Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-31 / 306. szám
SZOMBAT, 2005. DECEMBER 31. • MEGYEI TÜKÖR" A lapunkban két hónapja közölt Top 10 segített egy rabló kézre kerítésében Lovas Mihályné, Simonyi László, Makai József, Szili Zoltán, Hantos József, Tasnádi József Miklós, Samu Ioanos, Peczolt Péter, Suri Zoltán, Mesterné Vígh Hajnalka, Paprika István, Csurár Mihály, Kakuszi Ferenc, Búza János, Udvardi-Cserna János, Tóth József, Kis László, Asztalos Ferenc, Tőkés József és Martonosi Attila SOKAN TELEFONÁLTAK A RENDŐRSÉGNEK •I Legutóbb két hónapja, október végén tettük közzé a Csongrád megyében legkeresettebb bűnözők toplistáját. A megjelenés után számos bejelentést kapott a rendőrség, rengetegen telefonáltak, hogy itt vagy ott látták a Top 10 szereplőit. Egyikükhöz, egy fiatal rablóhoz a bejelentések vezették el a nyomozókat. Ezúttal már nők is felkerültek a Csongrád megyében legjobban ketesett bűnözők toplistájára. A rendőrség kábítószer-terjesztőt, zsarolót, csalót, tolvajt és rablógyilkost is keres. Vannak, akiknek már évek óta nem akadnak a nyomára. MUNKATÁRSUNKTÓL Tőkés József 35 éves román állampolgárt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság adatai szerint a férfi 1999 áprilisában brutálisan végzett egy 69 esztendős makói nővel. Áldozatát kirabolta, elvitte arany ékszereit és készpénzét. Hantos József 53 éves szegedi lakost életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják. Hantos 2004 októberében Szegeden, a Kálvária sugárúton életveszélyesen megsebesített egy férfit. Samu Ioanos 41 éves román állampolgárt Zákányszék külterületén elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják. A férfi 2005. június 18-án a település egyik tanyájának udvarán brutálisan összevert egy helybeli nőt, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Az áldozat segítségére sietett egy nő, Samu Ioanos őt is többször megütötte. A rendőrség feltételezése szerint a férfi valószínűleg Zákányszék környékén bujkál. Asztalos Ferencet hét rendőrkapitányság is körözi. A 33 éves férfit a Csongrádi Rendőrkapitányság autólopással gyanúsítja. Kakuszi Ferenc még rajta is túltett, őt hét rendőrkapitányság keresi. A kisteleki rendőrök autólopás, a szegediek lopás miatt. A 39 esztendős férfi ez év tavaszán kisteleki ismerőse járművét ellopta, azóta nem látták. Kakuszi Szegeden egy újszegedi lakásból 3 mobiltelefont, valamint 20 ezer forintot lopott. Dr. Kis Lászlót két ügyben is körözi a Szegedi Rendőrkapitányság. Az 52 éves szegedi férfi 1999-ben egy pénzintézettől 5 millió 500 ezer forint kölcsönt vett fel, amit nem fizetett vissza, egyúttal a végrehajtási eljárás során lefoglalt értéktárgyakat ismeretlen helyre szállította. Dr. Kis László 2004-ben egy szegedi kft. nevében közreműködött abban, hogy egy korábban bérbe vett járműszerelvénnyel a cég a bérleti szerződés felmondását követően sajátjaként rendelkezzen, illetőleg jogtalanul eltulajdonítsa. A bűncselekménnyel okozott kár 4 millió 500 ezer forint. Ugyanebben az ügyben a rendőrség sikkasztás alapos gyanúja miatt körözi a kft. ügyvezetőjét is, Mesterné Vígh Hajnalka 46 éves szegedi lakost. A szegedi Simonyi László ellen orgazdaság és bűnpártolás miatt folyik büntetőeljárás. A 49 éves férfi tanyáján 200 ezer forint értékben tolókapukat találtak a rendőrök, ami alkalmas orgazdaság bűntettének megállapítására. Martonosi Attilát három rendőrkapitányság körözi. A 36 esztendős férfi többek között azzal gyanúsítható, hogy 2005 áprilisában Szegeden társával jogos vagy jogosnak vélt tartozása miatt megvertek egy férfit, akit bezártak a lakásába és nem engedték ki. Tasnádi József Miklóst három rendőrkapitányság, köztük a szegedi keresi. A 48 esztendős férfi üzletszerűen elkövetett lopás vétségével gyanúsítható. Dr. Suri Zoltán ellen a Szegedi és a Kecskeméti Rendőrkapitányság is kiadott elfogató parancsot. A 44 esztendős férfi többek között azzal gyanúsítható, hogy 2001 -ben egy Isuzu típusú mikrobuszra lízingszerződést kötött, azonban a lízingdíjat nem fizette. A pénzintézet a szerződést felmondta, dr. Suri a járművel együtt eltűnt. Szili Zoltán ellen három kapitányság bocsátott ki körözést. A 27 éves férfit a Kisteleki Rendőrkapitányság cserbenhagyás miatt keresi. A fiatalember a rendelkezésre álló adatok alapján 2005 júliusában közlekedési balesetet okozott, azonban a helyszínről megállás nélkül távozott. Adatok szerint Szili a baleset előtt kábítószert fogyasztott. Lovas Mihálynét a Makói, a Szegedi, valamint a Balatonalmádi Rendőrkapitányság körözi. A 38 esztendős asszonyt magánokirat-hamisítással és csalással gyanúsítják. Lovasné kölcsönszerződést hamisított, nem fizette egy Opel személygépkocsi bérleti díját, valamint társával egy balatonakarattyai panzióból fizetés nélkül távoztak. Peczolt Pétert a Kisteleki Rendőrkapitányság körözi, a fiatalembert kábítószer-terjesztéssel gyanúsítják. A 30 éves férfi több személynek, köztük egy fiatalkorú lánynak rendszeresen értékesített heroint. Udvardi-Cserna Jánost rablás miatt keresi a Szegedi Rendőrkapitányság. A 44 éves hajléktalan férfi a rendelkezésre álló adatok alapján 2005 januárjában Szegeden, a Máramarosi utcában ököllel megütött egy férfit, és elrabolta 80 ezer forintját. Csurár Mihályt rablással gyanúsítják. A 20 esztendős fiatalember 2005 júliusában egy szegedi lakásba besurrant és az ott talált laptopot felkapta. Vakmerő akciójában a ház tulajdonosa megzavarta, sőt megpróbálta visszavenni számítógépét, Csurár azonban fellökte, és a laptoppal elmenekült. Makai /ózsef 45 éves hódmezővásárhelyi lakost a Csongrád Megyei Bíróság BV. Csoportja körözi. Makait orgazdaság miatt elítélték, de nem vonult be a börtönbe. Búza fános társaival, még 2000-ben, napokig fogva tartott egy férfit, akit veréssel és fenyegetéssel arra kényszerítettek, hogy írja alá bérlakásának átadásáról szóló „megállapodást". A rendőrség adatai szerint a 39 éves Búza „nyeresége" mintegy kétmillió forint volt. Paprika Istvánt kábítószer-terjesztés miatt körözik. A 27 éves férfi még 2004 októberében 100 darab ecstasy tablettát adott el egy kiskunhalasi férfi részére. A tablettákat a rendőrség a vevőtől lefoglalta. Tóth József tótkomlósi lakost csalás miatt körözi a Szegedi Rendőrkapitányság. A 42 esztendős férfi 2004 májusában társával egy Honda személygépkocsit kölcsönkért, azt mondta, megvásárolja, a vételárat azonban a határidőig nem fizette ki, ráadásul az autót eladta. Tóth József azzal is gyanúsítható, hogy 2004 novemberében hitelátvállalási szerződést kötött egy Skoda Fabia típusú személygépkocsira, a kölcsönt nem fizette, az autóval ismeretlen helyre távozott. A férfi még több, gépjárművekkel kapcsolatos vagyon elleni bűncselekménnyel is gyanúsítható. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS A CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ADATAI ALAPJÁN KÉSZÜLT SZABÓ ÜGYEI H A balástyai rémként emlegetett Szabó Zoltánt 2004. szeptember 10-én ítélte jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre a Szegedi ítélőtábla. A férfi hat nő megölését ismerte be, egy . holttestet azonban a hetekig tartó kutatás ellenére sem találtak meg a rendőrök. Mivel a hatodik holttest nem került elő, az ügyészség öt nő megölésével vádolta meg a férfit. A bíróság végül „csak" négy nő meggyilkolását látta bizonyítottnak, Szabó Zoltánt négy balástyai lány és asszony megölése miatt ítélték el. A sorozatgyilkos jelenleg a szegedi Csillag börtön legszigorúbban őrzött, a közelmúltban átadott speciális részében, másoktól elzárva tölti büntetését. Különlegesen védett tanú lehet Szabó Zoltán Mit tudhat a balástyai sorozatgyilkos? Az elmúlt hetekben többször kihallgatták az életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt balástyai sorozatgyilkost. A szegedi Csillag börtönben raboskodó Szabó Zoltánnak súlyos bűncselekmények elkövetőiről lehetnek információi. A megyei főügyészség január elejére ígért tájékoztatást. MUNKATÁRSUNKTÓL - Egyelőre semmit nem tudok mondani. Talán január elején-válaszolta a Csongrád Megyei Főügyészség főügyész-helyettese arra a kérdésre: igazak lehetnek-e azok az információk, amelyek szerint Szabó Zoltánt, a balástyai sorozatgyilkosság tettesét az elmúlt hetekben többször kihallgatták tanúként. Törő Sándor türelmet kért. Még attól a kérdéstől is elzárkózott, hogy valóban szó van-e arról, hogy Szabó különlegesen védett tanú (lesz). A főügyészhelyettes néhány napja is csak annyit volt hajlandó ismét megerősíteni, hogy a balástyai sorozatgyilkosság tettese, Szabó Zoltán „valami miatt" ismét szóba került. Úgy tudjuk, a balástyai sorozatgyilkos súlyos bűncselekmények nyomozásában segít hasznos információkkal a rendőrségnek. Cserébe annyit kért, nyilvánítsák védett, sőt különlegesen védett tanúnak. Egyelőre senki nem erősítette meg azokat az információinkat, de nem is cáfolta, amelyek szerint a balástyai rém egy régóta megoldatlan gyilkosság tetteseinek felkutatásában működne együtt a rendőrséggel. Szabó Zoltánnal kapcsolatban két ilyen, rendkívül súlyos bűncselelcményt is emlegetnek. Az egyik az egy éve történt horgosi gyilkosság, amikor is a tettesek kiirtottak egy hattagú családot, a másik pedig egy 5 vagy 6 fős román család eltűnése Balástya környékéről. Szabónak a két gyilkosság közül az egyikben lehetnek olyan információi, amelyek elmozdítanák a holtpontra jutott nyomozást. Természetesen nem lehet kizárni, hogy más, de ugyancsak nagyon súlyos ügyről van szó. A különlegesen védett tanúkra rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak. Valószínűleg ez lehet a magyarázata annak, hogy információinkat még nem hivatalosan sem akarta senki sem kommentálni. Egyébként ha Szabó Zoltánt különlegesen védett tanúnak nyilvánítanák, soha nem derülhetne ki, hogy milyen ügy nyomozásában segítette a rendőrséget. Még a majdani tárgyaláson sem kellene megjelennie, a bíróság külön teremben, mindenkitől elzárva hallgatná meg. - Még a tényleges életfogytiglani szabadságvesztését töltő rab is kaphat olyan kedvezményeket a börtönben, ami miatt megérné neki segíteni egy súlyos bűnügy felderítését - mondta a konkrét esettől függetlenül egy, a büntetés-végrehajtás területén évtizedekig dolgozó informátorunk, de hogy mik ezek, arról ő sem volt hajlandó semmit sem mondani. A tényleges életfogytiglanra ítélt Szabó Zoltán más bűncselekményeidről vallhat Fotó: Frank Yvette