Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-30 / 305. szám
20 • M 0 Z A I K • PÉNTEK, 2005. DECEMBER 30. Az aluszékony Medve PODMAN1CZKY SZILÁRD Ezen a hajnalon tiszta volt az ég, a nap már a völgy fölött tért rá a horizontra, a köd azonnal fölszállt. sárga, kék, vörös színben úszott a hómező. Medve korán ébredt, s gondolta, nincs már messze az alvási idő. Addig is begyújt néhány faágat, eltorlaszolja a bejáratot, senki ne zavarja tavaszig. Útjában találkozott néhány baráttal, elköszönt. - A tavaszi viszontlátásig! - mondta Medve. Szerette ezt a köszönést, olyan volt, mintha hosszú útra indulna, bejárni mondjuk egy másik földrészt. Begyűjtötte az ágakat, behátrált a barlangba, s a rönkök ás gallyak sokaságával áthatolhatatlanná tette a bejáratot. Ledőlt kedvenc helyére, könnyűséget érzett, mintha lebegne. Ez az álom, ez az igazi álom, gondolta lassan, hogy szinte megállt a gondolat a mondat végére, és ott lebegett fölötte, mint egy őrangyal. Medve mélyeket lélegzett, egyre lassulva szuszogott. Mindene álomra hajlott, csak a füle volt még nyitva résnyire. De mi ez? Medve fúrásán szusszantott. Minden két szuszogás közé egy harmadik ? Mit csinálok én ? Gondolta, újra éberen. Akkor kinyújtotta a mancsát, s legnagyobb meglepetésére mellette is ö feküdt, dm nem érezte, ahogy magához ér. Na, most aztán különös télnek nézek elébe. Újra megtapogatta „magát". A feje is ott volt a helyén, mellette. - Megkettőződtem ? - mondta Medve. - Vagy lehetséges, hogy másik Medve is van itt ? Medve olyan jól eltorlaszolta a bejáratot, hogy nem látott semmit. - Ez bizony egy másik Medve - állapította meg Medve. - Haló, Medve kartárs, ki vagy? Mit keresel itt ? Ez az én barlangom. Medve kartárs nem mozdult, egyenletesen szuszogott. Medve közelebb hajolt, és megszagolta. - Ennek egészen jó illata van - állapította meg Medve -, és milyen selymes a szőre, az enyém sokkal durvább. Medve újabb kísérletet tett. - Szer-vusz! - mondta tagoltan. - Na, hagyjál aludni! - szólt a másik Medve. Ha most Medvét világosban látnánk, akkor bizony elkerekedett szemekkel. - Te! Te lánymedve vagy?- kérdezte Medve. - Na és aztán! ? - szólt a válasz. - De nekem nincs szükségem semmiféle hálótársra. Nagyon jól elvagyok én egyedül. - Ne ébresszél már föl teljesen, olyan aluszékony vagyok - szólt a másik. -De ezt mégis hogy gondoltad ? - kérdezte Medve. - Nem gondoltam sehogy. A barlangom beomlott. Aztán ezt találtam, éppen itt fogott el az álmosság. - Éppen itt. Ez nem magyarázat, hogy földúljad egy másik Medve életét - mondta Medve. - Honnan veszed, hogy földúlom ? - kérdezte amaz. - Hallottam már egy-két dolgot - mondta Medve. Tudod mit ? Van egy ajánlatom - szólt a lánymedve. - Hallgatom - felelte Medve, s már csukódott a szeme, jött az álom szaporán. - Nem várhatnánk ezzel a beszélgetéssel tavaszig? Hm? De a kérdésre nem jött válasz tavaszig. A NAPOS OLDALRÓL. A 19 éves Samu Renáta minden napját a munka teszi ki. Hétfőtől szerdáig egy bárban, csütörtöktől szombatig a Gin-Tonic klubban dolgozik felszolgálóként. Jövőjét is a vendéglátásban képzeli el: imádja az embereket, bárkivel bármiről el tud beszélgetni. Renáta egy hónapja költözött Kiskunfélegyházáról Szegedre, előtte öt hónapig Angliában dolgozott. Munkájának köszönhetően már ennyi idő alatt is rengeteg barátra talált - a várost is nagyon megszerette. A lány szívéhez a természet és az állatok is közel állnak. Különösen a madárpókokért rajong, akik nyugodtak, éjjel vadásznak és néha kegyetlenek - pont, mint ő Fotó: Frank Yvette - Elegem van belőled, Giovanni - veszekszik a maffiózó felesége az urával. - Miért nem próbálsz meg úgy élni, , mint mások, a két kezed munkájából? - Nem lehet... A ca- j rabinierik ismerik az ujjlenyomatomat. Üdülését a hóember állja KUPPITZTÖRl/AUSZTRIA (MTI) Idén több mint 350 karintiai parasztház hirdette meg a náluk üdülő gyerekek számára a hóemberépítő versenyt, amelynek győztesei családi üdülést nyerhetnek. Az Üdülés Parasztháznál (Urlaub am Bauernhof) Szövetség választja ki a legötletesebb és legmulatságosabb hóembert azok közül, amelyeket a gyerekek téli üdülésük alkalmával építenek. Ha esetleg nem esne elég sok hó, rajzolni, festeni, barkácsolni is lehet hóembert. A versenyen való részvételnél nem számít, hogy a pihenés egy napig tartott vagy akár három hétig. A verseny első és második helyezettjének díja négyszemélyes, a legnagyobb téli zimankó idején is jó meleg alpesi kunyhó, ahol a család egy hetet tölthet el. Az osztrák parasztházakat és alpesi kunyhókat a legkedveltebb üdülési helyek között tartják számon. A parasztgazdák télen egyébként is jobban ráérnek a vendégekkel foglalkozni, lovasszán-túrákat és hegyi kirándulásokat szervezni, a kis vendégeket szánkóztatni. A panziók kandallói ilyenkor „stratégiai" szerepet játszanak, a lobogó tűz mellett kínált forralt borral és a népi jellegű programokkal egyetemben. Brad Pitt ajándéka LOS ANGELES (MTI) Brad Pitt hollywoodi filmsztár, aki novemberben a súlyos földrengés pusztította Pakisztánban járt, 40 ágyat adományozott 100 ezer dollár értékben az egyik helyi kórháznak. Brad Pitt szerelmével, Angelina Jolie-val, az ENSZ jószolgálati nagykövetével mérte föl a katasztrófa sújtotta terepet - írta a The Nation című angol nyelvű pakisztáni lap. ADM-DV ügyelete A Délmagyarország és a Délvilág mai ügyeletes újságírója Cs. Gát László. Kollégánk 12 és 17 óra között a 30-218-111 l-es telefonszámon fogadja a hívásokat. Munkatársunkkal közölhetik ötleteiket, véleményüket, javaslataikat. Csapadékos idő ISTEN ELTESSE! DÁVID Dávid héber eredetű, jelentése: kedvelt, szeretett, vagy egyesítő. Dávid volt Izrael második királya, az időszámítás előtti 1040-től 970-ig. A monda szerint parittyájával leterítette még, mint pásztorfiú - az óriási Góliátot. Később, mint udvari lantos, elnyerte Saul király lányát és királyságát. Neki tulajdonítják a Biblia ószövetségi részének lírai költeményeit. A néphit szerint lantjával a Holdban zenél. Dávid Ojsztrah szovjet hegedűművész volt a múlt században, aki többször fellépett Budapesten is szólóhangversenyen és kamarazenekarával, majd karmesterként. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tiszteletbeli tanárává választották. Davidoff néven különleges minőségű szivarokat és cigarillókat forgalmaznak. Egyéb névnap: Aníziusz, Dénes, Honóriusz, Hunor, Ignác, Libériusz, Lotár, Margit, Szabin, Zalán, Zoárd. Készített« Délnyugat felől ujabb ciklon érte el országunkat ezért ma csapadékos időre számíthatunk Túlnyomóan borult lesz az ég, havas eső, eső várhaté. Szeged 2° Mórahalom Ö 3° Hódmezővásárhely O «Äf3° Mindszent Q. 3° Szentes fe^ 4" Bókósosaba 3° Makó Q 3° Szolnok Q 3° Csongrád o 4° Kecskemét Q 1° Kistelek Q. 4° Orosháza o 2° További kilátások Az év utolsé napján átmenetileg kevesebb lesz a csapadék, maid az rij esztendő első napiaiban ismét gyakori lesz a csapadék. Vasárnap eső válható, amelyet liétlőn egyre többfelé havazás váltfel. Keddtől már csökken a havazás valószínűsége. Hótr* cCi Max:4° KHkI" Havazás Szombat Max:-1° HMn:-7° Felhős Vasárnap ihn" Max:2 Mbi:-r Esős Kedd ** Max:2° Mto-r Hózápor Vízállás: A Tisza Szegednél 119 cm (hőfoka 0,8 C°), Csongrádnál -38 cm, Mindszentnél 50 cm. A Maros Makónál -13 cm. A Nap kel: 7.32, nyugszik: 16.02, Hold kel: 7.20, nyugszik: 14.48. Vulkánkitörés fenyeget GUATEMALA (MTI/DPA) A Fuego vulkán nagyarányú kitörésének lehetőségére figyelmeztették a hatóságok a lakosságot Guatemalában. Az országos katasztrófavédelmi központ jelentése szerint szakértőket küldtek a fővárostól 60 kilométerre délnyugatra fekvő vulkán közelébe annak megállapítására, vajon szükség van-e a veszélyeztetett területek kiürítésére. A vulkánból kedden hamufelhő lövellt 1700 méter magasba, a sötétség beálltával pedig tűz piroslott a kráter fölött. A szakértők ennek ellenére nem állapítottak meg közvetlen veszélyt. A Fuego ugyanis évek óta állandóan hamufelhőt bocsát ki, amely azonban többnyire nem látható a felhők miatt - állapította meg a guatemalai vulkanológiai intézet, amely a tűzhányó kiszámíthatatlansága miatt óvatosságra intett. Megnősült a szívtipró indiai filmsztár, Aamir Khan BOMBAY (MTI/AFP) Szenzációs hír „Bollywood", azaz az indiai Hollywood rajongói számára: az indiai filmek szívtipró hőse, a 41 éves Aamir Khan megnősült. Szerdán este mondták ki a boldogító igent Kiran Rao rendezővel együtt a színész bombayi otthonában tartott esketési szertartáson - számolt be az eseményről csütörtökön a PTI indiai hírügynökség. Mani Mukherdzsi színésznőn kívül csak a legközelebbi hozzátartozókat és barátokat hívták meg az esküvőre. Az ifjú házasok négy évvel ezelőtt ismerték meg egymást a 2002-ben Oscar-díjra jelölt „Lagaan" című film forgatásakor. Rao társrendezőként működött közre, Khan pedig a főszerepek egyikét alakította. Intelem az önzőknek szintre. 14. Ipari növény. 15. Düledékes. 17. Alfréd becéző változata. 19. Latin kötőszó. 21. Létrejön. 22. Aromás ital. 23. Újrafogalmazta. 25. Te + te. 26. Segédmunkás. 27. Dunántúli folyó. 28. Kozmosz. 29. Számtani műveletet végző. 31. Vacak, pocsék. 32. Savval kezel. 34. A lantán vegyjele. 35. Sértetlenek. 36. Népszerű német író. 39. Germánium. 40. Szópótló szó. 42. Hamis. 43. Duce egynemű betűi. 44. Magyar költő fordítva. 46. Átmásol. 48. Metán mássalhangzói. FÜGGŐLEGES: 1. Fehér és néger szülők utóda. 2. Ennivalói. 3. Köröket fut. 4. Zord időszakból való. 5. Vágórésze. 6. Az utolsót a pap adja. 7. Azonos mássalhangzók. 8. Görög levegő. 9. Szép női név. 10. Esőjeiző. 16. Tüzet szüntető. 18. Építőanyag. 20. Frissen mosott. 23. A szerelem ókori istene. 24. Folyó spanyolul. 26. Szaktárs kurtán. 28. Végtelen tér. 29. Szlovákiai napilap. 30. Katonai támadó eszköz. 31. Ott szláv szóval. 32. A megfejtés második sora. Zárt betűk: N, Y, G. 33. Matrac rugózása. 34. Egyforma mássalhangzók. 37. ...hajrá (sportbiztatás). 38. Közlekedési eszköz. 41. Biztonsági szerkezet. 45. Az ezüst vegyjele. 47. Hajlat. 48. ...fair lady. Előző rejtvényünk megfejtése: Minden bűncselekmény hazafiatlan. 1 2 3 4 5 6 7 8 • 16 9 10 • s 11 • 16 12 » 13 14 y 15 • 16 17 18 y 19 20 • 21 22 • 23 24 y 25 • 26 27 y 28 29 30 • 31 32 33 • 34 35 36 37 38 39 • 40 41 42 43 44 1 45 y 46 47 S"™11 48 1 n Rejtvényünk vízszintes 1. és függőleges 32. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. számú sorában Felekl László egyik aforiz- Zárt betűk: R, A, E, N. 11. Halálát követő mája olvasható. létezése. 12. Osztrák folyó. 13. Föld-