Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-22 / 299. szám

16 • H I ROETES» CSÜTÖRTÖK, 2005. DECEMBER 22. AZ UGYVED VALASZOL - m Dr. Juhász György Békeben egymás mellett Tisztelt Ügyvéd úr! Nyugdíjas özvegyasszony vagyok, egy kisebb községben élek. A szomszédban egy gyermektelen házaspár élt. Nagyon jó viszonyban voltunk. A feleség idén tavasszal meghalt, azóta a férje mogorvább, magába forduló lett. Szerintem iszik is. Nagyon sok tyúkot tart, a to­jásokat a piacon szokta árulni. Én is tartok csirkéket, de azokat az ud­var egy elkerített részén. Nála viszont az egész udvarban szabadon mozoghatnak. Miután a két telek között csak drótkerítés van, ezért azon át is tudják dugni a fejüket. Úgy tudom, hogy a madárinfluenza miatt az unió hozott egy olyan rendelkezést, hogy baromfit, csak zárt, fedett helyen lehet tartani. Melyik hatóság jogosult ezt ellenőrizni. Hol kell bejelentést tennem, hogy a szomszédommal is betartassák áz ismereteim szerint Magyarországon is kötelező uniós szabályokat. Karácsony első napján mind a három lányom eljön hozzám férjeikkel és az unokáimmal együtt. A gyerekek a városban, házgyári lakásban laknak, ezért nálam nagyon szeretnek a kertben játszani, különösen, ha hó is lesz. Már előre félek, hogy esetleg a szomszéd egyik tyúkja megcsípi őket. Ami­att is aggódom, hogy ha a szomszédom egy kicsit „felönt a garatra", akkor hangos megjegyzéseket fog tenni vagy más módon inzultál majd minket. Amikor eljön hozzám a családom, akkor csak az utcán tudnak parkolni. Ilyenkor persze egy-egy autó átlóg a szomszéd elé is. Ebből már disznóvá­gáskor is volt probléma. Úgy tudom, hogy az utca közterület, ott mindenki szabadon parkolhat. Ehhez nem kell közterület-foglalási engedély. Számomra a karácsony a legszebb ünnep. Ilyenkor összejön az egész család. Már hetekkel előre készülök rá. Eddig minden évben na­gyon jól sikerült. Nem szeretném, hogy az idén beárnyékolja a szom­széddal folytatott viszály. Szomszédom egyedül él, magányos. Elhi­szem, hogy irigykedik rám, de azért tiszteletben tarthatná a nyugal­mamat is. Elvégre mindenkinek joga van békében ünnepelni. Mit te­hetek annak érdekében, hogy ezt a jogomat érvényesíteni is tudjam ? Tisztelt Asszonyom! A jogszabályok számtalan le­hetőséget biztosítanak, hogy a tulajdonjogunk egyik legfonto­sabb részét képező birtokláshoz való jogunkat mások indokolat­lan zavarása nélkül, háborítatla­nul tudjuk gyakorolni. Ha meg­engedi, most mégis csak annyit javaslok, süssön eggyel több bejglit, és azt huszonnegyedikén délután - boldog karácsonyt kí­vánva - vigye át szomszédjának. Önnek, a hasonló gondokkal küszködőknek és minden olva­sónak több türelmet, megértést és áldott, békés ünnepeket kívá­nok! Szeged, 47-es főút 2005. február 17-e úgy indult, mint bármelyik dolgos hétköz­nap. Az ember ébred, teszi a dol­gát, számba veszi, mi vár rá egész nap. Péterrel sem történt ez más­ként. Végezte napi, szorgos teen­dőjét, amelybe egy szegedi ügyin­tézés is beletartozott. Alkotóéle­te csúcsán (38 év) miért is gon­dolt volna arra, hogy az a nap végzetes, Vásárhelyre nem fog hazaérni. Nem ért haza... Egy szörnyű autóbaleset a 47-es úton az életét követelte. A vétlen sofőr életét. A támasz nél­kül maradt, csonka család, a gye­rekét elveszítő apa, a magányos barátnő azóta is „Canossát" jár az ügyben. Ez a kis memoár nem is azért született, mert ez eddig lehetne a család belső ügye is. De! léitek, múltak a hónapok, olyan megegyezés született, hogy a hozzátartozók az út menti kor­láton elhelyeznek (az illetékes hatóságok engedélyének birtoká­ban) egy emléktáblát. Ez a tábla a kívülálló gondola­tai szerint többcélú is lehetjett volna). - Az autósoknak figyelmezte­tő: Veszélyes „üzem" a nagy for­galmú út, és nem elég, ha én vi­gyázok, mások hibájából is lehe­tek vesztes. Lásd a fenti sorokat. - Az arra utazó családtagoknak az emlékezést jelentette egy ide­ig­Az elmúlt napokban ugyanis a 47-es úton haladva szomorúan vették tudomásul, hogy a táblát lefűrészelték, és a mellette elhe­lyezett koszorúnak is hűlt helye. Mire tud ilyenkor a hozzátartozó gondolni? Valaki mégsem akar emlékezni, netán szembenézni a megjelölt helyen történtekkel? Annyit azért engedjen meg a ron­gáló, hogy ezzel a tettével nem teheti meg nem történtté ezt a fájdalmas eseményt. Viszont örömet szerezne, ha szépen, csendben visszahelyezné a táb­lát, úgy ahogyan elvette. Nem az anyagi, hanem az erkölcsi érték miatt, és a saját lelki békéje érde­kében is. Hinni szeretnénk, hogy elol­vasta a táblán álló sorokat: „Pap Péter 2005 - Emlékére Álmodtam egy boldog jövőt, gyönyörűt, szépet, De a kegyetlen sors mindent összetépett". Bízom abban, hogy a tábla egy­szer még a méltó helyén lesz. PAP ISTVÁN, MINDSZENT Megszólal a karácsonyi ének Minden időben, de különösen karácsonykor újra megkeresnek ezek a szavak. Tudod-e igazán mi a csönd? A tökéletes jelenlét. A hangtalanul csordogáló élet. Ma mit hallasz meg belőle? A világ, a természet, a másik ember és köz­ted van igazi kapcsolat? Pró­bálsz-e úgy gondolni másokra, mint önmagadra? Szeretnéd, ha a havazás csönd­je hangulatokkal szórná tele a tá­jat? A hóval megrakott ágak em­léke, természeted képe, megéled. Megszólal a karácsonyi ének? „Békesség földön az embernek!" A szemhatáron, a távolban hall­gatnak a rétek. Beékelődött érzé­keid közé a föld, a tágas tér, a vég­telen. Gyermekkorod teljessége közelít. Megmutatja derűben su­gárzó arcod. Régi emlékképeid olyanok, mint a jövőbeli elképze­lés. Szelíden fordulnak át a mába. Hirtelen felnőttél. Megerősödik az északnyugati szél. Szinte met­szi, vágja az arcodat a havas eső. Egy fiatal nyárfasor szakadó ágakkal, remegő levelekkel, szí­vós gyökerekkel áll a rohanó fa­gyos szélben. A rideg valóság nyers jelene hasad, nyílik szét. A favágó fejszéje alatt a keményfa szokott így repedni. Valamikor mocsár volt errefelé. Tökéletesen vad földi kertje volt itt a zöld mo­hának, lombhullató fának, suso­gó nádnak, ezernyi madárnak. A zsombékos nádi világ mennyei muzsikája altat el. „Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védel­mezzenek minden utadon. A ke­zükön hordoznak majd téged, ne­hogy kőbe botoljék a lábad." Élő valóságodat látta mindig a csillagos éjszaka. Rendezett volt a Világegyetem, a bolygók boldogan keringtek a Nap körül. Az éggömb­re rajzolt az idő pásztora. Ember a körtánc gyűrűjében. Anyaszült mezítelen múltadban porladnak a fehérre meszelt falak és a leomlott tartógerendák. Ráébredtél, mit ve­szítettél el? Köztes világban élsz, sok a jelentéktelen fecsegés. Szét Téli napforduló a bokor rejtekén Fotó: Bogoly József Ágoston voltak szórva a részletek. Te dara­bokból, töredékekből raktad össze. Földedről, lefelé és fölfelé irányuló sorsodról, testedről, lelkedről, romlandó gyümölcseidről van szó. Óvnod kellene őket! A fehér nyárfák egymást hor­zsoló törzseinek magasában a kéregnyikorgás, mintha emberi kérdést és választ ismételne szüntelen. Gyermekkorod teljes­sége után felnőttkorodban mi következett? A töredezettség, a folytonos hiányérzet. Hirtelen fagy. Váratlan olvadás? Ember és ember között. A teljesülő élet példáját kere­sed magad körül? Nem kell messzire menned érte. A szökke­nő élet, a búza kalásza minden évben fölülmúlja a búzaszemet. Még őriznek téged az angyalok. Őrizd a magot, a búzaszemet! Csak így tudod magad megelőz­ni. Adj magadnak csöndet! A szi­lárdan reálisat kerested. Mégis minden jelképes lett mára már. Törődj a mával, a múló időben! Mi az, ami igazán számít és mi az, ami nem? A teljességre vá­gyakoztál ? Teremtettél magad­nak búzamezőt. Kertet, fűvel, fá­val, virággal. Harmóniával ita­tott át a nyár. Megromlott termé­szet, elcsúfított nem lehetsz már. Az emlékezet és felejtés mélyén jártál? Az idő szétfolyik, mint ki­ömlő víz a tört palackból. Korábban tudtad, mi a szeretet­teljes csönd. Van-e még jó füled a meghallására? Van-e bejárásod magadhoz? Valami mindig elsza­kad, széttörik és fáj? Jó szándé­kod él. A világ, a természet, az ember eredendő szövetét, repedő vásznát csak a szeretet tudja ösz­szevarrni. Megszólal a karácso­nyi ének. Az éj homálya hajnali fénnyé válik. A csupasz ágak bor­dázatát, a bokrok rejtekét meg­mutatja a tél. A termő és születő élet megújulását felismered még? Saját természeted valóságában jön el az új születése, a te kará­csonyod. Csöndedben ragyog. BOGOLY JÓZSEF ÁGOSTON, FÖLDEÁK Agrártámogatás - a parasztleány álma A hollandiai On Orf Népfőiskola diákszobá­jában eurokonform álomba szenderültem. Összekeveredtek bennem az országok, a helyszínek, a farmok. A kaleidoszkópom képecskéin a Dél-Alföld szövetkezetei a tanyákról este összefuvarozták, éjjel eladták, reggelre kisöpörték a termést ár­verési csarnokaikból. Szeged repterének beton­kifutóin tömött hasú gépek landoltak az Alföld gyümölcseivel a világ négy sarka felé. A parasz­tok délelőttönként számítógépen ellenőrizték bankszámláikat, Land Roveren, sportlovon mikor hogy - a teniszpályát útba ejtve - meg­közelítették üvegházaikat, ott újabb számító­gépen ellenőrizték szaktanácsadóikkal növé­nyeik optimális fejlődését. Dél felé bekukkan­tottak a szövetkezetek terményfeldolgozóinak, üzletházláncának kertészekből álló igazgatóta­nácsába, esetleg mezőgazdasági tanácsnok­ként Szegeden segítettek tippet adni az éppen esedékes, hollandiai vetőmag exportárának emeléséhez. Az igen nehéz nap után estefelé egymás farmjaira siettek, s tanulmányi klu­bokban csodálták a csak képről ismert, fertel­mes gyomnövényeket, szidták a recessziót, a csak nyolcvan százalékra rúgó agrártámoga­tást, a tőkekoncentrációt, a sokmilliós földára­kat, a méregdrága földbérleteket. Eközben Hol­landia „West Landjén" utánfutós Ladák, Arók, Barkasok tömkelege indult - háromnapi éle­lemmel - egy kis nagybani piacozásra Amsz­terdamba. Az autórádión keresztül a holland parasztok minisztere szinte hájjal kente fülü­ket. Az agrártámogatások lebontásában ugyan­is Új-Zéland elé kerültek, világelsők lettek gáz­olajárban is. A piactérig látványos gaztenger igazolta a „Minimum Tilédzs" üdvösségét. Rossz volt hallani a hollandus szövetkezetek panaszkodásait. Eladósodtak, földet venné­nek. Bezablázta a rendszerváltás őket. Egyik gyeplőt az élelmiszeripar, másikat a kereskede­lem, az ostort a bankok zuhogtat ják, legott ma­gyar tulajdonban. Jelzálog, külföldi tőketettes­társ, zsellérek, béresek hiányoznak a koncent­rációból. Mindenesetre a politikusok a búza árát az önköltség, az agrárollót az ütközőig nyomták. Működött az agrárlobby! Hollan­dia-szerte leszántották a káposztát, világgá kergették a libákat, malacot sütöttek, földben hagyták a burgonyát, vagy szegfüvet kaszáltak. Végre beindult a piacgazdaság, a tervgazdálko­dást eltemették. Azonban ahelyett, hogy a nép jó hollandusként eltanulta volna a reform­kommunistáktól az igazi földes szövetkezetes­dit, a tagosítást, a röghözkötést, köz(ös) pénz­ből közös túrót gyártani... egyesek az utakon traktorosán kezdtek keresztbetenni, rendőrt pukkasztani... sztrájkolni, tüntetgetni. Az erős gumibotozásra, az europaraszt az euroálmából felébredve Kelet-közép-Európa közepén rögvest rájött, minden igaz, az euro­álom helyszíneit kivéve. SÁRI GÉZA, ZÁKÁNYSZÉK Az országúti rönk és a lenyugvó nap sugarai A szél keletről érkezett, nagy erővel sü­vített végig az álmos, kopott novemberi vidéken. Féktelen táncot lejtett a törede­zett burkolatú kis alföldi országút felett, miközben apró tölcséreket formált a fel­kapott homokból. Vöröses fény játszott a kavargó por­ban, ahogy a lenyugvó nap sugarai bú­csúztak a késő őszi tájtól. Apró pont bontakozott ki a horizontba vesző úton, s nőttön-nőve száguldó gépkocsivá for­málódott, xcnonlámpájának kékes ra­gyogása csatlakozott a hordalékon tün­döklő napfényhez. E szivárványszín falat azonban gyor­san szétszórta a karosszéria, amint sie­tősen fúrja előre magát ismeretlen célja felé. Az utastérben jól öltözött, negyvenes férfi markolta erősen a kormányt, a szél­lökések ellenére próbálta a forszírozott tempót tartani - fontos dolga van, most nem tárgyalásra igyekszik, édesapját kórházba vitték, azt sem tudja, miért. Halk duruzsolásként formál háttér­zajt a rádió, sem a szél, sem a motor zaja nem szűrődik be a jól szigetelt kabinba. A vezető hirtelen hangosít a készüléken - kedves hallgatóink, híreket mon­dunk..., a Gyurcsány érdekkör meggaz­dagodását vizsgáló parlamenti bizottság nem állapított meg törvénytelenséget a kormányfő korábbi gazdasági tevékeny­sége kapcsán... Piszkos kommunisták - ordít fel, egyúttal tövig nyomja a gázpedált, és hirtelen kormánymozdulattal leelőzi az előtte poroszkáló elnyűtt Renault-ot. Piszkos fideszesek - kiáltja ugyanek­kor a hazafelé tartó fiatal géplakatos, amint ordító rádiójából meghallja a hírt: ... azonban a parlamenti bizottság ellen­zéki tagjai további vizsgálódást tartanak szükségesnek... Inkább a saját borospin­cetájukon söprögessenek, gondolja, majd félhangosan szól a kanyarban eltű­nő, száguldó luxusautó után - hova si­etsz te, még kitöröd a nyakad. Ő is for­dul, és szavait igazolva felizzanak távol­ban a féklámpák, elakadásjelzők dupla villogása kacsintgat. Közelebb érve látja, hogy nem az ámokfutó borult fel, előtte egy grafit szí­nű Il-es Golf is pislog. A szőke nő ki­szállt autójából, és magában áldotta az eszét, hogy felkapcsolta a vészvillogót ­a mercis még belerohant volna, amint kiér a kanyar takarásából. Pedig nem vé­letlenül állt meg, hatalmas nyárfát dön­tött ki a zabolátlan szél, pont elé az útra, hihetetlen mázlija volt, hogy nem rá zu­hant. Félve néz a hajladozó út menti fákra - azok recsegve-ropogva birkóztak a léglökésekkel. Tekintetét követi a mer­cedeses úr, jó lenne eltűnni innen mondja, ezt az erdőt nem tartja rendben senki, bármikor ránk dőlhet egy másik, nem az első eset ez idén. A szőke nő ta­nácstalanul toporog, az üzletember is megvakarja tarkóját - látván, hogy a fa­törzs eltorlaszolja az egész utat, még ki­kerülni sem lehet. Félre kellene húzni, szól az érkező re­nault-os, de ő sem gondolja komolyan, hárman a tonnás monstrumot mozdíta­ni sem tudják, pedig próbálkoznak, míg fékcsikorgás nem riasztja őket. Hosszú másodpercekig még dermedten tapos a féken, mozdulatlan Ladájában ülve a ko­ros cigányember, ő szemből érkezett, nem láthatta a borostyánszín villogást. Kikászálódik, már négyen húz­zák-vonják a torlaszt, miközben sirán­kozik a roma - pont nincs itt a fiam, pe­dig tűzifát árul, mindig van nála fűrész, ha elvágnánk könnyebb volna. A nő a kocsijához lép, a csomagtartóból előve­szi férje kempingkészletét, régi szovjet gyártmány, ásó, kisbalta, fűrész van praktikusan egybeszerkesztve - nem er­re találták ki, de a ladás, meg a géplaka­tos váltva egymást csak meggyengíti ve­le az akadályt, míg az üzletember erőtel­jes lökésekkel igyekszik azt eltörni. Távolsági busz áll meg a Lada mögött, amint a sofőr talpa földet ér elroppan a faderék - megrémítve a buszost, nemrég műtötték a lábát, még nem jött teljesen rendbe, nyugdíj előtt rosszul jönne egy sérülés, pedig ez az utolsó útja. Nem történt semmi baja, ők együtt öten könnyedén félretolják a kettéválasztott óriási nyárfát. Tétova intések, majd a süvöltő szélben mindenki járműve felé indul. Egyetemista lány mereng a busz abla­kából, nézi a vegyes társaságot, szakdol­gozata az ölében. Azon töpreng hogyan adja be angliai álláslehetőségét idős szü­leinek, akik a következő falucskában laknak. A kis falu távolból csillanó templomtornya felől csak fúj a keleti szél, a felkapott port változatlan erővel kergeti a hanyatló vörös korong irányá­ba. Szisszenve csukódik a buszajtó, így ki­zárva a szélzajt. A rádióból érthetővé vá­lik Oláh Ibolya hangja: Magyarország... van egy álmom Magyarország! VARGA EMMA, DOMASZÉK

Next

/
Oldalképek
Tartalom