Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-03 / 2. szám

KEDD, 2006. JANUÁR 3. «SPORT« 15 Ezüstérmes MSVSE Az országos ifjúsági sakkcsapatbajnokságon a döntőben a címvédő Pakssal döntetlent ért el a Makói SVSE, de a szerencse a Tblna megyeiek mellé szegődött. A Maros-parti fiatalok a klub tör­ténetében először ezüstérmesek lettek. MUNKATÁRSUNKTÓL Harkányban rendezték meg az elmúlt év utolsó napjaiban az or­szágos ifjúsági sakkcsapatbaj­nokságot, amelyen óriási me­zőny gyűlt össze, hiszen az első osztályú kluboknak kötelező volt indulniuk. így összesen hetven­négy csapat versengett a dobogós helyezésekért. A szövetség most először módosította a verseny­szabályokat, amelynek legfonto­sabb változtatása az volt, hogy a csapatgyőzelem számított, amelyhez minimálisan 3,5 pon­tot kellett megszerezniük a hat­fős együtteseknek. Az új rend­szerben az 1-4. fordulóban ha egy klub vereséget szenved, de még ha döntetlent ér el, akkor is számára az a búcsút jelenti. A Makói SVSE mind 2003-ban, mind pedig egy évvel később bronzérmes helyen vég­zett, s ennek megfelelően a har­madik helyre lett rangsorolva. - Ezzel az eredménnyel most is elégedettek lettünk volna, hiszen a bajnoki bronzérmes csapa­tunkból ketten - Szalai Kornél, Vicsai Gábor - kiöregedtek, s a helyükre lépő Balog Imre, vala­mint Erdős Péter még eléggé ta­pasztalatlan - árulta el Balázs Ti­bor szakosztályvezető, aki el mondta még, hogy tulajdonkép­pen szenzációsan játszott a csa­pat, hiszen a mumusnak számí­tó Decs legyőzésével jutott az együttes a döntőbe. Ott a nyolc­szoros bajnok Paks volt az ellen­fél. Az eredmény a címvédővel szemben is szenzációs volt, hi­szen a hat parti 3:3-as döntetlent hozott. - A versenykiírás sajnos nem nekünk kedvezett, mert ilyen esetben az a csapat lesz a győz­tes, amelynek jobb a magasabb táblán elért eredménye. A Paks nyert a 2. és a 3. táblán, míg mi a negyediken és a hatodikon dia­dalmaskodtunk. Ha Balog nem nézi el a nyerő lépését, akkor mi­énk az aranyérem - magyarázko­dott a sportvezető. A Makói SVSE eredményei, a 32 közé jutásért: MSVSE-Kun­szentmiklós 6:0; a 16 közé: -Bé­kési SE 5,5:0,5; a nyolc közé: ­EMSE Miskolc 5:1; a négy közé: -Kiskunhalas 3,5:2,5; a döntőbe kerülésért: - Decs 4:2; a döntő­ben MSVSE-Paks 3:3. PONTOK A makói csapat tagjai és megszer­zett pontjaik: Erdős Viktor 6 játsz­mából 5 pont, Nagy Dániel 6/3, Ba­logh Imre 6/5,5, Domány Zsófia 6/4,5, Erdős Péter 6/4, Erdős Bog­lárka 6/6. Ez utóbbi tábladíjas lett. Pick Szeged-játékosok az Eb-re készülő válogatottban Ilyés reménykedik Hétfőtől négy szegedivel - Ilyés Ferenc, Lendvay Péter, Szente Gábor és Vadkerti Attila - a soraiban Tatán készül a magyar férfi kézilabda-válo­gatott a január 26-án Svájcban rendezendő Európa-bajnokságra. A Pick Szeged játékosai még a hétfőt pihenéssel töltötték, azonban a baj­nokságot vezető Tisza-parti játékosok közül a válogatottak már meg­kezdték a felkészülésüket a hónap végén kezdődő svájci Európa-bajnok­ságra. Ilyés Ferenc, Lendvay Péter, Szente Gábor, Vadkerti Attila, vala­mint a volt szegediek, Nagy László és Laluska Balázs tíz társukkal már tegnap délelőtt a konditeremben izzadt. Skaliczki László szövetségi kapi­tány egyelőre nélkülözni kényszerül Carlos Perezt, aki még mindig nem érkezett vissza Kubából. így a kapitánynak a legnagyobb gondot a balátlö­vő poszt okozhatja. Hiszen az is most dől el, hogy Ilyés Ferencnek telje­sen rendbe jött-e részleges izomszakadása. - Ugy érzem, teljesen rendben vagyok, a végső szót azonban csak akkor mondhatom ki, ha már teljes értékű munkát végzek. A kondi­teremben nem volt gondom, de egyébként is úgy egyeztem meg a vá­logatott orvosával, hogy ezt a hetet a felzárkózásra, az óvatosabb munkára fordítom. Azt azonban elhatároztam, bármennyire is ál­mom, hogy részt vegyek az Eb-n, ha egy kis fájdalmat is érzek, azon­nal visszatérek Szegedre - fogalmazott a Pick Szeged átlövője. S.J. Az év sportolói, a Délvilág utánpótlás-díjasa: Erdős Boglárka Jó tanuló, jó sportoló REFLEKTOR Erdős Boglárka edzőjével, Balázs Tiborral DMJDV-fotó Ha az Erdős családi név nem cseng még olyan patinásan, mint a Lékó, de egy biztos: nem csu­pán a hazai sakkéletben, a nem­zetköziben is kezdik megismer­ni. Ugyanis Viktor után Boglárka is letette már a névjegyét a világ porondján. A Békéscsabán élő, de a Makói SVSE-ben sakkozó hölggyel egy sikeres nemzetközi verseny után beszélgettünk, an­nak apropóján, hogy ő lett a Dél­világ legjobb utánpótlás leány versenyzője. Ha sakkutánpótlás-verseny van valahol, akkor a helyezettek kö­zött egészen biztosan ott találjuk az Erdős nevet. Vagy a báty, Viktor, vagy a nagy reménységnek számí­tó Boglárka végez a dobogón. Viktor az úttörő - Viktor fiam esetében a vélet­len hozta ki a sakk iránti külön­leges képességeket. Az történt ugyanis, hogy egy hosszú téli es­tén azzal állt elő a gyerek, hogy tanítsam meg sakkozni. Erre még vállalkoztam, mert ismer­tem, hogyan kell lépni a figurák­kal. De ennél többre én nem vol­tam képes. Aztán elvittem a bé­késcsabai sakk-klubba, ahol azt mondta a tréner: van öt hasonló korú gyerek, akiknek éppen ver­senyt akar rendezni, de ők már régebb óta járnak az edzésre. Mondtam, nem baj, legalább lát­ja Viktor, hogy nem elég csak a lépéseket ismerni. Erre legyőzte mindegyiket. így lett belőle sak­kozó, s így nőtte ki a helyi sakk­egyesületet, s lépett át a Makói SVSE-be. Boglárka pedig észre­vétlenül került egyre közelebb a sakkhoz - árulta el Erdős apuka. A báty az edző így aztán Boglárkának már egyenes^ út vezetett a sakktábla mögé. O már tudatosan készült arra, hogy sakkozó lesz. A testvér pedig adva volt, hogy tanítsa a húgát. A 13 éves lány pedig nem állt ellen, s szépen fejlődött, oly­annyira, hogy ma már a hazai sakkcsapatbajnokság legmaga­sabb osztályában küzdő Ma­ros-parti együttes egyik tagja. - Napi másfél, két órát foglal­kozom a sakkal. A versenyidő­szakban azonban ennek a több­szörösét. A nyáron meg addig elemzek mérkőzéseket, amíg el nem fáradok. Szerencsére Viktor türelmes, és nemcsak jó testvér, hanem jó edző is - mondta szeré­nyen a negyedik évfolyamos gim­nazista, aki igazán kitűnő évet zárt 2005-ben. Ha végignézzük Erdős Boglár­ka tavalyi eredménylistáját, ak­kor egy igen szépreményű tehet­ség kibontakozása tárul elénk. A Makói SVSE versenyzője tagja volt az Európa-bajnokságot nyert magyar csapatnak. Ugyanakkor egyéniben mind a rapid, mind pedig a villám kategóriában ezüstéremmel dicsekedhet. Há­romszoros magyar bajnok. Ő az, akitől nyugodtan meg lehet azt is kérdezni: hogyan áll a tanulmá­nyaival? - Eddig nem panaszkodhatok. Éppen decemberben vettem át Budapesten a Jó tanuló, jó spor­toló országos elismerést. Remé­lem, hogy ezt az eredményt a jö­vőben is tartani tudom majd ­dicsekedett, joggal a határozott egyéniséggel rendelkező sakko­zó. 2006 sem lesz könnyű Erdős Boglárkának az elmúlt esztendő vége is kitűnően sikerült, hiszen tagja volt a horvátok ellen 57,5-32,5-re győző magyar válo­gatottnak. Nem is akármilyen tel­jesítménnyel, hiszen a hat partitól négyet megnyert. A tavalyi szerep­lésére pedig a koronát négy nappal ezelőtt tette fel, hiszen a Harkány­ban rendezett hazai ifjúsági csa­patbajnokságon a legeredménye­sebb makói sakkozóként nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az MSVSE ezüstérmes lett. - 2006 sem lesz könnyű, hi­szen korosztályos Európa- és vi­lágbajnokság lesz, amelyre ered­ményeimmel szeretném kihar­colni a részvételt. Ehhez azon­ban meg kellene védenem az or­szágos bajnoki címemet - fogal­mazta meg az új évre vonatkozó kívánságát Erdős Boglárka. SÜLI JÓZSEF 2006 jelentősebb sporteseményei (II.) A hazai és a jelentősebb magyar vonatkozású nemzetközi sport­események a következők lesz­nek az idén. Az alábbiakban a második negyedév várható tör­ténéseit közöljük. Április április l-étől2-áig: mezeifutó-vi­lágbajnokság, Fukuoka; 2.: For­ma-l-es Ausztrál Nagydíj; 3-ától 10-éig: sportlövő Világkupa, ko­ronglövő (olimpiai kvalifikációs), Csinjüan; 3-ától 17-éig: sakk Eu­rópa-bajnokság, Törökország; 4-étől 5-éig: labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavá­gók; 6.: labdarúgó UEFA-kupa, negyeddöntő, visszavágók; 5-étői 9-éig: rövidpályás úszó-világbaj­nokság, Sanghaj, Kína; 6-ától 9-éig: férfi és női öttusa Világku­Pa-verseny, Millfield; 7-étól 9-éig: Korzika-rali, világbajnoki futam és tenisz Davis Kupa Vi­lágcsoport, negyeddöntő, vala­mint tenisz Davis Kupa Euro-af­nkai zóna II. csoport, Magyaror­^ág-Egyiptom, Budapest; 8.: Cselgáncs csapatbajnokság, Honvéd-csarnok és gyorsasági motoros világbajnokság, Katari Nagydíj (Losail); 9.: maratoni or­szágos bajnokság, Debrecen,-15.: fedeles fogathajtó Világku­Pa-döntő, Göteborg; 17-étól 22-éig: FED Kupa, Euro-afrikai zóna, Plovdiv; 18-ától 19-éig: labdarúgó Bajnokok Ligája; elő­döntő, első mérkőzések; 20.: lab­darúgó UEFA-kupa, elődöntő, el­ső mérkőzések; 22-étől 23-áig: egyéni vívó országos bajnokság, Budapest és férfi kézilabda euró­pai kupák döntői, 1. mérkőzé­sek, valamint tenisz Fed Kupa, Világcsoport, 1. forduló; 23.: nemzetközi gyaloglógála és 20 km-es országos bajnokság, Bé­késcsaba és Forma-l-es San Ma­rinó-i Nagydíj; 23-ától 26-áig: úszó országos bajnokság, Komjá­di uszoda; 24-étől 30-áig: Divízió l-es jégkorong-világbajnokság, Amiens, Franciaország; 24-étől május 1-jéig: asztalitenisz csa­pat-világbajnokság, Bréma; 25-étól 26-áig: labdarúgó Bajno­kok Ligája, elődöntő, visszavá­gók; 25-étől 30-áig: birkózó Eu­rópa-bajnokság, Moszkva; 26-ától május 2-áig: sportlövő Világkupa, puska és pisztoly (olimpiai kvalifikációs verseny), Resende; 26-ától május 7-éig: súlyemelő Európa-bajnokság, Wladyslawowo, Lengyelország, 27.: labdarúgó UEFA-kupa, elő­döntő, visszavágók; 27-étől 30-áig: női torna Európa-bajnok­ság, Volosz, Görögország; 28.: evezős válogatóverseny, Szeged; 29-től 30-áig: férfi kézilabda eu­rópai kupák döntői, visszavágók és evezős nemzetközi regatta, Szeged; 30.: gyorsasági motoros világbajnokság, Török Nagydíj (Isztambul). Május Május 4-étől 7-éig: férfi torna Európa-bajnokság, Volosz, Gö­rögország; 5-étól 7-éig: asztalite­nisz Bajnokok Ligája, döntő (férfi és női) és karate Európa-bajnok­ság, Stavanger, Norvégia; 7.: For­ma-l-es Európa Nagydíj; 5-étől 21-éig: jégkorong-világbajnok­ság, Riga, Lettország; 5-étól 11-éig: Sportlövő Világkupa, ko­ronglövő (olimpiai kvalifikációs verseny), Kerrville; 6-ától 28-áig: Giro d'Italia kerékpáros körver­seny; 10.: labdarúgó UEFA-kupa, döntő, Eindhoven; 11-étől 14-éig: női öttusa Világkupa-ver­seny, Moszkva és férfi öttusa Vi­lágkupa-verseny, Budapest; 12-étől 14-éig: asztalitenisz Baj­nokok Ligája, döntő (férfi és női) és kajak-kenu maratoni ob, Győr; 13-ától 14-éig: torna Világ­kupa, Gent, Belgium és női kézi­labda európai kupák döntői, 1. mérkőzések; 14.: gyorsasági mo­toros világbajnokság, Kínai Nagydíj (Sanghaj) és Forma-l-es Spanyol Nagydíj; 17.: labdarúgó Bajnokok Ligája, döntő, Párizs; 17-étól 24-éig: sportlövő Világku­pa, koronglövő (olimpiai kvalifi­kációs), Kairó; 18-étől 21-éig: Szardínia-rali, világbajnoki fu­tam; 19-étől 20-áig: férfi vízilab­da Euroliga, Final Four; 19-étől 21-éig: kajak-kenu vb- és Eb-vá­logató, Szeged; 19-étól június 5-éig: sakkolimpia, Torino; 20-ától 21-éig: női kézilabda eu­rópai kupák döntői, visszavágók; 21.: gyorsasági motoros világbaj­nokság, Francia Nagydíj (Le Mans); 21-étől 27-éig: tenisz csa­pat Világkupa, Düsseldorf; 23-ától 29-éig: sportlövő Világku­pa, puska és pisztoly (olimpiai kvalifikációs verseny), München; 24-étól 28-áig: fekvenyomó-vi­lágbajnokság, Budapest; 26-ától 28-áig: kajak-kenu Világku­pa-verseny, Duisburg és evezős Világkupa-verseny, München; 27-étöl 28-áig: Eximbank női tőr Világkupa-verseny, Budapest és triatlon Tour, 2. állomás, Bala­tonfüred - válogató az Eb-re; 28.: hosszú távú duatlon-világbaj­nokság, Fredericia és Forma-l-es Monacói Nagydíj; 29-étől június 11-éig: tenisz, Francia nyílt baj­nokság, Párizs; 30-ától június 5-éig: sportlövő Világkupa, puska és pisztoly (olimpiai kvalifikációs verseny), Milánó; 30.: Ang­lia-Magyarország, barátságos labdarúgó-mérkőzés, London, Wembley Stadion. Június Június 1-jétöl 4-éig: női öttusa Világkupa-verseny, Székesfehér­vár; 2.: atlétikai Golden League-verseny, Oslo; 2-ától 4-éig: Görög-rali, világbajnoki futam; l-jétől 9-éig: vitorlázó Finndingi Masters világbajnok­ság, Balatonfüred; 4.: gyorsasági motoros világbajnokság, Olasz Nagydíj (Mugello); 7-étól 14-éig: sportlövő Világkupa, ko­ronglövő (olimpiai kvalifikációs verseny), Suhl; 9-étől július 9-éig: labdarúgó-világbajnokság, Németország; 11.: Forma-l-es Brit Nagydíj; 10-étől 18-áig: vi­torlázó 470-es Európa-bajnok­ság, Balatonfüred; 14-étól 19-éig: férfi vízilabda Világkupa, Budapest; 16-ától 18-áig: evezős Világkupa-verseny, Poznan; 18.: . gyorsasági motoros világbajnok­ság, Katalán Nagydíj (Barcelo­na); 23.: triatlon Európa-baj­nokság, Autun; 23-ától 24-éig: öttusa egyéni és csapat országos bajnokság; 24.: gyorsasági mo­toros világbajnokság, Holland Nagydíj (Assen); 23-ától 25-éig: kajak-kenu ob, egyben II. vb- és Eb-válogató, Szeged; 25.: For­ma-l-es . Kanadai Nagydíj; 28-ától 29-éig: atlétikai Európa Kupa, Malaga; 26-ától július 9-éig: tenisz, angol nyílt bajnok­ság, Wimbledon. A KUBEKHAZA NYERT Az Együtt Újszentivánért Egyesület a helyi önkormányzat támogatásával kistérségi kispályás labdarúgótornát rendezett. A három.csapat vetélkedésében a Kübekháza gárdája nyert a Tiszasziget és a házigazdák együttese előtt. LUKÁCSI ARANYA A minap rendezték meg a 11. Zalaegerszegi Pannon Work Mountain-Man hegyi maratonfutó versenyt. Az eredeti táv (42, 195 km) a rendkívüli hóhelyzet, az utak megközelíthetetlensége miatt 37 kilométerre csökkent, melynek 137-en vágtak neki. Az elsőséget a szeged-gyálaréti Napraforgó Futóklub sportolója, Lukácsi István szerezte meg, ideje: 2:52.11 óra. GYULYÁSCSÁRDA-ELSÖSÉG Nyolc gárda részvételével kilencedik alkalommal rendezték meg a Csillagszóró-Déri-kupa kispályás labdarúgótornát Szegeden. A helyosztók eredményei, a 7. helyért: Moto GP-Három Muskétás 8-6, az 5. helyért: GLB-Old Boys 3-2, a 3. helyért: Poliglett 1350-Baiker Boys 2-2 (hétméteresekkel: 5-3), a döntőben: Gulyáscsárda-O'Neil Team 1-0. Végeredmény: 1. Gulyáscsárda, 2. O'Neil Team, 3. Poliglett 1350, 4. Baiker Boys, 5. GLB, 6. Old Boys, 7. Moto Gp 8. Három Muskétás. Gólkirály: Kiss Márió. TURULVERSENY Január 7-én 14 órától turulversenyt rendeznek a szegedi Topolya sori sportcsarnokban. Nevezni, jelentkezni e-mailen (gyongyijoo@yahoo.com) január 6-áig lehet. BUNDESLIGA-LEGJOBBAK Miroslav Klose (Werder Bremen) volt a legjobb mezőnyjátékos, Róbert Enke (Hannover) pedig a legjobb kapus a német labdarúgó-bajnokság őszi idényében a Bundesliga játékosainak szavazása alapján. Az őszi idény legjobb edzője címet a hamburgi Thomas Doll (57,5) érdemelte ki. PALÁNKOS EREDMÉNYEK A Szentesen lebonyob'tott Metalcom palánkos teremlabdarúgó-toma végeredménye, gyermek: 1. Szentes TE, 2. Fábiánsebestyén, 3. Szentesi Farkasok, különdíjasok, legjobb kapus: Koncz Péter (Farkasok), gólkirály: Bartyik Roland (SZTE), legtechnikásabb játékos: Szűcs Szabolcs (Fábiánsebestyén); serdülők: 1. Vásárhely I., 2. Szentesi Kinizsi, 3. Vásárhely II., különdíjasok, legjobb kapus: Király Krisztián, gólkirály: Czibere Krisztián (mindkettő Vásárhely I.), legtechnikásabb játékos: Török Márk (Szentes); ifjúságiak: 1. Boros, 2. Csapat, 3. Pollák, különdíjasok, legjobb kapus: Molnár Tamás (Csapat), gólkirály: Szabó László (Boros), legtechnikásabb játékos: Páger György (Boros); amatőrök: 1. Comix, 2. Csapat, 3. Csupaszív, különdíjasok, legjobb kapus: Molnár Tamás (Csapat), gólkirály: Nana Mihály (Csupaszív), legtechnikásabb játékos: Magyar Zoltán (Comix); nyílt: 1. Favor Trans, 2. Uniszex, 3. Dobrai Trans, különdíjasok, legjobb kapus: Sallai Szabolcs (Eehér Galamb), gólkirály: Szarvas Zsolt (Favor Trans), legtechnikásabb játékos: Majoros András (Uniszex); nók: 1. Szentesi FC, 2. Debreceni VSC, 3. Szeged Atlétikai Klub, különdíjasok, legjobb kapus: Magyar Mónika, gólkirály: Siha Melinda (mindkettő Szentes), legtechnikásabb játékos: Borbélyné Maró ti Andrea (Szeged); szenior: 1. Viki Shop.

Next

/
Oldalképek
Tartalom