Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-20 / 92. szám

4 •AKTUÁLIS" CSÜTÖRTÖK, 2006. ÁPRILIS 20. Emberek, gépek a védekezésben - „Hé! Még ide ötven zsákot!" Árvízben és éjszakában Szegeden Éjszaka a Stefánián. Árvízi védekezés. Vakítófehér, sötétséget elvágó reflektor­sugarak, jövő-menő, haiadó-tolató gé­pek, csatárláncba fölfejlődött, töltött ho­mokzsákokat dobáló emberek, vízpára és gázolajszag, kiáltások: „Hé! Még ide öt­ven zsákot!". Magasodó zsákfalak közt ­magasodó tavak. A láthatatlan partfal­rések között befelé törekszik a víz, itt is, ott is patakocskák szaladnak a járdán. Kozák István vízügyi védelemvezető teg­nap 12-kor megebédelt. Nem délben, ha­nem éjfélkor. Hamarabb nem ért rá - és ez így megy hetek óta. Reggel hat óta talpon van, most késő este tizenegy, és a mobilja folyamatosan ciripel. - Máris intézkedem - mondja a telefonba. Nekünk pedig: ­Most szóltak ide, a Belvedere pincéjében megjelent a viz. Lámpafényben csillogó Telefonál, és máris hét gátőr indul hétfe­lől, körbevenni homokzsákokkal a pincé­ben lévő trafót. A Kőrösy szakközépiskola pincéje szintén vízben. Mi még kinn va­gyunk a vízből: homokzsákokból kialakí­tott gyalogösvényen haladunk, gátőrlám­pák és a közvilágítás fényében a Stefánián. Körülöttünk jobbról-balról a lámpafény­ben csillogó, fekete víz. Tulajdonképpen mindenütt víz. Fölkapaszkodunk a rézsűn a partfalnál a járdára. Csermelyként csor­dogál a viz a homokzsákfal alól. Mi a sze­repe a homokzsákfalnak? Csak nem az, hogy védje a partfalat a bedőlés ellen?... - Hogy csökkentse a partfal résein és a partfal alól, a talajból szivárgó víz energiá­ját - világosít föl a védelemvezető. A be­zsákolt homokban nem tud haladni egye­nesen a víz, hanem szétágazik százezerfe­lé, cirkulál, elveszti erejét, nem folyik to­vább. Azaz sokkal lassabban folyik, mint­ha nem állná útját semmi. A parkban gát­ként elfektetett zsáksorok pedig nemcsak a víz szétterjedését akadályozzák meg, ha­nem meg is emelik szintjét. így a saját nyomásával ellensúlyozza a kintről befelé igyekvő áradatot - magyarázza. Éjjel-nappal dolgoznak a Stefánián is Fotó: Miskolczi Róbert Haladunk tovább, a partfal alól min­denütt bugyog föl a víz. Egészen lehetet­lenül fönn van a lámpák által megvilágí­tott, szürke-homályosnarancs folyó ­visszahőkölésre készteti a partfalon át­hajolót; az úszóház a víz tetején ijesztő­Elfoglalt szülők, tájékozatlan autósok Fityisz a parkolási tilalomra Forgalmi dugó ugyan nem alakult ki tegnap reggel a város köz­útjain, de a húsvéti szünet leteltével - a polgármester kérése ellenére - a szülők többsége gépkocsival vitte iskolába gyermekét. A Szent István tér teljes lezárása sok autósnak okozott gondot, míg a Madách utca Lechner tér felőli sávjában a tiltás ellenére többen is parkoltak. en magasodik fölénk. Közben nyüzsgés a parkban, megy a munka, billenős te­herkocsiplató emelkedik és zúdul le róla a töltött zsáktömeg. Markológép zúg, fölfelé tartott kanalába gyors ütemben dobálják az emberek a zsákokat, megte­lik a kanál, a traktor hátrál, fordul, viszi a szállítmányt az arrébb fölhalmozott homokzsákhegy tövébe. Háromszázan végzik az éjszakai munkát - köztük sze­gedi önkéntesek is. „Amíg bírjuk, maradunk" - Azért vagyok itt, mert veszélyben a vá­ros - mondja Kovács Nóra. Virágüzletet vezet. Amióta vészhelyzet van, minden éj­jel itt segédkezik a munkákban jó tucatnyi társával együtt. Meddig maradnak éjsza­kánként? - Amíg bírjuk - feleli. Arrébb te­repszín egyenruhás fiatalemberek továb­bítják csatárláncban a húszkilós zsákokat, a vízügynek segítve, gyorsítottfölvétel-se­bességgel. - A budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ösztöndíjas hallgatói. Katonatisztek lesznek, önként jelentkeztek a szegedi munkára - halljuk Deák István ezredestől. Lépést tartani az áradattal Sietnek. Muszáj lépést tartani a vízzel: ahogyan emelkedik, emelni kell a zsákfa­lat is a partfal mellett. Arrébb ifj. Farkas József gát- és csatornaőr, Bajáról. Néhány órája érkezett társaival. Egyébként már Budapesttől Székesfehérváron át Szom­bathelyig mindenünnen jön Szegedre a se­gítség. Most még csak nézi a vizet, nem hatja meg, hogy a rakparti út fölött átívelő alagútból már csak méternyi látszik ki a folyóból. Visszhangzik-hörög az alagút, rohan keresztül rajta a víz, futó ember se­bességével. Másnap reggel. Ahol éjjel még száraz lábbal lehetett közlekedni a partfalnál, ott tízcentis a víz. Ha nem lenne itt a partfal, már ellepné a gumicsizmát - a Széchenyi téren pedig az embert is. De a partfal itt van. FARKAS CSABA KÖRKÉP ALGYŐ. A víz világnapjától a Föld napjáig címmel programokat szervez az algyői általános iskola. A faluházban ma délelőtt 11 órától rendeznek fórumot Az üvegház foglyai vagyunk? címmel. Vendégek: Piri József algyői polgármester, Ilosvai György főiskolai adjunktus és Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa. Az állatkiállítás fél 3-kor kezdődik a Zöld iskolában. - Ma délután 5 órakor nyitja meg Bárkány Ildikó néprajzkutató, a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársa a Faluház Galériában az Algyői népi gyermekjátékok című kiállítást. A tárlat május 15-éig tekinthető meg munkanapokon 8 és 18 óra között. BORDÁNY. Harmadszor rendez Föld-napi futóversenyt a bordányi gyermek- és ifjúsági önkormányzat és a kulturális és szabadidős egyesület április 22-én 10 órától. Idén is az évszámmal egyező a táv hossza: 2006 méter. A rajt a Deák téren lesz. Előzetesen a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban lehet nevezni, szombaton pedig a Deák téren, a rajt előtt fél órával. Az útvonal letölthető a www.bordanynet.hu honlapról. Az első három helyezett díjat kap, a célba érők között ajándékcsomagokat sorsolnak ki. DOMASZÉK. Az első osztályosokat ma és holnap irathatják be a szülők 8 és 17 óra között a Bálint Sándor Általános Művelődési Központban. A behatáshoz szükséges a gyermek születési anyakönyvi kivonata, nem magyar állampolgár esetén tartózkodási engedély, óvodai vélemény és gyermekorvosi igazolás az iskolaérettségről, és a szülő személyi igazolványa. A szülők beíratáskor jelezzék napközi- és iskolabuszigényüket. MÓRAHALOM. A Széchenyi-terv Gazdaságfejlesztő Társaság közgyűlése és Az új Széchenyi-terv című konferencia ma délelőtt 10 órakor kezdődik az Aranyszöm Rendezvényházban. Előadást tart Matolcsy György, a Növekedéskutató Intézet igazgatója. A Széchenyi-terv Gazdaságfejlesztő Társaság a hatékony gazdaságfejlesztésért, a jó gazdaságfejlesztési programok sikerességéért alakult. Tagjai azon projektek vezetői, akik már bizonyították munkájukkal, hogy alkalmasak országos példává válni, és vállalják, hogy egy jó nemzeti gazdaságfejlesztési program élharcosai lesznek. A tagok találkoznak a gazdasági döntéshozókkal, kormányzati vezetőkkel, s együtt lépnek fel a hatékony érdekérvényesítésért. SÁNDORFALVA. A képviselő-testület ma délután 3 órától ülésezik. Tájékoztató hangzik el a római katolikus egyház szerepéről, a templomok és temetők állapotáról. Megvitatják a 2005. évi költségvetési és fejlesztési rendelet végrehajtását. Beszámoló hangzik el a környezetvédelemre, vízvédelemre és a szennyvízelhelyezésre benyújtott pályázatokról, azok eredményeiről, a város közrendjéről, közbiztonságáról, a Sándorfalvi Polgárőr Egyesület és a közterület-felügyelő tevékenységéről. SZEGED. A MÁV-diákotthon tíznapos programsorozattal ünnepli fennállásának 110. évfordulóját. Ma délelőtt 9 órától rendezik meg a vasutas nyugdíjasklubok és szakszervezetek találkozóját. Négy órakor kezdődik az Asztalitenisz SE termében a szegedi középiskolás kollégisták asztalitenisz-versenye. - A Minden Megoldható Egyesület mai kreatív klubja , elmarad, helyette 6 órától pilates tornára, szaunázásra várják az érdeklődőket. Már tegnap korán reggel akadt bosszankodnivalójuk a 8-as tro­lipótlók vezetőinek. A Szent Ist­ván tér teljes lezárása miatt a Ti­sza Lajos körúttól a Lechner térig az utca tér felőli sávjában tilos a parkolás: sok autós hagyta figyel­men kívül a tiltást. Ez igencsak megnehezítette a buszvezetők dolgát - a Százszorszép Gyer­mekház előtt parkolók miatt ne­hezen tudtak ráfordulni a Ma­dách utcára. Egy buszvezető ala­posan meg is nézte azt a bordó­színű terepjárót, ami miatt alig tudta bevenni a kanyart, és né­hány bosszús mondatot is el­mormogott a vezetőfülkében. Az utca föntebbi szakaszán parkoló autók miatt pedig nem volt olyan járat, aminek ne kellett volna megállnia, hogy a vele szemben jövő kocsikat biztonságosan el­engedhesse. A Szent István tér környékén tegnap reggel nemcsak a szabály­talan parkolás okozott gondokat, de a környék teljes lezárása miatt sok autós is tanácstalankodott. Akik nem voltak eléggé szemfü­lesek, és nem fordultak le idejé­ben a Bercsényi vagy a Lengyel utca felé, azoknak a Csongrádi sugárút eleje jelentette a végállo­mást. Reggel hét és negyed nyolc között legalább harminc autó kényszerült visszafordulni, köz­tük egy taxi és egy tanulóvezető is. A legnagyobb forgalom tegnap reggel a Madách iskola előtt ala­kult ki, ahova a szülők többsége autóval vitte gyermekét. Pedig az árvízveszély miatt Botka László szegedi polgármester arra kérte a szegedieket, hogy személygépko­csi helyett az ingyenes tömeg­közlekedést vegyék igénybe. A megkérdezett szülők mindegyike hallott a polgármester felhívásá­ról. Többségük úgy gondolta, mi­vel kocsijukkal úgysem a rakpart felé hajtanak, a korlátozások rá­juk nem vonatkoznak. Mások el­foglaltságukra és üzleti ügyeikre hivatkoztak, amiket kocsi nélkül nem tudnának lebonyolítani, így munkába menet kocsijukkal az iskolát is útba ejtették. - Persze, tudok a polgármester felhívásá­ról, de nyomozó vagyok - mond­ta egy apuka, majd beszállt kék autójába, és elhajtott az iskola elől. K. G. G. HÍREK JUHÁSZ GÁBOR A PINCESZÍNFIÁZBAN A meghirdetettől eltérően a szegedi pinceszínház dzsesszklubjába amerikai lemezfelvétele miatt a világ legjobb ütőhangszeresei között számon tartott Horváth Kornél nem tudta elfogadni a meghívást, így szombaton - április 22-én - az este 8 órakor kezdődő koncerten Lantos Zoltánnal, az indiai hegedűtechnika virtuózával Juhász Gábor dzsesszgitáros muzsikál. KISTÉRSÉGI MUNKAKÖZÖSSÉG A szegedi kistérséghez tartozó 11 település óvodáinak együttműködéséről tárgyaltak tegnap A feladatellátás jövője a Szegedi kistérségben címmel rendezett konferencián. A résztvevők döntöttek arról hogy létrehozzák az óvodavezetők szakmai munkaközösségét. SZAKSZERVEZETEK A KAMPÁNYRÓL A szakszervezetek helyi béralkuiról és a minimálbér emelésének várható hatásairól tartott tájékoztatót Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke tegnap délután Szegeden, a Pick szabadidő központban. AZ ÓVODAI MŰVÉSZETI NEVELÉSRŐL A képzőművészet csírája az óvodában címmel rendezi meg nemzetközi esztétikai tanácskozását Szegeden az Óvodapedagógusok Országos Szakmai Egyesülete. A konferencia ma délelőtt kreatív játékokkal kezdődik a Pick étterem konferenciatermében. Délután műhelymunkára jelentkezhetnek az érdeklődők a sándorfalvi és szegedi óvodákban. A Boldogasszony sugárúton tegnap is torlódtak az autók iskolakezdéskor Fotó: Frank Yvette Újra SZIQvíz Ismét meghirdeti a szegedi álta­lános iskolák felsős diákjai va­lamint a szegedi középiskolák 9-11. osztályai számára a szege­di ifjúsági kvízt a város önkor­mányzata és a Szegedi Ifjúsági Ház. A SZIQvíz újabb forduló­jára április 21-éig lehet nevezni 5 fős csapatokkal. A vetélkedő témája az Európai Unió. A je­lentkezési lapokat a Szegedi If­júsági Ház honlapján (www.ih.szegedvaros.hu] talál­hatják az érdeklődők. Kiugrott a Feltehetően öngyilkossági szán gyedik emeleti lakásának abla tegnap a kora délutáni órákban lyos sérüléseket szenvedett, ho, szemle során a lakásban előken őrkapitányság közigazgatási el eset körülményeit. Kiugrott a negyedikről Feltehetően öngyilkossági szándékkal ugrott ki tarjánvárosi, ne­gyedik emeleti lakásának ablakán egy 59 esztendős szegedi nő tegnap a kora délutáni órákban. Az esés következtében olyan sú­lyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét ve'sztette. A szemle során a lakásban előkerült a búcsúlevele. A Szegedi Rend­őrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a halál­eset körülményeit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom