Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-28 / 99. szám

SZOMBAT, 2006. ÁPRILIS 29. • SPORT« 17 Zaklatott felkészülés ZALA VOLÁN SZEVIÉP­SZEGED A Szeviép-Szeged A csoportos női kosárlabdacsapata holnap 17 órakor a Zala Volán vendégeként lép pályára, a tét az 5. hely. A Szeviép-Szeged holnap 17 óra­kor Zalaegerszegen, a Zala Volán ellen játszik, a tét az 5. hely. - Nehézségekkel terhelt volt a felkészülésünk - mondta Domo­kos Mihály vezetőedző. - A sé­rültjeinkre a foglalkozásokon sem számíthattunk. Vukoviccsal szerződést bontottunk, hiszen idén már nem tud a gárda rendel­kezésére állni, Kajdacsi Judit ge­rincfájdalmai miatt nem bírt edzeni, és Mészáros Kornélia sem vett részt egy tréningen sem, neki bevizesedett a térde. Ő is kezelés­re, orvoshoz jár. Őszintén mon­dom; még nem tudom, milyen kerettel utazunk Zalaegerszegre. Kajdacsi biztos nem játszik a Zala Volán ellen és még az is bi­zonytalan, hogy Mészárosra szá­míthat-e a Domokos Mihály, Donkó Orsolya edződuó. - Nem adjuk fel! - jelentette ki a szakember. - Bízom benne, hogy korábbi erényeinket csillogtatjuk, illetve a fiatalok is odateszik ma­gukat, és így partiban lehetünk a Zalaegerszeggel. Mindent megte­szünk az ötödik helyért. A párharc két győzelemig tart, a következő találkozót május 6-án (szombat) rendezik az új­szegedi sportcsarnokban, az esetleges harmadiknak pedig május 11-én (csütörtök) Zala­egerszeg ad otthont. I.P. KOSARAS TOBORZO A Szegedi Kosárlabda Egylet to­borzót hirdet sportolni akaró 1995-ben és 1996-ban született lányok részére. Jelentkezés Láng Imrénél a Radnóti Miklós Gimná­ziumban kedden, csütörtökön és pénteken 15 órától. Jöhet a HNKC-reváns A HNKC SE NB l-es női kézilabdacsapata ma 18 órakor a Vasas ott­honában vendégszerepel. Eddig mindig az angyalföldiek nyertek. MUNKATÁRSUNKTÓL Az elmúlt héten négy edzőmeccsel (kettő-kettő a Dunaferr és a Bé­késcsaba ellen), hétfőn pedig árvízi munkával, homokzsákpakolással hangolódott a Vásárhely a mai (kezdés: 18 órakor), Vasas elleni ide­genbeli összecsapásra. - A zsákolás fizikálisan nem viselte meg a lányokat, mentálisan pedig, úgy vettem észre, feldobta őket, jót tett nekik ez a kis kikapcsolódás. Vi­deón elemeztük a Vasas elleni utolsó mérkőzésünk hajráját, mert az bi­zonyult döntőnek - nyilatkozta Buday Ferenc, a gárda edzője.. A szakember azt is elmondta: a két gárda alaposan ismeri egymás játékát, éppen ezért az edzők nem tudnak majd meglepetéssel szol­gálni, váratlant húzni, elővarázsolni a „cilinderből". A jó egyéni meg­oldások, valamint a játékosok harcossága, küzdeni akarása dönthet ­remélhetőleg végre a HNKC javára. - Döntő lehet a védekezés, a kapusteljesítmény, valamint az, hogy a sikeresen kivédekezett akciók után milyen hatékonyságúak lesznek a gyors, lerohanásos támadásaink - vélekedett Buday Ferenc. Tavalyhoz képest nem változott a tét, maradtak az ellenfelek Eger-Szeged bronzcsata VÍZILABDA Akárcsak egy évvel ezelőtt, idén is az Eger ellen vívja a bronz­mérkőzéseket a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata. Ta­valy a Tisza-partiak szerezték meg a harmadik helyet, most nehezebb lesz, mert az alap­szakaszban a hevesiek szerepel­tek jobban. Szerda este eldőlt, hogy a Vasas és az Eger csapata közül melyik került be a fináléba, melyik csa­tázik majd a harmadik helyért. Fináléban a Vasas A nyolc pontig tartó elődön­tőben a fővárosiak 6-4-es veze­tésükkel utaztak el az egri Bits­key-uszodába. Nem különös­képpen zavarta őket az idegen környezet, meglehetősen si­mán, 8-5-re a vetélytárs me­dencéjében is nyerni tudtak. A bajnoki döntőben a Szeged Be­ton VE együttesén már április közepén két sima meccsel túl­lépő Domino-BHSE-vel mérik össze tudásukat. A hagyomá­nyokhoz híven. De lassan már az is megszo­kottá válik, hogy a bronzcsatát két vidéki gárda, az Eger és a Sze­ged vívja. Egy évvel ezelőtt jókora meglepetést okozva Gyöngyösi András legénysége harcolta ki az Euroliga-indulást - a negyedik­ként záró egriek nem kis bosszú­ságára. Sorsdöntő az első meccs - Nekem nem számít szenzáci­ónak, hogy megint az Egerrel kell összecsapnunk a bronzmeccse­ken - jelentette ki Komlósi Péter, a Beton bekkje. - A Vasast éret­tebb, modernebb, intelligensebb pólót játszó együttesnek tartom. Az Eger stílusa annyira nem fek­szik nekünk, de ez nem jelenti azt, hogy ne okozhatnánk Az egykori magyar kapitány szerint a németek döntőbe jutásához csoda kell Matthäus, az ellendrukker rtm wmld cur ©€RmnnY 2006 Az idő telik: egészen pontosan 42 nap múlva kezdődik Német­országban a labdarúgó-világbaj­nokság. Lapunk addig minden héten jelentkezik egy úgyneve­zett vb-magazinnal. Előkészü­letek, hírek, helyszínek, csapa­tok - többek között ezeket igyekszünk bemutatni lehető­leg minél részletesebben. FRANKFURT (MTI) Lothar Matthäus szerint a német labdarúgó-válogatott a nyolcad­döntőben kiesik a június 9-én kezdődő hazai rendezésű világ­bajnokságon. A magyar váloga­tott korábbi szövetségi kapitá­nya, aki játékosként 1990-ben világbajnoki címet nyert a német nemzeti együttessel, egy sajtóbe­szélgetésen nyilatkozott a házi­gazdák esélyeiről. - Ha a nyolc közé jutásért ösz­szekerülünk a svédekkel vagy az angolokkal, nincs esélyünk a to­vábbjutásra, mert ők előttünk jár­nak - mondta Matthäus. - Tudo­másul kell venni, hogy a német válogatott nincs ott a világ tíz leg­jobb csapata között. Óriási csoda lenne, ha bejutnánk a döntőbe. Matthäus szerint Khnsmann a világbajnokság után mindenkép­pen átadja a helyét másnak. - Ha megnyeri a világbajnok­ságot a német válogatott, akkor Jürgent hősként ünneplik majd új hazájában, az Egyesült Álla­mokban, és esze ágában sem lesz visszajönni Németországba. Amennyiben az én jóslatom vá­lik valóra, és nem jutunk be a nyolc közé sem, akkor a Klins­mann által kialakított rendszer megbukik, vagyis a szakvezető­nek nincs keresnivalója a nem­zeti együttes élén. A keret összetételével kapcso­latban Mattháusnak az a véle­ménye, hogy a védelem a koráb­binál stabilabb lehet, ha a Bayer Leverkusen rutinos játékosa, Jens Nowotny is bekerül a csa­patba, ugyanakkor úgy véli, telje­sítménye alapján Mehmet Schollnak, a Bayern München 38 éves középpályásának is ott lenne a helye a válogatottban. SPORT KLUB MEGYESZERTE Örömhírről számolhatunk be: a T-Kábel Magyarország Kft. április 27-étől szerepelteti a Sport Klub csatornát is a kábeltelevíziós kíná­latban! A közelgő labdarúgó vb-t övező fokozott várakozások és a bu­dapesti sikeren felbuzdulva a társa­ság megvizsgálta a csatorna beve­zetésének lehetőségét megyénkben. Ez meg is valósul, mégpedig annak árán, hogy megszűnik a TVE és a Cool Tv szerepeltetése a kínálatban. Erre a lépésre az analóg technológia korlátai miatt van szükség, a csator­nahelyek száma ugyanis véges. így aztán június l-jétől a harmadik cso­mag havidíja 35 forinttal nő, ám a második csomaggal rendelkező ügy­felek már tegnaptól nézhetik egy hó­napon át ingyenesen a Sport Klubot a S38-as sávon. Az adó végleges helye a 3. csomag C30-as programja, a Romantica helye. A Szeged-Eger mérkőzések velejárója a hatalmas küzdelem Fotó: Karnok Csaba megint meglepetést. Vetélytár­sunk nyilván csalódott, ez a mi malmunkra hajthatja a vizet, vi­szont mi meg kicsit kiestünk a meccsmenetből; régen játszot­tunk már tétmérkőzést. Tavaly az egriek az otthonukban elért 12-8-as győzelmük után azt hit­ték, már a zsebükben a bronz­érem, nyilván tanultak az eset­ből, most minden bizonnyal job­ban figyelnek majd. A két győze­lemig tartó párharcot idegenben kezdjük, edzőnk, Gyöngyösi András szerint azon az összecsa­páson el is dől a harmadik hely sorsa. Úgy gondolom, ha van kü­lönbség a két csapat között, az úgyis kiderül két meccsen. Bí­zom magunkban, tavaly sem ne­künk állt a zászló, mégis mi let­tünk a harmadikok. A Szeged legrutinosabb játéko­Bernát: öt gól MUNKATÁRSUNKTÓL Újabb fordulót rendeztek a lab­darúgó Magyar Kupa megyei se­lejtezőjében. A rangadót Vásár­helyen játszották. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC-ALGYŐ SK 5-1 (l-l) Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Galambosi. HFC: Sós (Bíró)-Szűcs (Mucsi D.),Dál­naki, Talmácsi, Keller - Varga, Nagy A., Antal, Marton - Borbás R (Mészáros), Bernát. Edző: Kolozsvári János. Algyő SK: Horváth (Korom) - Vass (Var­ga N.), Kothencz, Varga F., Krucsó - Sü­meghy, Krajczár (Lele), Sípos, Végh (Ali­ev) - Daróczi (Pataki), Retek. Edző: Ló­czl István. Gólszerzők: Bernát (5), ¡11. Kothencz (1 l-esből). Kiállítva: Varga F. A forduló további eredmé­nyei: Sándorfalva-Kiszombor 2-3, Mártély-Tisza Volán SC­Szeviép 0-0, Nagymágocs-Új­szentiván 4-1, Fábiánsebestyén­Balástya-Lubicka 0-6. A követ­kező forduló (május 3.) párosí­tása, 17 óra: Nagymágocs-Ba­lástya-Lubicka, Mártély-Kis­zombor, HFC-Makó FC. sától, Tóth Lászlótól is megkér­deztük, hogy az Egert várta-e a kisdöntőbe? Agresszív hevesiek - Igen, biztos voltam benne, hogy Kiss Csabáékkal játszunk majd - válaszolta a kiváló center, aki egykoron 287-szer szerepelt a válogatottban. - Igaz, arra számí­tottam, hogy Egerben egyenlíte­nek a hazaiak, a Vasas a mindent eldöntő befejező csatában har­colja majd ki a fináléba kerülést. Az angyalföldiekről egyébként nagyon jó véleménnyel vagyok, egységességének köszönhetően, csapatként az ország legjobbjává nőtte ki magát. Az Eger az ag­resszív, verekedős játékot alkal­mazza előszeretettel, erre készü­lünk már napok óta. Azt nem tu­dom megmondani, hogy két vagy három meccset játszunk-e majd, de abban biztos vagyok, hogy Szegeden mi nyerünk. Alakuljon bárhogy is a bronzcsata, a hazai találkozónkon szépen szeret­nénk búcsúzni közönségünktől. SZÉLPÁLLÁSZLÓ KÉT VAGY HÁROM MECCS Az euroligas indulásról is döntő, két győzelemig tartó bronzpárharc első összecsapását Egerben ren­dezik, méghozzá május 2-án (ked­den), 19 órától. A második találko­zó kezdési időpontja május 5. (péntek), 18.30, helyszíne az új­szegedi sportuszoda. Amennyiben két mérkőzés után egy-egy győze­lemmel rendelkeznének a felek, a mindent eldöntő harmadik össze­csapást is Egerben (május 8.) bo­nyolítják le. Lékó Péter is köszöntötte nevelőedzőjét Herpai József: 50! Ötvendik születésnapját ünnepelte tegnap a Mező Imre Általános Iskolában a szegedi sakk egyik ismert alakja, Herpai lózsef. Tanít­ványai közül a leghíresebb, Lékó Péter is ott volt az őt köszöntők között Fotó: Karnok Csaba Két érem Bócsáról Bócsán rendezték mega birkózók területi diákolimpiáját. Kötöttfogásban hetvenen léptek szőnyegre. A Szegedi VSE színeiben edző diákok most is­kolájukat képviselték. Benkö Bence, a szegedi Fekete István Általános Is­kola tanulója a +75 kg-ban nem talált legyőzőre, fenei Áron, a szegedi Dugonics A. Piarista Gimnázium diákja pedig az 59 kg-os súlycsoport­ban a dobogó második fokára állhatott. Felkészítőjük Kiss Károly volt. Telekommunikációs Részvénytársaság INDEN AMI ÖSSZEKÖT c S a MAGRAVÉ S NEM FIZETSZ KÁBELMODEM BÉRLETI DIJAT! ÜGYFÉLSZOLGÁLAT: 6724 SZEGED, KOSSUTH LAJOS SGT. 56. WWW.TVNETWORK.HU • INFO@TVNETWORK.HU • 62 / 999 - 222

Next

/
Oldalképek
Tartalom