Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-21 / 93. szám

2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD­PÉNTEK, 2006. ÁPRILIS.21. A koalíciós pártok kampányzárója - Magyarnak lenni közös fe­lelősseget jelent, össze kell fog­ni, inert ez közös sorsunk ­hangsúlyozta Gyurcsány Fe­renc, az MSZP miniszterel­nök-jelöltje a koalíciós pártok közös csütörtöki, budapesti ka ni pá ny zá ró j á n. BUDAPEST (MTI) „Magyarország csak akkor élhet boldog nyugalomban, ha megérti, hogy magyarnak lenni azt a közös felelősséget is jelenti, (...) hogy össze kell kapaszkodni a nemzet nagy dolgaiban" - fogalmazott a minis^erelnök, hozzátéve, hogy ez a közös sorsa liberálisoknak, konzervatívoknak, szociáldemok­ratáknak, hívőknek és nem hívők­nek, fiataloknak és időseknek. Gyurcsány Ferenc szavai sze­rint a nemzet egyesítése az egy­más iránti tiszteletet és a kinyúj­tott kéz elfogadását jelenti. A szocialisták miniszterel­nök-jelöltje a Kős Károly sétá­nyon tartott rendezvényen az MSZP és az SZDSZ összefogását méltatva úgy fogalmazott: el kell menni szavazni április 23-án a cselekvő és bátor koalícióért, a remény és a hit koalíciójáért. Kuncze Gábor, az SZDSZ el­nöke közölte: az országgyűlési választások első fordulóját meg­előzően az MSZP- és az SZDSZ-program különbségei­nek hangsúlyozása, míg most a két forduló között az összefogás a fontos. Az SZDSZ elnöke beszédében hangsúlyozta: a két forduló között be kellett mutatni, ezen az oldalon meg van az együttműködési kész­ség annak érdekében, hogy azt amit a választóik akartak kitelje­síthessék és elősegítsék a koalíció győzelmét, a négy éve megkezdett munka folytatását. Hiller István, az MSZP elnöke azt mondta, hogy világos a különb­ség a két politikai irányzat között: a jobboldalon se program, se mi­niszterelnök-jelölt, se összefogás, míg a baloldalon van program, van jelölt és összefogás is van. „Arra kérünk benneteket, ahogy az első fordulóban, liberá­lis szavazók és szocialista szava­zók, gyertek el a második fordu­lóba, és hogy ha eljöttök, teljesen mindegy, mit csinál a jobboldal" - közölte. Erre a közönség azt skandálta, hogy „ott leszünk". Az országgyűlési választások második fordulóján való részvé­telre buzdított a főpolgármester, a gazdasági miniszter és a szocia­listák budapesti elnöke is. Demszky Gábor főpolgármes­ter szerint ha elegen elmennek szavazni, akkor Kovács Pisti nyugdíjba küldheti Mikola Ist­vánt, és hosszabb időre pihenni küldhetik Orbán Viktort. Mint mondta: a Gyurcsány-kormány nem csak szavakban szereti Bu­dapestet, a fővárosnak szüksége van a második Gyurcsány-kor­mányra. A színpadot a Kós károly sétá­nyon, a Széchenyi fürdővel közel egy magasságban állították fel. A rendezők két kivetítőről is gon­doskodtak. A koalíció szimpati­zánsai „Igen MSZP" feliratú lufi­kat, hasonló szöveggel ellátott táblákat, valamint „Rajtunk mú­lik! SZDSZ" feliratú táblákat tar­tottak kezükben. Sokaknál nem­zeti színű zászlócska is volt. Nyakó István, az MSZP szóvi­vője az MTI kérdésre elmondta: a rendezvényen tíz-tizenkét ezer ember vett részt. KÓKA JÁNOS NÉVSORA m Káka lános szabad demokrata gazdasági miniszter szerint ha megnyerik a választást, akkor bukhat Orbán Viktor, Kövér László, Mikola István, Semjén Zsolt, Ba­yer Zsolt, „bukhat velük a megosz­tó, mindent tagadó politika", de azt nem szabad, hogy a konzerva­tív érzelmű emberek úgy érezzék, ők rosszul járnak. Felszólalt Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke is Orbán Viktor: Pártérdeken nem múlhat a győzelem A kormányváltás melletti sza­vazásra buzdította a Fidesz és a kormánypártok szavazóit is Or­bán Viktor a Fidesz csütörtöki budapesti nagygyűlésén. A párt elnöke hangsúlyozta: saját sze­mélyes ambícióin vagy pártér­dekeken nem múlhat, hogy Ma­gyarországon nemzeti kormány jöjjön létre BUDAPEST (MTI) A Fidesz elnöke a Műegyetem­nél összegyűlt nemzetiszínű zászlókat lengető tömeg előtt azt kérte, hogy akik az első vá­lasztási fordulóban a Fideszre szavaztak, a vasárnapi második fordulóban tegyék ugyanezt, azok pedig, akik az első forduló­ban a kormánykoalíció pártjaira voksoltak, a másodikban vá­lasszák a Fideszt. Ez utóbbi ké­rését azzal a kijelentéssel tá­masztotta alá, hogy a kormány­pártok becsapták saját szavazó­ikat, hiszen az első forduló előtt eltitkolták a közvélemény előtt a magyar gazdaság valós helyze­tét. A rakparton összegyűlt embe­rek többször nagy tapssal és „Vik­tor, Viktor" kiáltásokkal szakí­tották félbe a pártelnök beszédét, amelyet a rakparton több kivetí­tőn is figyelemmel kísérhettek az érdeklődők. A Műegyetem főbe­járata előtt felállított színpadtól számítva a tömeg vége az öt órás kezdéskor 150-160 méterre volt, de még később is sokan érkeztek a helyszínre. Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője a ren­dezvény után az MTI-nek azt mondta: míg az MSZP kam­pányzáróján alig tízezren voltak, addig a Fidesz-nagygyűlésen jó­val több mint százezren vettek Bod Péter Ákos, az MNB volt elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz el­nöke a kampányzárón MTI Telefotó részt. A két nagygyűlésen részt vevők száma világossá tette, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció gyengült a két választási forduló között, míg a Fidesz erősödött ­vélte a politikus. Orbán Viktor beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy ha nem lesz kormányváltás, az em­berek „olyan megszorító csoma­got kapnak a nyakukba, hogy Bokros Lajos hátizsákja kutyafü­le volt ahhoz képest", tömeges elbocsátásokra kell számítani, elszabadulnak az árak, nőni fog a gyógyszerek, a gáz, az áram ára, valamint a kormányon lévők el­adnak mindent, fizetőssé teszik az egészségügyet, és folytatják az óvodák és az iskolák bezárását vidéken. A Fidesz elnöke arról is be­szélt, hogy a választások után mindent meg kell tenni az MDF-fel való együttműködés érdekében. Orbán Viktor a nyugdíjasokat és az első szava­zókat is arra buzdította, hogy voksoljanak a Fideszre, és arra kérte hallgatóságát, hogy keres­sék fel azokat az embereket is, akik az első fordulóban sem mentek el szavazni, mert kiáb­rándultak és fásultak. Hangsúlyozta: saját maga sze­mélyes ambícióin vagy pártérde­keken nem múlhat, hogy Ma­gyarországon nemzeti kormány jöjjön létre, ugyanakkor világos­sá tette, hogy ha bizalmat kap, még évekig ő vezeti majd a Fi­deszt. A pártelnök előtt Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, az Antall-kormány minisztere a magyar gazdaság aggasztó helyzetéről és a valós statisztikai adatok kormányzati eltitkolásáról beszélt. Szájer Jó­zsef, a Fidesz európai parlamenti képviselője, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese felszó­lalásában azt hangsúlyozta: még semmi sem dőlt el, a polgári ol­dalnak még van esélye a győze­lemre. Szabad György, a parla­ment volt elnöke pedig a patrio­tizmusra és a demokratizmusra felépülő jövőről szólt. A Fidesz nagygyűlésén felszó­lalt még Hegedűs Zsuzsa szocio­lógus és Mandula Petra teniszező is, zenélt többek között a Kormo­rán Együttes, a Fidesz kampány­dalát pedig Demjén Ferenc éne­kelte el. mswmemwmom$sM>mmm Járairól LONDON (MTI) Politikai beavatkozásnak minő­sítik Járai Zsigmond magyaror­szági jegybankelnök legutóbbi nyilatkozatait a Financial Times által csütörtökön idézett nem­zetközi elemzők, és londoni be­fektetési házaknak is feltűnt az MNB „hangnemváltása", amely egyes vélemények szerint esetle­ges kamatemelésre készíti fel a befektetőket. A londoni üzleti napilap csü­törtöki elemzése felidézi, hogy Járai Zsigmond éppen a válasz­tások első fordulója előtt, a Reu­ters hírügynökségnek adott in­terjúban bírálta súlyosan a kor­mányzati túlköltekezést, ezen a héten pedig a Dow Jonesnak azt mondta, hogy a forint „súlyos veszélyben van". A Financial Times szerint több elemző ügy gondolja, hogy e nyi­latkozatok időzítése aláássa Járai hitelességét, akkor is, ha üzenete jól megalapozott. VALUTAVÁLTÓ 25 ezer pont felett zárt a hazai tőzsde BUDAPEST (MTI) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 638 pontos emelke­déssel, 25 ezer 072 ponton, űj történelmi csúcson zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,61 százalékos erősödés, az index először lépte át a 25 ezer pontos lélektani határt. A részvénypiac forgalma nagyon magas volt, zárásra 38,3 milliárd fo­rintot ért el. A forgalom 85-90 százalékát a Mol és az OTP adta. A ve­zető papírok erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva, a Mol és a Richter árfolyama történelmi csúcsot ért el. George Bush és Hu Csin-tao tárgyalásai Óriások találkozója WASHINGTON (MTI) Vételi Eladási euró 259,01 272,29 USA dollár 209,72 220,48 angol font 375,12 394,36 cseh korona 8,86 9,80 horvát kuna 34,57 38,21 svájci frank 164,35 174,51 szlovák korona 6,75 7,46 Kína fokozott együttműködését kérte George Bush amerikai elnök csütörtökön Észak-Korea és Irán nukleáris ambícióinak a megakadá­lyozásához Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnöktől, akit teljes katonai tiszteletadással fogadtak a Fehér Ház kertjében. Bush elnök arra kérte kínai vendégét, vesse latba befolyását annak érdekében, hogy haladást érjenek el a phenjani atomprogram vitájá­ban a hatoldalú tárgyalásokon, amelyen Észak-Korea, Kína, az Egye­sült Államok, Dél-Korea, Japán és Oroszország vesz részt és amely a műit év ősze óta nem ült össze újabb tanácskozásra. Bush elnök szólt a két ország gazdasági természetű vitáiról. Sürget­te, hogy Peking biztosítson legalább olyan versenyfeltételeket az ame­rikai cégeknek Kínában, mint amilyeneket a kínai cégek élveznek az Egyesült Államokban. (A kétoldalú kereskedelemben az amerikai fél tavaly 202 milliárd dolláros deficitet könyvelt el.) Bush hangsúlyozta, hogy Amerikát és Kínát hatalmas óceán választja el, a globális gazda­ság azonban összeköti és nagy lehetőségekkel kecsegteti a két nemze­tet. Tajvannal kapcsolatban Bush elnök megerősítette Washington „egy Kína" politikáját. Sárospataki könyvek BUDAPEST (MTI) Hat évtizedes távollét után csütör­tökön délután megérkezett a bu­dapesti repülőtérre a sárospataki könyvtár űjabb tíz kötete; a doku­mentumokat Székely Árpád moszkvai nagykövet hozta haza Oroszországból. A köteteket tar­talmazó két csomagot Monok Ist­ván, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatója vet­te át. A főigazgató az egyik csoma­got kibontotta, melyből egy XV századi „tankönyv" került elő. Az ősnyomtatvány első oldalán egy „XVII. századi kéz" a következő­ket írta: „Az, kinek egyéb dolga nincs, olvassa meg ez könyvet, használni fog, de nem sokat". Cáfolja a posta a csalás vádját CK1M T K A [TESTAT F. KFT -S/(.gtd, Victor llugo u, A. I cltftmi www n on ,i lr*j g tg hit A Magyar Posta Zrt. visszautasítja a Fidesz szerdán és csütörtökön elhangzott vádjait, miszerint az MSZP-vel választási csalásban vett volna részt. A Posta megteszi a szükséges jogi lépéseket - közölte Tomecskó Tamás szóvivő. Balsai István, a Fidesz képviselőjelöltje szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Magyar Pos­ta az MSZP szórólapjába hajtogatott választási iro­dai értesítőt borítékolva juttatott el a választópol­gárokhoz. Ezzel a társaság közreműködött egy „sú­lyos választási visszaélésben", amely alkalmas ar­ra, hogy megtévessze a választókat - vélekedett Balsai. Deutsch-Für Tamás tömeges választási csalás­sal, ötmillió állami választási értesítő és MSZP-s szórólapok közös kézbesítésével vádolta meg a szocialistákat csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Fidesz kommunikációs vezetője azt is bejelentet­té, hogy a Fidesz büntetőfeljelentést tesz az ügy­ben. Az MSZP már szerdán reagált a bejelentésre; Nyakó István, szóvivő szerint a Fidesz a válasz­tók tömeges megtévesztésének bűnébe esik, hi­szen rágalmaikról pontosan tudják, hogy valótla­nok. A Magyar Posta Zrt. szóvivője, Tomecskó Tamás csütörtökön közleményben erősítette meg a szer­dán mondottakat, miszerint „a hivatkozott külde­ményeket a Magyar Posta Zrt. - összhangban a ter­jesztésre vonatkozó szerződésekkel - címezetlen nyomtatványként juttatta el az állampolgárokhoz, borítékolás nélkül". Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRFI FERENC. V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek!, KARNt )K CSABA ¡fotói, SULYOK ERZSÉBET |hít és információi. SÜLI RÓBERT ¡sport) • Délvilág szerkesztóségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA ¡Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10 , Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fan: 62/567-881 Spnrtmvat: 62/567-882 Interneteim www.dclmanrar.hu • E-mail: szcrkesztoscgeidclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3 Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés I. l /fax 62/213-198. 6600 Szentes. Kossuth u 8. Iél. 63/401-024 Thl /tax: 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató PAP KLARA. Kiadói titkárság: tel : 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel 567 842, fax 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PAL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Ttlcfon: 62/466-847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567 K84.Tcncsztési vezető KÓTI ZOLTÁN. Tirjesztés 62/567-864 Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1495 Ft ¡Délmagyarországl, 1395 Ft ¡Délvilág] «Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X ¡Délmagyarországl, ISSN 1416-0099 ¡Délvilágl • A Délmagyarország Kiadó a Lapeom Kft. tagia Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom