Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-31 / 26. szám

4 «AKTUÁLIS» SZOMBAT, 2006. JANUÁR 28. KORKÉP BORDÁNY. A Bordányiak Továbbtanulásáért Közalapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet a bordányi lakóhelyű, kedvezőtlen anyagi körülményekkel rendelkező, közép- és felsőoktatásban tanuló diákok támogatására. A pályázat beadási határideje február 28. A részletekről a polgármesteri hivatalban lehet érdeklődni. - A faluház galériájában és az emeleti kiállító teremben ma délután 4 órakor nyitják meg Simon Ferene kiskundorozsmai festőművész kiállítását. A tárlat a faluház nyitva tartási idejében, hétfőtől péntekig 13 és 21 óra, szombaton 9 és 12, valamint 16 és 20 óra között tekinthető meg. DESZK. Az önkormányzat nyertes település egészségfejlesztési programjának köszönhetően az óvoda ezentúl nagyobb összeget fordíthat arra, hogy a gyermekek mindennap friss zöldséghez, gyümölcshöz jussanak. Az intézmény ezt eddig szülői segítséggel volt kénytelen megoldani. DOMASZÉK. Ma délután 2 órától a polgármesteri hivatal nagytermében tartja ülését a képviselő-testület. Megvitatják a település bel- és külterülete vízrendezési terveivel kapcsolatos közbeszerzési pályázat kiírását. Meghallgatják a polgármester jelentését. Megtárgyalják az önkormányzat 2006. évi költségvetését. Elfogadják a Domatiszt Kht. költségvetéséről szóló beszámolót, valamint a tanyafelelősök munkájáról szóló beszámolót. Meghatározzák a Nemzeti fejlesztési tervhez kapcsolódó, hosszú távú domaszéki fejlesztési feladatokat és módosítják a település rendezési tervét. FORRÁSKÚT. A lerney János Művelődési Házban ma este 6 órától üvegfestő szakkörbe várják az érdeklődőket. MÓRAHALOM. Február 4-én délelőtt 10 órakor adják át ünnepélyes keretek között Mórahalmon, a Millenniumi sétány 7. szám alatt lévő Szent Margit Egészségházat. Az átadást követően a következő ingyenes szűrő programokon lehet részt venni: vér, zsír értékek mérése (koleszterin), vércukorszint, vérnyomás és érelmeszesedés mérése. RÖSZKE. Rendhagyó képviselői fórumra várja ma este 6 órától az érdeklődőket a röszkei művelődési házba Balogh László és Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő. - Jótékonysági bált szerveznek a helyi általános iskola javára február 18-án. A bál szórakoztató műsorát az általános iskola pedagógusai adják, a község vállalkozói és cégei pedig a tombolasorsolás nyereményeivel járulnak hozzá a bál sikeréhez. A talpalávalót a tápéi Török zenekar húzza, a finom étkeket a helyi Paprika vendéglő készíti. A programra a 62/573-047-es telefonszámon lehet jelentkezni február 3-áig. SZEGED. Az ifjúsági házban ma délután 4 órától babaváró: szülésre, szülői szerepre felkészítő tanfolyamra várják a kismamákat és a kispapákat. Témakörök: testi változások, a terhes nő étrendje, anyai-, apai­és testvéri kapcsolatok, műszeres-, biokémiai vizsgálatok, a szülés folyamata, apás szülés, fájdalomcsillapítás, intézménylátogatás, az újszülött ellátása, gondozása, szoptatás. A programot Ráczné Gyémánt Andrea védőnő vezeti. Adott esetben robbantással lazítanák föl a torlaszt - Nem mindegyik aprít Kifutásra készen a jégtörő hajók Kifutásra készen áll a szegedi medencés kikötőben a két jég­törő hajó. A jégtörők munkájára csak akkor lenne szükség, ha a jelenlegi, álló jeget jégzajlás vál­taná föl, s a felhalmozódott jég­torlaszok, jégdugók visszaduz­zasztanák a vizet. Bármikor kifuthat a medencés kikötőben állomásozó két jég­törő hajó, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő Jégvirág V., és a Szeviép Rt. ke­zelte jégvirág VI. A jégtörésre alkalmas vízi járművek kisebb­jei közé tartoznak, de így is ha­tékony munkát tudnak végez­ni. Éjjel-nappal dolgoznának Személyzetük profi; éj­jel-nappal is tudnának dolgozni a járművek, akár heteken át, veszély esetén. - Jégtörésre ak­kor van szükség, ha zajlik a jég, s egyes helyeken feltorlódik, jégdugókat képezve - mondja Dobi László központi védelem­vezető, az Atikövizig igazgató­ja. A jégdugók felduzzaszthat­ják a vizet, meg kell szabadulni tehát tőlük. A jégtörő orra, fe­nékszerkezete lényegesen job­ban megerősített a közönséges hajókéhoz képest: nem tesznek kárt benne a jégtáblák. Szükség is van az erős szerkezetre, mert így ha ráfut a hajó a jégre, az beszakad alatta, s beljebb ha­ladhat a jégmezóbe. Robbantás és leúsztatás Addig-addig aprítja a jeget a hajó, míg a jégdugó különálló da­rabokra nem törik, s akadálytala­nul le tud csorogni a folyón. Ha a A jégtörők szükség esetén azonnal kifuthatnak a medencés kikötőből Fotó: Gyenes Kálmán NEM B0LYG0 HOLLANDI Nem mindegyik jégtörő aprítja olyan módszerrel a jeget, mint a két szegedi jármű. A nagyobb hajók belsejében excenterforgósúly forog, a jégtörőnek hol az egyik oldala merül mélyebben a vízbe, hol a másik oldala, hol az eleje, hol a hátulja - Imbolygó mozgást végez. Nem azért, mintha bolygó hollandi volna, hanem azért, mert ezzel a moz­gással - miközben halad is előre - tágítja maga körül a szabad vízfe­lületet. A Tiszán egyébként elsősorban a vízlépcsőket védik jégtörők: kettő állomásozik Kiskörénél, hat Tiszalökön, a szervezetileg külön ke­zelt két szegedi hajón kívül. jégtörők nem bírnának a jégtor­lasszal, robbantással darabolják fel. Ha a szerbia-montenegrói te­rületen alakulna ki dugó, akkor ott törnék a jeget az ottani jégtö­rők, ha kell, magyar segítséggel. Jelenlegi másodfokú a véde­kezés a Tiszán és a Maroson egyaránt; ez a figyelőszolgálat megerősítését jelenti. Össze­torlódott jég a Tiszán nincs, csak szabad vízfelületekkel megszakított, álló jég; vastag­sága néhol a húsz centimétert is elérheti. Jeges árvíz nem fenyeget Nincs is sok esély jégtorlaszok kialakulására, Szegednél főleg nincs: a meder szűk, mély, a víz sodrása gyors, nem akad meg, Lehetetlen kideríteni, ha valaki lopja a meleget Hideg napok Tóth néninél A panellakok között vannak, akik kénytelenek elviselni, hogy lakásuk a zimankóban hidegebb a megszokottnál. Aki veszi a fáradságot, és utá­najár, hogy mi ennek az oka, legtöbbször szö­vevényes ügyintézési hálóba bonyolódik. Előfor­dul, hogy az egyik lakó a másiktól nagyobb radiátorral ellopja a meleget. Szegeden, a Csongrádi sugárút végén lakó Tóth Mária panellakásában az elmúlt napokban nem kúszott 15 fok fölé a hőmérő higanyszála. Az idős nő nem érti, hiszen fűtésszámláit mindig időben befizette. Megkérte fiát, segítsen neki intézkedni, hogy újból meleg legyen az otthona. Papp Attila elő­ször a Hőszolgáltató Kft.-t kereste meg telefonon. ­A vonal végén jelentkező ügyintéző udvariasan kö­zölte velem, hogy a társasháznak nincs a hőszolgál­tatóval javítási szerződése, csak pénzért tudják megnézni, mi a probléma, nem biztos, hogy ki tud­ják azt javítani, és újból meleg lesz édesanyám la­kásában. A Hőszolgálatató Kft. ügyvezető igazgatója, Básthy Gábor megkeresésünkre elmondta, ha nincs javítási szerződése a hőszolgáltatóval a tár­sasháznak, meg kell rendelnie a szolgáltatást a diszpécseren keresztül. Az igazgató szerint a hő­veszteség egyik oka lehet, ha a társasház valame­lyik lakója nagyobb fűtőtestet szerelt fel. Ehhez ugyan a távfűtési törvény szerint engedélyt kelle­ne kérniük, de ez általában mégsem történik meg. A cég kezében pedig semmiféle lehetőség nincs, hogy ellenőrizze, egyes lakásokban szereltek-e fel nagyobb teljesítményű radiátort. - Ingyen adunk javaslatot arra, mekkora fűtőtestet kell a lakónak felszerelnie, hogy a megfelelő hőmérsékletet biz­tosítani tudjuk lakásában - mondta Básthy Gá­bor, aki szerint a nagyobb radiátort felszerelők el­len a törvény semmiféle szankciót nem ír elő. ­Az is előfordult már, hogy egy lakó otthona átala­kítása során elvágta a fűtéscsöveket, így az alatta lakók hidegben maradtak. Ilyenkor a ház többi la­kója a közös képviselőn keresztül folyamodhat kártérítésért. Papp Attila természetesen megkereste a ház kö­zös képviselőjét is, aki elmondta, tudomása szerint neki sincs lehetősége arra, hogy ellenőrizze a laká­sok fűtőtesteit, így ha valaki lopja a meleget, azt le­hetetlen kideríteni. Mindenesetre azt ígérte, utána­néz a jogszabályok adta lehetőségeknek. Tóth Má­ria fia szerint az ügy tanulsága az, hogy az idős em­bereknek, akiknek az érdekérvényesítő képességük korlátozott, nincs lehetőségük arra, hogy alulfütött lakásuk problémáját orvosolják. Miután lapunk megkereste a hőszolgáltatót, né­hány órán belül a cég munkatársai kiszálltak a helyszínre, és megállapították, a néni lakásában nagyobb fűtőtestet kellene felszerelni ahhoz, hogy a megfelelő hőmérsékletet biztosítani tudják. Papp Attila szerint különös, hogy ez csak több év után derült ki. De ha így is van, csak akkor szereltetné­nek fel nagyobb radiátort, ha biztosan tudnák, hogy a ház többi lakója is szabályosan bejelentett fűtő­testet üzemeltet, és utána sem más helyett fizetik a megemelt fűtésszámlát. F.G. Tóth Mária lakásában már napok óta 15 fokot mutat a hőmérő, így a radiátorra tett párologtató nem sok szolgálatot tesz Fotó: Karnok Csaba Gyenge évjárat Felejthető volt a tavalyi év a szőlő szempontjából, mégsem szabad elfelejteni, mert számos tanulsággal szolgált - hangzott el a szőlész és borász szakem­berek csongrádi fórumán. Mennyiségét és minőségét te­kintve sem lesz emlékezetes év­járat a 2005-ös. A múlt év szélső­séges időjárási körülményei vi­szont számos tanulsággal szol­gáltak a kecskeméti szőlészeti és borászati kutatóintézet munka­társai számára, akik a napokban tartottak évjárat-értékelő kon­zultációt Csongrádon. A három­millió hektoliteres bortermés, a hektáronkénti 410 ezer forintos átlagos művelési költség, az ala­csony cukor-, és a magas savtar­talom, a kékszőlő utáni kereslet visszaesése, valamint az ágazat jövedelmezőségének csökkenése nem vet jó fényt az elmúlt esz­tendőre, mégis rengeteg olyan problémára rámutatott, amelyek megfelelő kezelése hosszú távon fejlődést és kiegyensúlyozott ter­méshozamot eredményezhet. A szélsőséges időjárással szá­molni kell a jövőben, ezért fon­tos a jó fajtaválasztás - hangsú­lyozta dr. Hajdú Edit, a kutatóin­tézet tudományos osztályvezető­je. Akinek vizsgálódásai során bebizonyosodott, hogy a Dél-Al­földön mért hőmérsékleti és csa­padék-középértékek ugyan meg­felelnek az évtizedes átlagnak, de a váratlan felmelegedésekkel, a hirtelen lehűlésekkel és a rövid idő alatt lehullott nagy mennyi­ségű csapadékkal nem bírtak el a tőkék. A kutató szerint a téltűró, szeptemberben érő szőlőfajták termesztését kellene előnyben részesíteni régiónkban, azok ugyanis egyenletes minőséget és mennyiséget biztosítanának a termelőknek. B.D. nem halmozódik fel torlasz egy­könnyen. Jeges árvíz nem is volt még a Tiszán, amióta ezzel kap­csolatos adatokat nyilvántarta­nak. A Maroson azonban - mely a Tiszához képest sekély, „kevés­bé beágyazott", medrét könnyen változtató folyó - könnyen létre­jöhet. Deszk környékén már a méter vastagságot is eléri a fel­halmozódott jégtorlasz, amely kismértékű vízszintemelkedést is okoz. A fokozott vízszint- és jégellenőrzésen kívül azonban je­lenleg nincs szükség egyéb intéz­kedésekre. F.CS. HÍREK MENETRENDVÁLTOZÁS A SZEGED-RÖSZKE VONALON Holnaptól megváltozik a Szeged-Röszke-röszkei határátkelőhely vonalon közlekedő néhány autóbusz menetrendje. A szegedi autóbusz-állomásról reggel 6 óra 10 perckor, illetve a röszkei határátkelőhelyről reggel 6 óra 50 perckor induló járatok ezentúl hét végén is közlekednek. A határállomásról 19 óra 25 perckor a szegedi buszpályaudvarra tartó járat holnaptól tíz perccel később indul. A menetrend-módosítást egyelőre kísérleti jelleggel vezetik be. BUJDOSÓ A TÁRSULÁSOKRÓL -A kistérségi együttműködéseknek köszönhetően számos területen javult a közszolgáltatások színvonala - mondta tegnap mórahalmi sajtótájékoztatóján Bujdosó Sándor, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára. Tavaly 9 milliárd forint normatív támogatás és 4,6 milliárd forint fejlesztési forrás biztosításával segítette a költségvetés a kistérségi együttműködések létrejöttét. Idén több mint 15 milliárddal támogatják a közös feladatok ellátását-közölte Bujdosó, aki szerint az utóbbi időben olyan új célokért is összefognak a települések, mint a közművelődés, a környezetvédelem vagy a hulladékgazdálkodás. PÁSZTOHY ANDRÁS A MEGYEHÁZÁN Pásztohy András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára holnap délután 2 órától Szegeden, a megyeházán a mezőgazdaság képviselőinek tart tájékoztatást idei kormányzati intézkedésekről, várható támogatásokról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom