Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-30 / 75. szám
4 • AKTUÁLIS» CSÜTÖRTÖK, 2006. MÁRCIUS 30. KÖRKÉP ALGYÓ. A faluházban dclután 5 órakor kezdődik az Algyői Művészkör taggyűlése. ÁSOTTHALOM. A Petőfi Sándor Művelődési Házban folytatódik a Kéz a kézben című programsorozat. Ma az ép és sajátos nevelési igényű gyerekek a Tbjásmesével foglalkoznak. Díszletet készítenek, majd előadják a mesét. A programot a Fogyatékos Gyermekekért Közalapítvány támogatja. BORDÁNY. Fém- és papírgyűjtést rendez a gyermekés ifjúsági önkormányzat április 1 -jén 9 és 14 óra között. A hulladék értékesítéséből származó bevételt az ifjúsági önkormányzat idei programjaira fordítja. DESZK. Pozitívan bírálta cl a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a Deszki mezőgazdasági út építése I. ütem című pályázatot. A beruházás költsége nagy, ezért két ütemben építik meg a Dcszk és Szeged közigazgatási határát összekötő aszfaltozott mezőgazdasági utat. A pályázaton nyert támogatásból a Jakab Gyula utcához csatlakozó már meglévő földutat szélesítik és aszfaltozzák. A kivitelező céget közbeszerzési eljárás során választják ki. AII. ütem tervei is készen vannak, de a kivitelezés csak további nyertes pályázat esetén kezdődhet el. MÓRAHALOM. A védőnői szolgálat ma 14 órától baba-mama klubot tart. A foglalkozással kapcsolatban felvilágosítás kérhető a Szent Margit Egészségházban található védőnői rendelőben, vagy a (62) 281-022-es telefonszámon. - Mórahalom idei szomszédoló partnere Szatymaz. A március 19-i mórahalmi fellépést Szatymaz vasárnap viszonozza. Fellépnek a helyi óvónők, a Barackvirág népdalkör, lesz dzsesszbalett, társastánc, és sportgimnasztika előadás. PUSZTAMÉRGES. A művelődési házban ingyenes szűrővizsgálatokat tartanak ma 9 és 12 óra között. Mérik a vérnyomást, a vércukorszintet, a vérzsírszintet, a testsúlyt, a koleszterinszintet, a csontsűrűséget, végeznek szív-és érrendszeri rizikószűrést és ortopédszűrést. SZATYMAZ. Ünnepi közgyűlést tart ma délután 5 órától a művelődési házban az 1884-ben alakult, majd 15 évvel ezelőtt újjáalakult Szatymazi Gazdakör. Az ünnepi közgyűlés résztvevőit Gyömbér László polgármester köszönti. Ezt követi Somogyi György gazdaköri elnök megemlékezése, majd a vendégeké a szó. Ezután átadják az alapító okleveleket. Este 6 órától közös vacsora zárja a rendezvényt. SZEGED. Polónyi Károly-emlékkiállítást rendez a HAP Galéria, a Magyar Bioépítészeti Egyesület és a Bálint Sándor Művelődési Ház. A megnyitót ma 18 órától tartják a művelődési házban. A kiállítás Takács János építész nyitja meg, közreműködik az SZTE Zeneművészeti Főiskolai Karának vonósnégyese. A tárlat április 24-éig látogatható keddtől szombatig 10 és 18 óra között. TISZASZIGET. A község képviselő-testülete pénteken 17 órától közmeghallgatást tart a művelődési ház nagytermében. Napirenden szerepel a 2005. évi önkormányzati munkáról szóló beszámoló és tájékoztató a 2006. évi költségvetésről, fejlesztési elképzelésekről. Tizenöt hónapig tartott a rekonstrukció, két és fél milliárdba került Átadták a felújított kórházat A pszichiátria, a műtőblokk, az urológia és a homlokzat is megújult a szegedi kórházban, valamint korszerűsítették az energetikai rendszert. A tizenöt hónapig tartott munkálatok idején is folyamatos volt a betegellátás. Tizenöt hónapnyi munka után befejeződött a Szegedi Városi Oktató Kórház felújítása. A 2 milliárd 524 millió forintból modernizált intézményt Rácz Jenő egészségügyi miniszter és Botka László polgármester adta át tegnap. - A mai nap, március 29-e bevonul a kórház történelmébe mondta Pajor László. A főigazgató megköszönte az egészségügyi miniszter és a szegedi polgármester segítségét, a beruházók kompromisszumkészségét, melyre szükség volt ahhoz, hogy a munkálatok idején a betegeket is elláthassák. Botka László kifejezte örömét, hogy a hosszú évekig tervezett felújítást alig másfél év alatt sikerült megvalósítani. A kórház homlokzata is impozáns: az üvegtetővel védett bejárat felett még egy A BERUHÁZÁS KÖLTSÉGÉI Az épületrekonstrukció 1 milliárd 315 millió forintba került és négy szárnyat érintett. A munkálatok a pszichiátriával kezdődtek: a teljes épületet felújították. A homlokzat új színt és modern bejáratot kapott, ugyanebben az épületrészben pedig a nyílászárókat is kicserélték. Az urológia a felújítás mellett két szinttel ki is bővült, és a műtőblokk is nagyobb lett: immár hat európai színvonalú operálóhelyiség áll a rendelkezésre. Az energetikai felújítás, melyben egy 800 négyzetméteres napkollektor telepítése is szerepelt, 409 millió forintba került, további 800 millió forintból pedig a műszerparkot modernizálták. sor üvegfelületet építettek be. Ez a világos falakkal együtt az eddiginél jóval modernebb külsőt kölcsönzött az épületnek. A felújított részeken eltűntek az egészségügyi intézményekre jellemző, nyomasztó színű falak is: a bejárat környékét világoskékre, a pszichiátriát pedig halvány sárgára festették. A műtő és az urológiai osztály ugyan fehér maradt, de az álmennyezetbe épített világítással és a bútorokkal ezek a részek is modern külsőt kaptak. - Utoljára az új klinikán láttam ennyi új műszert. Az pedig már nem most volt osztotta meg tapasztalatait az egyik vendég, miután szétnézett az új műtőblokkban. Az urológiai osztályt szintén irigykedve nézte mindenki. Ahogy egy ott dolgozó nővér eldicsekedett: két hete, mióta birtokba vették helyüket, más osztályokról is járnak át az orvosok és szakdolgozók nézelődni, milyen jó dolguk van azoknak, akik itt látják el a betegeket. Ennek az osztálynak egyébként háromszorosára nőtt az alapterülete. - így már el tudjuk különíteni a steril betegeket mondta Szalay István adjunktus. - Nem mellékes az sem, hogy a bent fekvőknek sokkal jobb körülményeket tudunk biztosítani és nekünk is jóval kényelmesebb helyünk lett. A tetőtéri szociális helyiségekben most hárman vagyunk kétszer akkora szobában, amiben korábban kilencen. Úgy gondolom, a felújítás után ez lett Magyarország egyik legszebb urológiája. TÍMÁR KRISZTA Európai, emberhez méltó környezetben gyógyulhatnak a betegek a felújított oktató kórházban Fotó: Gyenes Kálmán Kereskedelmi központot épít a Spar - Üzletek és irodák kapnak helyet a Heavytexhelyén Europark Újszegeden, állomás áthelyezéssel EUROPARK KERESKEDELMI KÖZPONT Előzetes terv az út, a vasút nyomvonalára és a környező épületekre Oktatási Irodaházak, kutató intézetek © <o Kutatói park |/A1 park ii J s £ t FÜVÉSZKERT tervezett közút Forrás: Szegedi Polgármesteri Hivatal tervezett vasút tervezett épületek DM-grafika Új városrészt, kereskedelmi központot épít a Spar Újszegeden. A Heavytex egykori gyártelepén üzletek, irodák kaphatnak helyet. Emiatt elmozdítják Újszeged állomást is. A terveket a beruházó hamarosan nyilvánosságra hozza. Bevásárlóközpontot terveznek Újszegeden az egykori szövőgyár területén. A Heavytex telkét a Generál Kereskedelmi Kft. vette meg. A cég a Spar csoport része, ők működtetik Budapesten az Europark bevásárlóközpontot, amely 1997ben nyílt meg. A szegedi kereskedelmi központ építése úgy lehetséges, ha a gyermekkórháznál, a nagykörút folytatásában utcát nyitnak az egykori gyártelep felé. A vasúti töltést átszelő nyomvonalat már ATRAKOTT ÁLLOMÁS Az építkezés kapcsán áthelyeznék a MÁV állomását is. Az állami vasúttársaság kommunikációs igazgatósága kérdéseinkre írásban válaszolt. Ebben az áll, hogy a Tisza partjáról induló állomást kettészeli a tervezett új körútszakasz. Áz állomást a környező városrész fejlődésének biztosítása érdekében át kell alakítani. Jelenleg egy „átmeneti állapotot kívánnak kialakítani a befektető közreműködésével". Az ideiglenes Újszeged állomás az új körút vonalában, fejállomásként épül ki. Ez az állapot addig tart, ameddig el nem készül az új szegedi közúti-vasúti Tisza-híd. Az újszegedi állomást is áthelyezik Fotó: Schmidt Andrea évekkel ezelőtt rögzítették a város építési szabályzatában. A tervek szerint Újszeged állomást is elmozdítanák egy kicsit. A környék rendezési tervét készítő Új Lépték Bt. tervein Europark néven szerepel a szegedi kereskedelmi központ. Ez az előzetes egyeztető anyag került a városi tervtanács elé. Szabó László, a környék önkormányzati képviselője tiltakozott a város tervei ellen. Szerinte az óriási épület nem illik a környezetbe, és el akarják bontani az egykori gyár múlt század elején épült csarnokait is. A környéken tervezett más középületek sem nyerték el tetszését. A telket birtokló cég ügyvezető igazgatója, Fábián Attila egyelőre csak annyit mondott, hogy terveiket napokon belül a város vezetői elé tárják. Az említett előzetes egyeztetési anyagtól teljesen eltérő módon valósítják meg az épületegyüttest. A városfejlesztési alpolgármester bízik abban, hogy a befektető igényes tervekkel áll elő. Nagy Sándor reményei szerint Újszeged városrészközpontját hoznák létre a lakótelep szomszédságában. Ebben üzletek és irodák is helyet kapnának, összességében egy sokfunkciós együttes jönne létre. A város vezetése azt szeretné, ha az épületegyüttes a Tiszához, a tervezett déli hídhoz is méltón kapcsolódna. Erre - úgy tudjuk - a beruházó is törekszik, ennek jegyében készíttette el a beépítés terveit. Hogy pontosan mit építenek az újszegedi Tisza-parton, az egyelőre titok. Az azonban sejthető: egy Interspar hipermarket valószínűleg helyet kap a komplexumban. A pesti Europarkban egyébként a bevásárlóközpontokban „megszokott" üzletek kínálják magukat. A 30 ezer négyzetméteren többek között illatszer-, sportszer- és ruházati üzletláncok, könyvesbolt, bank, posta, gyorséttermek, kávézók, utazási irodák kaptak helyet. MOLNÁR B. IMRE