Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-06 / 55. szám
BELFOLD - KÜLFÖLD HETFO, 2006. MÁRCIUS 6. Az MSZP szeretné látni az ellenzéki párt programját Öt miniszterrel vitázna a Fidesz Öt minisztert és egy államtitkárt hívott választási vitára tegnap Dcutsch-Für Tamás, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettese. Az MSZP programjának bemutatására szólította fel a Fideszt. BUDAPEST (MTI) A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezető-helyettese Csizmár Gábor, Göncz Kinga, Kolber István, Lamperth Mónika és Rácz Jenő miniszterhez, valamint Nagy Sándor államtitkárhoz fordult azonos szövegű, az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelekkel, melyekben emlékeztetett arra, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség vitasorozatot kezdeményezett: Magyarország 2006 címmel hívta vitára a hivatalban lévő kormány tagjait. „Csalódottan vettük tudomásul, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya eddig elutasította kezdeményezésünket, csupán egyetlen vita megrendezésebe egyeztek bele" - tette hozzá. A legnagyobb ellenzéki párt továbbra is azt javasolja, hogy miután március 8-án Káka János gazdasági miniszter az energiaárakról és a megélhetés kérdéseiről tart nyilvános vitát Ader Jánossal, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetőjével, a nyílt levélben megszólított szocialista politikusok tartsanak vitát a Fidesz szakpolitikusaival a munkanélküliségről, a családtámogatásról és a nyugdíjasok ügyéről, az otthonteremtésről, a városok jövőjéről és az önkormányzatiság kérdéseiről, a kórház-privatizációról és a gyógyszerárakról, valamint a magyar falvak és kistelepülések helyzetéről. „A Fidesz Európában egyedülálló módon alig több mint egy hónappal a választások előtt még mindig képtelennek bizonyult arra, hogy bemutassa programját Magyarországnak" - írta közleményében az MSZP frakciója, amely szerint jelenleg Gyurcsány Ferencnek van programja, a Fidesznek és Orbán Viktornak nincs. „Mi vitázni programokról akarunk, és elutasítjuk a lejáratásra, indulatkeltésre, adatlopásra, zsarolásra, fenyegetésre épülő Fidesz-kampányt. Felszólítjuk a Fideszt, hogy a vitáról szóló vita helyett mutassa be végre a programját Magyarországnak" - olvasható a szocialistáknak az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az SZDSZ kampányfőnöke közleményében azt hangsúlyozta: háromoldalú programvitákra van szükség, a liberális program ugyanis határozottan eltér a szocialista és a konzervatív elképzelésektől. Tagad a fenyegetőző Bagó Zoltán Bagó Zoltán fideszes országgyűlési képviselő bírósághoz fordul, mert álláspontja szerint Romsics Imre MDF-es képviselőjelölt valótlanul állítja róla, hogy fenyegetéssel, zsarolással próbálta visszalépésre bírni. BUDAPEST (MTI) Romsics Imre pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Bagó Zoltán megfenyegette: veszélybe kerülhet a munkája, az egzisztenciája, ha elindul a választásokon. Bagó Zoltán az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: „Valótlanul állítottak be politikai zsarolónak, fenyegetőnek egy másfél órás kötetlen, általam barátinak gondolt beszélgetés kiragadott, szemelvényezett, és megvágott részei alapján, a megkérdezésem nélkül". (Romsics Imre sajtótájékoztatóján, illetve az arról készült tudósításokban az inkriminált beszélgetés számos részlete nyilvánosságra került.) Bagó Zoltán szerint „a beszélgetés ugyanis teljes terjedelmében pont szöges ellentéte a megjelenteknek, nem tehetek róla, ha ezt valakik politikai céljaik felhasználására átfazonírozták". Pénteken Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Bagó Zoltán „elfogadhatatlan magatartása" miatt levélben kért elnézést Dávid Ibolyától, az MDF elnökétől. A Fidesz még aznap visszaléptette a képviselő-jelöltségtől Bagó Zoltánt, és a pártból való kizárását is kezdeményezte. Dávid Ibolya szombaton közzétett válaszlevele szerint az MDP Orbán Viktor politikai elképzeléseinek ismeretében nem tartja őszintének a bocsánatkérést. Gyurcsány kóbor kutyás beszéde miatt tüntettek ECDUPLÁZn/K DIKWltfU! geh,megcsináltuk Piros lapot mutatnak fel a tüntetők a Magyar Szocialista Párt székháza előtt Fotó: MTI/Kolldnyi Péter Több ezer - a szervezők szerint hat-hétezer - ember tiltakozott a Fidelitas és az 1956 Alapítvány felhívására tegnap délután Budapesten, az MSZP székháza előtt a kormányfő Veszprémben tett kijelentése miatt. BUDAPEST (MTI) Balázs Piri László, az 1956 Alapítvány kurátora szerint azért gyűltek össze a szocialista párt székháza előtt, hogy megmutassák, nem félnek. A tüntetés elején lejátszották Gyurcsány Ferenc miniszterelnök veszprémi beszédét, amelyet a tömeg hangos tiltakozással fogadott. Többen fütyültek és kiabáltak, a helyszínen „Tégy a kitelepítés ellen" feliratú kitűzőket osztogattak. Több demonstráló transzparenseket tartott a kezében, amelyeken egyebek mellett az volt olvasható „Sintér, itt vagyunk"; „Gyurcsány, Kádár büszke lenne rád". A tömeg többször skandálta: „Gyertek ki!, Nem félünk!", és hangos füttyel és pfujjolással fejezte ki tiltakozását. Több demonstráló hangosan kiabált, amikor Hiller István a tüntetés ideje alatt elhagyta a pártszékházat. Az MSZP elnöke Mécs Imre SZDSZ-es politikussal a székházban tartott sajtótájékoztatón kijelentette: Magyarország nyugalmat és biztonságot akar, nem felfordulást. Pásztor Tibor díszzsidónak nevezte Deutsch-Für Tamást Rogán Antal választ vár Gyurcsány Ferenctől és Hiller Istvántól arra, maradhat-e képviselő az MSZP-ben egy olyan politikus, aki internetes naplójában lezsidózza a Fidesz egyik vezető politikusát. Pásztor Tibor „a Fidesz kettes számú díszzsidójának" nevezte Deutsch-Für Tamást. BUDAPEST (MTI) „Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt kérdezem: maradhat-e képviselő a Magyar Szocialista Pártban egy olyan politikus, aki internetes naplójában lezsi: dózza a Fidesz egyik vezető személyiségét?" - tette fel a kérdést a Fidesz kampányfőnöke, Rogán Antal szombati sajtótájékoztatóján. „Megdöbbenéssel fedeztük fel néhány nappal ezelőtt egy MSZP-s képviselő internetes naplójában, internetes blogjában a következő szavakat: Nem volt ez más, mint egy magasra földobott, szépen csavart labda, amit a Fidesz kettes számú díszzsidója nagy svunggal ütött le" - idézte az internetes napló beírását Rogán Antal. Mint hozzátette: a honlap későbbi részeiből „egyértelműen kiderül, hogy amikor az MSZP-s képviselő ezt írja, akkor Deutsch-Für Tamásra, a Fidesz országgyűlési képviselőjére, az Országgyűlés alelnökére gondol". Rogán Antal tájékoztatása szerint az internetes napló a http://pasztortibor.hu honlapon található, a naplót pedig Pásztor Tibor, az MSZP V. kerületi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője, helyi elnökségi tag és a Fiatal Baloldal egyik vezető személyisége vezeti. Pásztor Tibor internetes blogjában válaszolt Rogán Antal sajtótájékoztatójára. Ebben azt írja: ha akarata és szándéka ellenére megbántotta volna Deutsch-Für Tamást, akkor ezúton is elnézést kér tőle, és mindazoktól is, akik félreértették ezt a kifejezését. „Ugyanakkor nevetséges Rogán Antal, amikor engem antiszemitizmussal vádol. Személyesen is ismerjük egymást, pontosan tudja, hogy zsidó identitásomat vállaló emberként kevés dolog áll tőlem távolabb, mint ez. Ezért aztán a vádat nem tudom máshogy értelmezni, mint szándékos félremagyarázást, ami a Fidesz-kampány része" teszi hozzá a szocialista képviselő. A rendőrség kordont vont az MSZP-székház elé. A Köztársaság tér elülső részét zsúfolásig megtöltötte a tömeg, de voltak tüntetők, akik a környező utcákon és az Erkel Színház épülete előtt tartózkodtak a demonstráció ideje alatt. Nyitrai Zsolt, a Fidelitas ügyvezető alelnöke szerint hat-hétezren voltak a tiltakozók. Az MTI által egy, a helyszínen tartózkodó rendőr a rendezvény végén mintegy ötezerre becsülte a tömeget. A tüntetés végén a résztvevők piros lapot mutattak fel, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt. Gyurcsány Ferenc február 25-én Veszprémben tartott fórumán azt mondta: „És ha az embert megbántják, és ha az embert megsértik, és hogyha az emberre rágalmakat szórnak, akkor az ember megrázza magát és megy tovább, és nem veszi föl a kesztyűt. És ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, erre a válasz nem az, hogy mi pedig veszett rókákat. A válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük, a városokat, országunkat megvédjük". A kijelentést Áder János, a Fidesz-frakcióvezetője három nappal később úgy értékelte, Gyurcsány Ferenc szavai azt jelentik, hogy a miniszterelnök „azokat, akik nem értenek vele egyet, azokat, akik kritizálni merészelik, telepre akarja vinni". Gondot okozhatnak a hófúvások BUDAPEST (MTI) A télies útviszonyok tegnap este nem nehezítették jelentősen a közlekedést, de ha feltámad a szél, a hóátfúvások már komolyabb fennakadást is okozhatnak. A tegnap délutáni órákban az ország nyugati felén már közepes erősségűre élénkült a szél. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is hófúvás akadályozta a közlekedést. Vasárnap estig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 15-20 centiméter, Komárom-Esztergom megyében néhol 15 centiméter hó esett, Borsodban, a Bükk és a Zemplén térségében 15-20 centiméter a hóréteg vastagsága, de Miskolc egyes részein is több mint 15 centiméter hó esett. VALUTAVÁLTÓ Am ta IUIUIRH «IAali*4va|. es a ueiviiag ajaniasavai. Vételi Eladási euró 247,11 259,79 USAdollár 207,30 217,94 angol font 362,56 381,16 csah korona 8,50 9,40 horvát kuna 32,94 36,40 svájci frank 157,09 166,81 szlovák korona 6,52 7,20 ' HvSó minSsègù ANGOL : CIPO : I SZEGED Március 8 ár De.: 8-II áráig Alsóvárosi Művelődési Ház (Rákóczi u. 1.) Du.: 13-16 óráig Bartók Béla Művelődési Ház (Vörösmarty u. 3.) i Kihámoztuk a lényeget Citibank Tiszta Kölcsön Költségek és trükkök nélkül A teljes kölcsönösszeg az öné! • 0 Ft kezelési költség • árfolyamkockázat nélkül Kölcsön összege Havi törlesztörészlet Költségek Futamidő' (hónap) 500 000 Ft 13 527 Ft 0 Ft 60 700 000 Ft 18 352 Ft 0 Ft 60 1000 000 Ft 25 666 Ft 0 Ft 60 THM: 20,15%-23,I4% Hitelvonal 0640401040 ww«r.citlb«nk.hu citibank Szeged, Dugonics tér 11. Tel.: (62) 592-180 Nyitva tartás: H-P 8-18, Szo 8-14 Szeged. Nagy Jeni u. 1. Tel.: (62) 554-770 Nyitva tartás: H.Sz 8-17*; K,Cs,P 8-16 A 0 Ft kezelési költségre vonatkozó akció 2006. február 1-tdl 2006. március 31-ig érvényes. A hirdetésben szereplő törlesztőrészlet összege és a THM értéke csak egyidejű számlanyitás és a kölcsön teljes futamideje alatt történő folyamatos fizetésátutalás esetén érvényes Az időtartam tekintetében a kölcsön igénylésének a Citibank információs rendszerében történő rögzítési időpontja az irányadó. Az akció teltételei egyoldalú módosításának jogát a Citibank fenntartja. Az akció részletes teltételei hozzáférhetők a bankfiókokban, a CitiPhone Banking telefonos ügyfélszolgálaton, és a www.citibank.hu internetes oldalon. A Citibank Személyi Kölcsön felhasználási célhoz nem kötött fogyasztási kölcsön. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati teltételei alapján, a szerződéskötést kővetően nyújtja. A THM meghatározása az aktuális teltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a teltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Citibank Zrt. - a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS jmellékletekl, KARNOK CSABA (futói, SULYOK ERZSÉBET |hír és információi, SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztóségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Saitóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882 Interneteim: www.dclmagyar.hu • E-mail: 8ZcrkcsztoscgCn dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szcgíü u. 1-3 Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Ibi.: 62/21.3-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: U-L/lax: 62/21.3-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel. 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. TfeL/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZAG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/S67-870. • Hirdetési igazgató. KONKOLY BÉLA. tel 567-842, iax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884 'R-ricszlésivczetó: KÓTI ZOLTÁN. Tirjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj égy hónapra 1455 Ft (Délmagyarország), 1355 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-02SX (DélmagyarországlrlSSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. i