Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-09 / 7. szám
8 •MEGYEI TÜKÖR* SZOMBAT, 2006. JANUÁR 7. Munkahelyeket, összefogást, kátyúk nélküli utakat és vendégváró Hágit szeretnének Mit várnak Szeged díszpolgárai 2006-tól? Arra kértünk négy jeles személyiséget Szeged díszpolgárai közül, hogy mondják el, mit várnak a 2006-os esztendőtől a város számára. Ilia Mihály irodalomtörténész, Kopasz Márta grafikusművész, Gregor József operaénekes és Kass János grafikusművész többek között munkahelyeket, összefogást, kátyúk nélküli utakat és vendégváró Hágit szeretnének. 1 Ilia Mihály irodalomtörténész: Bár tudom, hogy két választás is lesz ebben az évben Magyarországon, ami tapasztalataim szerint nem szokott minden kalamajka nélkül történni a városunkban sem, mégis azt várom, hogy Szeged méltósággal, vidáman és gyűlölködés nélkül éli meg ezt az időszakot. Mint afféle „tápai gencs" (a tápai címermadár nevéről szokták így gúnyolni földijeimet), azt is várom, hogy a város a magához láncolt környező kisebb településeket éppúgy kiglancolja, mint a Kárász utcát. Remélem, hogy erősödik a város jellegében az iskolák és az egyetem fiatal nemzedékeinek hatása, a tudomány és a művészetek erősebb karaktert adnak Szegednek, mint a hamisított paprika. És várom már, hogy a Hági árnyas kertjében leülhessek barátaimmal és vendégeimmel egy pohár sörre. Kopasz Márta grafikusművész: Mint idős, optimista emberben, van bennem egy belső érzés, hogy most nagy változás előtt állunk, és lassan megértjük azt, hogy ebben a helyzetben mi a leghelyesebb lépés. Azt remélem, hogy az egymással ellentétben álló államférfiak nem a saját érvényesülésükön dolgoznak majd, hanem az ország javára. A viszályok ellenére is létező ősi magyar összetartásnak - amely ezer éven át csak megtartott bennünket - most a legszebb lehetőségei jöttek el. Bár közöttünk óriási a korkülönbség, szinte fiatallá válok, amikor látom, hogy egy olyan tehetséges politikus, mint Botka László polgármester milyen helyes, jövőbe mutató lépéseket tesz Szeged érdekében. Remélem, hogy így folytatja majd tovább a város irányítását, mert Szeged újjászületése most a szemünk láttára történik. Gregor József operaénekes: - Abban bízom, hogy Szegeden az önkormányzati választások után is a jelenlegi vezetés marad, és ugyanilyen intenzitással dolgozik majd, mint ahogyan eddig. Az, hogy sikerült az autópályát végre lehozni Szegedre, biztosíték arra, hogy nem fejeződik be a működésük, hanem igazából még csak most kezdődik. Drukkolok nekik. Szeretném, ha a város katasztrofális útjait mielőbb rendbe hoznák. Épp a minap futottam bele a Csongrádi sugárúton egy akkora kátyúba, amiből azt hittem, soha nem jövök ki. Remélem, hogy a színház ugyanilyen intenzitással, ugyanígy telt házakkal működik a továbbiakban is, és megmarad a közönséggel kialakult jó kapcsolata. Kass János grafikusművész: - Mindenekelőtt munkahelyeket várok és kívánok a városnak. Nagyon fontos volna, mert megszűnt az ipar Szegeden. Át kellene rendezni sok mindent - elsősorban a fejekben! Vannak jó példák arra, hogy az innováció működik, nem csak az egyetemi kutatóintézetekben. Arra, hogy hogyan lehet a semmiből valamit csinálni, jó példa a Mozaik Kiadó, amely az elmúlt évtizedben az ország egyik legsikeresebb tankönyvkiadójává vált, sorra nyeri a díjakat. Összeállt néhány fiatal, rendkívül képzett szakember, és a tudás erejével hegyeket volt képes megmozgatni. Érdemes összevetni, hogy Klebelsberg Kunó kilenc év alatt mit tudott tenni, és mi történt az elmúlt másfél évtizedben Szegeden. Azok tudtak talpon maradni, akik magasan képzettek voltak, és nem a sült galambra vártak, hanem kiküzdötték maguknak az eredményeket. Jó lenne, ha a bankok - nem uzsorakamatra - tőkét is biztosítanának az előremutató kezdeményezésekhez. H. ZS. Kovács Zsigmondot mérnöknek szánták, karikaturista lett Akit a cégek is bérbevesznek Méregtelenítés géppel, kézzel, teával Teafüvek és gyógykészítmények Fotó: Frank Yvette Az ünnepi trakta után sokan úgy érzik, rájuk fér egy rövid böjt, vagy inkább egy kiadós méregtelenítés. A népszerű kúrák persze nem feltétlenül járnak együtt a koplalással: ihatunk gyógyteát, kipróbálhatjuk a nyirokmasszázst vagy a gépesített méregtelenítést. Egyes szakemberek szerint azonban mindez fölösleges. Keramikusnak indult, majd két hónapig gépészmérnöknek tanult a szegedi Kovács Zsigmond. A fiatalember végül porcelántervezőként végzett, közben, akiről csak lehetett, karikatúrát készített. Verebes István, Gundel Takács Gábor, Bárdos András - csak néhány név azok közül, akikkel megosztja mindennapjait a szegedi Kovács Zsigmond. A sztárok ugyanis nála laknak, igaz, csak karikatúra formájában. - Már kiskoromban szerettem rajzolgatni, így nem volt kérdés, hogy grafikus akarok lenni - mesél az indíttatásról Kovács Zsigmond. A most 30 éves fiatalember a szegedi Tömörkény István gimnázium grafikus szakára jelentkezett - a nagy túljelentkezés miatt nem került be. Helyette a kerámia szakot választotta, de a rajzolást egy percre sem hagyta abba. Rajzaival mégsem itt, hanem a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán tűnt ki. Mit keresett a művészi vénával megáldott fiatalember egy műszaki iskolában? - Édesapám mérnök, aki mindenáron azt szerette volna, hogy én is az legyek. Két hónapig élveztem a műszaki iskola vendégszeretetét, de nem nekem találták ki - meséli. Ez az idő mégis elegendőnek bizonyult, hogy mindenki megismerje: tanárairól és csoporttársairól számtalan karikatúrát készített, ami nagy sikert aratott modelljei között. - Hogy karikaturista leszek, az az iparművészeti egyetemen dőlt el. Két grafikaórát lekéstem - csoporttársaim egy portrérajzolás végén tartottak. Mivel muszáj volt elkészítenem a rajzot, a modell jellegzetességeit emeltem ki. Elkészült az első hivatalos karikatúrám. Az egyetem elvégzése után Szegedre jött vissza, ahol családot alapított. A karikatúraüzlet pedig egyre népszerűbbnek bizonyult. Az ország minden pontjáról érkeznek a megrendelések: valaki családjáról, főnökéről, mások háziállatukról kérnek rajzot tőle. Hogyan készül egy karikatúra? - Ha ránézek valakire, egyből van benyomásom róla. Kezdetben tele voltam bizonytalansággal, ma már tudom, hogy építsek fel egy rajzot. A fejformát nézem először, az arányokat rögtön látom. Munka közben pedig mindig nevetek - mondja, bizonyítva azt, humor nélkül nem lehet jó karikatúrát készíteni. Kovács Zsigmond divatos pr-ajándéknak is számít. Több cégrendezvényen is fellépett, ahol egész vagy fél napra bérelték ki: rajzolja le a cég alkalmazottait, ügyfeleit. Karikatúráira legtöbbször a cég lógóját is fel kell rajzolnia, az emberek ne felejtsék el, hol készült a kép. - A modellek első reakciója a nevetés, amit egy kis elgondolkodás követ: tényleg ilyen vagyok? Megsértődni azért még senki nem sértődött meg - mesél a tapasztalatokról. A jó referenciaanyag elengedhetetlen a szakmában - válaszol arra, hogyan kelti fel megrendelői érdeklődését. - Azokat a sztárokat rajzolom le, akiket mindenki ismer. Például a Heti hetes szereplőit. Kovács Zsigmond egyedül azt hiányolja, hogy a sztárok nem tudnak munkáiról. - Jó lenne visszajelzést kapni tőlük - mondja. Pierrot és Verebes István véleményére különösen kíváncsi - ismerősei szerint őket sikerült legjobban karikíroznia. A lehetőség pedig megvolt: Pierrot-val személyesen találkozott egy Megasztár-válogatáson. A fiatalember a tehetségkutató műsor döntőjébe szeretett volna bekerülni, de hangját még nem tudja olyan mesterien kezelni, mint tollvonásait. Karikatúráiból ugyan megél, de az éneklésről a mai napig nem tett le. - Ha ez mégsem jönne össze, karikatúraoktatással szeretnék foglalkozni - mesél terveiről. K.G. G. Bár a megújulásra klasszikusan a tavasz a legalkalmasabb évszak, sokan döntenek úgy: nem cipelik rügyfakadásig a szervezetükben felhalmozódott méreganyagot, megszabadulnak tőle még év elején. Mára egyébként is elfogyott a hűtőből a kocsonya, a töltött káposzta, ideje hát egy rövid böjtnek vagy gyömbérteakúrának, esetleg gépi tisztító kezelésnek. A választék bőséges, hiszen a méregtelenítés ma már külön üzletág. Ha valaki például annyira elszánt, hogy a „pancsakarmát" választja - a téma internetes gyűjtőoldalán közöltek szerint - többek között olajozásra, izzasztásra, hashajtásra, sőt beöntésre számíthat. ízlés szerint választható ezenkívül krumplivagy eperdiéta, illetve léböjt is. Pallagi Anita masszőrként dolgozik egy szegedi szépségszalonban. Méregtelenítéshez a nyirokmasszázst ajánlja. - A simító, körkörös mozdulatok gyorsítják az anyagcserét, aktiválják az immunrendszert. A masszázs segíti a méreganyagok távozását, és feszültségoldó, fájdalomcsillapító hatású. Ajánlott azoknak is, akik sugárterápián estek át. Az egyórás kezelést tíz alkalommal érdemes ismételni, de van, aki nemcsak kúraszerűen, hanem rendszeresen masszíroztat. A kezelés fontos kiegészítője a folyadék - naponta két liternyit meg kell inni -, amely kiöblíti a szervezetből a káros anyagokat. Katona Gabriella gyakori vendég Anitánál. Az asszony két okból választotta a nyirokmaszszázst: ülőmunkát végez és erős dohányos. - Megkönnyebbül a testem, olyan, mintha 5 centivel a föld fölött járnék masszázs után. Elmúlt a gerincfájdalmam és türelmesebb vagyok a kezelések óta - fogalmazott az elégedett vendég. A fiatal masszőr a méregtelenítő technikák között említette még a gyógyteákat vagy a test-tekercselést. A szigorú böjtöt azonban - orvosi felügyelet nélkül nem ajánlja. Egy másik szépségszalonban megtudtuk: gép segítségével is salaktalaníthatunk. Ez erre szolgáló kapszula alakú masina inf" ravörös hő és gőz együttes alkalmazásával javítja az anyagcserétA szalon „méregtelenítő üzletága" népszerű: idősebbek és fia' talok, nők és férfiak szabadulnak meg itt a felgyülemlett méreg' anyagoktól. GONDA ZSUZSANNA JÓ MÁJ £ A terápiák és kezelések hatékony; ságában azonban nem mindenki hisz. Martin Wiseman, a University of Southampton vendégprofesszora szerint fölöslegesek 3 kúrák, hiszen a máj úgyis hatékonyan lebontja a méreganyagokatEgyes dietetikusok szerint a mértékkel alkalmazott kúra és diéta nem árt, hiszen segíthetnek megszabadulni káros szokásoktél és az étkezési túlkapásoktól. Verebes István és Pierrot: a művész szemével Fotó: Schmidt Andrea