Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-26 / 22. szám

22 •KAPCSOLATOK« CSÜTÖRTÖK, 2006. JANUÁR 26. Testnevelés, sport az iskolákban (1.): Eötvös József Gimnázium, Szeged Tíz százalék versenyez Sokan az iskolában találkoz­nak először - és olykor utoljára - a testneveléssel, a sporttal, különböző sportágakkal. Az esetleges folytatás szempontjá­ból fontos, milyen körülmé­nyek között zajlik le ez a „ran­devú". Ennek igyekszünk utá­na járni megyénk különböző városaiban, általános, közép­és felsőfokú tanintézményei­ben. Először a szegedi Eötvös József Gimnáziumba látogat­tunk el. A Csongor téri suli falát graffitik díszítik és csengetni kell, ha az ember bc akar jutni az Eötvös Jó­zsef Gimnázium épületébe. Mindkettő a mai kor terméke, előbbi szinte művészet (ameny­nyiben igényes és szép), utóbbi valószínűleg önvédelem. Tbrnaterem Az 1989-ben még Újszegeden alapított Eötvösben közel 440­en tanulnak, és az első évesek­nek heti három, a felsőbb osz­tályba járóknak heti két „tesi" órán van jelenésük. A sportos szekciót a tantestületben Far­kas Zoltán, Polyák Péter és Nusser Elemér alkotja. A 9x18 méteres tornateremben éppen a végzősök gyakorolták ballagási fellépésüket, táncukat, amikor az egykori bajnok röplabdással, edzővel, Nusser „Öcsivel" be­húzódtunk a szertárba beszél­getni. - Olyan kicsi a termünk, hogy az szinte minden labdasportág gyakorlását lehetetlenné teszi ­mondta Nusser -, ennek ellenére röplabda-, floorball- és rögbicsa­pattal is rendelkezünk. Sőt mindhárom sportágban általá­ban a diákolimpiák országos döntőjéig jutunk. Még szerencse, hogy a szállásköltséget a diák­A megyei iskolák sportszertáraira ráférne a frissítés - vallja Nusser Elemér Fotó: Karnok Csaba sportszövetség, az utazási díjat pedig a Szeged Városi Sportigaz­gatóság fedezi, állja, ugyanis ha egy iskola kvalifikálja magát négy-öt fináléba, az az anyagi csőddel egyenértékű. A verseny­sport negyvenrötven gyereket, a létszám mintegy tíz százalékát érinti. Láng Imréné rendszere­sen tart gyógytornát is. A sportcsarnokra lenne hely (a bitumenes kézilabdapálya he­lyén), pénz azonban nincs. Per­sze, aki csak egy picit is ismeri a magyar oktatást, tudja, nem ez VAJDA ATTILA, AZ ISKOLA BUSZKESEGE Az Eötvös József Gimnázium tanulója volt a Démász-Szegedi VE olimpiai bronzérmes (Athén, 2004, Cl 1000 méter) kenusa, Vajda Attila is, aki 2002-ben végzett, szerezte meg az érettségit. - Jó szívvel gondolok vissza egykori iskolámra, jó tanárok, remek közös­ség volt az Eötvösben - mondta Attila, akit Franciaországban, síelés köz­ben értünk utol. - Mindenben segítettek, a testnevelőm, egyben az osz­tályfőnököm a jelenlegi igazgatóhelyettes, Farkas Zoltán volt. Csak kelle­mes emlékeket őrzök, ezért a mai napig szívesen megyek vissza, például találkozókra és élménybeszámolókra, ha hívnak. az egyetlen gond, nem csak a testnevelés van kritikus helyzet­ben. Szertárleltár Korábban a szertár fejlesztésre volt normatív támogatás, melyet kötelezően arra kellett fordítani. Ez a kényszer megszűnt, most már a máshonnan átcsoportosít­ható „filléreket" is - több tanin­tézménynél - inkább az üzemel­tetésre költik. - A rendelkezésünkre álló anyagiakat felemészti a verse­nyeztetés, ezért labdákat, egyéb szereket már nem tudunk vásá­rolni. Nem szabadna, hogy az egyik kizárja a másikat. Egy nagy selejtezés már ráférne a szertár­ra, de azért nem ejtjük meg, mert nem tudnánk új labdákkal, súly­zókkal feltölteni. Egy-két millió forintot könnyedén elkölthet­nénk, és nem vennénk semmi feleslegeset. Pályázunk, így pró­bálunk meg egy kis pénzmaghoz jutni, de ez esetenként húsz-har­minc ezer forintot jelent. SZEVIÉP SZEGED Diósgyőri KSK Magyar Kupa női kosárlabda mérkőzés közvetítése felvételről január 26-án, 22.05 órakor TELIN TV a TELIN TV műsorán! Nusser saját bevallása szerint a salgópolcokon terpeszkedő sze­rek 40%-a rossz (vagyis használ­hatatlan), 30%-a még elfogadha­tó állagú (vagyis még lehet vele dolgozni) és szintén 30%-a jó ál­lapotú. A helyzetet javítja a jó felszereltségű konditerem, ez nagy népszerűségnek örvend a fi­úk és a lányok körében egyaránt. Átlag Az Eötvös József Gimnázium sejthetően átlagot, középérté­ket képvisel. Akadnak a Cson­gor téri iskolánál jobban felsze­reltek (az újabb építésűek, illet­ve új sportcsarnokkal rendelke­zők kapásból idesorolhatóak) és rosszabb körülmények kö­zött dolgozók, létezők is. A fel­készült, elhivatott sportos trió (Nusser, Farkas, Polyák) ebből ­nyugodtan állíthatjuk - kihoz­za a maximumot, a diákolimpi­ai döntőkben, mint arról már volt szó, jól cseng az Eötvös név. IMRE PÉTER APkÙrimSlB {zmimBmm, Délmagyarország »v/v/^WeyyHfity Ragadjon pisztolyt! A tét az elődöntő MUNKATÁRSUNKTÓL A női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén ma 18 órától a Szeviép-Szeged együttese a Diósgyőrt fogadja. A találkozó­nak nincs kimondott esélyese, bár amíg a mai házigazdák jelenleg he­tedikek a bajnokságban, addig a miskolci gárda harmadik. Ám a bor­sodiak anyagi problémákkal küszködnek, amelyek egy része ugyan már megoldódott, de azért biztos ott motoszkál a játékosok fejében a bizonytalanság érzése. Ráadásul a vendégek három légiós nélkül ér­keznek - igaz, akad bőven válogatott kosaras így is Tapodi Péter együttesében. A hazai tréner, Zseljko Dokics csak Russai állapota mi­att lehet kicsit gondban, ám a játékos már kímélő edzésekkel készül. A visszavágót hétfőn 18 órától a miskolci városi sportcsarnokban rendezik. Sok büntetőt hibáztak K0SARLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL SZENTESI KK-2F VITALA DOMASZEKI SE 57-74 (18-17, 9-23,16-11,14-23) NB ll-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Szentes, Dr. Papp László-sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Harsányi, Lakatos. Szentes: Czibere 9/9, Szemán 10/3, Be­re 13/6, Kovács 8, Bartucz 6. Csere: Kútvölgyi 1, Ferwágner 2, Marossy, Szil, Szőke, Csorba 8/3. Játékos-edző: Kút­völgyi Csaba. Domaszék: PARÁDY 31/9, Kádár 4, Vita­szek 6, JÁHNI20/3, Soós 6. Csere: Cza­kó 3/3, BEDÁN 4. Edző: Antal András Az idei év első mérkőzésén a vendég Domaszék alaposan visz­szavágott az ősszel elszenvedett vereségért. Az eredmény alakulá­sához nagyban hozzájárult, hogy a hazaiak 16 büntetődobást elhi­báztak. Lukács dupla aranya MUNKATÁRSUNKTÓL A Móra Ferenc-iskola tornatermében rendezték meg Szeged város fel­nőtt és ifjúsági asztalitenisz-bajnokságát. A férfi egyesben meglepe­tésnek mondható, hogy a bajnoki címet a fiatal Lukács Levente sze­rezte meg, megelőzve nevesebb és esélyesebbnek tartott klubtársát, Dudás Róbertet. Eredmények, férfiak, egyes: 1. Lukács Levente, 2. Dudás Róbert, 3. Szelei Szabolcs és Szollár Viktor (mindannyian Floratom Szeged). Pá­ros: 1. Dudás Róbert, Lukács Levente, 2. Szollár Viktor, Kószó István, 3. dr. Kancsár Attila, Radics Béla, és Szelei Szabolcs, Lele Viktor (mindannyian Floratom Szeged). Nők: 1. Huszta Dóra, 2. Tímár Nó­ra (mindkettő ATSK Szeged]. Ifjúságiak, fiúk: 1. Lele Viktor (Floratom Szeged), 2. Szelei Ákos, 3. Varga Csaba és Tímár Nóra (mindhárom ATSK Szeged). Majd tucatnyi érem MUNKATÁRSUNKTÓL Kiskunfélegyházán rendezték meg az idei sportmászó diák­olimpia országos döntőjét, me­lyen a szegedi sportolók kitűnő eredményéket értek el. Eredményeik, I. korcsoportos lányok: 6. Táborosi Boglárka; II. korcsoportos lányok: 2. Szántó Hanna, 8. Rókus Réka; II. kor­csoportos fiúk: 2. Masa Attila, 3. Török Tamás; III. korcsoportos lányok: 1. Sikter Barbara, 2. Szántó Flóra, 3. Táborosi Aj­nácska; III. korcsoportos fiúk: 7. Prohászka Balázs; IV. korcsopor­tos lányok: 3. Széli Boróka; IV. korcsoportos fiúk: 2. Széli Csaba, 3. Széli Dömötör, 8. Maróti Csa­nád; V. korcsoportos fiúk: 2. Pá­vics László, 3. Sikter Farkas, 5. Kovács' Attila, 14. Berlekovity Iván. hangyányi okosság ­több pénz Ö; biztos kamat M befektetési jegy vásárlás nélkül Szeged, Kossuth L. sgt. 119. (Plaza) (06 62) 582 780 Szeged, Széchenyi tér 9. (0662)560200 Szeged, Klauzál tér 5. W)662)551424 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 5. (0662)535670 Makó, Széchenyi tér 14-16. • (06 62) 511240 Szentes, Kossuth u. 17/». • (06 63) 561200 Csongrád, Hunyadi tér 10-16. (0663)570930 , K&H TeleCenter (061) 300 0000 www.khb.hu gyors ügyek sávja hiteltanácsadás ^ befektetéstervezés biztosítások •Alánlatunt «2006. (anuir 9+ ta lebruir ?-«kízőtt lekötött egybőnapos tutamtdelO Kanutcsűcs - ok'»»,., K&H Trtzor lakótítt betétakre vonatkozik EBKM.7,77% az I mllllő Ft hlattl betétak aaetán, 77VYV E8KM«5.40* az 500 azar ás 1 m»ő Ft kOzOttl batatak esatén, EBKM«3,30% 1100 szer áa 500 azaz FI > közötti Dotálok esetén A minimálisan lekőtbatő botét Összege 100 ezer Ft Az ekem részletei a bank- a ttm^/gr í nókt Hirdetményben, valamint a www.kbb.bu Internetes oldalon IsmarbetOk meg. A termék részletes ' bamkm + leirését a vonatkozó szerződés, Általános Szerződési Feltételek és é Hirdetmény tartalmazza Jetén hirdetés ntm minősüi ajinlattéttlnék. a Bank a kondíciók magvéltozlitisénak jogét fenntartja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom