Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-14 / 12. szám

Szombat, 2006. január 14. SZIESZTA i 11 A gyengeségről Emberien szólni az embe­riről. Ez a hitvallás, mely a személyes sorsot vezérlő el­vek tételes, tömör megfo­galmazása. Horváth Péter író, rendező, a Szegedi Nem­zeti Színház tagja (képün­kön) hitvallásának megis­merése segíthet, hogy a hét­végi szieszta idején testünk utolérje lelkünket, hogy ér­telmet nyerjenek a hétköz­napok. „Apám meggyő­ződéses szociál­demok­ratából lett hívő kommu­nista, mire megszülettem. Anyám is úgy gondolta, nem kell meg­kereszteljen. Nagyanyám - jó házból való úrilány - titokban a konyhai falikút alá tartotta a fejemet. Talán neki köszön­hetem, hogy Isten éjszakán­ként meglátogat. Meghalsz, mondja. Meghalok, felelem. Időnként idézem a Bibliát, parancsolatait naponta meg­szegem. Vizet prédikálok, bort Iszom. Gondolatban ölök és lopok; kívánom felebarátom jószágát és feleségét. Apám azt tanította, első­sorban a földgolyó polgárá­nak születünk, s csak azután magyarnak. Magyarként le­hetek rossz ember, gyenge emberként viszont „jó ma­gyar" - sose. Próbálom in­telmét megfogadni - vajmi kevés sikerrel. Kicsi vagyok, ostoba, tanulatlan, gyenge. Igyekszem elvégezni a dol­gomat. Szeretem a napsütést, a szelet, a tengert. Tudok örülni mások örömének. Van­nak barátaim. Azzal áltatom magam, hogy megosztanám velük utolsó korty vizemet a sivatagban. Álmomban iszom a vérüket. Csak a fájdalomban hiszek." mint egy jámbor egysejtű" Nincs még egy olyan koc­kázatos verseny a Földön, mint a Dakar-rali, a kalan­Ha nem téved el Thierry, Horváth Dezső nem akar és - őszintén szólva - nem is na­gyon tud interjú alanya lenni. A kérdezők oldaláról nem akaródzik neki átállni a másikra. Keményfejű ember. Senki és semmi nem térítheti le a saját vágányáról. Szerencsénk­re. Közös szerkesztőségünkben most azt mondtam neki, meg akarok kérdezni tőle néhány dolgot. Miért? - kérdezte gyanakodva. Kíváncsiságból - mondtam, és ez hatott. Alább tehát nem interjút, hanem egy laza beszélgetés szin­te szerkesztetlen változatát olvashatják. - Az a hihetetlen dolog kö­vetkezik be, kedves Dezső, hogy január 14-én, pont ami­kor ez a beszélgetés nyom­tatott változatban megjele­nik - 70 éves leszel. - Nem. - Hogyhogy nem? 1936. ja­nuár 14., Nemesszalók, Du­nántúl - Az esztendő leghidegebb napja mindig a január 13. Én a születésem óta fázós vagyok, tehát biztos, hogy valójában 13-án születtem. Csak a jegyző 14-ét írt be, mert babonás le­hetett. Azt szoktam mondani, hogy én már a születésnapo­mon is másnapos voltam... - De hát azóta sem ittál egyetlen korty alkoholt se! - Másodikos gimnazista ko­romban, Egerben, bikavért ihattunk a Koronában... Eger­től Füzesabonyig egyfolytában hadakoztam a biológiatanár­ral. Ki akart csapatni utána az iskolából... - Szóval itt kezdődött. A vi­lág legjámborabb emberének ismernek, akik ismernek. Mért nem tudtál hajolgatni az életed során egy kicsit ru­galmasabban ? Hogy keveseb­bet ütközz? - Mert akkor el kellett volna döntenem, hogy merrefelé. A diákok iránti értetlenségbe belevénült biológiatanár felé? Mindig úgy éltem, mint va­lami jámbor egysejtű. Csak nem szerettem, ha pofoztak. - Mi az a „szemenszedett tisztesség", amire szóban és írásban hivatkozol? - A legártatlanabb valami a világon. Ha velem szemben valaki hitvány - én nem le­hetek az. Mert az ő fegyver­tárában 77 ezer töltény lehet a hitványsága kimutatására, és ha én akármelyikkel akarnék visszalőni, akkor engem mi különböztetne meg tőle? Már­pedig, Veres Péterrel szólva: „Megdögleni lehet, de rongy­emberré lenni nem". Bele kell törődni: a tisztesség védtelen és védhetetlen. Se fizetésért, se szívességből nem ártanék senkinek, de se 20 fillérrel, se fél szóval nem szeretnék adó­sa se maradni senkinek. A tisz­tesség azt kívánja, legalább nyugtázzam: tudok a hitvány­ságról. - A tanyákon találtál ma­gad mellé szemenszedett tisz­tességeseket: az első könyved, A tizedik ember ezt mondja. Rímel rá a legújabb, a ti­zenötödik köteted, A fölfede­zetlen Magyarország. Mi most a helyzet a tanyai nép­pel? - Németh Lászlónál mondja az öreg Égető: „ha elviszitek a tanyáról a fölit, akkor marad az alja". Nagyon megváltozott a tanya. Ezért ódzkodtam sokáig, hogy egyáltalán megírjam ezt az újabb könyvet. Az adta a lö­kést, hogy itt van az unió, holt­biztos, hogy ez határ lesz a ta­nyaiak életében is. Bebizonyo­sodott azóta: Steinbeck Érik a gyümölcse megint aktuális itt. Kiszántják-kirángatják az em­berek alól a földet... Ha forog a nagy kerék, változik a rendszer, az mindig embercsontokat is összeropogtat. - Hét határba jártál a ked­vedre való emberek után, hogy hírt adj róluk. De hogyan vagy képes ontani - például a jegy­zeteket? - Ha hármat tekerek a bicikli­men, már öt témába belebot­lok. Mért hagynám ott? Hál'is­ten, szinte kapkodják ki a ke­zemből a szerkesztők. Ezekből ' is lesz egy kötet. - Tizenöt könyv után - gaz­dag ember vagy. Szerintem. - Csak a legelsőért, A tizedik emberért kaptam némi péter­filléreket, a többiért garast se, legföljebb néhány tiszteletpél­dányt. Szoktam emlegetni, olyan ez, mintha a biligyárban adnának fizetés helyett a me­Nem ártana senkinek, de nem szeretne adós se maradni Horváth Dezső FOTÓ: FRANK WETTE lósnak száz bilit, tojja tele ma­ga. Legtöbbször kénytelen va­gyok megvenni a saját mun­kámat, hogy adhassak belőle a barátaimnak. - Olvasnak még a népek? - Rájött az emberiség, hogy betű nélkül meg lehet élni. Valami baja van annak, aki olvas. Hát még annak, aki ír. De vigasztal a tudat, hogy ezt a világot eddig mindig a kicsit flúgosok vitték előre. SULYOK ERZSÉBET HORVÁTH DEZSŐ, LAPJAINK MUNKATÁRSA, TIZENÖT KÖNYV ÍRÓJA - HETVENÉVES dorok mégis vállalják a ve­szélyt, s nekivágnak a si­vatagnak. A rali történeté­ben - egy kivétellel - min­den esztendőben meghalt legalább egy versenyző. így eddig összesen negyveny­nyolcan vesztették életü­ket. Újabban a Dakar iránt nagy a magyar érdeklődés is: tavaly Kelet-Európából a legtöbb versenyző hazánk­ból indult. Az Abidjan-Nizza-ralin részt vevő francia motorversenyző, Thierry Sabine 1977-ben el­veszett a végeláthatatlan Lí­biai sivatagban - csak az utol­só pillanatban menekült meg a „fogságából". Visszatérve ha­zájába elhatározta: rendkívüli élményeit a lehető legtöbb emberrel megosztja. így lett a Párizs-Dakar-rali egyik alapí­tója. Igaz, azóta a starthelyet többször változtatták, az idén például a portugáliai Lisza­bonból indult el a mezőny. Túlélőcsomag Az első versenyt már 1978-ban megrendezték, me­lyen százhetvenen vettek részt. Az elkövetkező években egyre több vállalkozó szellemű ver­senyző jelentkezett, idén pedig már 574 csapat startolt. A ka­landorokat főként az ismeret­len felfedezése, a hatalmas ho­moktenger meghódítása vonz­za, s felvállalják a mérhetetlen veszélyt is. Baj esetére az indu­lók nem véletlenül kapnak^gy kisebb túlélőcsomagot, jelző rakétával, aminek éjszaka a dűnék között igen nagy hasz­nát vehetik. Szomorú, de eddig egyetlen olyan esztendő volt, amikor a versenyen nem halt meg senki a sivatagban. Akadt, aki balesetben vagy homokvi­A 28. Dakar-ralin a francia Schlesser Fordja egy motoros előtt a marokkói Nádor és ar-Rasídia közt harban veszett oda, de volt olyan is, akit terroristák mé­szároltak le. Az időjárási körül­ményeken kívül az útvonal is rendkívül veszélyes: ösvénye­ken, sziklák és homokdűnék között kell száguldani, de az afrikai törzsek belharcait is túl kellett élniük a résztvevőknek. Nincs kiépített úthálózat, és az állandó afrikai polgárháborúk miatt a katonák területeket ak­násítottak el, sőt a sportolókat is megtámadták. A kilencve­nes évek elején, 1991-ben egy francia orvost öltek meg, majd egy kamionsofőrt lőttek le a lá­zadók. Néhány éve a Toyota­csapat egyik szervizkamionja aknára futott, és egy szerelő meghalt. Autók és motorok A Dakar-rali könnyű préda volt a zavarosban halászó me­rénylőknek a viadal legsike­resebb időszakában, a nyolc­vanas évek végén, a kilenc­venesek elején, amikor özön­löttek a résztvevők: a motorok között gyári csapattal indult a Yamaha, a BMW, a Honda, a Cagiva, az Aprilia, míg az au­tóknál a Porschék, Peugeot-k, illetve a Citroenek és a Mi­tsubishik versengése jelentett látványos küzdelmet. Még a kamionok között is nagy volt a harc, a DAF, majd a Perlini, a Kamaz és a Tatra is két-három egységgel, győzelmi esélyek­kel indult. A század végére már csak a Mitsubishi maradt az autók­nál, a motoroknál meg a BMW és a KTM, de a német márka is eltűnt az új évezredre. Nem­csak a motorgyártók elégelték meg a sorozatos halálesetek okozta negatív reklámot, ha­nem a szervező cég tulajdo­nosai és a támogatók is. Min­denképpen szabályváltoztatá­sokat óhajtanak, s már azidén ki akarták zárni a kétkerekűe­ket a versenyből. Ez ugyan nem történt meg, de a jelenleg is zajló versenynek ismét van motoros áldozata. így az ed­digi huszonnyolc túrán negy­vennyolcan haltak meg. Műszaki problémák Újabban nagy a magyar ér­deklődés is a Dakaron: tavaly Kelet-Európából a legtöbb ver­senyző hazánkból indult. Ne­künk azonban valahogy még­sem sikerül az élre törni, és ott tartósan megmaradni. Ese­tünkben általában műszaki problémák vetnek véget a küz­delemnek. A Dakar nemcsak az emberek, hanem a jármű­vek tűrőképességét is próbára teszi. De bármit is hozzanak a FOTÓ: MT1/AP JEROME PREVOST következő évek, az 1985-ben helikopterbalesetben elhunyt Thierry Sabine gondolata a Dakar-raliról örök érvényű marad: „Kihívás azoknak, akik elindulnak, álom azoknak, akik maradnak." CS. G. L. Útvonal A verseny útvonala nem nagyon változik, de a rajt nem mindig Franciaország­ban van. A cél viszont általá­ban Szenegál fővárosa, pon­tosabban a Dakar melletti Rózsaszín-tó partja. Volt már befutó Fokvárosban, illetve Egyiptomban, a Vörös-tenger partján is. A versenyzők Franciaországot, Portugáliát, Spanyolországot, Marokkót,' Malit, Burkina Fasót és Sze­negált érintik.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom