Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-24 / 70. szám

SZOMBAT, 2006. MÁRCIUS 25. • SPORT« 23 Bosszút forral a Szeged Beton VE A férfi vízilabda OB I alapszakaszának 19. fordulójának szombati fordulójában a Szeged Beton VE a Szolnokot látja vendégül, míg a Legrand-Szentesi VK a Ferencváros otthonában ugrik vízbe. SZEGED BETON VE SZOLNOK Nem várt, kínos vereséget szenvedett a Szeged Beton VE a megyei ri­vális Legrand-Szentesi VK otthonában. A mínusz két pont azt ered­ményezte, hogy Tóth Lászlóék a negyedik helyről lecsúsztak az ötö­dikre. Az alapszakaszból mindösszesen négy forduló van hátra, amennyiben Komlósi Péterék ott akarnak lenni az elődöntőben, töb­bet már nem hibázhatnak. - Videón visszanéztük a találkozót, kiértékeltük, ezzel pedig le is zártuk az elmúlt heti fiaskót - mondta Gyöngyösi András edző. - A csapat túltette magát a vereségen, mondjuk mást nem is tehetett, sportemberek vagyunk, ez pedig nem engedi meg, hogy siránkozzunk. Le kell győznünk a Szolnokot! A visszavá­gás vágya is fűt bennünket, hiszen decemberben egy pontot (9-9| ott hagytunk a Damjanich uszodában. Arról nem is be­szélve, hogy a legutóbbi bajnokságban is csak 6-6-ot értünk el szombati vetélytársunk otthonában. Erősebbek, jobbak va­gyunk, de ez csak akkor realizálódik, ha minden egyes pólósunk maximálisan odateszi magát, fó lenne, ha magabiztosan hoz­nánk a számunkra kötelező győzelmet, akkor nagyobb önbiza­lommal utazhatnánk fel jövő pénteken a Vasashoz. De az a mérkőzés még messze van, egyelőre nem a piros-kékekre, ha­nem a Szolnokra készülünk teljes erőbedobással. A Szeged a legerősebb összeállításban fogadhatja a másik Tisza-par­ti gárdát, hiszen Mészáros István dereka rendbejött, Barát Ferenc, Hosnyánszky Norbert és Kádár Kálmán pedig meggyógyult. ' - • FTC Berki András, a Szentes edzője szerint szó nincs róla, hogy tanítvá­nyai elszálltak volna maguktól a Szeged legyőzése miatt. - Átbeszélgettük a mérkőzést, túlzás lenne azt állítani, hogy ezen eufórikus hangnem uralkodott. Természetesen mindenki nagyon örült a sikernek, de azzal is tisztában volt, hogy bőven akadt hiba a já­tékunkban. Az volt a szerencsénk, hogy ezeket a Szeged nem tudta megtorolni. A Legrand szerdán Szolnokon járt edzőmeccsen, amely meglehető­sen jól sikerült számára. - Semmi jelentősége nincs neki, a tesztmérkőzésekből óriási hiba lenne kiindulni - magyarázta a tréner. - A Fradi ellen kell majd meg­mutatnunk. Pengő László kollégámmal egyeztetve azt találtam ki, hogy a Népligetben kockázatos taktikával rukkolunk majd elő. Ebben benne foglaltatik, hogy akár meglepetést is okozunk, pontot netán pontokat szerzünk, de az is, hogy beleszaladunk egy kiadós pofonba. Reszkírozunk. Különösen azt fogom majd a fiúk agyába vésni, hogy nem szabad a kelleténél jobban tisztelniük a fradistákat. A Legrandnál kérdéses Döbrössy Viktor játéka, a pólósnak a Szol­nok elleni edzőmeccsen felrepedt a bal oldali szemöldöke. Vígh Ró­bertnek is fáj a keze, de ő biztosan ott lesz a medencében. SZÉLPÁL LÁSZLÓ FELEMÁS MAGTAR EUROLIGAS NEGYEDDÖNTŐ A férfi vízilabda Euroliga-negyeddöntő első találkozóján a két magyar csapat közül a Vasas remekelt, viszont a legutóbbi döntős Domi­no-BHSE háromgólos vereséget szenvedett. Eredmények: Vasas-Savo­na (olasz) 6-5, gólszerzők: Varga Dániel 3, Varga Dénes 2, Mátyás, ill. Kásás T. 2, Sapics, Mistrangelo, Rizzo. A visszavágót 19-én rende­zik Savonában. Pro Recco (olasz)—Domino-BHSE 11-8, g.: Madaras 4, Szívós 3, Bettini, A. Calcaterra, Angelini, Sottani, ill. Molnár T. 3. Kiss G„ Benedek 2-2, Vári. A Kőér utcai visszavágót április 22-én rende­zik. Információink szerint az RTL Klub közvetíti a meccsek nagy részét Képben lesz a foci-vb Információnk alapján a nyári labdarúgó-vb meccseinek közel háromnegyedét, a hatvannégy­ből negyvenhat találkozót nagy valószínűséggel az országos le­fedettséggel bíró RTL Klub köz­vetíti. Nagyon úgy tűnik, nem váltotta be a Sport Klub a hozzá fűzött re­ményeket. Az elmúlt év decem­berében indított csatornán néző­csalogatónak eleinte kódolatla­nul, bemutató jelleggel főleg is­métlések, korábbi események, mérkőzések összefoglalói szere­peltek. Aztán idén januártól ki­alakult a 24 órás műsorstruktú­ra, és februártól már csak kódol­va, előfizetői kártyával, magas díjcsomagban, esetleg szűk terü­leten, bizonyos kábelszolgálta­tók körzetében lehet fogni. Ezért keltett szinte közfelháborodást a sportág szerelmeseinek körében, hogy a nyári labdarúgó-vb mecs­cseinek közvetítését erre az adó­ra tervezték. Most viszont változhat a hely­zet: az előzetes tervekkel ellen­tétben előfordulhat, hogy még­sem az említett, új magyar sport­csatorna közvetíti majd kizáróla­gosan a június 9. és július 9. kö­zötti labdarúgó-világbajnokság meccseit. Információink szerint könnyen lehet, hogy a vb egyenes kiesés szakaszától kezdődően va­lamennyi találkozót az országo­san 95 százalékos lefedettséggel, valamint az esemény közvetítési jogaival rendelkező RTL Klub ad­Júniustól ezért a serlegért csatáznak Németországban MTl-Fotó ja, összesen pedig a hatvannégy­ből negyvenhat mérkőzést. A bi­zonyos rétegek, kiváltságosok, esetleg extra csomagok előfizetői által fogható Sport Klubnak ­amely szorosan kapcsolódik az RTL Klubhoz - pedig maradná­nak a kevésbé érdekes csoport­meccsek, illetve az ismétlések. Ám hogy miképpen valósul majd meg például a Győzike-show-Fo­ci-vb párharc, nem tudni. Dön­tés ugyanis még nem született. Az RTL Klub jelezte: amint vala­mi kialakul, tájékoztatják a köz­véleményt. A vb házigazdája fellélegezhet. A sorozatos klub- és válogatottkudarcok után végre meccset nyertek a németek. No, persze erre mondják: ellenfelet tudni kell választani. A legutóbbi, nem hivatalos FIFA-játéknapon Németország az Amerikai Egye­sült Államok gárdáját fogadta Dortmundban. A vendégek - akik nagy meglepetésre ötödikek!!) az aktuális világranglistán - igen tar­talékosan álltak fel. Csak néhány név a hiányzók közül: Donovan, McBride, Reyna. A félidei gólta­lanságot német parádé követte, és Schweinsteiger, Neuville, Klose és Ballack találatával 4-O-ra elhúz­tak. A hajrában Johnsonnak sike­rült a szépítés, a vége: Németor­szág-USA4-l. M. 1. AChelsea is az FA-kupa elődöntőjében MUNKATÁRSUNKTÓL A Chelsea Terry 4. percben szer­zett góljával nyert a Newcastle United ellen, és bejutott a labda­rúgó FA-kupa legjobb négy csa­pata közé. Ezt korábban megtette az FC Liverpool is, amely 7-O-s zakót szabott idegenben a Bir­minghamre. Az Olasz Kupa elő­döntőjében az Internazionale 1-O-ra győzte le az Udinese csa­patát, a Palermo pedig 2-l-re az AS Romát. Eredmények: FA-kupa, negyeddöntő: Chel­sea-Newcastle United 1-0. Bir­mingham City-FC Liverpool 0-7. Olasz Kupa, elődöntő, első mérkőzések: Internazionale­Udinese 1-0, Palermo-AS Roma 2-1. Primera Divisón, 29. forduló: Real Zaragoza-Real Madrid l-l. Athletic Bilbao-Espanyol l-l. Alavés-Celta Vigo 1-0. Deporti­vo La Coruna-Málaga 2-1. Real Mallorca-Cádiz 1-0. Osasu­na-Real Sociedad 2-0. Real Be­tis-Racing Santander 1-0. Valen­cía-Villarreal 1-1. FC Barcelo­na-Getafe 3-1). A bajnokság ál­lása (élboly): 1. FC Barcelona 67 pont, 2. Osasuna 55, 3. Real Madrid 54, 4. Valencia 53. Megyei sportműsor - péntektől hétfőig Péntek Szabadidősport OVI családi sportnap, újszegedi sport­csarnok, 9. Jeges váltó, Szeged, műjégpálya, 14. Szombat Asztalitenisz Extraliga, férfiak-. Floratom- Szeged AC—Cegléd, Újszeged, Móricz-terem, 10. NB l/B, férfiak: Szeged AC-Kiskunfélegyhá­za, Újszeged, Móricz-terem, 16. Kézilabda NB I, férfiak: Pick Szeged-Dunaferr, új­szegedi sportcsarnok, 17; ifjúságiak, 15. Kispályás labdarúgás Márciusi ifjak-kupa, domaszéki sport­csarnok, 9. Hírverő mérkőzés: Fradi öregfiúk—Csong­rád öregfiúk, Csongrád, Sághy-sportcsar­nok, 14. Kosárlabda Utánpótlás fiútorna, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 8. Küzdősport IWKU Open karate Európa-kupa, Szeged. Csonka-sportcsarnok, formagyakorlat, 9; küzdelem, 12. Labdarúgás NB III: Algyő SK-Sarkadkeresztúr, Algyő, 15; ifjúságiak, 13. Megyei I. osztály: Tárkány Autóház-Tá­pé-Szőreg, Tápé, 15.30; ifjúságiak, 13.30. Megyei II. osztály: Újszegedi TC-Móra­halom, Újszeged, Kertész utcai pálya. Szék­kutas—Fábiánsebestyén, Székkutas. Mind­szent-Szentesi Kinizsi, Mindszent. Szeg­vár-Csanytelek, Szegvár. Valamennyi talál­kozó 15.30-kor kezdődik, előmérkőzést (13.30-tól) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei III. osztály: Zákányszék—Forrás­kút, Zákányszék. Balástya-Lubicka ll.-Csengele, Balástya. Szatymaz-Bak­tó-Épker, Szatymaz. Baks-FK 1899 Szeged, Baks. Ópusztaszer-Komlósi Baktó, Ópusz­taszer. IKV-Alsóváros—Tárkány Autóház-Tá­pé, Szeged, Szabadság téri pálya. Szőreg ll.-Ambrózfalva, Szőreg. Derekegy­ház—Mártély, Derekegyház. Ferencszál­lás-H. Astra FC, Ferencszállás. Valamennyi találkozó 15.30-kor kezdődik. Utánpótlás-bajnokságok: Makó FC-Deb­receni VSC, Makó, Erdei Ferenc téri sportte­lep, U17,12; U19; 14. Tisza Volán SC-Deb­receni VSC, Szeged, Felső Tisza-parti stadi­on, műfüves pálya, U13,13; U15,15. Gyólai János utánpótlás emléktorna, serdülők, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, műfüves pálya, 9. Sakk Nemzetközi nonstop snellbajnokság 6 és 12 órás sakkverseny, Deszk, sportcsarnok, 9. Szabadidősport A Pulzus Életmód Klub márciusi foglal­kozása, újszegedi liget, 10. Táncsport II. X-treme-kupa országos hip-hop tánc­verseny, Szeged, Topolya sori sportcsarnok, 9: döntők, 15. Úszás Wesselényi-kupa úszóverseny, újszegedi sportuszoda, 10. Vízilabda 0BI, férfiak: Szeged Beton VE-Szolnoki Főiskola VSC, újszegedi sportuszoda, 18.30. Vasárnap Kézilabda NB l/B, nők: Németh Toll Makó-DVSC ll.-Nyíradony, Makó, városi sportcsarnok, 16; ifjúságiak, 14. Férfiak: Szeged-Do­rozsma-Háromkő KC, Szeged-Kiskundo­rozsma, Orczy-sportcsarnok, 16; ifjúsági­ak, 18. NB II, nők: Kistelek-Domaszék, kisteleki sportcsarnok, 11; ifjúságiak, 13. Megyei bajnokság nők: Sándorfal­va-Mindszent, Szeged, Etelka sori munka­csarnok, 15. KSZSE Szefced-HNKC SE U.;­Szeged, Etelka sori munkacsarnok, 17. Kispályás labdarúgás Kisstadion-kupa, újszegedi kisstadion, 8. Márciusi ifjak-kupa, domaszéki sport­csarnok, 9. Szabadidős vándorkupa, Szentes, Dr. Papp László-sportcsarnok, 8. Labdarúgás Megyei I. osztály: Deszk SC—Sándorfal­va, Deszk. Kistelek-Csanádpalota, Kistelek. Ásotthalom-Makói Spartacus, Ásotthalom. Újszentiván-Kiszombor, Újszentiván. Gyá­larét—Bordány, Gyálarét. Röszke—Csongrádi Tiszapart SE, Röszke. Kiskundorozsma-Ti­sza Volán SC-Szeviép, Szeged, Felső Ti­sza-parti stadion, 17! (az ifjúságiak szom­baton szintén 17 órakor játszanak a műfü­vön). Szegedi VSE—Balástya-Lubicka, Sze­ged, Vasutas-stadion. A külön jelzett össze­csapás kivételével valamennyi találkozó 15.30-kor kezdődik, előmérkőzést (13.30-tól) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: Károlyi-Sziget DSE—Tömörkény, Tiszasziget. Nagymá­gocs—Apátfalva, Nagymágocs. Szentmi­hály-Universitas SE, Szentmihály. Mindhá­rom találkozó 15.30-kor kezdődik, előmér­kőzést (13.30-tól) az ifjúsági csapatok ját­szanak - csak a Nagymágocs—Apátfalva meccs esetében. MegyeJ III- osztály: Ruzsa-Öttömös, Ru­isá: Üllés—Röszke II., Üllés. Pusztamér­' 'ges-Zsórribó', Pusztamérges. Pázsit SE—Sándorfalva II., Szeged, Postás-pálya. Földeák—Maroslele, Földeák. Eperjes—Algyő SK II., Eperjes. Valamennyi találkozó 15.30-kor kezdődik. Utánpótlás-bajnokságok: Tisza Volán SC-Karcag, Szeged, Felső Tisza-parti stadi­on, műfüves pálya, U13B, 13; U15B, 15. FC Fortuna-Szanda, Domaszék, U13,11; U15, 13. Gyólai János utánpótlás emléktorna, előkészítő korcsoport, Szeged, Felső Ti­sza-parti stadion, műfüves pálya, 9. Rögbi NB II: FittWorld Szeged-Budapesti Med­vék, Szeged-Kiskundorozsma, 13. Röplabda NB II, férfiak-. Szegedi RSE-DHSE-DTE, Szeged, lila iskola sportcsarnoka, 18. Nők: Szegedi DRE-Radnóti-Palota RSC, Szeged. Radnóti-sportcsarnok, 14.30. Ülőröplabda-bajnokság Újszeged, Mó­ricz-terem, 10. Szabadidősport Fit-Kid diákolimpiai válogató, Szeged, Topolya sori sportcsarnok, 11. Hétfő Futsal NB I, férfiak: Legrand-Szentes—Kanárik, Szentes, Dr. Papp László-sportcsarnok, 20. Első Beton Szeged-Gödöllői Futsal Klub, új­szegedi sportcsarnok, 19. REFLEKTOR SZEGEDI SIERMEK Az ausztriai Innerkremsben rendezték meg a Bankár-Telecom-kupa alpesi síversenyt, melyen szép szegedi sikerek születtek. Az ifjúságiaknál Erdélyi András Ede (Tömörkény gimnáziumi, a serdülőknél Halmágyi Orsolya (Karolina általános iskola) az első helyen végzett, míg Halmágyi Zoltán (Karolina általános iskolai a gyermek korcsoportban második lett. IUNIOROK SIKERE NB I B csoportos junior férfi kosárlabda-mérkőzésen: Tiszaújváros-Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli 72-93 (10-29, 24-25, 22-27, 16-12). Kosársuli: SZILÁGYI 13/3, Bodrogi 6, VAS 25/12, KOVÁTS 18, SUTKA 19. Csere: Komáromi 3/3, Dani Z. 7/3, Grezsa, Kispál 2, Török. Fantasztikusan kezdett a Kosársuli, így a második negyedtől már „csak" tartani kellett a különbséget. FOCITOBORZÓ Az Algyő SK labdarúgó-szakosztálya toborzót hirdet 1990 és 1992 között született fiúk részére. A foglalkozások helye Szegeden van, jelentkezni Szőri László edzőnél lehet a 06-70/513­385l-es telefonszámon. VERESÉGEK, GYŐZELEM NB Il-es női kosárlabda-mérkőzéseken: Nyíregyházi Főiskola-Hódmezővásárhelyi LKK 123-37 (35-13, 29-13, 29-8, 30-6), vásárhelyi pontszerzők: Szűcs 11/9, Gázsity 8/3, Bozsér 5/3, Kiss 4, Stranszky, Kendi, Tímár, Harmati 2-2, Gilicze 1 -, Újfehértó-HLKK 76-66 (20-11, 18-22, 16-24, 22-9|, a vásárhelyi pontszerzők: Gázsity 27, Bozsér 15, Szűcs, Harmati 6-6, Vékony 4, Gilicze 3, Tímár, Kiss 2-2, Kendi I, Békési ÁFÉSZ-HLKK 59-64 (16-19, 15-17, 17-15, 11-13), vásárhelyi pontszerzők: Harmati 21/6, Gilicze 11, Tímár 10/3, Bozsér 9, Gila 8, Vékony, Kis M. 2-2, Kiss 1. USZODAZÁRÁS Az újszegedi sportuszoda - a Szeged Városi Sportigazgatóság tájékoztatása szerint - március 25-én 8-tól 14 óráig, valamint 17 órától rendezvény miatt zárva tart. PULZUS-FOGLALKOZÁS A szegedi Pulzus Életmód Klub március 25-én (szombat) 10 órától tartja következő foglalkozását az újszegedi ligetben. A mozogni vágyók a futásra a helyszínen jelentkezhetnek a rajt előtt Gilicze Máriánál és segítőinél. ASZTALITENISZ-EREDMÉNYEK Cegléden rendezték meg a Tavasz-kupa utánpótlás asztabtenisz-versenyt, melyen részt vettek az ATSK Szeged sportolói is. Tímár Nóra az újonc leány egyesben nem talált legyőzőre, míg serdülő párosban Ferencz Virággal az oldalán a második helyen végzett. Utóbbi a serdülő lányok egyéni versengésében bronzérmes lett. A fiúk közül Tímár Zoltán a legjobb nyolc közé verekedte magát, míg Szatmári Barnabás megnyerte a vigaszversenyt. NB III-as férfimérkőzésen: Szentesi Kinizsi-ATSK Szeged II. 10:8 a szegedi győzelmeket a következők szerezték: Ferencz 3, Pósfai 2, Varga, Márki R. l-l, valamint a Márki R., Varga páros. MÁRCIUSI IFJAK-KUPA Első alkalommal rendezik Domaszéken, a sportcsarnokban a Márciusi Ifjak-kupa kispályás labdarúgótornát március 25-26-án. Jelentkezni a 06-30­9123-200-as és a 06-70-331 -64­64-es számon lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom