Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-02 / 28. szám

• SPORT« CSÜTÖRTÖK, 2006. FEBRUÁR 2. Nyári Sándor beteg Nyári Sándor, a Medikémia Szeged férfi röplabdacsapatának ko­rábbi edzője, egykori szövetségi kapitány súlyos betegen fekszik az I. sz. belklinikán. - Köszönöm az érdeklődést, most már egy kicsit jobban vagyok ­mondta Nyári Sándor, akit telefonon értünk utol -, de borzalmas he­teket éltem át, és még nem múlt el a veszély. Karácsony előtt kezdő­dött a kálváriám, letapadt az egyik mellhártyám, erősen köhögtem, mégsem szakadt fel teljesen. Ráadásul ebben ez időszakban temet­tem el szegény édesanyámat - ez is megviselt. És amikor megtörtént a baj: otthon ült a fotelban, a televíziót nézte, ismét erősen köhögött, és szúró fájdalmat érzett. Szinte meg sem mert mozdulni. A mentő a Il-es kórházba szállította, ahonnan tüneti kezelés - fájdalomcsillapítók, injckciók - után hazaengedték. Gyógy­szert írtak fel neki. A fájdalom azonban nem múlt, rengeteget szenve­dett, de beletörődött, hogy ennek így kell lennie. Nem bírta sokáig: - Egy kedves orvosismerősömmel, Kiss Évával konzultáltam, ami­nek az eredménye alapos kivizsgálás lett, például mellkasi CT, annyi volt bennem az izotóp, hogy 58 évesen végre volt kisugárzásom... Az­tán a múlt héten szombaton megint nagyon köhögtem, még rosszab­bul lettem, és bekerültem Wittmann professzor osztályára. Kiderült, hogy a megerőltetéstől - a csontritkulás-vizsgálat eredménye sem mutatott jót - spontán bordatörésem volt, visszaköszönt a régi trom­bózisom és a túdőembólia is fenyeget. Itt vigyáznak rám, mindent el­követnek azért, hogy rendbe jöjjek. Előre láthatóan több hétig „vendé­geskedem" a klinikán, pihenek, kímélem magam, fekszem, meg sem mozdulhatok - sokat olvasok. De a legfontosabb, hogy meg akarok és meg is fogok gyógyulni! Erőt ad, hogy többen érdeklödnek, jobbulást kívánnak. I.P. Leckét kapott a Milán Az AC Milán megle­petésre elbúcsúzott a labdarúgó Olasz Ku­pa további küzdel­meitől, ugyanis a ne­gyeddöntő visszavá­góján súlyos veresé­get szenvedett a va­sárnap edzőváltáson átesett Palermo ott­honában. Olasz Ku­pa, negyeddöntő, visszavágó: Paler­mo-AC Milán 3-0. Továbbjutott a Paler­mo 3-l-es összesí­téssel. Az angol labdarú­gó-bajnokság kedd esti meccsein: Charlton-West Bromwich 0-0, Wi­gan-Everton l-l, Fulham-Tottenham 1-0, Sunder­land-Middlesbrough 0-3. A Mandl házaspár neve - ez korántsem túlzás-fogalom Sze­geden, a kézilabdautánpót­lás-nevelésben. Mandl Gábor és Alice a kezdetektől együtt dol­gozik, és klasszisok sora került ki a kezük alól. Az Odessza II. (ma Vörösmarty) Altalános Is­kola nekik {is] köszönheti, hogy sportági, sőt sportfellegvár lett. Mandl Gábor és Domonics Alice hamar egymásra talált, pedig előbbi bajai (testnevelő tanára Antal Gábor és Gombás László), utóbbi pedig kisteleki [dr. Bali Mihály). A főiskolán, negyed­évesként kötöttek házasságot, majd első „állomáshelyükre", Szentesre, a Deák Ferenc Altalá­nos Iskolába is együtt mentek. Ott kezdték pedagógusi pályafu­tásukat 1980-ban. Két évig erősí­tették azt a tanári kart. - Az ottani, már tapasztalt testnevelő, Krám Lehel megha­tározta a pályánkat, életszemlé­letünket, mintát adott, amit a mai napig követünk - árulta el Alice. - Kellemes, szép emlékeket őr­zök erről az időszakról - kapcso­lódott a beszélgetésbe Gábor, akiről talán kevesen tudják, hogy birkózott, és edzőként egy évet tevékenykedett a SZEOL-ban sportágában -, higgadt, nyugodt gyerekekkel dolgozhattunk, és Leheltől rengeteget tanultunk. A kézilabdacsapataival sokszor szerepelt a diákolimpia országos döntőjében, és az ő tanítványaira épült az NB I/B-s szentesi női gárda, melyben Alice is játszott. Az igazgatókkal is szerencsénk volt, a szentesi Bóka Imre és az odesszás Botos István is azt val­lotta: együtt nyerünk, együtt bu­kunk - mindig vállaltak minket. Lényeges, hogy a Kurca-parti tanintézményben és a szegediben is testnevelés-tagozatos osztá­lyokkal foglalkoztak, foglalkoz­nak és elsős koruktól végigkísérik a gyerekeket. így lényegesen szo­rosabb kapcsolat, kötődés alakul­hatott ki tanár és diák között. Nézzük, hogy az elmúlt majd há­rom évtizedben kik kerültek ki a kezük alól (a teljesség igénye nél­kül): Laluska Balázs, Pigniczki Krisztina, Kotormán Attila, Bu­day Dániel, Oláh Gábor, Laluska Eszter, Bódi Bernadett, Scholtz Andrea, Miklós Gizella, Sutka Norbert, de járt az óráikra a két­szeres olimpiai bajnok vízilabdás, Fodor Rajmund is. Valamint Nagy Lászlót, Barna Évát és Vadkerti Attilát - ők széchenyisként, a Mandl-duó ugyanis itt is tevé­kenykedett óraadóként, diák­olimpiai arany is termett szá­mukra - is idesorolhatjuk. Az or­szágos diákolimpiai bajnok álta­lános iskolás csapatuknak Szabó Mónika is tagja volt. Itt kell meg­említeni a munkamegosztást: a fiúkat elsősorban Gábor, a lányo­kat pedig Alice pallérozta. Vajon az érmeken kívül mit te­kintenek még sikernek? - Nagy örömöt jelent, amikor látjuk, hogy a gyerek napról nap­ra több lesz, fejlődik - mondta Alice. - És azt is ide sorolom, hogy az egykori tanítványaink hozzánk hozzák a csemetéiket. - Mindig arra törekedtem, hogy igazi egymásért küzdeni tu­dó baráti közösséget alakítsak ki. Célként pedig a válogatottságot jelölöm meg a srácoknak, lá­nyoknak - árulta el a férj. - De a legmeghatóbb pillanat, amikor olimpián szerepel a ne­veltünk - mondták szinte egy­szerre -, mint Buday, Laluska és Pigniczki. Ilyenkor olyan idege­sek, izgatottak vagyunk, mintha a saját meccsünket vívnánk. És végül is ez az igazság... IMRE PÉTER A HŐS HAZASPÁR Házaspár házaspárt választott, s ennek okán Szegedről ismét Ma­kóra kirándulunk majd. Legalább­is az írott szó segítségével. Hős Zoltán és felesége, Hősné Lovas Éva évtizedek óta tevékenykedik a Maros-parti városban, a Kertváro­si Általános Iskolában, és a „fő csapásirány" számukra az atléti­ka. A nehézségek dacára fanatiku­san, elhivatottan végzik a dolgu­kat, mert hisznek a sport nevelő erejében. Legközelebb velük is­merkedhetünk meg. A sport napszámosai, a testnevelők (6.): a Mandl házaspár Három olimpikontanítvány Mandl Alice és Mandl Gábor a parkettára „rajzolva" magyaráz a gyerekeknek Fotó: Schmidt Andrea A Hajós Alfréd uszodában edzett a női válogatott Szilágyi vezényelt Tegnap megtartotta első edzését a magyar női ví­zilabda-válogatott új szövetségi-kapitánya, Szilágyi Péter. Az új-zé­landi nemzeti együtte­sének egykori trénere, a Hajós Alfréd uszodában ismerkedett új csapatá­val, amelynek a keretét 13 világbajnok pólós al­kotja. A fővárosi edzésen la­za átmozgatás szerepelt a programban, majd kétkapuzás zárta az is­merkedő tréninget. Szilágyi munkáját, az előző kapitány, Faragó Tamás másodezője, Pet­rovics Mátyás segíti. Szilágyi Péter a parton vezényel MTI-fotó MUNKATÁRSUNKTÓL A Beton-játékosok utódokat nevelnek Kovács Péter edző irányításával ismerkednek a futsal alapjaival a gyerekek Az Első Beton Szeged futsalcsa­patának vezetői nemcsak a fel­nőtt együttest menedzselik re­mekül, komoly figyelmet fordít­nak az utánpótlás-nevelésre is. Szegeden négy általános iskolá­ban tartanak rendszeresen tré­ningeket. 2003 októberében gondoltak egy merészet az Első Beton Szeged fut­salcsapatának vezetői. Fejükbe vették, hogy komoly utánpótlásbá­zist hoznak létre. Először sokan mosolyogtak az ötleten, külső szemlélők nem hittek abban, hogy ez működőképessé válik. Igen ám, de Roszkos Zoltán elnök vezetésé­vel, az NB l-es és NB 11-es felnőtt csapat tagjaival közösen lelkesen láttak munkához. Mostanra meg­lett az eredménye. Az, hogy mi­lyen népszerű Szegeden a gyerekek körében játék? -erre többek között az edző, Kovács Péter válaszolt. - Immár négy általános iskolá­ban -, a makkosháziban, a Kodály­ban, a Tabánban és Kiskundorozs­mán tartunk foglalkozásokat ­kezdte a beszélgetést az NB I-ben vitézkedő Beton csapatának is tag­ja. - Hat edző tevékenykedik, kö­zel száz (!) gyerek jár hozzánk rendszeresen. Hetente három edzést tartunk, három korosztály­ban. Jelenleg csak általános iskolá­sokkal foglalkozunk. Az iskolák jóvoltából remek körülmények kö­zött dolgozhatunk. Igaz, a klub is komoly anyagi áldozatot hoz, hi­szen a felszereléseket az Első Beton biztosítja. Érdekes adat: mielőtt a gyerekek kilencven százaléka hoz­zánk került volna, semmilyen sze­gedi egyesületben nem futballo­zott. Nálunk lett igazolt játékos. Lehet, hogy nem lesz a legtöbbjük­ből első-, vagy másodosztályú fo­cista, de a lényeg; mindannyian rendszeresen mozognak. Egyre Fotó: Gyenes Kálmán több tornán szerepelünk, és az egyesületünk is szervez a fiatalok­nak kupákat. Készülünk a diák­olimpiai döntőre, szeretnénk az országos fináléban is több korosz­tállyal jól szerepelni. Edzőkollégá­immal, Fekete Krisztiánnal, Bitt­man Emillel, Dimics Alexszal és Szöllösi Ferenccel azért dolgo­zunk, hogy még nagyobb legyen az Első Beton futsal tábora. SÜLI RÓBERT TORNÁN SZEREPELTEK igg Az Első Beton két korosztálya ís részt vett a tornán. Az U21-esek az országos bajnokság ötödik for­dulójában szerepeltek, és harma­dikok lettek, míg az U13-asok a Cső-Montage kupáján végeztek a második helyen. Eredmények, U21-es ob, 5. fordu­ló. Berettyóújfalu. B csoport: Be­rettyóújfalu-Legrand-Szentes 9-0, Első Beton-Legrand-Szentes 10-1, Berettyóújfalu-Első Beton 5-0. Az 5. helyért: Legrand-Szen­tes Gödöllő 7-7, a 3. helyért: Első Beton-Csö-Montage 6-2. A vég­eredmény: 1. Berettyóújfalu, 2. Aramis. 3. Első Beton, 5. Leg­rand-Szentes. A gólkirály a szege­di Pataki Sándor lett. U13-as torna, Budapest: Cső-Mon­tage-Első Beton 5-5, Első Be­ton-Budai Sportiskola 11-8. A végeredmény: 1. Cső-Montage, 2. Első Beton, 3. Budai Sportiskola. A gólkirályi címen két szegedi, Ra­kusz Krisztián és Bartik László osztozott. Kulcsár Anita emléktáblája Szombaton 15.30-kor, a három­negyedórával később kezdő­dő Dunaferr-Győri Graboplast ETO KC női kézilabda NB l-es mérkőzés előtt avatják fel a ta­valy január 19-én autóbaleset­ben elhunyt Kulcsár Anita em­léktábláját. A hazai klub tájékoz­tatása szerint az ünnepségre a dunaújvárosi sportcsarnok előte­rében kerül sor. Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Kulcsár mindkét együttesben játszott, Győrből igazolt a Dunaferrbe, és halála után a világ legjobb játékosának választották. Edzőmeccs MUNKATÁRSUNKTÓL A férfi kézilabda NB I/B 8. helyén álló Makó KC ma 19.30-kor játssza első hivatalos edzőmér­kőzését hazai közönség előtt. A Maros-partiak a Székelyudvar­hely együttesét látják vendégül a városi sportcsarnokban. Az első hazai bajnokira február 26-áig kell várni, akkor a 7. Cegléd lép pályára Makón. vodofoi

Next

/
Oldalképek
Tartalom