Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-31 / 76. szám
PÉNTEK, 2006, MÁRCIUS 31, • VÁLASZTÁS 2 0 0 6 « 7 Az 5. számú körzet (Szentes) indulói Az áprilisi országgyűlési választások közeledtével segítséget kívánunk nyújtani olvasóinknak abban, hogy az urnákhoz járulva könynyebben hozhassák meg döntésüket, bemutatjuk a hét Csongrád megyei körzetben induló képviselőjelölteket. A jelölteknek pedig lehetőséget biztosítunk arra, hogy röviden ismertessék választási programjukat, annak legfontosabb elemeit. A Délmagyarország és a Délvilág a pártatlan tájékoztatás jegyében melynek elveit etikai kódexben is rögzítettünk, egyeztettük a pártokkal azokat - választókörzetenként mutatja be a jelölteket. Azonos terjedelemben szólhatnak saját és pártjuk elképzeléseiről, céljairól. Rövid névjegyet is mellékelünk minden jelölthöz, amelyben ismertetjük eddigi szakmai, politikai pályájukat. Természetesen csak azok kerülhetnek az összeállításokba, akik március 17-éig összegyűjtötték az induláshoz Szükséges minimum 750 érvényes ajánlószelvényt, és akiket a választási bizottság nyilvántartásba vett egyéni képviselőjelöltként. A két választási forduló, április 9. és 23. között a versenyben maradt képviselőjelöltek újra nyilvánosságot kapnak lapjaink hasábjain. Ma a Csongrád megyei 5. számú választókörzetben induló jelölteket mutatjuk be. A szavazólapon négy jelölt neve szerepel Akik megmérettetnek A Csongrád megye 5. számú választókerületéhez tartozó települések: Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Nagytőke, Szegvár, Szentes. E választókerületben 1990-ben kilenc, 1994-ben hat, 1998-ban kilenc, 2002-ben nyolc, 2006-ban négy jelölt indult harcba a voksokért. A 2006. április 9-i választáson a szavazólapon négy jelölt neve szerepel: 1. Farkas Sándor (Fidesz-KDNP), 2. Dr. Gombos András (SZDSZ), 3. Pap Imre (Munkáspárt), 4. Szirbik Imre (MSZP). Farkas Sándor, Fidesz-KDNP NEVJEGY Ötvenhárom éves mezőgazdász. Szentesen született, és azóta ott él. Jelenlegi munkahelyén Fábiánsebestyénben 1977 óta dolgozik. Tizenkét éve megyei önkormányzati, nyolc éve egyéni országgyűlési képviselő Szentes és térsége polgárainak megbízásából a Fidesz színeiben. A parlament mezőgazdasági bizottságának tagja nyolc éve. A Magyar Lovassportszövetség elnökének eddig három alkalommal választották, tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak. - Számomra az a fontos, hogy megálljon a szegényedés vidéken, és szűkebb pátriámban - hangsúlyozza Farkas Sándor. - Szomorú látni, hogy nehezebben élnek az emberek, a valaha virágzó Szentes és környéke nem tud lehetőséget adni a fiataloknak, munkahelyeik elvesztésétől tartanak, akik dolgoznak, és a nyugdíjas korosztály gyerekeiért, unokáiért aggódik, és megszégyenítően alacsony nyugdíjából próbálja támogatni őket, nem is szólva a beteg emberekről, akiknek egyre többet kell fizetni a gyógyszerért, és lassan az egészségügyi ellátásért is. Hát ezért van szükség a változásra! - A politika iránt nem érdeklődők is belátják, nem másnak kellene dönteni az őket érintő kérdésekben. És aztán négy évig az esti vacsoránál mérgelődni, hogy ők nem így gondolták. Ez a választás nem egyéni programokról és ígéretekről szól, nem arról, hogy egy-egy településen hány épületet tudnak körbemeszelni. Ez a választás arról szól, hogy meg tudnak-e élni, vagy inkább szegényednek. Arról, hogy egy Fidesz-kormány megállíthatja-e ezt a mértéktelen eladósodást, a munkanélküliség emelkedését, a kórházak magánosítását, a kistelepülések kiszolgáltatottságát, a falvak elnéptelenedését érvel a jelölt. - Az egyéni képviselők pártállása dönti el, ki alakíthat kormányt. Április 9-én arról szavazunk, hogy Gyurcsányék milliomos kormánya maradjon, vagy a polgári erők Orbán Viktor vezetésével kezdhessék az építkezést a romokon. - Hiszem, tudom, hogy a következő ciklus elején a Fidesz alakíthat kormányt. Szentes és térsége szempontjából az a jó, ha az egyéniben kerületben megválasztott képviselő a kormány oldalán álló személy, aki magas szintű kapcsolatokkal is rendelkezik, mert így hatékonyan tud lobbizni a térség polgárainak érdekében, életminőségük javításáért. Gombos András, SZDSZ - A Szabad Demokraták Szövetségében magam alkottam meg a vidék programját, melyet a párt küldöttgyűlése elfogadott - rögzíti kiindulópontját Gombos András. - A vidékpolitika nem pusztán a mezőgazdaság felemelését jelenti, több annál. Az agrárium fejlődéséhez hozzájárni az utak és a vasutak közlekedési dugóinak megszüntetése, a belvíz- és árvízvédelmi beruházások folytatása. A környékbeli falvakban élők számára új lehetőségek nyílnak, melyeket érdemes kihasználni: létezik elérhető uniós forrás Fábiánsebestyén, Derekegyház, Nagymágocs és Árpádhalom közös szennyvíztisztítójának megépítésére. Eperjes és Nagytőke lakói a legkorszerűbb környezetkímélő módon valósíthatják meg a szennyvízkezelést. Nagytőke számára a minisztérium elkülönített hetvenmillió forintot ivóvízvezeték hálózat újjáépítésére. Szegvár és Mindszent együtt épít szennyviztisztítót. Országgyűlési képviselőként hozzájárultam a Szentest elkerülő út megépítéséhez, szerepet vállaltam a Kurca szentesi szakaszának rehabilitációjában, s jutott a térségbe állami támogatás. A Kurca teljes hosszán szeretném elérni a partrendezést, a mederkotrást, a folyamatos vízutánpótlást. Álmom, hogy a térség hasznosítsa a fábiánsebestyéni mélyfúrású és magasnyomású termálkutat, ennek érdekében környezetvédelmi államNEVJEGY Csanádalbertin protestáns családban született 1943-ban. Az állatorvos-tudományi egyetemen 1967-ben szerzett diplomát. 1990-94 Között Szentes képviselő-testületének tagja, 1990-98 között a megyei közgyűlés tagja, a mezőgazdasági bizottság elnöke. 1994-98 között egyéniben megválasztott országgyűlési képviselő, a parlamentben a mezőgazdasági bizottság tagja, valamint a geotermikus energia hasznosításával foglalkozó albizottság elnöke. 2004. augusztus 1. óta a környezetvédelmi és vízügyi minisztérium politikai államtitkára. 1967 óta él házasságban, két leánygyermek édesapja, a szlovák nyelvet anyanyelvként beszéli. titkárként megkezdtem a tárgyalásokat a Mollal, a villamosművekkel, egy új-zélandi és egy ausztrál befektetővel. Ennek révén húsz hektáron valósulhat meg a zöldséghajtatás, sok száz család megélhetését biztosítva. A város és a térség lakói érzékelhetik közös munkáink eredményeit, melyekre büszke vagyok - a jövőben ezt szeretném folytatni. Pap Imre, MKMP - A rendszerváltás veszteseinek, a munkavállalóknak érdekeit tartja szem előtt a Munkáspárt - mondja Pap Imre. - A kis- és középvállalkozások megerősítését tartjuk fontosnak, éppen a munkahelyek védelme, a munkahelyteremtés szempontjából, mert úgy véljük, ezáltal csökkenhet a munkanélküliség. Különösen a pályakezdő fiatalok számára fontos a biztos megélhetés. Új Munkatörvénykönyvet szeretnénk elfogadtatni a parlamenttel és betartani a kormánynyal. Legyen százezer forint a minimálbér, s hetente legfeljebb 35 órát dolgozzanak az emberek. A nyugdíjkorhatárt csökkentenénk 55 és 60 évre, a jelenleginél arányosabb közteherviselés mellett. Luxusadót fizettetnénk bizonyos élvezeti cikkek esetében és elképzelésük szerint megszüntetjük a multik adókedvezményeit a hazai vállalkozók védelmében. Alkotmányos jog legyen Magyarországon az első lakáshoz jutás, két diploma megszerzéséhez kell nyújtani állami támogatást! Az egészségügy maradjon állami és önkormányzati finanszírozásban, a szentesi kórház esetében pedig kérjük a fenntartótól, hogy olyan menedzsmentet válaszszon a kórház élére, mely bosszú ideig szolgálja az intézményt. Fontosnak tartjuk, hogy a térségben a termálenergia hasznosítása a jövőben a gazdálkodók szempontjai szerint kedvezőbb körülmények között valósuljon meg, hiszen húzóágazat a kertészet. Nagyobb állami szerepvállalást várunk el ebben a kérdésben. A Magyar Kommunista Munkáspárt szeretne bekerülni a parlamentbe, s a jelenlegi helyzetben komoly eredménynek tartjuk, hogy ^programunk •NEVJEGY § 1950-ben született Magyartésen. Általános és középiskolai tanulmányait Szentesen folytatta, diplomát munka mellett a politikai főiskolán szerzett 1989-ben. Huszonöt évig a Csongrád Megyei Vízmű Vállalatnál dolgozott, majd munkanélkülivé válása után fóliás zöldséghajtatásba kezdett. Nős, felesége ruhaipari technikus, gyermekei felnőttek. A Munkáspárt területi elnöki tisztét viseli, emellett részt vesz a város közéletében. Harmadik ciklusát tölti Szentes képviselő-testületében, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke. szentesiek részéről támogatott, hiszen a választópolgárok a leadott kopogtatócédulákkal jelezték-elképzeléseink az ő életük jobbítását szolgálják. Szirbik Imre, MSZP - A szentesiek bizalmából a harmadik ciklusban szolgálom és építem a várost, a kistérségi társulás elnökeként segítem a környező községek fejlesztését mondja Szirbik Imre. - Az MSZP-kormány négy éve alatt több mint tízszer akkora támogatás érkezett a térségbe, mint az azt megelőző időszakban. Ennek eredményeként megújult a megyeháza, lakások, utak, parkok létesültek. A szennyvízrendszer kiépítésével ötezer család élete vált komfortosabbá, s az utakat is rendbe tettük. Elkezdődött a református templom és a Gólyás ház felújítása, épül a sétáló utca és a csongrádi kerékpárút. Hosszú küzdelem sikereként megkezdődött két idősek otthona építése is. Gazdaságfejlesztő munkánk eredményeként több mint négyszáz új munkahely jött létre a térségben. Mi - itt élők és térséget szeretők - joggal vagyunk büszkék közös alkotásunkra - jelenti ki a jelölt. - Képviselőként és polgármesterként elsőrendű célom munkahelyek létesítése a körzetben, hisz ez az alapja az egyén, a család, a település és az ország előre lépésének. Képviselőként eredményesen tudok lobbizni azért, hogy a térség közelebb kerüljön az ország gyorsforgabni út- és vasúthálózatához. Az MSZP Új Magyarország programja adta lehetőségeket kihasználva fogom segíteni a községek szennyvízcsatornáinak kiépítését, a kórház rekonstrukcióját, a Petőfi Szálló felújítását, a termálvizek hatékonyabb kihasználását, a Kurca vízutánpótlásának megoldását - ígéri Szirbik Imre. - A tervek megvalósításához a szentesiek által megtapasztalt, eddig végzett munkám ad hitelt. Ehhez megalapozott, emberközpontú építőmunkára hívok minden árpádhalmi, derekegyházi, eperjesi, fábiáni, mágocsi, nagytőkéi, szegvári és szentesi polgárt, ebhez kérem a szavazatukat, ehhez nyújtom a kezem. NEVJEGY Ötvenhárom éves, nős, négy gyermeket nevel. A szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett, 1982-ben végzett a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán, 1977-ben a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, 2000-ben okleveles pénzügyi revizori vizsgát tett. Friss diplomásként a Szentesi Városi Tanácsnál kezdett dolgozni, 1986-1990 között tanácselnök, 1994-től a város polgármestere. Tagja a Csongrád Megyei Közgyűlésnek, elnöke a Szentes Kistérség Többcélú Társulásnak. Tevékenykedik az Európai Régiók Tanácsa munkabizottságában. Választási kiskáté Ötödik alkalommal járulunk a szavazóurnák elé, hogy képviselő(ke)t küldjünk a parlamentbe. A szabályok 1990 óta nemigen változtak, de talán mégsem haszontalan átismételni a legfontosabb választási tudnivalókat. MUNKATÁRSUNKTÓL Hány szavazólapot kapunk április 9-én? Az áprilisi országgyűlési választások első fordulójában a választópolgárok két szavazólapot töltenek ki: szavaznak egyéni jelöltre és területi listára is. Magyarországon 176 egyéni és 20 területi választókerület van. Mi a különbség az érvényes és eredményes választás között az első fordulóban? Az első fordulóban akkor érvényes a választás, ha a választópolgárok több mint fele elmegy szavazni, eredményes pedig akkor lesz, ha valamelyik jelölt megkapja a leadott szavazatok több mint felét. Ekkor ez a jelölt országgyűlési képviselő lesz. Kik indulhatnak a második fordulóban? Ha a szavazás érvénytelen, mert a választópolgárok kevesebb mint fele szavaz, második fordulót tartanak, amelyben minden jelölt indulhat, aki az első fordulóban indult. Ha a választás érvényes, de eredménytelen, mert bár a szavazásra jogosultak fele elment szavazni, de egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok több mint felét, szintén második fordulót tartanak. Itt azonban csak azok indulhatnak, akik az első fordulóban megszerezték a szavazatok legalább 15 százalékát, de az első három legtöbb szavazatot kapó jelölt mindenképpen indulhat. Melyik jelöltből lesz képviselő? A második forduló akkor érvényes, ha a választásra jogosultak több mint negyede szavaz, és az a jelölt lesz képviselő, akire a legtöbb szavazatot adták le. Az országos pártlistán szereplők hogyan lesznek parlamenti képviselők? A parlamentbe országos listáról is be lehet jutni, bár országos listára közvetlenül nem szavaznak a választópolgárok. Az országos listáról töredékszavazatok alapján kaphatnak mandátumot a pártok, a töredékszavazatók pedig két helyről származliatnak: egyrészt az egyéni választókerületekből, másrészt a területi listán nem hasznosult szavazatokból. Új ra nyitás Szeged, Dorozsmai út 13-17. bauRlaxm