Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-22 / 299. szám

24 •MOZAIK" CSÜTÖRTÖK, 2005. DECEMBER 22. Elvhűség BAKOS ANDRÁS Érdekes és üdítő beszélgetésnek lehetett a tanúja a közönség egy reggel a szegedi négyes villamo­son. Egy tizennyolc év körüli fiú utazott a cimborájá­val, középen álltak, amikor kibukkant mellettük az emberdzsungelböl az ellenőr, aki nem volt ná­luk sokkal idősebb. Egy szót sem szólt, mozdulata­ira mégis mindenki odanézett. Gyors kezek nyúl­tak a táskába, belső zsebbe, kötött tarisznyába a bérletért. A fiú azonban csak nézett, szelíden. - Húha. akkor te most meg fogsz büntetni en­gem - állapította meg a fiú. - Hát, ha nincs bérleted. ~ - Hát nincs. Az ellenőrön látszott, hogy kicsit feszélyezi az eljárás, amit ilyenkor le kell folytatnia. Elkérte a fiú személyi igazolványát, kihúzta belőle a lak­címkártyát, hogy fölírja az adatokat. -Harmincnyolc, vagy harminchat I - Harminchat. Ezt kérdezted a múltkor is. - Tényleg, mi már találkoztunk. Talán két hete, ugyanezen a villamoson ? - Van annak már egy hónapja is. Előtte meg az egyesen, a nagyposta előtt. - Tényleg. Hát ez már sok lesz egy kicsit, nem ? - Ne is törődj vele. Mostanában ilyen a for­- Ez pech. így folyt a beszélgetés, egy hangos szó, egy in­gerült megjegyzés nélkül. A fiún nem látszott, hogy bosszantotta volna a harmadik bírság, az ellenőr pedig picit sajnálkozott a dolgon. A fél füllel odahallgató többi utas nem tudott rosszat gondolni egyikükről sem. A fiúról sem: aki mintha valami olyasmit is mondott volna, ahogy az ellenőrrel megbeszélte a történteket, hogy neki elvei vannak, elvből nem vesz bérle­tet. A kockázat nem zavarja különösképpen, sőt élvezi az izgalmat, és kicsit sem feszélyezi, hogy mindenki őt nézi ilyenkor. Sőt élvezi is ezt a pubhcitást. Ez egy született színész exhibicio­nizmusa, állapíthatta meg a közönség. De az el­lenőr sem volt ellenszenves senkinek•, ő is kö­vetkezetesen ragaszkodott az elveihez, és sen­kinek sem jutott volna eszébe a föllépése alap­ján azt föltételezni, hogy élvezi, ha büntethet. Nyilvánvaló, mindent úgy csinált, ahogyan kell. Kitöltötte a csekket, odaadta a fiúnak, és aztán szelíden mosolyogva mondta: - Nehogy megköszönd! - Oké - mondta a fiú. Békességben köszöntek el egymástól, ahogy il­lik. A közönségnek pedig mindez nagyon tetszett. Láttak két elvhű embert. Sztálin élt, él és élni fog? MOSZKVA (MTI) Sztálinnak új emlékművet állítot­tak Észak-Oszétiában, s azt de­cember 21 -én, szerdán, az egykori szovjet diktátor születésnapján leplezték le. A pénzt Gyigpra kommunistái adták össze: jellem­ző módon az emlékmű a város Sztálin nevét viselő utcát ékesíti ­olvasható az NTV orosz tévécsa­torna honlapján. Ebben az évben egyébként Joszif Visszarionovics­nak emlékművet állítottak Krasz­nojarszkban és a jakutiai Mir­nij-ben is. Mahacskalában a „nagy vezér" életútját bemutató múzeu­mot létesítettek, Kalinyingrádban pedig helyreállították a diktátort megörökítő domborművet. Otméteres hóóriás WASHINGTON (MTI) Megszületett Hózilla, az otméte­res hóóriás. A grandiózus projekt kivitelezőjének, egy bizonyos Billy Ray Powers nevű úrnak egy hónapjába telt, míg megépítette hóemberét. Alkotásához nem­csak a saját telkéről használta fel az összes rendelkezésére álló ha­vat, de a szomszédoktól is kért alapanyagot. Szerencse, hogy mindez Alaszkán történt, ahol nincs hiány az utánpótlásban ­olvasható a Lenta című orosz hír­portálon. Az eltelt egy hónap alatt az épülő hóember teljesen eljege­sedett, így Billy .Ray Powers-nek csak villanyfúró segítségével sike­rült beilleszteni kezeit. A karácsonyi bevásárlókosár legértékesebb „tartalma" ezúttal két­ségkívül legfölül van Fotó: Schmidt Andrea A DM-DV ügyelete A Délma­MjRf^^L gyarország és a Délvilág fp Wí mai ügyele­tes újságíró­ja Fazekas Gábor. Kol­légánk 12 és 17 óra kö­zött a 30-218-111 l-es tele­fonszámon fogadja a híváso­kat. Munkatársunkkal közöl­hetik ötleteiket, véleményü­ket, javaslataikat. Júlia Roberts modellkedik LOS ANGELES (MTI) fulia Roberts hollywoodi film­sztár egy évvel ikrei születése után felcsapott manökennek, méghozzá Gianfranco Ferré hí­res divattervezőnél. A szerződés szerint a 38 éves Júlia Roberts vállalta a divatfotózást és 2006 februárjától a képeket a világ nagy divatmagazinjai is közölni fogják, kivéve az Egyesült Álla­mokat. Gianfranco Ferré azt mondta a Fashion Wire Daily cí­mű lapnak, hogy a múzsák ideje lejárt, őt a modern élet inspirál­ja, azok a nők, akik ma élnek a világban. Júlia Roberts nőkét és személyiségként egyaránt a sok­féleséget egyesíti magában. Ő egyszerre tud nyugodt és energi­kus lenni. „Imádom a vitalitá­sát, a mosolyát, a természetessé­gét és a szabad lelkét" - lelken­dezett a divattervező. A sors iró­niája, hogy Júlia még életében nem volt Ferré-divatbemutatón, de mindig csodálta modelljeit és vett is egyet Beverly Hills egyik butikjában. ISTEN ELTESSE! ZENO Zénó görög eredetű, a Zenóbiosz becézéséből önállósult, jelentése: Zeusztól származó. Három filo­zófus is viselte ezt a nevet. Közü­lük a legismertebb a szidoni szü­letésű, aki a hedonista világ­szemlélet terjesztője, szerinte minden cselekvés alapja és vég­célja a testi, lelki kielégülés. Ni­na több névnek több nyelven is a rövidített becéző formája. A ne­vet népszerűvé Greta Garbó tet­te, amikor eljátszotta a Ninocska című film női főszerepét. Ebben három szovjet kormánybiztos árulja az orosz arisztokrácia ék­szereit Párizsban, az októberi forradalom után. Ez volt Garbó egyetlen vígjátékbeli szerepe. Lottószámok SKANDINÁVLOTTO A: 3,7,16,18,27,33,35. 6:2,3,11,23,27,28,30. most nem álom! Az első belga tábornoknő BRÜSSZEL (MTI/AFP) Nőt neveztek ki tábornokká a belga hadsereg történetében első ízben. A 49 éves Danielle Levillez asszonyt hivatalosan csütörtökön léptetik elő dandártábornokká és egyben a belga hadsereg orvosi szolgálatának parancsnokává. Danielle Levillez 1979-ben öltött egyenruhát és 2002-ben már ő volt az első nő, aki ezredesi rangot ért el. Havas eső, hó Készítette Erősen felhős vagy borult lesz az ég. havas eső, hő egyaránt előfordulhat A nyugati, északnyugati szél többfelé megélénkül. Délután fagypont körül lesz a hőmérséklet Szeged V Mórahalom 9 0° Hódmez ó­vásárhely o° Mindszent 9 0° Szentes o° Bók ós osaba 9 -2° Makó -1° Szolnok 9 0° Csongrád 0° Kecskemét 9 o° Kistelek 9 o° Orosháza 9 -1° További kilátások Változékony, hideg, téli időre számithatunk az ünnepek alatt is. Általában sok lesza felhő töfottünk csak kevés napsütés válható Több a ka lom mai várható havazás, melyet átmenetileg helyenkénti»vaseső,esőválthat fel. Max:3° Mn:-3° Max: 2° Mbi>5° Hó, hózápor Vásárnap o Max:4 Mta:-5° Havas eső Hátfó Mn:-4° Borult Vízállás: A Tisza Szegednél 136 cm (hőfoka 1,6 C°), Csongrádnál -17 cm, Mindszentnél 68 cm. A Maros Makónál -2 cm. A Nap kel: 7.30, nyugszik: 15.56, Hold kel: 22.47, nyugszik: 11.23. A Internetezzen 2 hónapig i-net I ni G Y EIVI Információért hívja Ügyfélszolgálatunkat: 62/548-640 Petőfitől Vágóig VÍZSZINTES: 1. Mi a ha­sonlóság Árpád apánk, Petőfi Sándor és Vágó István között? A válasz első része. 13. Felsőok­tatási tanintézmény. 14. Nyomdai sokszorosítóle­mez. 15. Urbán Emó re­génye. 16. Mobiltelefon­ba tehető apró kártya. 17. Összeálló, tömör. 19. Kürt belseje! 20. Lengyel származású angol író (Joseph, +1924). 22. Dán autók betűjele. 23. Északi férfinév. 24. Spa­nyol folyó. 26. Alkonyat utáni. 29. Sapka, kalap ­bizalmasan. 30. Szóösz­szetételek előtagjaként: ideg-, idegi- 32. Egykori kiváló jugoszláv futballkapus. 34. So­rolni kezd! 35. Kellemes szag 37 Önkívületi állapot. 39. Naptári időszakkal kapcsolatos. 41. Világhírű cseh operaénekesnő volt (Ma­ria). 42. Tehergépkocsi-márka. 43.... Hennie; olimpiai bajnok norvég műkotcsolyázónő volt. 44. Letaglóz. 45. Prágai sportegylet. 47. Belül nyes! 48. Az alsó része alatti helyről. FÜGGŐLEGES: 1. Híres német porcelán jelző­je. 2. Régi népi énekmondó, regös. 3. Vidor Hugó monumentális regénye. 4. Község Heves megyé ben. 5. Olasz lérfinév. 6. Olasz filmszínész (Güi­ano). 7.... Sumac. 8. Rest mesei község»! 1 > S « 5 t, 7 1 9 10 » 12 ÍJ 14 IS H 17 18 19 » 21 n 23 M 25 K> 27 2* 29 H K 31 n 34 » 3* 17 38 S» 40 (1 « «3 « **> •7 48 49 kA N 11% -kai* kedvezőbb áron adjuk a jármüveinket és 4 db téli gumiabroncsot adunk ajándékba. A menyasszony neve: Ahmed KAIRO (MTI/DPA) Chevrolet Alfa Autóház Szeged, Algyői út 44. • Tel.: 62/554-680 Hódmezővásárhely, Szántó K. u. 149. Tel.: 62/246-568, 62/241-885 Menyasszonyát Ahmednek hívják - ezt három évig tartó eljegyzési időszak után az esküvő napján kel­lett megtudnia egy egyiptomi férfinak. Mint kairói lapok beszámoltak róla, az egyipto­mi fővárosban a pár már a mazún - az őket az isz­lám jog szerint összeadni hivatott egyházi sze­mély - előtt ült, amikor hirtelen nyugtalanság tá­madt az esküvőre meghívott vendégek körében. Egy nő ugyanis váratlanul bejelentette, hogy a fej­kendő helyett arcfátyolt viselő menyasszony ­férfi. A 26 éves vőlegénynek, Tamer Szábernek így és akkor kellett megtudnia, választottját valójában Ahmednek hívják. A 18 éves Ahmed később a rendőrségen azt vallotta: már évek óta tervezi, hogy nővé operáltatja magát, de mindeddig nem tudott olyan orvost találni, aki vállalkozott volna a műtét elvégzésére. Közvetlenül az esküvő után - folytatta - meg akarta mondani az igazságot Tamernak, mégpedig abban a reményben, hogy az így is hajlandó vele együtt élni. Az utolsó pillanatban lebukott hímne­mű menyasszonyt hamis tényközlés miatt 45 napi börtönre ítélték. származik. 9. Fizetett taps. 10. Olasz vendéglő! 11. Haj deressé válása. 12. Megalkotás, megte­remtés. 18. Üres pad! 21. Ibsen drámája (idegen írásmód). 25. Ellenőrzésbe szalad. 27. Kén és bór. 28. Szőlő hajtásait rövidebbre vágja, népie­sen. 29. A vakok számára készült írás feltalálója. 31. Német mérnök (Nikolaus August +1891), a négyütemű benzinmotor feltalálója. 33. Abba az irányba. 36. Bosszankodó, feddő szó. 38. Öreg néni, népiesen. 39. A válasz másik része. 40. Ságét franciául 46. Savmaradék! 48. Autonóm terület, rw. 49. Csók vége! Az előző rejtvényünk helyes megfejtése: Az ember élete, ha ér valamit folytonos allegóna. TTPfePW » M*T, 11 A disznók, a bikák és a csir­kék veszekednek azon, hogy kik a legijesztőbbek. - Mi csak me^iem pergő dzünk a sárban, elindulunk s máris az egész baromfiudvar fut -mondják a disznók. Azt mondják erre válasz­képp a bikák: - Mi pedig csak megpödörjük farkunk és még a szarvasmar­hák is futnak. És ti, csirkék? - Hát... Mi csak úgy te szünk, mitha halottak volnánk és máris a fél ország betojt! • ¡8 •Jí

Next

/
Oldalképek
Tartalom