használják az autójukat, a középosztályt képviselik: a nem túl magas jövedelmű, a kertvárosokban, a környező fal­vakban élő családokat, amelyek legtöbbször két kocsit is fenntar­tanak azért, hogy a munkába járást, a gyerekek iskolába hurcolá­sát, a napi ügyintézést, bevásárlást a legrövidebb idő alatt a legké­nyelmesebben intézzék el. Nem azt mondom, hogy nekik mindenre telik, a háromszáz fo­rintokat másra is el tudnák költeni. A háromszáz forint azonban reálértéken mégsem olyan magas, mint négy éve volt - ezt már a szakértők magyarázzák. Hiába kezdődik lassan hármassal egy háromjegyű szám, a bérek az elmúlt négy esztendőben nőttek, az üzemanyag ára pedig reálértékben stagnált, ráadásul csökkent a benzin adótartalma is. Az irigyelt Szlovákiában ma ugyanannyi­ba kerül egy liter benzin, mint nálunk, miközben ott alacsonyab­bak a bérek. Ilyen összefüggések is lehetnek az árvíz, a benzinár és a regionális versenyképesség között. Mentesítő vonatok A május elsejei ünnep miatt válto­zik a vasúti közlekedés rendje. A vonatok április 30-án az ünnep­napra, május elsején a vasárnap­ra, másodikán a hétfői napra érvé­nyes menetrend szerint közleked­nek. A vasúttársaság mentesítő vonatokat közlekedtet. . Buda­pest-Nyugati pályaudvarról reggel 7 óra 20 perckor indul mentesítő vonat, Szegedre érkezik 9 óra 36 perckor. A Szegedről 13 óra 39 perckor induló szerelvény 15 óra 58 perckor érkezik Budapest-Nyu­gati pályaudvarra. Budapest-Kele­ti pályaudvarról 6 óra 10 perckor indul vonat a Füzesabony-Mis­kolc-Tiszai pályaudvar-Sze­rencs-Tokaj-Nyiregyháza-Debre­cen-Szolnok-Kecskemét útvona­lon, a szerelvény 13 óra 25 perckor érkezik Szegedre. Szegedről 10 óra 39 perckor indul vissza ugyanezen az útvonalon. hogy mégsem értékesítik a szege­di ATI-tanpályát. Az önkormány­zat megállapodást kötött a bérlő­vel, a Csongrád Megyei Autósis­kolák Közhasznú Egyesületével, a díj idén havi százötvenezer forint. Tájékoztatta a képviselőket a be­fektetőkkel kapcsolatot tartó ITD Hungary is eddigi munkájáról. Pi­tó Enikő képviseletvezető arról számolt be, hogy az autópálya a jelek szerint tényleg fölhívta a fi­gyelmet erre a vidékre: míg tavaly ötvenen érdeklődtek a megye iránt, idén már most negyvenö­ten. Megjelentek a nagy területe­ket kereső ingatlanvásárlók, ame­lyek mindig megelőzik a termelő beruházásokat. Az ülésen kisebb derültséget váltott ki, amikor Murányi László csongrádi képviselő arról érdeklő­dött, hogyan hasznosítja az álla­mi normatívát a vásárhelyi Béla cigány utcai otthon, amelyben el­vileg tizenhat fiatal lányról gon­doskodnak, de közülük a legtöb­ben folyamatosan szökésben van­nak. Amit Barcsi Antal, a területi gyermekvédelmi szakszolgálat igazgatója ezzel kapcsolatban mondott, az már nem volt annyi­ravidám. Az intézményvezető vá­zolta, ez nem zárt otthon, nem korlátozhatják a kapcsolattartást, és csak bírósági eljárással lehet valakit visszahozni. Lapunknak elmondta: ez akkor is így van, ha tudják, hová szökött a lány. Ne­héz helyzetben vannak az ott dol­gozó munkatársai, nem ritka, hogy a fiatalok az erőszaktól sem riadnak vissza. Viszont előfordul, hogy egy ilyen lány később verset ír a nevelőihez. BAKOS ANDRÁS Gyógyszert, műanyagot, energiát termelhet a sejtgyár Biokémiai világszenzáció Szegedről Szegedi és amerikai biokémikusok világ­szenzációjával jelenik meg ma az egyik legrangosabb tudományos folyóirat, a Sci­t erice internetes kiadása. Pósfai György cso­portja létrehozta a legegyszerűbb működő sejtet. Pósfai György tíz éve kutatja a baktériumok genetikai állományát a Szegedi Biológiai Köz­pontban, jelenleg a biokémiai intézet igazga­tója, az akadémia doktora. A biológusok, hogy megismerhessék, eddig egyre kisebb al­kotórészekre szedték az élő szervezeteket. Újabban viszont ellentétes irányú folyamat kezdődött: a szintetikus biológia a molekulá­ris építőkövekből rak össze új szerkezeteket. A modellezéshez a kutatók több évtizede a kólibaktériumot használják, mert csak egyetlen, jól kezelhető sejtből áll. - Mindent, amit az élőlények alapvető molekuláris működéséről megtudtunk, kó­libaktérium segítségével modellezzük - ma­gyarázta kutatócsoportja kísérleteiről Pósfai György. A kólibaktérium mindenki bélrend­szerében megtalálható, rengeteg válfaja van. Ha jól működik, hasznos, hiszen vitamino­kat termel, segít a tápanyagok lebontásá­ban. Közismerten rossz híre akkor terjedt el, amikor egy szarvasmarhából eredő változa­ta súlyos betegséget okozott a rosszul átsü­tött hús miatt. Pósfai György ennek kimu­tatásában is részt vett, ekkor ismerkedett meg amerikai partnereivel, akikkel a mosta­ni munkában is együtt dolgozott. A kólibak­térium tehát a legalaposabban ismert élő­lény. Alkalmazása széleskörű, a gyógyszer­iparban DNS-vakcinákat, inzulint, növeke­dési hormont, maláriagyógyszert állíttatnak vele elő. Sőt. Nem tévedés, még műanyagot is gyárt. Más élőlények génjeit szerelik bele, hogy létrehozza a szükséges kémiai alap­anyagokat. - Ahhoz, hogy a sejt stabilan működjön, és mindig a várakozásoknak megfelelő ered­ménnyel „programozhassuk be", tökéletesen ismernünk kell a szerkezetét. És bár sokan sokféleképpen módosították már, a miénk­hez hasonló „nagygenerált" nem végzett raj­A sikercsapat: Umenhoffer Kinga, Pósfai György, Szalkanovics Gáborné és Fehér Ta m á S Fotó: Karnok Csaba VERSENYBEN A BIOGÉPÉRT Nagy a verseny, hasonló kísérletek folynak ugyanis Kanadában, Japánban és Koreá­ban. A végcél, hogy általánosan használha­tó biogépet, egy biztonságosan programoz­ható sejtgyárat működtessenek, amit akár környezetszennyezések felszámolására vagy energiahordozók termelésére is be le­het vetni. Az egyszerűsített sejt egy virtuá­lis, számítógéppel vezérelhető sejt létreho­zásához is alapul szolgálhat. ta senki - magyarázta a biokémikus szenzá­ciós felfedezésük lényegét. Igyekeznek tehát elérni a lehető legjobban működő, legegysze­rűbb sejtet. Felismerték, hogy a kólibaktéri­um 4300 génjének ötödérc nincsen szükség. A fölösleget Pósfai György ötlete alapján ki­szedik, és egyre jobban áttekinthető sejtet hoznak létre. A kutatócsoport vezetője mér­földkőnek tartja az eredményüket: eddig már tizenöt százaléknyi gént, összesen 743-at ki­dobáltak. Várakozásaik beigazolódtak; az egyszerűsített sejt ugyanolyan jól szaporo­dik, mint az eredeti, sőt jobb lett annál. Sok­kal stabilabb és nagyobb a tűrőképessége. Er­ről ad hírt Pósfai György szegedi - Fehér Ta­más, Umenhoffer Kinga, Vitaly Kolisnychen­ko kutató, valamint Szalkanovics Ágnes asz­szisztens - és kilenc amerikai munkatársával a ma internetes formában megjelenő egyik legtekintélyesebb tudományos szaklapban, az amerikai Science-ben. DOMBAJ TÜNDE

Next

/
Oldalképek
Tartalom