Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-24 / 70. szám
24 •MOZAIK* PÉNTEK, 2006. MÁRCIUS 24. A benzinkutas PODMANICZKY SZILÁRD Egy férfi ült a parton, fehér ingpólót viselt, barna bársonynadrágot, karba tett kézzel nézett a távol felé. aztán le, az áttetsző, tiszta vízre. Hogy fejében miféle gondolatok jártak, most még nehéz lenne kitalálni. A szeme néha elhomályosult, kifújta az orrát, aztán visszavette előbbi pózát-, kéz karba fonva, tenyér a hóna alatt. Az Aranyhal már messziről látta a rövid hajú. fura alakot. Feléje úszott, de hiába, mert mire odaért, a férfi, mintha megérezné közeletitét, fölállt, s távozott. Ilyenkor mindig rossz kedve lett a halnak, szívesen követte volna a férfit, de hát hal. ilyet hogy tehetne. Ám mi mégis tudjuk, hogy naphosszat sétált, egy kis étteremben megebédelt, pohárnyi sört ivott hozzá, aztán egy áruházban pulóvert próbált, de nem állt neki jól a zöld szín. Utána telefonált egy utcai fülkéből, pénzt adott az utcai zenésznek, és visszaült a partra egy padra. Az Aranyhal megszólításnak vette, főképp, hogy ugyanazon a padon talált rá. -Hát maga ! - kérdezte az Aranyhal. A férfi meglepődött. Előbb szétnézett, s csak aztán válaszolt. - Üldögélek - mondta. - Nincs munkája! Az aggasztja! - kérdezte az Aranyhal. - De van. Sőt néha még sok is! A távolban nagy hajó tűnt fül a Kortyintó vizén, bámuló utasok kapaszktxhak a korlátjába. Kéménye füstöt lehelt, s mielőtt kikötött volna, harsogva dudált a kürt. A férfi hosszan bámulta, nem figyelt a halra. - És mivel foglalkozik ! - kérdezte az Aranyhal, nem hagyta annyiban. - Benzinkutas vagyok - válaszolt a férfi szűkszavúan. Most madár szállt a kikötő póznájára, ott tipegett. mint egy díszmadár, aztán fölemelkedett, és lomha szárnycsapással repült tovább. - Úgy látom, egykedvű, nincs miről beszélnie, nem is zavarom tovább - mondta az Aranyhal. - Várjál - szólt a férfi -, ne hagyj magamra, jó, hogy itt beszélsz velem. - Meghántották !-próbálkozott tovább a hal. - Nem, dehogy - mondta a férfi -, csak egyszerűen nem értem a világomat. Mit miért teszek, meg ilyesmi. - Konkrétan !- úszott közelebb az Aranyhal. Benzinből élek, gázolajból - folytatta a férfi. Szeretem a munkám, de van egy nagy hibája. Bosszant az a sok füst, amit az autók kipöfögnek az utcára. - Értem. Akkor tehát mégse szereti annyira a munkáját, mert hát a benzingőz annak a része okoskcxfott az Aranyhal. - Ezen már semmi nem segíthet - vonta meg vállát a férfi. - Talán mégis - vágott közbe az Aranyhal. - Ugyan hogyan ! - Mit szólna, ha holnaptól nem benzint, hanem vizet töltene az autókba ! A kocsik tiszta oxigént pöfögnének az égre. - Nem volna rossz - mondta a benzinkutas kacsintva. - Menj oda a kúthoz, és győződj meg magad róla! - szólt az Aranyhal, s mikor a benzinkutas fölállt. hármat bucskázott a fején át, minden autó nagyot durrant a világ útjain, s friss illat lengte körül a benzinkutast is. Sportos anyukák Fai ok kihalása RIO DE JANEIRO (MTI) - A dinoszauruszok kihalása óta, tehát 65 millió óv alatt nem pusztult ki annyi biológiai faj a Földön, mint az elmúlt évtizedekben - állapították meg egy ENSZ-szervczet tanácskozásán. A lesújtó adatot a világszervezet biológiai sokféleségről szóló konvenciójának a brazíliai Cirihati városban tartott tanácskozásári elhangzott, majd később nyilvánosságra hozott előadása tartalmazta. A 95 országot képviselő 1300 tudós által összeállított dokumentumból az tűnik ki, hogy a mezőgazdasági célú, tömeges erdőirtás miatt évente hatmillió hektár erdő semmisül meg. Ez viszont igen negatív hatást gyakorol a bolygó élővilágára, amit az is jelez, hogy 1970 és 2000 között 40 százalékkal csökkent a vadon élő állatfajok száma. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet külön körképet állított össze, amely szerint a világon két másodpercenként egy futballpálya területű erdőt vágnak ki. „Példátlan tempóban folyik az értékes erdők megsemmisítése" - állapították meg a szerzők a tanulmányban, amelynek adatai szerint a Föld erdőállományának mindössze tíz százalékát védik megfelelő módon. Fotó: Schmidt Andrea Érettségi ajándék VARSÓ (MTI/DPA) A tízparancsolat modern zenei feldolgozásával akarta megajándékozni a legjobban érettségiző diákjait egy lengyel rockegyüttes, de a lemez borítója miatt botrány lett a dologból. A zenészek az állami tanfelügyelet tudomása nélkül készítették alkotásukat, az azonban tudomást szerzett a dologról, és megtiltotta, hogy az albumokat az iskolákban osztogassák. Mint a legnagyobb lengyel lap, a Gazeta Wyborcza beszámolt róla, a felügyelet haragját nem a téma, vagy annak megzenésítési módja háborította fel, hanem a „csomagolás", vagyis a lemez borítója. Ott ugyanis Hieronymus Bosch (1450-1516) A pokol című festményének egyes részletei láthatók, amelyek a tanfelügyelet szerint pornográf jellegűek. „A kép(montázson) pornográf jelenetek láthatók. Ilyesmit nem szabad a fiatalok kezébe adni - háborogtak a ruhátlan alakok miatt az észak-lengyelországi Bydgoszcz tanügyi illetékesei. ADM-DV ügyelete Mai ügyeletes újságírónk TbmI** a bácz Róbert. Kollégánk 12 és 17 óra között a 30-218-111 l-es g^pH^^M telefonszámon fogadja a hívásokat. Munkatársunkkal közölhetik ötleteiket, véleményüket, javaslataikat. A lap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket az ingyenesen hívható 06/80-821-821-es számon vagy a 62/567-864-es telefonszámon jelezzék! ISTEN ELTESSE! GÁBOR, KARINA Gábor a héber Gábrielből rövidült, női párja a Gabriella. Jelentése: Isten embere, Isten bajnoka. Baross Gábor a XIX. század kiemelkedő gazdaságpolitikusa volt. Közlekedési államtitkár, majd ennek a tárcának a minisztere, később haláláig kereskedelemügyi miniszter. Nevéhez fűződik a magyar közlekedés fejlesztése, ő alapította a Postatakarék-pénztárt, fejlesztette a máig róla elnevezett fiumei kikötőt, a dunai hajózást, az ipari szakoktatást. Szobra eredetileg a később nevét viselő téren állt, most a Keleti pályaudvar indulási oldalának végében látható. Karina olasz eredetű, jelentése: csinos. Egyéb névnap: Adelmár, Alpár, Ella, Gábriel, Gabriella, Jella, Kapolcs, Katalin, Kolumbán, Olivér, Simeon. - Jaj nekem! Elpusztult az elefánt! - Szegény ember! Ennyire a szívéhez nőtt az a derék állat? - Dehogy, nekem kell a sírt megásnom! Zuhanó cica SUMMERVILLE (MTI/AP) Sérülések nélkül úszott meg több mint 24 méteres zuhanást egy macska az Egyesült Államokban. Piper már nyolc napja gubbasztott egy fa tetején, amikor valaki megpróbálta lecsalogatni. A megrémült cica meg- és lecsúszott, de az alatta lévő ág egy pillanatra elkapta. A cicus 24 métert zuhant, és többször megpördült a levegőben, mielőtt földet ért. A zuhanás ijesztőnek tűnt, de csodával határos módon a cicuson nem látszódott a zavar legkisebb jele sem. Inkább elszaladt, mielőtt a gazdája megfoghatta volna. Pipert néhány perccel később egy jármű alatt találta meg a tulajdonosa, aki elmondta, hogy a cicának még a csontja sem tört el, és csak egy kicsit volt kiszáradva. Arról nem szól a hír, miért mászott a macska ilyen magasra. Egymillió fontos per szellentő" szék miatt // LONDON (MTI) Egymillió fontra (370 millió forintra) perli volt munkahelyét egy brit tanár azt kifogásolva, hogy az iskola, amelynek igazgatóhelyettese volt, nem cserélte ki „zavarba ejtő" - magyarul: a szellentésre megtévesztésig hasonlító - hangokat produkáló hivatali székét. A 48 éves Sue Storcr a szerdai brit sajtó terjedelmes beszámolói szerint a nyugat-angliai Bristol egyik legnagyobb általános iskolájában dolgozott, és rendre igen kínos helyzetekbe került diákok, szülők és kollégák előtt egyaránt, amikor renitens irodai forgószéke a legkisebb mozdulatra is harsány... nos, szélhanggal reagált. Storer a munkaügyi bíróság előtt elpanaszolta: állandóan szabadkoznia kellett az irodáját felkeresők előtt, hogy a sajátos hanghatásért nem ő, hanem a szék a felelős, ennek ellenére végül már folyamatos élcelődések céltáblájává vált. A művészettörténész szakos tanárnő kérte felettesét, hogy cseréljék ki a munkanapjait pokollá tévő székszörnyet, folyamodványai azonban süket fülekre leltek. A pohár akkor telt be, amikor két - férfi - igazgatóhelyettes kollégája viszont vadonatúj székeket kapott, pedig nekik a régiekkel sem voltak az övéhez hasonló kínos problémáik. Sue Storer egymillió fontra A* Qrszá r. Hivatalosan nemi dis léllOtn^yÁljQIÍWÍPfFöiett jövedelem és nyugdíj-ho: Hűvös idő sok napsütéssel Készített» A sok napsütés ellenére is hűvös marad az idő, a csúcshőmérséklet 10 fok körül lesz. Csapadék nem várható és a légmozgás Is mérséklet lesz. Szeged Hódmezővásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások Az átmeneti lehűlés után ismét erősödik a felmelegedés, igaa tavaszi időre számithatunk. A többször megnövekvő felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre előbukkan a nap. Eső, zápoteső tőként az északi országrészben várható O 10° Mórahalom te 9° te 9° Mindszent te 10° te 11° Békéscsaba te 10° o 9° Szolnok O 10° o 11° Kecskemét o 11° o 10° Orosháza te 9° te Max:14° Változó Vasárnap te Max:17° Mbi:4° Változó «¡/.me netto te te V ' X l + m11 Max: 20° Min: 7 Zápor x4»» \4 4 Max:17° Mtn:ll° Esős Vízállás: A Tisza Szegednél 578 em (hőfoka 4,8 C°), Csongrádnál 591 cm, Mindszentnél 633 cm. AMaros Makónál 135 cin. A Nap kel: 5 óra 40 perckor, nyugszik: 18 óra 2 perekor. A Hold kel: 3 óra 25 perckor, nyugszik: 11 óra 17 perekor. Sztriptízbárba betotyogó ovis TULSA (MTI/AP) Sztriptízbárba totyogott be egy hároméves kisfiú az Egyesült Államokban, de nem a saját vére által tüzelten, hanem apukáját keresve. A személyzet szeme igencsak elkerekedett a zsenge korú gyerek láttán, rögvest telefonáltak a rendőrségnek. Mint kiderült, a gyerek jó helyen kereste apját, a 31 .éves férfi valóban a bárban mulatozott, fiát pedig kint hagyta az utcán az autójában, ráparancsolva, hogy szépen várja meg, és nehogy kimásszon, mert akkor „megeszik a szörnyek". Jólelkű zsarnokok Rejtvényünk vízszintes 1. és függőleges 13. számú sorában Felekl László egyik aforizmája olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: Z, R, E, 0, Z. 11. Tanoda. 12. Az ókori Karthágó népe. 13. A szén kémiai jele. 14. Rolnik fele! 15. Paradicsom idegen szóval. 17. Damaszkuszi. 20. Alkotóművészek. 21. Az argon vegyjele. 22. Álomban leledző. 24. Húr régiesen. 25. Kártyajátékot figyelő kívülálló. 28. A vizek városa. 30. Újrafogalmaz. 3. Repülő állat fegyvere. 34. LHN. 36. Egek betűi keverve. 38. Érzékszerv. 39. Idegen oltóanyag 41. Bizony. 42. Rangjel. 43. Két szóval: öntsd magadba! 45 Ugyancsak. 46. Fém kötőelem. 48. Besamel egynemű betűi. 49. Kisebb csapat. FÜGGŐLEGES: 1. Névelő. 2. Igekötő. 3. Iható leányka. 4. Fokozza a tempót. 5. Csurig töltött. 6. Szám. 7. Levesz a műsorról. 8. Kevert bom! 9. Áruház: Inter... 10. Közlekedési eszközei. 13. A megfejtés második sora. Zárt betűk: E, K, E, T. 16. Mely időtől? 18. Zűr. 19. Azonos magánhangzók. 23. Látássérült vajon? 26. Nógrádi üdülőfalu tóval. 27. Dohányárud. 29. Névelős düledék. 31. Színpadra állít. 33. Francia arany. 35. Szelasszié másik neve. 37. Monetáris hozadék. 40. Angol város. 41. Levéltartó. 44. Egyforma betűk. 45. Felteszi az ... a pontot. 47. Néma tanú. 49. Ruha (bőrbői készült) kiegészítője. Előző rejtvényünk megfejtése: Földünk néha megalázó nemzetközi helyzetbejut. h 2 3 4 5 s 7 8 • 9 10 • i h 1 • • • • • 1« 17 18 i»1 • m 21 • • 9 V • 9 28 • 26 • • • • * 33 34 35 • 37 • 39 40 • • m ; 42 • 44 m 46 47 1 f. 1 • J 1 l_ l