Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-05 / 4. szám

14 • KAPCSOLATOK" CSÜTÖRTÖK, 2006. JANUÁR 5. AZ UGYVED VALASZOL Dr. Juhász György Kitagadás és a köteles rész Tisztelt-Ügyvéd Úr! Nehéz kérdéssel fordulok Önhöz. Özvegyember vagyok, két gyermekem van, de mintha nem is testvérek lennének, annyira különböznek egymástól. Lehetőségeink szerint felneveltük, kitanítottuk, támogattuk őket. Mind a kettő éh a saját életét. Amikor a feleségem meghalt, a gyerekek örökölték az édesanyjuk után a házunk egynegyed-egynegyed részét. A házat közösen eladtuk, a gyerekek megkapták a rájuk eső részt. Nekem pedig vettünk egy kis lakást. Sajnos a két gyerekkel nagyon eltérő a viszonyom. Én azt szeretném, hogy a lakásomat csak az egyikük örökölje. Nem akarok vele adásvéteh, eltartási vagy más szerződést kötni. Egyszerűen csak rá akarok hagyni mindent. Hogyan tudom a másikat eredményesen kitagadni a végrendeletemben 1 Tisztelt Olvasó! Már korábban leírtam, hogy egy végrendeletnek mik az alaki, formai érvényességi feltételei. Ezeket nem szeretném megismételni. Leveléből az is kiderül, tisztában van vele, hogy gyermekei köteles részre jogosultak. Azaz ha csak az egyiküket teszi örökösévé, és ezzel a másikat kizárja az öröklésből, a kizárt gyerek ekkor is jogosult lesz az őt egyébként megillető örökrész felére. Mivel kettő gyermeke van, így a hagyaték egynegyedét követelhetné köteles rész címén. A kizárástól meg kell különböztetni a kitagadás jogintézményét. Az, akit érvényesen kitagadtak, az a köteles részre sem tarthat igényt. A kitagadást szigorú feltételekhez köti a törvény. Leszármazók közül a Ptk. szerint érvényesen kitagadni csak és kizárólag azt lehet: - aki az örökhagyó életére tört, - aki szándékos eljárásával az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánítását megakadályozta, vagy annak érvényesítését meghiúsította, illetőleg ezek valamelyikét megkísérelte, - aki a hagyatékban való részesülés céljából az örökhagyó után törvényes öröklésre jogosult vagy az örökhagyó végintézkedésében részesített személy életére tört, - aki az örökhagyó sérelmére súlyos bűncselekményt követett el, - aki az örökhagyó egyenes ági rokonainak vagy házastársának életére tört, vagy sérelmükre egyéb súlyos bűntettet követett el, - aki az örökhagyó irányában fennálló törvényes eltartási kötelezettségét súlyosan megsértette, - aki erkölcstelen életmódot folytat, azaz a közfelfogásnak megfelelő erkölcsi normákat rendszeresen és súlyosan megszegi, - vagy akit jogerősen ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztésre ítéltek. A végrendeletben kifejezetten meg kell jelölni a kitagadás okát. Nem lehet figyelembe venni az olyan okot, amit az örökhagyó megbocsátott. Remélem, hogy rossz viszonyuk ellenére, azért a fenti körülmények egyike sem valósul meg. így leegyszerűsítve, kizárólag a kérdésére válaszolva, azt kell mondanom: valószínűleg érvényesen nem fogja tudni gyermekét kitagadni, legfeljebb csak köteles részre szoríthatja. Álbiztonság Szeged-Szőregen A 43-as főút szőregi szakaszán, a benzinkútnál lassító-terelő szigetet építettek. Fennállásának néhány hete alatt a közepén elhelyezett terelőnyilakat már többször kidöntötték (hosszabb tapasztalat: néhány száz méterrel arrébb, a cukrászdánál a régebb óta meglévő szigeten is rendszeresen kidöntik az oszlopokat) - esőben, sötétben szinte lehetetlen észrevenni őket. Ennél súlyosabb problémának tartom, hogy a benzinkúthoz közeli terelő sziget kialakításakor megváltoztatták az út nyomvonalát, de a szélén lévő villanyoszlopot nem helyezték át. A közútkezelő szerint szabványos az út széle és a villanyoszlop közötti kis távolság? Épp egy évvel ezelőtt, szentestén történt halálos és súlyos sérüléssel járó baleset. Akkor szintén a néhány száz méterrel távolabb lévő, másik szigetnél az út széléhez közel elhelyezkedő oszlop (is) okozta a tragédiát. Miért kell megvárni, míg ezt a villanyoszlopot is kidönti valaki? A ráhelyezett két pirosfehér tábla nem oldja meg a problémát. A Tüzép-telep előtt is kidöntötték már közúti balesetben egy világító oszlopot - szintén egy éven belül. Véleményem szerint nem az út közepére épített mesterséges akadályokkal kellene a forgalmat lassítani, nem kis balesetveszélyt teremtve ezzel. Ami a tervezőasztalon működőképesnek tűnik az nem biztos, hogy megállja a helyét a használat során: már a Csörög rovatában más is jelezte, hogy ha beáll a busz a megállóba, akkor a terelősziget miatt nem lehet kikerülni. Fokozottan igaz ez a hosszabb csuklós buszokra, ezen a szakaszon pedig jellemzően ilyenek járnak. Az ily módon kialakított lassítókat elhibázottnak tartom. Képzeljük csak el, hogy nemcsak a középső oszlopokat döntik ki, hanem épp egy gyalogos várakozik átkelésre a járda közepén (vélelmezett biztonságban). A szigetek így ezt a funkciójukat sem látják el: „álbiztonságot" feltételeznek a gyalogosoknak. Sajnos a közeledő buszt látván így is, úgy is fegyelmezetlenül átszaladnak az úttesten. Naponta többször ezen az útszakaszon közlekedőként természetesen a forgalom lassításának igényével és a gyalogátkelések problémáinak megoldásával én is egyetértek (de nem ilyen formában). KISS LÁSZLÓ, SZEGED Háromszáz éve halt meg Thököly Imre Előfizetőink és olvasóink számára ingyenesen hívható zöldszámot biztosítunk (06/80/821-821), melyen elmondhatják a Délmagyarország, a Délvilág és a Vasárnap Reggel című lapok terjesztésével, kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket. Ezen a telefonszámon jelezhetik azt is, ha az aznapi lapszámot bármely ok miatt nem kapták kézhez. Szombati napokon délelőtt 10 óráig a 62/466-847-es telefonszámon fogadjuk reklamációikat. Thököly Imre 1657. szeptember 25-én született, amikor a törökök már 1526 óta elfoglalták az ország nagy részét. Ebben az időben a császári seregek ostromolták Likava várát és onnan apja híveivel, annak halála (1670) után kiszöktették, s Erdélybe menekült. 1678-ban a bujdosók élére állt, s a zömmel belőlük szervezett kuruc sereggel, rövid idő alatt elfoglalta Észak-Magyarországot. Hatalmát megerősítette Zrínyi Ilonával, I. Rákóczi Ferenc özvegyével 1682-ben kötött házassága, ami után a hatalmas Rákóczi-birtokok a függetlenségi harc bázisává váltak. A törökök szövetségre léptek vele, és a szultán 1682-ben királyi címet adott neki. Bár ő ezután is csak fejedelemnek neveztette magát, de továbbra is a török szövetségre támaszkodott - nem ismerve fel a török birodalom hanyatlását. A törökök 1683 szeptemberi bécsi vereségét követő hadjárat megpecsételte Thököly Imre függetlenségi harcának sorsát. Hívei sorra elhagyták, és a török ellen harcoló Habsburg csapatokhoz csatlakoztak. Leghűségesebb hívei azután léptek át a törököket kiűző csapatokhoz, amikor a törökök Thökölyt Lipóttal való tárgyalási készsége miatt Nagyváradon elfogták. 1685-ben fejedelemsége összeomlott. Miután Zrínyi Ilona hősies harca után Munkács várát is kénytelen volt feladni, Thököly a török sereg oldalán folytatta a harcot. 1690-ben a sikeres zernyesti csata után elfoglalta Erdélyt, fejedelemmé választották, de a Habsburg csapatok két hónap múlva kiszorították. A karlócai béke (1699) kimondta száműzetését. Feleségével és közel másfél ezer hívével Törökországban telepedett le. A harc sikertelen felújítása nem járt sikerrel Kis-Ázsiában halt meg 1705-ben. Hamvait az izmidi keresztény (örmény) temetőből (II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona hamvaival) 1906-ban hozták haza és a késmárki evangélikus templomban helyezték örök nyugalomra. SZABÓ JENŐ, MAKÓ A temetkezési kft. a szegedi „urnaügyről a A Délmagyarország 2005. december 21-énazelsőés a negyedik oldalán megjelent „Pocsaiék nem találták gyermekük hamvait" című írásban a szerző (aki nevét nem adta dolgozatához) felületes, tényszerűtlen, cégünket és személyemet lejárató módon közölt cikkéhez szeretném hozzáfűzni az alábbiakat. December 20-án 15 óra után telefonon keresett meg Oláh Zoltán, a lap főmunkatársa. Miután ez a megkeresés fontos tárgyalás közben történt, arra kértem, 20 perc múlva hívjon ismét. A jelzett időpontban hívott, s akkor mintegy negyedórát beszélgettünk. Miután konkrét ügyben kívánt felvilágosítást kapni, arra kértem, keressen meg másnap, amikorra kivizsgálom az esetet. Ezt határozottan visszautasította, mondván, hogy másnap fontos elfoglaltsága lesz. Az általam így nem verifikált cikk másnap mégis megjelent. Pedig a homályos feltételezésektől és valótlanságoktól hemzsegő írás témája jóval több tárgyi ismeretet és objektivitást követelt volna a szerzőtől. Az „ügyről" tehát a következőket kell tudni. Az, hogy a több mint 20 éve lejárt, tehát gondozatlan urnafülkéket még nem számolta fel a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. (ez társaságunknak a cégbíróságnál bejegyzett hivatalos neve), társaságunknak az emberiesség, a hozzátartozók megbecsülése, valamint a kegyelet iránti érzékenységét bizonyítja. Tudniillik minden jogszabályi rendelkezés a kiürítést lehetővé teszi, annál is inkább, mert részben az urnahelyek (csakúgy, mint a koporsós temetésnél a sírhelyek) megváltásából származó bevétel teszi lehetővé a társaság működését. Az említett jogszabály azt is előírja, hogy miként kell tájékoztatni ügyfeleinket, adott esetben az urnahelyek fenntartóit. Az 1999. október l-jén hozott 145. számú kormányrendelet útmutatása szerint két évvel ezelőtt kezdtük előkészíteni a lejárt urnahelyek kiürítését, s 2005. július l-jétől a gyakorlatban is lehetővé vált e munka jogszerű végzése. Az előírásoknak megfelelően 3-3 alkalommal a Délmagyarországban és a Magyar Hírlapban értesítettük a hozzátartozókat, vala-. mint 10 olyan ponton is elhelyeztünk nagyméretű tájékoztató táblákat (egyike ezeknek meg is jelent az önök lapjában), amelyek informálják a temetőbe látogatókat a további lépésekről. Ezeket látható helyeken és az urnafalak mellett állítottuk fel, de az ügyfélfogadó helyiségekben is vannak ilyen információs táblák - immár két éve! A tájékoztatással kapcsolatosan kell még megjegyeznem, hogy az érintett hozzátartozókat éppen a már említett, valamint a helyi, a közgyűlés által parafált rendelet betartása okán - levélben korábban is megkerestük. Több száz olyan levél van a birtokunkban, amelyeket a „Címzett ismeretlen" felirattal hozott vissza hozzánk a posta. A Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. honlapján is felhívtuk a figyelmet a jogszabályi rendelkezésekre, s megtettünk mindent, hogy a hozzátartozók szerteágazó és részletes tájékoztatása biztosítva legyen. Az elmondottak szellemében tartom igen zavarónak a Délmagyarországban leírt konkrét ügynek a valóságellenes, csúsztatáson alapuló beállítását. Kezdjük talán a fotókkal, amelyek - funkciójukból eredően - arra hivatottak, hogy felhívják a kedves olvasó figyelmét a szöveges rész tartalmára is. Az első oldalon található fotó egy kiürített urnahelyet ábrázol „Ideiglenes nyugvóhelyek" aláírással, s gyakorlatilag azt sugallja, hogy az a Pocsai család tulajdona, amelyben nem találta gyermeke hamvait! Itt kell megjegyeznem, hogy ez a bejárattól jobbra lévő frontszakasz, amelyben még nem ürítettük ki az urnákat. A család által keresett urna (amelyről azt állították, hogy mi kiürítettük, majd visszahelyeztük) ugyanebben a szakaszban és az eredeti helyén volt, csak ők nem találták. Ez joggal alapozza meg annak a feltételezésnek a bizonyosságát, hogy nemcsak november elsején nem jártak a helyszínen, hanem évek óta nem látogatták az urnahelyet. Annak alátámasztására pedig, hogy az urna a helyén volt, négytagú eseti bizottság vizsgálata és jegyzőkönyve szolgál alapul. A fotóhoz tartozó másik megjegyzés: a kiürített urnahely más tulajdona - személyiségi jogok miatt a tulajdonos nevét nem közölhetjük, de az általunk felvett jegyzőkönyv részét képezi -, s az előírásoknak megfelelően lett kiürítve, amelyet a birtokunkban lévő számlák is igazolnak. Az újságban megjelent fotónak tehát semmi köze a taglalt témához és a konkrét ügyhöz, mi több, félrevezető az olvasóval szemben és kegyeletsértő a volt tulajdonosra nézve! A cikkben szereplő Pocsai család ügyéről. A család képviselőjét panaszával kapcsolatosan irodánkban kimerítően tájékoztatták a tényekről, s felajánlották számára, hogy december 16-án a krematórium egyik helyiségében a 2003-ban már lejárt, a hozzátartozók által nem gondozott és az ott lévő speciális ládákban tárolt urnák (de nem a szerző által használt 2500-as adatszám, hanem mindössze 810) között lévő hozzátartozója urnáját átveheti. Ez meg is történt, s Pocsai úr 2005. december 16-án át is vette az urnát, amit aláírásával igazolt. Egyébként az említett látogatás alkalmával Pocsai úr minősíthetetlen hangnemet használt munkatársunkkal. Erről is jegyzőkönyvi feljegyzés készült, csakúgy, mint arról, amely rögzíti, hogy az általuk nem talált másik kolumbárium is létezik! Óriási tévedés, hogy 2500 urnahelyet ürítettünk és ürítünk ki az elkövetkező időszakban! Ez az adott tartalomállomány, amelyet szakaszoltunk, s a dokumentációnkkal való részletes összevetés alapján, s a jogszabályi rendelkezések értelmében végezzük majd el a kegyhelyek rendezését. Egyébiránt Szegeden valósítottuk meg az országban másodikként a hamvasztásos temetést, ezzel párhuzamosan a hamvszórást is. A szerzőnek erről is említést tettem, amit ő tévesen interpretált, s azt írta, hogy a felszámolt urnasírok hamvait szórjuk szét. Óriási tárgyi tévedés. Ezeket az urnákat, minden kegyeleti szempontot és követelményt figyelembe véve, úgynevezett osszáriumban helyezzük majd el. Meggyőződésem, hogy az újságírónak kötelessége a helyszínen - s nem rádiótelefonon - tájékozódnia a tényekről és a realitásokról. Nem beszélve arról a szakmai követelményről és az újságírói etika által is kívánatosnak minősíthető elvárásról, hogy „hallgattassák meg a másik fél is". így ugyanis határozottan félrevezethető a közvélemény és rossz fényben tüntethető fel egy kollektíva tevékenysége is. Ami a konkrét esetben sajnos meg is történt. HÓDI LAJOS ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ, SZEGEDI TESTAMENTUM TEMETKEZÉSI KFT. Igazgató úr! Nem kívánok minden mondatára reagálni, a személyemet érintő megjegyzésekre egyáltalán nem. Egy kivétellel. Arra is csak azért, mert rajtam keresztül - közvetve - lapunk évek óta követett gyakorlatát bírálja. Szerkesztőségünkben ugyanis alapvető szabály, „hogy hallgattassák meg a másik fél is ". Muszáj olvasóinkat emlékeztetnem, hogy a cikkben megszólalt a másik fél. Hiszen éppen ön mondta, és más mellett ez is olvasható volt, hogy törvényesen, kegyeleti jogokat nem sértve jártak el. (Ezt nem vitattam, hiszen azzal egyetértek, hogy rendet kell tenni a temetőben is. Az már más kérdés, hogy az urnafülkék kiürítését éppen halottak napja után és karácsony között kellett végrehajtani.) De nem akarok ennél leragadni, hisz érdekes az a megjegyzése, mely szerint „Az elmondottak szellemében tartom igen zavprónak a Délmagyarországban leírt konkrét ügynek a valóságellenes, csúsztatáson alapuló beállítását." Mi a valóságellenes IHogy a Pocsai család és-az ön kollégái szerint - sok száz más család megdöbbenve keresi hozzátartozói hamvait még a mai napig? Ön azzal vádolja Pocsaiékat, hogy „nemcsak november elsején nem jártak a helyszínen, hanem évek óta nem látogatták az urnahelyet". Én a családnak hiszek! Ugyanis ha önnek lenne igaza, akkor már csak arra kellene választ kapnunk, hogyan vették észre fiuk, testvérük urnafülkéjének kiürítését? Az is megdöbbentő, hogy ön azt állítja, a család rossz helyen kereste a nagyszülők urnafülkéjét. Évtizedekig megtalálták, idén december 16-án nem ? Az előbbit ön is elismeri, utóbbi állítását pedig jegyzőkönyvvel próbálja alátámasztani. Csakhogy a jegyzőkönyvet nem a Pocsaiék által említett napon, december 16-án, hanem hat nappal később, december 22-én vették fel. A számokról: az ön kollégái beszéltek Pocsaiéknak a két és félezer kiürített urnafülkéről. Az ön kollégái ugyanezt az ádatot közölték velem a temető bejáratánál álló pavilonnál, sőt telefonbeszélgetésünkkor ezt a számot ön sem vitatta. A végére még csak annyit: a fentebb említett pavilon oldalára erősített táblán Szegedi Temetkezési Kft. aláírással olvasható, hogy az urnafülkékből kiemelt hamvakat az arra kijelölt helyen szétszórják. OLÁH ZOLTÁN ÚJSÁGÍRÓ A balesetveszélyt fokozza, hogy a terelőszigetet sötétben szinte lehetetlen észrevenni Fotó: Schmidt Andrea